Egy kelet-európai stetl amerikai amatőr kamerával
Kurow, 1932. amatőr film.
A lublini vajdaság egy jellegzetes kisvárosába (stetl), Kurów-ba vezet el minket Jack Weisbord 1932-es amatőr filmje. Igazi unikum a film, hisz egy teljesen eltűnt világot dokumentált az amatőr szerző. Az akkoriban kb. 4000 lakosú település lakosainak fele volt zsidó. Weisbord apósa emigrált ebből a valaha a kelet-európai síkságon tipikus településről Amerikába, hogy évekkel később vejével, az amatőr filmes Weisborddal meglátogassa szülőhelyét, és az ottmaradt rokonságot. A két világháború közti korszak jellegzetes „orientalista” módján csodálkozott rá a tengerentúlról érkezett utazó a kelet-európai „bennszülöttekre”. Ez az (Edward Said-i) orientalista látásmód persze nem az amerikai Weisbord sajátja az eldugott lengyel stetlben élő „bennszülött” zsidókra való rácsodálkozással. Ugyanez a látásmód jellemzi a fennmaradt amatőr filmeket Magyarországon is, azokat, amelyekben kamerával rendelkező birtokosok, nyaralók, turisták csodálkoznak rá a vidéki „bennszülöttekre”. A „bennszülötteknek” nem volt kamerájuk ekkoriban. A saját család, és a reprezentálni szándékozott saját világ filmes dokumentálása majd a hatvanas-hetvenes években válik divattá a „polgárosodó bennszülöttek” között Kelet-Európában. Addig – ha képeket, mozgóképeket akarunk nézni az eltűnt világról – meg kell elégedjünk az orientalista-kolonizációs látásmóddal. Mint amilyen Weisbordé, aki nem egész 10 perces kis amatőr etűdben nem győz rácsodálkozni a távoli rokonok szegényességére, furcsaságaira. Weisbord kameráján keresztül „jellegzetes”, a „keleti” rokonokra jellemző heves gesztusokkal beszélgető embereket, jellegzetesen szegényes utcákat, boltokat láthatunk, majd felbukkan a Sholem Aleichem-i figura, az Amerikában is jól ismert Tevje (a tejesember) kurówi figurája a lovával. A kamera rácsodálkozik egy rongyos koldusra, megmutatja a helyi zsidó temetőt, és a zsinagógát. Közben felbukkannak Weisbord polgárosultabb távoli rokonai, mintegy ellenpontozandó a stetl alapvető nyomorát, koszosságát. Weisbord reménytelenül tehetségtelen módon kezeli a kameráját. A mozgóképes anziksznak készült egészalakos portréknál, ahogy a csoportképeknél is rendre kicsúsznak a fejek. A film nem esztétikai okokból számít mégis kiemelkedő jelnek.
A film megmaradt hőseit 1942-ben deportálták. Weisbord filmje szinte az egyetlen mementó a világukról.
Facebook Comments