A HALOTT METAFORA

A HALOTT METAFORA

- in Aktuális, Innen-onnan, Kiemelt, Komoly
512
kep

Galántai László válasza Tamás Gáspár Miklósnak

TGM nem antiszemita, ha ezzel kapcsolatban bárkinek, esetleg neki magának kételyei lettek volna, és ilyet korábbi írásomban sem állítottam. Másról beszéltem.

  1. Tegyük fel, hogy van két állításunk!

Az első legyen:

 (1) „Elmúlt az őszirózsás forradalom, ez már a Kun Bélák időszaka, még akkor is, ha Lenint szidják az új Lenin-fiúk.”

A második legyen:

(2) „A huszadik századi zsidóság vallása nem a judaizmus volt, hanem a szocializmus.”

Miben azonos a két állítás?

Mindkettő metaforikus természetű, a metafora tankönyvi értelmében: valamit valamivel azonosít. A (2) állítás nem metafora ugyan, de akként működik: azonosító (szocializmus) és azonosított (a huszadik századi zsidóság) közös voltának megállapítására épül. Az azonosítás áttételes ugyan, de megtörténik, mivel a zsidóság egy vallási csoport: ha e vallási csoport vallása nem a judaizmus, hanem a szocializmus, akkor e vallási csoport a (2) állítás alapján azonosítható a szocializmussal. Ellenvethető lenne, hogy nem minden zsidó vallásos: ez igaz, de a zsidóság, mint csoport, akkor is egy vallásra épül. A (2) állítás annyiban volt érdekes, amennyiben a vallás helyére beírt valami mást, jelen esetben a szocializmust, aminek következtében a zsidóságot azonosította a szocializmussal.

Az (1) állítás tropológiai szerkezete jóval összetettebb: egy csonka metaforát rejt magában, amit egy metonímia nyit ki az állítás kontextusa felé, utóbbi – természetesen – nagyon fontos lesz (1) és (2) megkülönböztetésében. Az (1) állítás tehát csonka metafora: Kun Bélák, Lenin-fiúk említtetnek, a nyelv metaforizáltsága teljesen nyilvánvaló, hiszen nevezetes Kun Bélából csak egy volt, a Lenin-fiúk meg már sehol sincsenek, az 1920-as években pedig az (1) állítás nem lett volna értelmes, vélhetőleg nem abból a korból származik. A csonka metafora azonosítottjának megtalálása (1) állítás alapján a magyar nyelv pragmatikájának ismerete nélkül lehetetlen, ezért, a szövegnél maradva, tekintsük az állítás közvetlen kontextusát:

(1) „Ébresztő, magyarság! Megint félrevezetnek! Elmúlt az őszirózsás forradalom, ez már a Kun Bélák időszaka, még akkor is, ha Lenint szidják az új Lenin-fiúk. Mi jöhet erre? Terror. Katonák. Vér és végső összeomlás.”

A szövegkörnyezet ismeretében már közelebb jutunk a csonka metafora felfejtéséhez, bár belátom, a történelmi-pragmatikai ismereteket továbbra sem nélkülözhetjük, amikor kijelentjük, hogy az (1) állítás Kun Béláinak azonosítottjai a közös csoportba képzelt kommunisták és zsidók. Miért gondoljuk ezt? Elsősorban a felütésből: „Ébresztő, magyarság!”. A felszólítás a magyarországi szélsőjobboldal ismert nyelvi panelje, és a szélsőjobboldali diskurzusok (ön)definíció (és tapasztalat) szerint antikommunisták és antiszemiták. Az iskolás szókép-elemzés elhagyása előtt még egy trópust meg kell említeni: a ’Kun Bélák’ egy metonímia, amely a Tanácsköztársaság vezetőjének történetesen zsidó származására[1] építve lett a szélsőjobboldali antiszemitizmus közismert retorikai alapja. Ez az unos-untig ismételgetett szélsőjobboldali antiszemita érv a zsidóság és a kommunizmus/szocializmus[2] azonosíthatósága mellett. Szerencsétlen módon TGM válaszában is előfordul hasonló, ott a Magyarországi Szociáldemokrata Párt vezetőinek zsidósága kerül felemlegetésre. Az MSZDP vezetésében sokan zsidók voltak, ahogyan a Tanácsköztársaság népbiztosai között is akadtak zsidók többen[3]. Ez tény. Csakhogy egyedül a szélsőjobboldali antiszemitizmus számára történelmi tény, esetleg még akkor az, ha éppen a szélsőjobboldal retorikai stratégiáját elemezzük. A szélsőjobboldali diskurzusokban lesz ugyanis az életrajzi tényből magyarázó erejű történelmi tény, pontosabban fogalmazva: a szélsőjobboldali antiszemitizmus részben éppen arra épül, hogy ebből a tényből történelmi tényt és világmagyarázatot farag. Mert különben ez a tény csak egy személyekhez kapcsolt életrajzi adat, amelynek kapcsán nem kerülhetjük meg a kérdést, hogy ezek az emberek egyáltalán mi alapján voltak zsidók? Halachikus szempontból azok voltak, hiszen az anyjuk zsidó volt. De nem megmosolyogtató-e ateista kommunistákat halachikus szempont alapján zsidónak tartani? Származás szerint is zsidók voltak, hiszen olyan családból származtak, amelynek voltak zsidó tagjai. De akkor a nürnbergi törvények gondolkodásmódja szerint tartjuk zsidónak őket? Identitásuk szerint zsidók voltak? Erre nem tudom a választ, de igen meglepő volna, ha identitásuk szerint zsidók lettek volna, ha hiteles, önmagukra vonatkozó megnyilatkozásaik elemzéséből (naplók, levelek, akár nyilvános beszédek) ez derülne ki. Vallásuk alapján pedig nem lehettek zsidók, hiszen leginkább ateisták voltak. Ezzel a gondolatmenettel nem szeretném állítani, hogy a népbiztosok vagy az MSZDP-vezetők ne lettek volna zsidók. Azt viszont állítom, hogy zsidóságuk nem több életrajzi adatnál, amelyet aligha lehet ártatlanul, és aligha érdemes naivan, bármiféle reflexió nélkül felemlegetni. Aki szerint Kun Béla állítólagos zsidósága (már a szülei kitértek a vallásból) hozzátesz valamit a Tanácsköztársaság megértéséhez, az tegyen erről érdemi állításokat, mert a magam részéről nem látok emellett érveket. Ahogy azt sem értem, miért volna fontos az MSZDP vezetőinek zsidósága. Ez nem jelent tabusítást, és nem jelenti kötelező klauzulák beépítését sem az erről való beszédbe.

De mit jelent akkor?  Egy kérdést jelent, amely a megkülönböztetés okára vonatkozik az MSZDP-vezetők vagy a népbiztosok esetében. Megkülönböztetés alatt itt egy életrajzi adat közlését értem a magyar történelem adott szereplőjéről, amely életrajzi adat megállapíthatósága ráadásul igencsak problémás. A társadalomtörténet mint tudományos diszciplína elvárásainak vajon megfelel-e ez a közlés? A halachára vagy a nürnbergi törvényekre mutat, aki ezeket az embereket zsidónak nevezi? Fontos rákérdezni erre, mert nem nyilvánvaló a megkülönböztetés hozzájárulása az MSZDP vagy a Tanácsköztársaság történetének megértéséhez. Sőt, e megkülönböztetés hozzájárulása az adott történelmi jelenség megértéséhez kifejezetten kétséges, míg veszélyei nyilvánvalóak. Ezek a népbiztosok és MSZDP-vezetők férfiak voltak, volt anyjuk, apjuk, iskolába jártak (néha keresztény egyházi iskolába), volt szeretőjük, feleségük. Magyarok voltak. Életrajzi tények sokasága népesíti be személyes életüket, amely életrajzi tények között zsidóságuk személyesen rájuk talán éppen a legkevésbé jellemző. Leginkább ateisták voltak ezek a magyar férfiak, akikből népbiztosok vagy MSZDP-vezetők lettek.

Zsidóságnak és szocializmusnak van kapcsolata a modernségben, a baloldali identitás még a szekuláris (vagy vallásos) zsidók modern identitáskonstrukcióinak az egyik része is lehet, de mindez nem jelenti azt, mint TGM állította, hogy a zsidóság identitása a modernségben a baloldalisággal egyenlő. Ez szimplifikáció és a másikról való gondolkodás egyneműsítése: erre irányult és irányul most is a kritika. De térjünk vissza a két idézett állításhoz!

 Az (1) és (2) állítás tropológiai szempontból (de csak ebből a szempontból!) azonos: mindkettő a zsidóság és a szocializmus azonosíthatóságát állapítja meg.

Az (1) és (2) állítás egyébként ég és föld: kontextusba helyezve a jelentésük valóban lényegileg különböző lesz, ezért is kerültem eddig a jelentés szót. Az (1) állítást Csurka István[4] tette a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című reggeli műsorában 1990. január 14-én. Épp negyedszázada hát, hogy a sokat (sok pártot) látott drámaíró a nyilvános diskurzusok terében elkezdte beszélni a két háború közötti (szélső)jobboldal halottnak hitt nyelvét. Aztán gyorsan kiderült, hogy erre a könnyen fogyasztható világmagyarázatra, hiszen itt mindig az kínáltatik, igény is van. A (2) állítás Tamás Gáspár Miklós a Szombatban megjelent esszéjéből származik, amelyet az újság a magyar-zsidó identitást felvető körkérdésére válaszként küldött. Baloldali filozófus írása, aki írásai, megnyilatkozásai alapján (számomra is nyilvánvalóan) nem antiszemita. De nem csak a szerző (Csurka/TGM) és a közlés helye (Vasárnapi Újság/Szombat) különbözteti meg (1) és (2) állítást, hanem –természetesen– a két állítás szűk kontextusa is: a szöveg maga, amiben szerepelnek. TGM írásában a zsidóság és a szocializmus egyaránt más hangsúlyokkal szerepel, mint Csurkánál, ez eddig is nyilvánvaló volt. Az (1) és (2) állítás jelentése alapvetően más, de a mögöttük működő homogenizáló gondolkodásmód és szimplifikáció mégis azonos. Ez akkor is így van, ha a (2) állítás szerzője mindenki számára nyilvánvalóan nem antiszemita, és ezt az állítás kontextusából, a megjelenés helyéből és a szerző személyéből egyaránt pontosan tudhatjuk.

 A kontextus dönti el, hogy a zsidóság=szocializmus metaforát mire használjuk.

Ha a metafora kétirányú (tehát fordítva is állíttatik), akkor biztosan antikommunista, szélsőjobboldali diskurzussal van dolgunk, amely a szóképet a démoni, internacionalista zsidóságkép megkonstruálására használja, nyilván, hiszen a szélsőjobboldali antiszemitizmus lényege szerint antikommunista is. (Sok más lényege ennek az ostoba, okkultizmusba hajló, premodern-vérségi fantáziákkal operáló erőszakideológiának nincs is.) Tamás Gáspár Miklós a zsidóság=szocializmus tételt arra használja, hogy elmesélje a baloldaliság dicsőséges történetének újabb fejezetét, amelyet a befogadás, az egyenlőség, az első modern, társadalmi zsidólak egyoldalú és kedélyes képeivel népesít be. Ez, természetesen, nem antiszemitizmus, és totális félreolvasása az előző írásomnak, hogy TGM-t antiszemitizmussal vádoltam volna.

  1. De akkor miért e vita?

Azért, mert (1) és (2) állítás, bár szerzőjük, megjelenési helyük és szövegkörnyezetük lényegüket tekintve különböző, mégis azonosak a zsidóság és a szocializmus azonosításában, az egyneműsítő gondolkodásban és a tévedésben. Zsidóság és szocializmus azonosítása nem több a homogenizáló gondolkodásmód megnyilvánulásánál, ugyanis egészen egyszerűen és nyilvánvalóan téves állítás. Érdemes és kell is beszélni arról, hogy milyen társadalomtörténeti okai voltak annak, hogy a zsidóság nagyobb számban jelen volt a szocialista mozgalmakban, hogy zsidóságnak és szocializmusnak van közös története a modernségben a munkásmozgalmak összetételétől a teoretikusok családi hátterén át a kibucokig. A zsidóságnak és szocializmusnak éppúgy van közös története, mint a zsidóságnak és a pszichoanalízisnek, ahogy a derridai dekonstrukció is összeolvasható (vagy szét) a szövegértelmezés midrás-technikájával.

Ezek fontos társadalom- és eszmetörténeti témák, de semmilyen módon nem következik belőlük zsidóság és szocializmus/zsidóság és pszichoanalízis/zsidóság és dekonstrukció azonosítása, ahogy az sem, hogy a zsidóság modern vallása lett volna a szocializmus (vagy a pszichoanalízis vagy a dekonstrukció). Nem probléma, hogy erről beszélünk – kell és érdemes is erről beszélnünk. A kritika tárgya az volt, hogy TGM írása minden reflexió nélkül a modern zsidó identitás alapjaként nevezte meg a szocializmust, ráadásul éppen egy identitás-diskurzusban tette ezt. A zsidóságot a szocializmussal identifikálni nem azért problémás, mert a szocializmus valami szégyenletes dolog volna (nem az), hanem azért, mert ez egyneműsítő, ráadásul téves gondolkozás, amire különben a szélsőjobboldali antiszemita retorika is épül.

 Zsidóság és szocializmus közös története nem szűkíthető a befogadó közeg narratívájára sem, amit TGM viszontválaszában ismét felidézett.

E narratíva szerint a szocializmus volt az a modern eszme, amely a zsidóknak a nyilvánosság terében való megjelenést felkínálta, vagyis: az emancipáció lehetőségét biztosította. Biztosított ilyet, de sokat kért érte: totális, a vallást elhagyó, önfeladó asszimilációt várt az emancipációért cserébe. Nem tehetett mást, mert a szocializmus/kommunizmus definíció szerint vallás- és nemzetek feletti eszme, ezek meghaladása az ember számára kínált univerzális válaszainak alapfeltétele. Emancipációt kínál a zsidók számára – a teljes asszimiláció árán. De nem csak messianisztikus univerzalizmus és chiliazmus a zsidók számára a szocializmus a 20. században, ezt TGM is pontosan tudja. Az emancipációért elvárt totális asszimiláción túl a baloldali antiszemitizmus történetét itt nem is tárgyaljuk külön, de azért említsük meg: enélkül sem érdemes beszélni zsidóság és szocializmus kapcsolatáról.

Mi tehát a probléma zsidóság és szocializmus azonosításával? Az, hogy egyneműsítő gondolkodásmód reflektálatlan megnyilvánulása, amelyben megszűnik a másik mint egyén érzékelhetősége. A másik zsidóként és egyénként eltűnik, szocialista/kommunista/marxista/baloldali lesz belőle. TGM számára ez persze nem szitokszó, és számomra sem az, de erről nem is állítottam semmit. A homogenizáló gondolkodásmódot tettem és teszem továbbra reflexió tárgyává.

Ez az egyneműsítő gondolkodásmód ráadásul téves. Kovács András és kutatócsoportja 1999-ben felmérést végzett a zsidókról Magyarországon[5], amelynek során 2015 kérdőíves interjút vettek fel. A kutatás ismertetésére itt nyilvánvalóan nincs lehetőség, csak egyetlen releváns eredményt emelek ki: három sajátos attitűd volt kimutatható a zsidók között Magyarországon, liberális, vallásos-konzervatív és baloldali-konzervatív. Az utolsó, baloldali-konzervatív attitűd különös megnevezése önmagában is jelzi, mennyire problémás és összetett kérdésről van szó a politikai identitás meghatározása esetén. A kutatási eredmények, bár nem a legfrissebbek, arra mégis alkalmasak, hogy a fentiek mellett továbbra is nyilvánvalóvá tegyük: nem csak arról van szó, hogy zsidóság és szocializmus azonosítása egyneműsítő gondolkozásmód és szimplifikáció, hanem arról is, hogy még a zsidók baloldaliként való azonosítása is egyszerűen téves. A baloldaliság a zsidók modern identitáskonstrukcióinak még egy lehetséges eleme is lehet, de még ezzel sem mondtuk azt, hogy a zsidóság baloldaliság. Mert ez nyilvánvalóan egyszerűen csak nem igaz. A fentiek mellett azért sem, mert tradicionális vallási közösségeket modern politikai eszmékkel azonosítani minimum problémás.

  1. Az előző írásomról röviden

Előző írásomat, természetesen, először a Szombatnak küldtem el. A folyóirat nem kívánt élni a közlés lehetőségével, mondván, túl hosszú idő telt el TGM első esszéje óta. Úgy gondolom azonban, hogy a zsidó identitásról való beszédnek nincs időhorizontja, a téma (legalább) a diaszpóraléttel egyidős. Ezért küldtem el a szöveget a Pilpulnak, ahol végül is megjelent. Az Ex Symposionbeli közlésről nem tudtam, de örülök neki. Írásom nem személyes, TGM-nek szóló magánlevél, hanem a zsidó identitásról szóló esszéjében tett állításaira válaszoló másik esszé. Válasza olyan mértékben goromba és személyeskedő, hogy egyszerűen az első indulatnak tudnám be, és konkrét részeit a továbbiakban válasz nélkül hagynám. Mégsem tehetem, mert rosszhiszemű és alaptalan félreolvasásoktól terhes.

Nem állítottam, hogy TGM antiszemita. Egyetlen mondat sem vonatkozott erre. Egyetlen állítás sem vonatkozott a szerző személyére. Néhány jelző vonatkozott rá: tekintélyes, neves, kiváló. Ezek szerepelnek az előző írásomban. Aligha olvashatóak személyes támadásként.

Nem állítottam, és ez ennél sokkal fontosabb, hogy a szocializmus/kommunizmus/marxizmus szitokszó lenne. TGM válaszának érvelő része éppen erre épül, de ez nem több mint az ő, egyébként teljesen téves, előfeltevése arról, hogy baloldalisága számomra irritáló (?), és megveszekedett antikommunista vagyok. Az a marxizmus[6], ami Marxtól, Lukácson, Althusseren át (mondjuk pl.) Badiou-ig terjed, nem szitokszó, hanem a modern (politikai) filozófia megkerülhetetlen része, felesleges és kínos annak mondogatása, hogy ezt mindenkinek (nekem is) tudnom kell. Arra is felesleges szót vesztegetni, hogy a létező szocializmus, esetleg bolsevizmus, leginkább államkapitalizmus volt, nem marxizmus vagy kommunizmus. Előző írásom nem épült arra az állításra, hogy a szocializmus valami ordas eszme vagy szitokszó lenne, egészen egyszerűen nem is volt erről szó. TGM a saját koncepciózus előfeltevését olvassa rám, miszerint bizonyára a szocializmusról vannak negatívan értékelő előfeltevéseim. Nem volt erről szó, és nem erről van szó, de különben nincsenek.

Nem állítottam ugyan semmit az anarchista mozgalmak résztvevőinek osztálytagozódásáról, de erre is válaszolok, mert ha az embert műveletlennek bélyegzik, az már majdnem olyan kínos, mintha antiszemitának[7] neveznék. Az anarchizmusra vonatkozó megjegyzés, amely az anarchizmust képzésigényes, elitista eszmének nevezte, nem volt több bonmot-nál, és arra a megfontolásra utalt, hogy az állam nem csak politikai, hanem szociálpszichológiai konstrukció is. A 100-150 főt meghaladó embercsoportok tartós együttműködését állam nélkül egyelőre nem sikerült megszervezni. E megszervezés alapja állam híján a hosszasan és együttesen (egyénenként, személyesen) (ki)művelt közös kultúra lehetne (például) – ezen a ponton került szóba elitizmus és képzésigényesség. Talán annyi érezhető volt, hogy ez nem arra utal, hogy az anarchizmus tömegbázisát az arisztokrácia vagy a nagypolgárság adta. Ilyen masszív félreolvasással nem tudok mit kezdeni.

  1. Összefoglalás

Az állításaink által működtetett jelentésfolyamatok integráns része a kontextus, ez továbbra sem kérdés. A zsidóság=szocializmus állítás mindig csak a kontextusa alapján kaphat jelentést. Nem állítottam, hogy Tamás Gáspár Miklós, a Szombatban megjelent esszé szerzője, antiszemita. Nem állítottam, hogy a Szombatban megjelent TGM-esszé része az antiszemita diskurzusoknak, a szélsőbaloldali antiszemita diskurzusoknak sem (mielőtt). Állítottam és állítom viszont, hogy azon retorikai alakzatok, amelyek a zsidóságot a szocializmussal reflektálatlanul azonosítják, nem többek téves egyszerűsítéseknél és éppen azt a fajta homogenizáló gondolkodásmódot hordozzák, amelyre a szélsőjobboldali antiszemita retorika épül. Nem árt tehát vigyázni ezekkel a dögletes metaforákkal[8], ha másért nem, hát azért, mert ezek mondogatásából épül a valóság(unk).

[1] Vallásos nem volt, így ezt a rosszízű szót vagyok kénytelen ideírni, de vajon mit jelent ez itt, hogy zsidó származású? Lesz erről itt szó a továbbiakban.

[2] Itt és most ezt a kettőt nem különböztetjük meg, mert a szélsőjobboldali diskurzusokra való utalás szempontjából nincs jelentősége. Szocializmus és kommunizmus természetesen nem ugyanazt jelentik a modern politikai eszmetörténetben.

[3] És igen, még mások is voltak a magyar szocializmus (nevezzük így, talán ez a legáltalánosabb) történetében, számosak, akik zsidók voltak.

[4] Csurka az ominózus kijelentés után egyébként tiltakozott az antiszemita vádak ellen, de ezzel érdemben nem sokat lehet kezdeni. Aki ezt a nyelvet, ilyen kontextusban, beszéli, az bizony az antiszemitizmus nyelvét beszéli. Itt hangsúlyozzuk, hogy az eset nem ilyen szempontból analóg TGM Szombatban megjelent cikkével: a két megnyilatkozás (mint egész) között nincs analógia. A két megnyilatkozás egy-egy szövegrészlete között van tropológiai azonosság. Ez alapvető különbség, amelyet ne tévesszünk szem elől!

[5] A kutatás eredményeit tartalmazza: Kovács András (szerk.) (2002): Zsidók a mai Magyarországon. Az 1999-ben végzett szociológiai felmérés eredményeinek elemzése. Budapest: Múlt és Jövő Kiadó.

[6] Megint csak általános és pontatlan gyűjtőfogalom, Badiou pl. talán leginkább maoista. De ez itt esetünkben nem tartozik a tárgyhoz, ahogy az sem, hogy az említett baloldali szerzők sok mindenben nyilvánvalóan különböznek, sorrendjük nem több időbeliségnél.

[7] Vagy antiszemitázónak.

[8] Ami nem jelenti azt, hogy zsidóságnak és szocializmusnak nincs közös története a modernségben. És megint elölről.

Facebook Comments