Édes méz a szikla ölén

Édes méz a szikla ölén

- in Kiemelt, Komoly
80

Persze, hogy emlékszem a legelső percekre, és arra is, hogy akkor még nem tudtam örülni.

Amikor hosszú vajúdás után végre megszületett, csak egy pillanatra mutatták fel nekem, aztán elvitték, mert az orvosoknak velem volt még némi háromórás teendőjük. Aztán visszahozták és letették mellém, én végre megérintettem, és döbbenettel néztem ezt a Másikat, aki bennem volt, a keze pontosan olyan formájú, mint az én kezem, és mint az akkor már halott apám keze. Itt van mellettem, és már sohasem lesz bennem. Sajgott a hiánya odabent. Még a karomon volt, amikor a fáradságtól és a fájdalomcsillapítóktól ájult álomba dermedtem. Órák múlva riadtam fel, éjszaka volt, kincstári hálóingben botorkáltam a folyosókon, de még hosszú órákig azt sem sikerült kiderítenem, él-e. Az öröm sokkal később jött, de azóta is velem maradt, néha a frusztráció, a tehetetlenség, sőt, a harag hátterébe bújva, de mindig.

Anyák napján mindig ezt az idézetet és ezt a dalt szoktam megosztani, ez az én anyaságomról szól, és igyekszem újra és újra az eszembe vésni a mondatokat.

“És egy asszony, aki mellére csecsemőt szorított, azt mondta: Beszélj nekünk a Gyermekekről.
És ő így szólt:
Gyermekeitek nem a ti gyermekeitek.
Ők az Élet önmaga iránti vágyakozásának fiai és leányai.
Általatok érkeznek, de nem belőletek.
És bár véletek vannak, nem birtokaitok.

Adhattok nekik szeretetet, de gondolataitokat nem adhatjátok.
Mert nekik saját gondolataik vannak.
Testüknek adhattok otthont, de lelküknek nem.
Mert az ő lelkük a holnap házában lakik, ahová ti nem látogathattok el, még álmaitokban sem.
Próbálhattok olyanná lenni, mint ők, de ne próbáljátok őket olyanná tenni, mint ti vagytok.
Mert az élet sem visszafelé nem halad, sem a tegnapban meg nem reked.
Ti vagytok az íj, melyről gyermekeitek eleven nyílként röppennek el.”

(Kahlil Gibran: A próféta

Fordította: Révbíró Tamás)

Facebook Comments