cionizmus

cionizmus

bphaboruutan
Kiemelt Komoly
Az első és a második rész után Kende Tamás esszéjének befejező része emitt Láthattuk, hogy az 1948-ban (egyrészről kényszerűen) egyesült ún. munkáspártok mindegyike komoly elvi fenntartásait hangoztatta a ...
GETTÓBÓL GETTÓBA – a magyarországi zsidóság 1945 utáni történetéről (3. rész) bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

4.0.1
Kiemelt Komoly Meséld el fiaidnak
  Az esszé folytatódik A túlélők, újrakezdők számának meghatározása máig – szerencsére – nehéz feladat. Az 1945-ben berendezkedő rendszer közjogilag is kinyilvánította politikai akaratát a faji, felekezeti megkülönböztetések ...
GETTÓBÓL GETTÓBA – a magyarországi zsidóság 1945 utáni történetéről (2. rész) bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Balvany
Kiemelt Komoly Napi judaisztika
Semmi perverz. Habár… Bevezető megjegyzés: A Tóra szó, mely „tanítást vagy „útmutatást” jelent s nem „törvényt” szigorú értelemben a Pentateuchusra vonatkozik – ám a zsidó gondolkodási rendszer fejlődésében ...
Ősimádat (1897) bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Tarbut_poster
Komoly Napi judaisztika
„A törvény, az csak törvény. Muszáj volt vitatkozni, mert a törvény sosem lehet tökéletes. Azt mindig magyarázni kell. Tökéletes csak Isten lehet.” (Bárdos Pál: Stan és Pan) Ahogy ...
A dibuk, avagy a cionizmus lélekvándorlása – A cionizmus reform-vetületei bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Kulturális cionizmus vagy miszösz
150 éve született Ahad Ha-Am, ennek örülünk most. A keleti-nyugati közéleti vagy politikai pilpulban aligha akad sok oly mértékben túlhasznált ám aluldefiniált fogalom, mint a cionizmus. Hallunk persze ...
Kulturális cionizmus vagy miszösz bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva