Boldogságkeresés és aranymosás Birobidzsánban, a Zsidó Autonóm Területen (ZSÉFILMEK, 5.)

Boldogságkeresés és aranymosás Birobidzsánban, a Zsidó Autonóm Területen (ZSÉFILMEK, 5.)

- in Kiemelt, Könnyű, Zsidó filmek
1034

Boldogságkeresők

Az 1920-as évek nagy szovjet zsidó reneszánsza fantasztikus filmeket, filmeseket, színészeket is felszínre hozott. A műfaji kísérletek, a szovjet és a nyugati filmművészet legmodernebb újításai, és egy példátlanul szabad energia-kiáramlás jellemzi a korszak (szovjet-) zsidó művészetét, így a filmet is. A zséfilmek sorozatban már bemutatott, az Iszaak Babel forgatókönyvéből készült Benya Krik  című film erre jó példa.

Iszaak Babel abban az évben, amikor a Boldogságkeresők című filmet bemutatták, már nem írt filmforgatókönyveket, ahogy mást sem nagyon írt a nyilvánosságnak. Kényszerű átmeneti lakótársának, Sinkó Ervinnek az Egy regény regénye című könyvéből tudjuk, hogy 1936-ban Babel már főállásban félt (félállásban pedig rettegett). A naplónak csak erős megszorítással elfogadható Sinkó könyv Babelre vonatkozó – nem kevés rosszmájúsággal lejegyzett – életképei életszerűnek tűnnek. Babel a Sinkóval folytatott éjszakai beszélgetésein elmondta, hogy nem a magyar emigráns az egyetlen, aki azt kérdezi tőle, miért nem ír, miért nem publikál. Válasza az volt, hogy ő pontosan tudja, hogy épp azok, akik írásra, publikálásra szólítják őt fel nyilvánosan, lesznek az elsők, akik ezekért az írásaiért nyilvánosan fogják őt megtámadni, majd levadászni. A háttérben már zajlottak a nagy moszkvai (koncepciós) perek, amelyekben Babel közeli ismerősei, egykori pártfogói is rettenetes bűnökkel vádoltattak. Személyes tragédiája is arra utal, megvolt Babelnek minden oka a félelemre. 1940-ben, mint kinevezett japán kémet végezték ki. A félelemmel teli 1935-36-os évben a központosított szovjet filmgyártásban tovább készültek a diktatúrák kedvenc műfajában, a vígjátékban a filmek. Köztük a Boldogságkeresők (Iszkatyeli szscsasztyja) is, ami már (eredeti orosz) címében is utalt a Babel közreműködésével 1925-ben elkészült Zsidó szerencse (Jevrejszkoje szscsasztyje, – a szscsasztyje szó jelenthet boldogságot és szerencsét is) című filmre. Ez utóbbira sorozatunkban még visszatérünk a film és Scholem Aleichem kapcsolata apropóján. A Boldogságkeresők az új szovjet zsidóságnak a Zsidó szerencséhez képest hangsúlyozottan szovjet, és optimista panoptikuma akart lenni. A zsidó szerencse Sholem Aleichem-i figuráihoz képest – egy hangsúlyos kivétellel – a Boldogságkeresők hősei – már nem a stetl (akár épp szovjet) filmes-vizuális közhelyeit adják, zsidói másként és másban közhelyesek, mint az 1925-ös nagy filmes összefoglalóban. Kevesebb a keserédes életkép, maga a (mozgó) kép is dinamikusabb. Mozgásban lévő zsidókat, és az ő – amúgy felülről szervezett – mozgalmukat énekli meg az 1936-os mozi. A mozgalmi mozgás iránya az egykori stetlből – a régi, elmaradott, sötét stb. múltból – a távol-keleti Birobidzsánba, a szovjet, munkás-zsidó ellen-Palesztinába vezet, egy olyan, a filmben is épp alakulóban lévő szovjet zsidó munkásautonómiába, ahol az egykori stetl-ek népe radikálisan újrafogalmazhatja zsidóságát. Kors-Szablin filmjének szereplői – az Állami Zsidó Színház színészei – a sugalmazott új szovjet-zsidó identitásnak megfelelően is, már oroszul beszélnek a hangos filmben.

A Boldogságkeresők már felhagyott a műfaji útkeresésekkel, kísérletekkel. Klasszikus vígjáték, viccesen közhelyes, és közhelyesen vicces figurákkal, ahol már nemcsak a film végén jelenik meg a morális s politikai vörös farok, hanem az magának a filmnek a legfőbb szerkesztői-szerzői iránya, az elejétől a végéig. Maga az alaphelyszín is közhelyes: zsidók utaznak a vonaton, és a hosszú utat végigbeszélgetik, vitatkozzák. Ám a célállomás egy új kolhoz a messzi Távol-Keleten, ahol a boldogságkeresők új életre, új identitásra lelnek majd.

Hogy a film ma is működik, él, az csak egyrészt tudható be a fantasztikus színészeknek. A dramaturgia, és a rendezés egyértelműen a film végén anyagilag-erkölcsileg elbukó, a kiváló komikus, Benjamin Zuszkin alakította Pinja figurájára fókuszált. Ez az Osztap Bender-i figura ellopja a show-t a film pozitív hősei elől. Az örök individualista (zsidó) Pinja nem az új, kollektív boldogságot keresi Birobidzsánban, hanem aranyat keres, aranyat mos. Ellenáll, lázad. Mint ilyen, törvényszerűen elbukik. Fényes ércdarabjairól a film végén kiderül, hogy csak értéktelen fémek, mintegy utalva arra, hogy az igazi kincset a kollektíva, a kolhoz jelentheti csak. Ilf-Petrov Osztap Benderjéhez hasonló módon bukik el a múlt idő individualizmusához ragaszkodó „vállalkozó” Pinja, ám Osztap Benderhez hasonlóan, a néző számára szimpatikus, kedves csirkefogó marad.

 

Boldogságkeresők. fekete-fehér, oroszul beszélő szovjet film (1936)

Rendező: Vlagyimir Kors-Szablin

forgatókönyv: Jogan Zelcer – Grigorij Kobec

operatőr: B. Rjabov – V. Pokrovszkij

zene: Iszaak Dunajevszkij

konzultáns: Szolomon Mikhoelsz

 

A hagyományos retrómoziban a nagyfilm előtt játszották a filmhíradót. Jelen esetben ez fordítva történik. Bonus trackként itt van egy rövid, 1940-es szovjet filmhíradó-részlet Birobidzsánból és Birobidzsánról.

Facebook Comments