ZSIDÓ BÁNYÁSZOK (Zséfilmek a Pilpulon 1.)

ZSIDÓ BÁNYÁSZOK (Zséfilmek a Pilpulon 1.)

- in Kiemelt, Könnyű, Zsidó filmek
700
The Jewish Settlement In Lower Silesia, 1947 - yiddish film

Az 1939-ig számos filmest, egy egész műfajt – a zsidó filmet  – el- és fenntartó  lengyelországi zsidóságnak a holokauszt utáni újrakezdéséről szól Natan Gross 1947-es kisfilmje. A műfaj történetéről maga Gross írt könyvet (A zsidó film Lengyelországban. Héberül 1990-ben adta ki Jeruzsálemben a Héber Egyetem, a lengyel fordítás 2002-ben jelent meg Gross szülővárosában, Krakkóban.)

Az 1919-ben született Gross kora miatt nem lehetett aktív részese a lengyelországi zsidó film 1939-ben lezárult nagy korszakának. A háborút – amit árja papírokkal élt túl – követően Krakkóban végzett filmes tanfolyamot. 1946-tól dolgozott, főleg dokumentumfilmeken.

Zsidó telepeseket látunk Sziléziában a háborút követően. Már maga az alapszituáció is drámai. Az egykori birodalmi német területet – a németek elűzését követően – a lengyel hatóságok újratelepíteni, a gazdaságot újraindítani próbálják. A film jiddis nyelvű szövege is a közös lengyel-zsidó kolonizáció sikerét hangsúlyozza. Új lengyel területen lengyel vonatokat, lengyel utakon lengyel autókat látunk. A film bevezetőjében egy koncentrációs táborból felszabadult zsidó férfi bolyong a lebombázott wroclawi (két éve még breslaui) utcákon. Aztán a bolyongást az új otthon megtalálásának, belakásának képei követik. Megjelenik a többi új lengyel zsidó telepes is. Főként fiatal, dinamikus férfiakat láthatunk, akik mozdulataikkal, mimikájukkal is az újjáépítés, a beilleszkedés elkerülhetetlen sikerét sugallják. Kettős kolonizációról szól a film: az egykori német területek lengyel meghódítása mellett a maradék lengyelországi zsidóság „letelepedését” láthatjuk Gross lelkesítő filmkockáin. A hajdani (német) Szilézia a háborút követően a lengyel nehézipar központja lett. Így elsősorban az újrakezdő zsidókat ipari munka közben láthatjuk. Fiatal zsidók állnak be bányásznak, hordanak bányászegyenruhát, majd ugyanőket láthatjuk a tárnákban. Később, a film végén egy zsidó nagygyűlés vágóképein bukkannak fel újra a zsidó bányászok. A rendező, Natan Gross is ikonikus motívumnak tartotta a zsidó bányászokat. A bányászok után megjelennek a cipészek, akik már szövetkezetben dolgoznak, a gyári munkások, a szabók szövetkezete, majd a zsidó kolonizáció falusi képei bukkannak fel. A bányától a földekig mindenütt zsidók dolgoznak Gross kamerája előtt az újonnan kolonizált lengyel területeken. Kölcsönösen előnyös ügymenetet közvetít a kép. Ebben az ügymenetben a munkások dinamizmusa mellett megjelennek az újrakezdő lengyel zsidók közösségi intézményei is. A zsinagóga mellett más vallási, és oktatási intézményeket láthatunk. Felbukkan az újjáéledő zsidó színház, a sport, benne a hangsúlyos futballal, a színes és tömeges politikai élet. Minden egyes önálló jelenet, de főleg azok szerkesztett egysége a hangsúlyozottan lengyelországi zsidó élet virágzását, dinamizmusát sugározza. Az új lengyel hatalom és a megmaradt lengyel zsidóság szövetségének szimbolikus aktusait bemutató jiddis nyelvű propagandafilmnek a zenéje is lelkesítő, ráadásul – az új korszaknak megfelelően – zsidó motívumoktól mentes.

Gross személyes lelkesedése 1950-ben ért véget, amikor kivándorolt Izraelbe. Ezt is felfoghatjuk egyfajta szimbolikus aktusnak. A lengyel-zsidó szövetség felbomlásáról szólt Gross személyes döntése. Tel Avivban élt, és dolgozott dokumentumfilmesként 2005-ös haláláig. Halálát követően krakkói szülőháza falán emléktáblát avattak a tiszteletére. Ez is egyfajta szimbolikus aktusa a kelet-európai emlékezetpolitikának: a muzealizálás és a bronzba öntés.

Gross filmje viszont él. Sorsa pedig akaratlanul is illusztrálja: tényleg nehéz volt a (lengyelországi) zsidó bányászok élete.

Facebook Comments