Lengyelországi zsidó újrakezdés EN GROSS

Lengyelországi zsidó újrakezdés EN GROSS

- in Kiemelt, Könnyű
615

Az 1939-ben, a nácik bevonulásával megszüntetett lengyel-zsidó filmet a túlélők megpróbálták feltámasztani 1945 után. Jichak Goskind és testvére, Shaul Goskind Aleksander Fordhoz, a lengyel-zsidó film nagy alakjából az államosított lengyel filmgyártás vezetőjévé lett rendező-káderhez fordultak anyagi támogatásért, hogy dokumentum-, és játékfilmekben mutassák be a túlélők életét. Ford, állítólag, azzal utasította vissza egykori alkotótársainak a kérését, hogy minek akartok zsidó filmeket készíteni, amikor nincsenek már zsidók. A testvérek a háború előttről jól ismerték Fordot a lengyelországi zsidó filmes világból. Fordhoz hasonlóan ők is a Szovjetunióban élték át és túl a második világháborút. Ám Ford a többszörös munka- és harcostársakat elutasította.

 

A Goskind fivérek ekkor a lengyelországi központi zsidó szervezethez, és a Joint-hoz fordultak. Shaul, miközben játékfilmre készült (sikertelenül), már-már mániákusan dokumentálta a megmaradt lengyelországi zsidók kísérletét az újrakezdésre, de dokumentálta a Holokauszt frissen feltárt emlékeit is. Ő rögzítette a varsói gettó legendás archívumának, az ún. Ringelbaum archívumnak a feltárását a gettó romjai alól, filmezte az archívum első restaurálását. Kamerája dolgozott a Szovjetunióból repatriált lengyel állampolgárságú (vagy annak nyilvánított) zsidók megérkezésénél, de forgatott a kielcei pogrom áldozatainak temetésén is. Goskinddal párhuzamosan forgatott Nathan Gross, akinek szintén az újrakezdés volt a fő témája.  Az ő összefogásuk eredménye a lengyelországi zsidók újrakezdésének nagy dokumentumfilmje, a Mir Lebngeblibene (Mi, akik túléltünk). Az 1947-es, jiddis nyelvű hangosfilm minden valószínűség szerint a vágóasztalon vált közös üzenetté, és mementóvá. Gross és Goskind külön-külön forgathattak, és szempontjaik eltérőek voltak. Hangsúlyaik is eltérőek voltak. A közös filmből ezért a vágóasztalon kimaradtak Gross kedves s számára ikonikus bányászai, de kimaradtak a kielcei gyászolók is. Valószínű ez volt az a két véglet, ami a kollektív munkában nem lehetett az új kollektív lengyel zsidó identitás felmutatható közös metszete. Pedig Gross propagandisztikus filmjének számos snittjét viszontláthatjuk a Mir Lebngeblibene-ben. A zsidó bányászok nem fértek bele, ahogy nem fért bele a kielcei pogrom emléke, emlékezete sem.

Goskind és Gross filmje 10 tematikus részből összerakott alkotás. A szerkesztett egységgé összevágott moziban jól elkülöníthetően szerepel a Holokauszt emléke, a Szovjetunióból repatriáltak intézményes segítése, a koncentrációs táborok egykori foglyainak segítése, a zsidó árvák, a Palesztinába készülő cionista ifjúság (halucok), a Holokausztra való megemlékezés kísérletei, a gazdasági élet helyreállítása, a zsidó kultúra és színház. A színházban olyan jiddis színészsztárok láthatók, mint Ida Kamińska, Mojżesz Lipman vagy Szmulik Goldsztejn.

A bányászok helyett a film ikonikus képein árvaházi gyerekek énekelnek, táncolnak, fiatal halucok Sztálin portréja alatt reggeli tornát végeznek, és nagyon kihangsúlyozott a termelőmunka mind képben, mind szövegben. Bekerült a filmbe a Goskind által forgatott feltárása a Ringelbaum archívumnak is. Láthatjuk a lengyel (nép-) hadsereg főrabbiját, hallhatjuk az „El Male Rachamim” imát a varsói Nożyków zsinagógából. Ebből a szekvenciából önálló film is készült Zhor („Pamiętaj”, Emlékezz) címmel.

A film által egyszerre konstruált és rekonstruált új lengyel-zsidó élet – miközben folyamatosan visszautal, emlékezik a tragédiára – hangsúlyosan új, dinamikus, és legfőképp kollektív, kollektivista. Az aktuális jelenből (1946-1947-ben járunk) a tragikus múltból a fényes kollektív jövőre vonatkozó, optimizmust sugárzó képek konstruálták Gross-Goskind propagandisztikus dokumentumfilmjét. A film főhősei kollektív életet élnek: a gyerekek árvaházban laknak, az erős fiatal férfiak és nők nem koedukált munkásszállásokon, kommunákban élnek. Indulókat énekelnek, menetelnek a boldog jövő felé. Az optimista jelenben, ebben a kollektivista lengyel-zsidó újjászületésben egyetlen családot sem látunk. A Goskind-Gross filmben ez a láthatatlan jel a legdokumentatívabb.

 

Facebook Comments