CSALÁDI KÖTELÉKEK

A szülők tiszteletének parancsolata és a szülői kötelezettségek

Jitró hetiszakaszának fő eseménye a Tóraadás. Hetiszakasz-magyarázatunkban ezúttal a Tízparancsolatból a szülők tiszteletének mitzvájához kapcsolódó szövegeket gyűjtöttünk egybe. A halakhikus szövegeket esetenként az aggadikus irodalom midrásaival illusztráltuk, mellyel azt kívánjuk bemutatni, hogyan viszonyul a két szövegtípus egymáshoz. Az aggadikus példák szerepe egy talmudi oldalon többnyire az, hogy illusztrálják a halakhikus vitát: a történetek alátámaszthatják egyik vagy másik fél véleményét, más esetben a vitatkozó felek egyike, vagy a talmud későbbi szerkesztői kétségeiket, esetleg etikai kifogásaikat artikulálják egy-egy ilyen közbeékelt elbeszéléssel. Máskor pedig úgy tűnik, a szerzők egyszerűen csak mesélni vagy szórakoztatni akarnak.

A szülők tiszteletének parancsát a tórai szövegben számos helyen és változatban megtalálhatjuk:

1. „Tiszteld (כבד) apádat és anyádat, hogy hosszú életű legyél a Földön” (2Móz. 20. 12)
2. „Félje mindenki (תיראו) anyját és apját, szombatjaitokat pedig tartsátok meg, én vagyok az Örökkévaló Istenetek.” (3Móz. 19. 3)
3. „Aki megüti apját és anyját, halálnak halálával haljon!” (2Móz. 21. 15)
4. „Aki átkozza apját és anyját, halálnak halálával haljon!” (2Móz. 21. 17)
5. „Átkozott az, aki semmibe veszi apját és anyját” (5Móz. 27. 16)
6. „Ha valakinek lázadó engedetlen fia van, aki nem hallgat apjára és anyjára, fellázad ellenük, és nem hallgat rájuk, ragadja meg az ilyet apja és anyja, és vigyék ki a város vénei elé, a hely kapujához és mondják: a fiúnk ez (itt) lázadó és engedetlen, nem hallgat ránk, zabál és vedel. Vessen arra követ a város összes lakója, és halálnak halálával haljon.” (5Móz. 21. 18-21)

A parancsolatok tórai megfogalmazása többször kiegészül a mitzva betartása esetén jutalmának, valamint megszegése esetén büntetésének ismertetésével.

A tórai mondatok egy része pozitív, tevőleges mitvza (1. és 2.): az első a mitzva teljesítésének jutalmát közli, a második parancsba adja a szülők félelmét, majd ugyanebben a mondatban írja a szombat megtartásának parancsát is. A kettőnek nyelvtanilag semmi köze egymáshoz, ami már a korai rabbiknak is szemet szúrt (1). A többi mondat azokkal az esetekkel foglalkozik, amikor a szülők tisztelete (vagy félelme) csorbát szenved, és az ahhoz tartozó szankciókat határozza meg. A harmadik előírás a szülők fizikai bántalmazását említi, és halállal bünteti. Ugyanez vonatkozik arra is a negyedik vers szerint, aki csak átkozza szüleit. Az ötödik példa kontextusa az átkok listája, ahova feliratkoznak azok is, akik nem adják meg a tiszteletet szüleiknek. A hatodik vers rabbinikus értelmezésének pedig már szántunk egy hetiszakaszt (2).

A mitzva betartásának jutalma a hosszú élet, ellenben megszegése gyors halállal jár.

A szülők tisztelete és félelme azon mitvák közé tartozik, amelyek (legalábbis első pillantásra) arra vállalkoznak, hogy valamiféle érzelmi attitüdöt parancsoljanak rá az emberre. Tisztelni és félni ugyanis többnyire érzelmektől függő dolog, és az érzelmek, mint ilyenek, nem (feltétlenül) tartoznak az ember racionálisan irányítható részéhez (3).

A rabbinikus kommentárok azonban megnyugtatnak, szó sincs semmiféle parancsba adott érzelemről. Ezek szerint ugyanis a Tóra a szülők és gyermekeik közötti viselkedési normákat határozza meg, a szülő és a gyermek alapvető jogait és kötelezettségeit. A Babiloni Talmudban — többek között — a következőket találjuk ebben a témakörben:

A Rabbik tanítják: Mit jelent, hogy „tisztel” és „fél”? A „félni” azt jelenti, hogy nem foglaljuk el helyüket, nem ülünk a székükbe, nem mondunk ellent szavaiknak, és nem hatalmaskodunk rajtuk. „Tisztelni” annyit tesz, mint ellátni őket élelemmel, itallal és ruhával.” (bKid 31b)

A „félni” igéhez tehát tiltásokat rendeltek hozzá, mégpedig olyan negatív parancsokat, amely a szülő tekintélyét óvja. A „tisztelni” kifejezéshez pedig kötelességeket, amelyek a szülők fizikai jólétét hivatottak biztosítani, bizonyos értelemben a nyugdíjat juttatják az ember eszébe. A szülőkről öregkorban való gondoskodás fontos szempont, és valóban mûködő parancsolatnak tűnik, ha emlékezetbe idézzük a talmudi szövegből annak az asszonynak az esetét, aki tízéves gyermektelen házasság után válást kezdeményezett. Párját ritkítja az eset, amikor egy nő kezdeményez válást, Rabbi Méir bírósága mégis helyt adott kérésének, mivel az asszony arra hivatkozott, hogy ha nem lesznek gyermekei, senki sem fog róla gondoskodni öregkorában.

Hol van a határa a tiszteletnek? Erre a kérdésre nehezen találunk választ, hacsak azt nem, hogy a szülők iránti tisztelet nem limitálható. Ezt támasztaná alá Rav Dimi esete, aki bKid 31a szerint:

Róma előkelői között üldögélt aranyos ruhában, mikor anyja éppen arra járván letépte ruháját, és arcába köpött. Rav Dimi mindezt pedig némán tűrte.

A Suchan Arukhban a következőt találjuk a szülők jogairól, illetve arról, meddig terjed a szülők hatalma (Sulkhan Arukh Jore Dea 240): „Még ha a szülők fogják is a gyermek erszényét, amely arany pénzérmékkel van tele, és a tengerbe dobják, a gyermek nem bántalmazhatja őket, nem mutathatja ki szomorúságát, és nem lehet mérges rájuk.” A Sulchan Arukhot kiegészítő askenázi Rema megjegyzi: „Vannak, akik azt mondják: ha az apa a tengerbe akarja vetni gyermeke pénzét, azt meg lehet előzni.” Tehát amíg meg nem történt, lehet akadályokat gördíteni elé, de ha már megtette, nem lehet érte az apát bántalmazni. Rema szerint azonban az apát, éppen úgy, mint bárki mást, aki kárt okozott vagyonunkban, igenis perbe lehet érte fogni.

Házasság dolgában szintén a fiú dönt, az apja pedig nem kényszerítheti, hogy olyan nőt vegyen el, akit nem akar, és arra sem, hogy ne vegye el azt, akit választott. Egyes döntéshozók ebben a kérdésben még a lányoknak is szabad kezet adnak, így a lányok szintén visszautasíthatják az apa által választott kérõt, és szintén szabadon hozzámehetnek választottjukhoz. (Ilyen döntést találunk például Rav Obadja Joszef, izraeli szefárd fõrabbi responsumai között.)

A gyerek ugyan nem köteles hozzámenni a szülei által választott félhez, de a szülőnek, pontosabban az apának, kötelessége házasságot szerezni gyermeke számára, legalábbis a lányának. A következő példa a Berésit Rabba c. midrásgyűjteményből egy, a tanulás miatt távol lévő és igen elfoglalt apa esetét hozza:

Hananja bar Hakináj és rabbi Simon bar Joháj elment Rabbi Akivához Tórát tanulni Bné Brákba. mindketten 13-13 évig voltak ott. Rabbi Simon mindig küldött haza leveleket a feleségének, és tisztában volt vele, mi történik a családjával. Hananja viszont nem küldött haza leveleket, így nem is értesült róla, mi történik a családjában. Egyszer a felesége elküldött hozzá egy üzenettel: ’A lányod felnőtt, gyere, és szerezz neki házasságot.’ Rabbi Akiva a Ruach haKodessel minderrõl értesült, és azt mondta: ’Az, akinek felnőtt lánya van, el kell mennie, és férjet kell neki keresnie.’

A történet szerint nem kisebb tekintély, mint rabbi Akiva intézkedett, ha egy apa elmulasztotta volna lánya férjhez adásának kötelességét, a közbenjáró pedig egyenesen az Örökkévaló által küldött Ruach haKodes.

A másik sokat emlegetett téma szülő-gyerek vonatkozásban (elsősorban is apa és fiú között) a Tóra tanításának mitvzája. Tórai parancsolat ugyanis, amely a Smában található, hogy mindenki tanítsa fiát. Lányok esetén a dolog kérdéses. Kisebbségi vélemény szerint a lányt is tanítani kell, de a többség ezzel nem értett egyet. Honnan tudjuk, hogy a nő nincs kötelezve a tanulásra? Mivel írva van: „és tanítsd meg azokat fiaidnak” (5Móz. 6,7). ’Fiaidnak’, mondja a Tóra, és nem a lányaidnak.

De az ellentétes vélemény szerint: „Ben Ázzáj mondja: Mindenki köteles lányát a Tórára tanítani, hogy a lány tudja, az érdemei eltolják büntetését. Rabbi Eliezer erre azt mondja: Mindenki, aki Tórára tanítja lányát, az olyan, mintha kurválkodni (4) tanítaná” (mSzota 3. 4). Rambam összefoglalása az ügyben (Misne Tora, Hilchot Talmud Tora, 1, 13):

… Annak ellenére, hogy jár érte [csökkentett] jutalom, a rabbik azt rendelték el, hogy egy férfi ne tanítsa lányát Tórára, mert a nõk többségének szellemi képességei nem alkalmasak befogadni a tanultakat, és a Tóra szavait képtelenségekként értelmezik, szegényes értelmük szerint. A bölcsek azt mondták: „Aki lányát a Tórára tanítja, olyan, mintha kurválkodni tanítaná.” Mire vonatkozik ez? Ez a Szóbeli Tanra vonatkozik. Az írott Tórát sem tanácsos egy nőnek tanítani, de ha már valaki mégis tanított, az nem számít olyannak, mintha kurválkodni tanította volna.

Mindazonáltal voltak, akik lányaikat is tanították, ahogy egy középkori keresztény forrás tanúskodik is róla:

„Ha a keresztények eldöntik, hogy egy gyermeküket taníttatni fogják, azért teszik, hogy később majd tudja segíteni szüleit és testvéreit. Ha pedig a tanult gyereknek nincsenek örökösei, akkor a többi fiú fog utána örökölni. A zsidók azonban az összes gyereküket elküldik tanulni, vallási hévből és a törvény szeretete miatt. Legyen akár a szegények legszegényebbje, vagy legyen neki akár tíz gyermeke, mindet taníttatni fogja, de nem anyagi megfontolásokból, mint a keresztények, hanem egyedül annak a kedvéért, hogy képesek legyenek megérteni Isten törvényét. És ez nemcsak a fiúkra vonatkozik, hanem a lányokra is.” (5)

Tanulás tekintetében az apának inkább kötelességei, mint jogai vannak fiával szemben. Így például azt sem tilthatja meg, hogy fia tanuljon. Sőt, a Sulchan Arukh szerint, ha valaki más helyre akar menni tanulni, és biztos benne, hogy a (távoli) rabbi vezetésével többet fog tudni, apja nem tilthatja meg fia eltávozását, még abban az esetben sem, ha a távoli városban nem zsidó hatástól tart. (Jore Dea 240. 25).

A tanulástól az apa a fiát nem tarthatja tehát vissza, sõt elutazását sem akadályozhatja meg. Egy esetben egy fiú éppen fordított utat készült megtenni, azaz a tanházból szándékozott hazatérni, ezúttal nem a szülõi házba, hanem a feleségéhez. Az apja megpróbálta megakadályozni, és ebbõl olyan konfliktus támadt, hogy a Talmud jobbnak látta az esetet feljegyezni (bKtubot 63a):

Rav Joszéfet elküldte apja a tanházba tanulni. Hat évet jelöltek ki neki a tanulásra. (feleségétől távol). Három év elteltével, Erev Yom Kippurkor azt mondta (Rav Joszef): Megyek, meglátogatom a feleségemet. Az apja (aki szintén a tanházban tanított) meghallotta, és utána ment, fegyverrel a kezében. Azt mondta a fiának: „Mész, hogy meglátogasd a kurvádat?” Erre egymásnak estek, és egyikük sem tudta megenni a böjt előtti utolsó vacsoráját.

A tóratanítás mitzvájáról, annak gyakorlati problémáiról több forrást találhatunk, amely az elméleti és gyakorlati tanítás kérdését egyaránt tárgyalja. Kiskorú gyermeknél a kötelesség elsősorban a mitzvához való szoktatásra vonatkozik. bSzukkot 42a szerint, ha a kiskorú már képes arra, hogy rázza a lulávot, akkor tegye. Ugyanez vonatkozik a cicit viselésére és a tfilin feltételére is. Ugyanott áll, hogy ha a gyerek már tud beszélni, apja tanítsa őt a Smá mondására.

A halakha nem ad meg egzakt idõpontot, mikortól köteles egy apa gyermekét Tórára tanítani, ez függ a gyerek értelmi képességétől, érettségétől, fizikai lelki és szellemi fejlődésétől. A tanítás kezdetének bevett terminusa: „amikortól a gyerek beszélni tud.” Ha az apa nem elég képzett ahhoz, hogy fiát tanítsa, tanítót kell fogadnia. A kérdés csak az, hogy ki mellé: saját maga, vagy a fia mellé. (A tóratanítás kötelessége ugyanis tórai mitzva, a tanulás meglepően csak rabbinikus.) A Vilnai Gáon ezért amellett érvel, hogy az apának kell először tanulnia, azért, hogy fia tanításának mitzváját teljesíthesse. A kérdést bKid 25a-ban a Talmud is tárgyalja, és arra a következtetésre jut, hogy az apának kell előbb tanulnia, kivéve azt az esetet, ha a fiú kimagaslóan tehetségesnek ígérkezik.

A responsum-irodalom foglalkozik azzal a kérdéssel is, mi a helyzet akkor, ha a gyermek szellemi fogyatékos. Ebben az esetben a szülőnek nem kötelessége a szokásos korban elkezdeni a gyermekkel a tanulást (Rav Mose Feinstein). Rav Feinstein érvét elsősorban arra alapozza, hogy más, értelmileg egészséges gyermeke esetében is az érettségtől kell függővé tenni a tanítás elkezdését, ha pedig a gyermek értelmi fogyatékos, ez a „tanulásra (még) éretlen” kategóriába esik. A másik alapja a felmentésnek az, hogy az értelmi fogyatékos, valamint a süket és néma gyerekek a későbbiekben is alkalmatlanok lesznek a mitzvák teljesítésére, ezért azok megtanulása alól is fel vannak mentve.

A halakhikus irodalom felveti még azt a kérdést is, mi a helyzet akkor, ha egy gyermek árva, nincs apja, akinek kötelessége lenne őt Tórára tanítani. Ebben az esetben a közösség feladata és kötelessége a gyereknek tanulási lehetőséget biztosítani (Rema, Hosen Mispat 163. 3). tBaba Batra 21a szerint amennyiben egy közösségen belül huszonöt rászoruló gyerek van, azokból köteles a közösség osztályt szervezni, és melléjük tanítót fogadni, tehát kötelesek finanszírozni a gyermekek tanulási lehetőségét. Értelmi fogyatékos gyermekek esetén a közösség mentesül ez alól a kötelesség alól, részben a már említett ok miatt (az értelmi fogyatékos gyermek késõbb sem mitzvaköteles, így a tanulás alól is fel van mentve); részben pedig azért, mert a többi gyermek esetén meghatározott huszonöt fős limitet az értelmi fogyatékos gyerekek esetén nem lehet alkalmazni, hiszen őket nem lehet ilyen nagy számú csoportban tanítani. A tanulás biztosítása számukra nem kötelesség, de a tanulás lehetőségének biztosítása mindenképpen a gmilut chaszadim (jócselekedet) kategóriába esik.

Felhasznált szakirodalom:

Rabbi David Mescheloff, „Respect for Parents vs. the Independence of Children” in www.biu.ac.il Parashat Hashavua- Yithro, 1999 (héberül, angolul).

J. D. Bleich, „Torah Education of the Mentally Retarded”, in. Contemporary Halachic Problems 2., Ktav Yeshiva University Press, pp. 300-310.

Daniel Boyarin, „Carnal Israel, Reading Sex in Talmudic Culture”, California, London, 1993.

Jegyzetek:
1 A legelterjedtebb értelmezés szerint a vers három részének a sorrendje arra utal, hogy konfliktus esetén melyik parancsolat az elõrébb való. Rasi megfogalmazásában:

Szombatjaitokat pedig tartsátok meg: a szombat [parancsolatának az említése] szomszédos az atya félésének [a parancsolatával], annak érdekében, hogy a következõt tanuljuk: annak ellenére, hogy az atya félésére figyelmeztettelek, amennyiben azt mondja neked, hogy szegd meg a szombatot, ne hallgass rá. És hasonló érvényes a többi parancsolatra is. [Épp ezért folytatódik a vers úgy, hogy] Én vagyok az Örökkévaló Istenetek: mind te, mind az atyád köteles engem tisztelni, és ezért ne hallgass rá, ha a szavaimtól való elfordulásról lenne szó.

2 Ki tece hetiszakasz: http://www.pestisul.hu/hetiszakasz.php?name=Ki%20tece%20.html#parasha.
3 A megállapítás ellenkezőjét találjuk Epiktétosz, ókori görög bölcsnél, aki szerint „Egyes dolgok hatalmunkban vannak, más dolgok nincsenek. Tőlünk függ véleményünk, ösztönös vágyunk, a törekvésünk és ellenszenvünk, egyszóval mindaz, amit egyedül alkotunk meg” (Epiktétosz: „Kézikönyvecske”, Budapest, 1978, ford. Sárosi Gyula). Szerb Antal azonban azt állítja: „Az érzelmek az emberben valószínűleg női lények, és teljesen kiszámíthatatlanok” („St Cloudban, egy kerti ünnepélyen”, in. Szerb Antal: „Madelon az eb” Budapest, 1947, p. 128).
4 A szerk. megjegyzése: a Misnában szereplő tiflut szó jelentése ’hiábavalóság, bolondság’, amely az adott szövegkörnyezetben nyilvánvalóan a szexuális erkölcstelenségre használt eufemizmus (ld. pl. Kehati kommentárját is ad loc.).
5 In. Commentarius Cantabrigiensis in Epistolas Pauli e Schola Petri Abalardi ii 434 ed. Landgraf, Abelard egyik tanítványának levele.