A Nemzet című napilap tudósításai folytatódnak – vidéken kis fáziskéséssel
Az előzményeket lásd ITT és ITT.
A vidéki zavargások összességében hosszabb ideig húzódtak el, körülbelül három héten keresztül zajlottak, de nem nevezhetőek igazán országosnak, inkább az ország egy-egy területére jellemzőnek, különösen a Dunántúlra, azon belül is Zala és Somogy megyére. A legtöbb zavargásra 1883. augusztus 24. és szeptember 10. között került sor.
Az események azonban már valamivel korábban elkezdődtek. Éppen hogy véget vetettek a budapesti rendbontásnak, augusztus 14-én és 15-én este Szentendréről antiszemita zavargásokat jelentettek: a tudósítás szerint a tömeg többnyire munkásokból állt, amely Istóczyt éljenezve beverte a zsidó házak ablakait, a rendőrség pedig nem avatkozott közbe. A lap arról tudósít, hogy „katonaság kirendelése vált szükségessé”, de a későbbiekben Szentendrén nem került sor hasonló megmozdulásra.
A következő hír több mint egy héttel később, augusztus 24-én érkezett a szerkesztőségbe: a főtéren több százan gyűltek össze, akiket a rendőrségnek nem sikerült szétkergetnie, és végül a katonaság tette ezt meg. Nemcsak a polgármester intette nyugalomra a lakosságot, de a helyi antiszemiták vezetői is arról beszéltek, hogy
„még nincs itt az idő a tüntetésekre”.
A történések aztán egy nappal később, Zalaegerszegen kezdtek komolyra fordulni: körülbelül ezren gyűltek össze a város központjában, és kőzáport zúdítottak a városban élő zsidók ablakaira. A zavargásokat az robbantotta ki, hogy egy keresztény és egy zsidó férfi összeszólalkozása után a zsidó állítólag pengével megszúrta a másikat. A lap másnap reggeli jelentése szerint a zsidók halálos félelemben élnek és nagy számban menekülnek Zalaegerszegről. A következő este összegyűlt tömeg az előző nap letartóztatottak szabadon bocsátását követelte, aminek végül a hatóság – elegendő fegyveres erő híján – engedett. Az Istóczyt és a magyar munkásokat éltető tömeg eközben zsidó házakat vert szét és rabolt ki városszerte (a lakók többségének sikerült kimenekülnie). A rendet csak hajnalra sikerült visszaállítani, de a károk sokkal nagyobbak a budapestieknél,
szinte alig maradt kifosztatlan zsidó ház.
A városon még nagyobb rémület lett úrrá, amikor következő este a katonaság már a tömegbe lőtt, ami több halottat követelt. A környező falvakból egyre nagyobb számban érkeztek a tüntetők, miközben a környékbeli településekre is elkezdtek átterjedni a zavargások. Az alispán rendeletére Nagykanizsáról újabb katonai egységek érkeztek.
A Somogy megyei Csurgóról és Gyékényesről az augusztus 27-i esti lapszámban tudósít a Nemzet. Eszerint Csurgón komolyabb, a zsinagógát sem kímélő zavargásokra került sor, amit
a szolgabíró és tíz pandúrja távolról nézett
végig; Gyékényesen egyelőre kisebb zavargásokról tudósítottak.
A következő napon Zalaegerszegről viszonylagos nyugalmat jelentenek, ugyanakkor Pozsony megyében, Nagymagyar községben a jelentések szerint a zavargások már nem merültek ki az ablakok beverésében, hanem tettleg is bántalmazták a zsidó lakosságot, bár ezt a szolgabíró, akit szintén bántalmaztak, amikor a helyszínre sietett, nem erősítette meg.
Zala megyében eközben egyre több helyről jelentettek zavargásokat: Zalaszentgróton az első hírek szerint agyonvertek kilenc zsidót (mint kiderült, „csak” súlyosan bántalmaztak többeket); Sárhidán kirabolták és megölték a kocsmárost és egy zsidó tanítót; Zalalövőn a tömeg beverte a zsidó házak ablakait; Boldogfán a kocsmárost súlyosan megsebesítették; Csatáron az ott lakó mind(!)két zsidót megverték.
A Pozsony, Somogy és Zala megyében előfordult zavargások kapcsán egyre tisztábban látszik, hogy jól szervezettek voltak, több tudósítás számol be értelmiségi fiatalokról, akik itt-ott lázítanak. A legnagyobb zalaegerszegi zavargások előtt állítólag pénzt is adtak a felbujtók a rendzavaróknak. A Zalaegerszeg környéki településeken a helyzet továbbra is veszélyes volt, és újabb falvakban – így például Sümegen, Türjén és Tüskeszentpéteren – is zsidóellenes zavargások törtek ki. Több helyen azt terjesztették a falusi tömegeknek, hogy a zavargásokban való részvételért semmi esetben sem jár megtorlás.
Augusztus 29-én Zalaegerszegen kihirdették a statáriumot, a katonaság ellepte a várost és este 9 óra után kijárási tilalom volt. Közben Söjtörről és a környékről más helyekről is újabb, bár esetenként kisebb zavargásokról érkeztek jelentések. Zalalövőn
az izgatás az urak ellen fordult.
A katonaság viszonylag hatékonyan derítette föl a községekben történt rendbontások elkövetőit a lap augusztus 30-i esti számának jelentése szerint. Augusztus 31-re az elmenekült zsidók visszatértek Zalaegerszegre. Ezen a napon egyébként sehonnan nem érkezett újabb zavargásról hír. Másnap Novából és Zalalövőről jelentenek rendbontást. Ekkor már a Nemzet arról ír, hogy a zavargóknak nem elsősorban zsidóüldözés a célja, hanem, hasonlóan ahhoz, amit a budapesti eseményekről állapítottak meg, az üzletek kirablása. Apátfáról eközben azonban olyan hír érkezett, hogy egy zsidónál dolgozó téglavetőt, amiért a gazdája pártját fogta, egy másik paraszt agyonlőtte.
A lap szeptember 1-én összefoglaló cikket közöl a somogyi zavargásokról: kiemeli Csurgót, Gyékényest és Berzencét, ahol komolyabb rendzavarásokra került sor. Másnapi számában arról tudósít, hogy Szilvágyon a faluban élő egyetlen zsidót, a kocsmárost kifosztották és elkergették. Beszámol arról is, hogy eközben Lentiben felfegyverkezett tömegek kezdenek megjelenni. Nován a nép állítólag minden este megkérdezi a plébánost, hogy
„megkezdhetik-e a zsidó hajszát”,
a pap pedig mindig nemleges választ adva próbálja lecsillapítani a környékről beáramló tömeget.
Az idő múlásával azonban a zavargások száma egyelőre nem csökken, bár komolyabb rendbontás a nagyobb városokban már nem fordul elő, azonban számos olyan területen is történik rendzavarás, amelyik eddig attól mentes volt: az eddig viszonylag nyugodt Vas megye több településén is, így például a Körmend környéki falvakban; Telekesen egyenesen vandál pusztítás megy végbe, és közben továbbra is terjed az a kezdetektől fogva ismert téves tájékoztatás, hogy „felsőbb helyről megengedtetett”, hogy 14 napig büntetlenül fosztogassák a zsidókat. Debrecenben elnapolnak egy utcai rendezvényt, amiért több ablakot is bevertek, függetlenül attól, hogy zsidóé volt-e, eközben pedig a pécsi alispán felhívást intéz Pécs polgármesteréhez, hogy továbbra is vegye elejét a hasonló szándékoknak – a levél figyelmeztet arra is, hogy az izgatás esetleg a határokon túlról ered, és a
célja már az államrend megdöntése,
illetve a puszta fosztogatás. Ez utóbbira a Nemzet egyik másnapi tudósításából is következtet, miután Szigetváron a zsidók után a keresztények boltjait is megtámadták, és tervbe vették a takarékszövetkezet kirablását és a plébánia megtámadását is, ezek azonban nem sikerültek, mire a község felgyújtásával fenyegetőztek.
Szeptember első napjaiban még számos helyen történik rendzavarás, bár Vas megyében hamar abbamarad (néhány nap múlva a szombathelyi közgyűlésben többen föl is szólaltak az ellen, hogy a közelgő vásár idejére az alispán katonaságot hív a városba, holott a megyében alig történt nagyobb mérvű rendzavarás), és Veszprémben sem történik néhány ablak beverésén kívül semmi. Nyíregyházán ugyanakkor a lap tudósításai szerint az ítélet kihirdetése óta nem telt el nap, hogy ne verték volna be egy-két zsidó lakás ablakait. Ugyanitt a város polgársága polgárőrség felállítását kezdeményezi arra a hírre reflektálva, hogy az alispánság katonaságot akar a városba bevezetni. Szigetváron a haderő növelésével néhány nap alatt sikerült megfékezni a zavargásokat. Közben országszerte érkeznek a hírek a rendbontások megelőzéséről is: egy Somogy megyei faluban a volt országgyűlési képviselő intette nyugalomra a tömeget, akit fölkerestek, hogy
„itt-e már az ideje ütni a zsidót”;
Marcaliban és Nagybajomban a plébános, illetve a református lelkész csillapította le a lakosságot; Lugosban pedig az újság szerint néhány izgató teljes kudarcot vallott a magyar és román nyelvű bujtogató szórólapjaikkal, ugyanis a helyi lakosok teljes harmóniában élnek a zsidó közösséggel.
Az utolsó napokban Sopronban történik jelentősebb zavargás, körülbelül százötven ember – a legnagyobb valószínűség szerint kézművesek – zsidók ablakait verték be, másnap estére pedig plakátokon hirdették az újabb gyülekezést, amit a hatóság azonban már könnyűszerrel szétvert. Cegléden hosszú napokig izgatott hangulat uralkodott, röpiratokban buzdították a lakosságot, de a rendbontás végül elmaradt; kisebb, csupán néhány ember által elkövetett rendzavarást jelentettek Kalocsáról, az Esztergomhoz közeli Piszkéről, Veszprém megye néhány településéről (Szentpéterúr, Gétye, Nemesszer) – itt a püspök fölhívta a megye papságát a hangulat lecsillapítására, a zavargások törvény- és keresztényellenességére hivatkozva – és Selmecbányáról, ahol a helyi segédjegyzőt le is tartóztatták izgatási kísérlet miatt. A Felvidéken más helyeken is kirobbantak még zavargások ezekben a napokban: a Liptó megyei Rózsahegyen „ki a zsidókkal!” jelszavakat kiabáltak, Nagyszombaton pedig megrongálták a zsidó temető sírjait.
Somogyban és Zalában eközben már a rend helyreállításán és az elfogottak kihallgatásán van a hangsúly, Zalaegerszegen szeptember 20-án a tárgyalások is megkezdődnek. A Nemzet a következő napokban további részleteket szolgáltat a korábbi zalaegerszegi zavargások eseményeiről, amelyek szervezésével többek között Baló Kálmán asztalost gyanúsítják. Ennek ellenére Zalában még érvényben vannak a preventív intézkedések, szeptember 12-én pedig még Fehér megye is megelőző szabályozást vezet be, hangsúlyt fektetve a falvakban az idegenek megfigyelésére és a hangulat felmérésére.
Az ezt követő napokban a nyugalom nagyjából helyreállt. A szeptember 21-i lapszám
Kossuth Lajos nyilatkozatát közli
a zavargásokról, amelyeket az messzemenően elítél.
A külföldi lapok Nemzet által átvett beszámolóiból kiderül, hogy a Novoje Vremja nevű orosz lap a két évvel ezelőtti osztrák–magyar memorandumra reagálva – amelyet a Monarchia Oroszországnak küldött az ottani pogromok ügyében – kifejti, hogy az ország ugyanezt önmagán is számon kérhetné. Ezt a Presse című bécsi lap meg is teszi, a kormány felelősségét firtatva és a tétlenségét kárhoztatva, ezt azonban a Nemzet határozottan visszautasítja, és hangsúlyozza a kormány és a hatóságok erélyes fellépését, a zavargásokért pedig az ismert és ismeretlenebb izgatókat hibáztatja elsősorban.
(A szöveg még Kövér György szemináriumára született, a Gyurcsány-ellenes zavargások előtti hónapokban. Kövért a tárgyban azóta meg is jelentetett monográfiájával akadémiai doktorrá avatták. A címlapon Major János Akasztott ember című 1957-es rézkarca látható, hosszában.)
Facebook Comments