Ünnepi kaja

Mikor még a Jom kipur az evés, az ivás és a vidámság ideje volt (Eddy Portnoy cikke)

Ha a zsidók egy jót akarnak kajálni Jom kipurkor, akkor azt általában titokban teszik, lopva ízletes falatokat majszolnak a sötét spájzok rejtekében, vagy elrejtőznek valami vendéglőbe, valamelyik nem zsidó városrészben. Ám a sunnyogó habzsolás nem mindig jelentette az egyetlen eretnek választást az Engesztelés Napján.

Csupán egy évszázada a legkülönfélébb balosok mindenféle népes ünnepségeket rendeztek, ettek, ittak, táncoltak, előadásokat tartottak a Jom kipur teljes 25 órás időtartama alatt, és nem csupán azért, hogy kifejezzék jogukat a bulizáshoz, hanem azért is, hogy megszabaduljanak a nyomasztó vallási kötöttségektől, amelyek jegyében felnőttek. Csakhát mit tehet az ember, ha az imák és a hagyományos szokások már semmit sem jelentenek számára, de mégis tagja akar lenni egy zsidó közösségnek? Ha direkt eszel egy böjtös napon, azzal egy füst alatt mutatsz hosszú orrot a vallási intézményeknek, és alakítod ki a saját, szekuláris zsidó identitásodat.Az efféle Jom kipuri Bálokat eredetileg a londoni anarchisták kezdték az 1880-as évek közepén, és onnan terjedtek el New Yorkban és Montrealban.

Kisebb kajafesztiválokat és demonstrációkat másutt is tartottak a zsidó szakadárok. A két háború közötti Lengyelországban az unortodox zsidók a helyiek százait tudták bevonzani egy-egy Jom kipuri buliba az olyan stetlökben, mint Kalish vagy Chelm; de a nagyobb városokban, így Varsóban vagy Lodzban akár ötezer belépőt is el tudtak adni egy-egy partira. A herezis remek üzlet volt; az 1890-es évek elején az anarchistáknak 15 centbe került a jegy egy-egy ilyen Jom kipur-i rendezvényre – ha egy kapitalista kívánt részt venni, ő a dupláját fizette.

A jiddis sajtóban reklámozott Jom kipuri bálok, előadások és kajafesztiválok kifejezetten olyan közösségi események voltak, amiket egy alternatív közösség hozott létre önmagának. Egyszerűen zsidónak kellett lenned hozzá, hogy valóban kiélvezhesd azt a hajdinapalacsintát, amit a varsói zsidó szervezet kínált Jom kipurkor. Hiszen ha nem voltál zsidó, akkor nem volt az egészben semmi eretnekség. Ám nem csupán a provokáció szándéka miatt csináltak ezek az emberek olyasmiket, amiket bírálóik elképesztően visszataszítónak tartottak. Voltak, akik azért mentek el, hogy egy olyan isten orra alá törjenek borsot, akiben nem hittek. Mások a szüleik ellen lázadtak. Akadt, aki a vallási intézményeket akarta hergelni. Valójában ez a hergelés volt a legfőbb szempont.

Mindennek tetejébe az ilyesmi sokszor lehetőséget adott az ingyenes publicitásra. 1898 Jom kipurján a New York-i Herrick Brothers étterem valóságos rebelliót robbantott ki, mikor kiderült, hogy nyitva tartanak az ünnep alatt. Ahogy a nap lenyugodott a Lower East Side fölött, és a kerület lakóinak jókora része a sulba indult, közülük több százan foggal-körömmel estek neki a Division Street-i zsúfolt étteremben vacsorázóknak.

És persze a tivornyázók egy része politikai okokból vett részt a Jom kipur-i bálokon, ahogy a varsói jiddis napilap, a Haynt írta 1927-ben, egy nappal a Jom kipur után:

A nem vallásosak között minden a szokások szerint alakult. A Független Szocialisták Kol nidré estet szerveztek, amelyen különféle „kántorok” és „kántornők” zsidó stílusban énekeltek. És öröm vala a házban.

Idén a Szabadgondolkodók is teljesítették „szent küldetésüket”, és a Karmelitska utca 23 alatti Munkásotthonban rendeztek gyűlést a Kol nidré alatt, ahol a vallásról, a Jom kipurról és az ateizmusról vitatkoztak.

És bár a gyűlés incidens nélkül folyt, a Jom kipur reggelén a résztvevők a zsidó utcákra tódultak, ahol lapjuk, a Szabadgondolkodó régi számait árulták, mikor az emberek a sulba tartottak. Szemtanúk szerint számos dulakodásra került sor a vallásos zsidók és a lapot árusító „rajongók” között.

Napközben is történt néhány incidens, mikor a Szabadgondolkodók egy csoportja kitódult a Karmelitzkára, a Dzikára és a Nalevkeszre, néhányan dohányoztak, mások almát rágcsáltak.

A beszámolók szerint e provokációk miatt komoly verekedések törtek ki a „demonstrálók” és a vallásos járókelők között. A Karmelitska utca egyik ablakából vízzel öntötték nyakon a Szabadgondolkodókat.

A Karmelitska 23 szám alatti Munkásotthonban még ingyenes ebédet is szerveztek azoknak, akik a szüleik vagy a feleségük miatt nem tudtak otthon enni.

Az ingyenes ebédre olyan sokan gyűltek össze, hogy a jegyet igénylők sora egészen az épület főbejáratáig nyúlt, ahol jókora tömeg verődött össze. Sokan az étkezőket gyalázták, mások a védelmükbe vették őket. A vita időnként odáig fajult, hogy a rendőrségnek kellett beavatkoznia.

Hasonló jelenetek játszódtak le a Bund „Munkásfészkében”, a Pshiazd utca 9. alatt, ahol olyan hevesen dúlt az evésért folytatott küzdelem, hogy az egész utca visszhangzott a sikolyoktól és üvöltésektől. Ráadásul az evők közül néhányan az ablakok előtt kérkedtek étvágyukkal, komoly indulatokat váltva ki az arra járó vallásos zsidókból.

„Az ebédért folyó harc” valóban heves volt. A Jom kipur-i csatákban az évenként fellángoló provokációk hatására világszerte egymásnak estek a vallásos és vallásellenes zsidók. A közösség vallási előírásai alól kiszabadult mai amerikai zsidók talán csak afféle furcsa, régi kis politikai-vallási csetepatéknak látják őket. Ám Izraelben, ahol a vallás sokkal hangsúlyosabban van jelen a politikában és a mindennapi életben, sokkal érthetőbbek az ilyen provokációk. Az izraeliek persze meglehet, nem akarnak egy ilyesféle vitát a tányérjukon látni. Tel Aviv zsúfolt strandjai Jom kipurkor arra utalnak, hogy a zsidó államban „az ebédért folyó harc” immár a „pihenésért és szórakozásért folyó küzdelemmé” alakult.

Fordította: Konok Péter