RAJONGÁS A MEDIAWAVE-FELTÖLTŐDÉSRŐL

RAJONGÁS A MEDIAWAVE-FELTÖLTŐDÉSRŐL

- in Könnyű, Uncategorized
2756
211

A Mediawave Együttlét nem az odaérkezéssel kezdődik, hanem a rákészüléssel (amely tulajdonképpen kisebb-nagyobb mértékben az előző végétől a következőre való készülődésig tart).

Majális környékére semmi mást nem tervezek. Interneten elérhető a részletes program, de én még – régi mintára (még az internetes korok előttről hozott beidegződések egy nem digitálisan natív lénytől) – megvárom, amíg kézbe vehetem és böngészhetem a katalógust. De odáig el kell jutni… hova is?

Bár Komárom már szinte a kezdetektől jelen volt a programban, mégis Győrött bonyolódott a legtöbb esemény, egészen addig, amíg a város ki nem hátrált a szervezők mögül. Bevallom, sajnálom, mert romantikus emlékeim vannak a zsinagógai koncertekről és a Rába-parti hangulatról, ugyanakkor tudom, hogy nem volt más választás, mint továbbállni, hogy a fesztivál túlélje a szakítást. Kis szombathelyi kitérő után immár kikötött Komáromban, talán egy ideig nem vándorol tovább. Az érdekes mégis az, hogy mindenhol ugyanazzal a élettel telt meg, saját közeget teremtett, ugyanakkor belesimult a környezetébe, a tereket úgy vette birtokba, hogy egyszerre alakította azokat és aknázta ki az adottságaikat. Már ebből is kitűnik, hogy nem hagyományos értelemben vett fesztivál, és bár megmosolyogtam, mégis találónak éreztem az Együttlét átnevezést pár évvel korábban.

Nemzetközi, pezsgő kulturális mixtúra, filmekkel, koncertekkel, zenével, színielőadásokkal, tánccal, májusfaállítással, műhelymunkákkal, ismétlődő és megújuló közönséggel – így aztán a Mediawave tulajdonképpen saját kis társadalmat működtet. A szervezőgárda magja a kezdetektől ugyanaz, és minden nehézségen átvergődve újra és újra megteremti a feltételeket, hogy legyen és lebonyolódjon az eseménysorozat.

Már a Duna-parton, az erőd fele sétálva belekerülök a flowba, amely végigsodor a fesztiválon. A séta befelé már a ráhangolódás része. Kilépek minden mindennapiból és belépek a különösbe, ahol minden váratlan várva vár. A víz partján gitár, kicsit távolabb hegedű, tangóharmonika és klarinét hangja csap meg, s már a kapuban ismerősökbe botlom. Évente találkozom itt emberekkel, nagy részükkel év közben nem is beszélek, vagy csak hébe-hóba futunk össze, mégis az életem részei, ennek a sűrített, töményen és csak itt zajló életnek az alapfigurái. Borzasztóan megörülök mindenkinek, aki megint itt van, és hiányzik, aki nincs. Az érkezés után felgyorsulnak az események: katalógus- és programböngészés (a katalógusban vannak a részletesebb leírások, a programfüzetben az időrendben felsorolt név- és címbanzáj, van mit kisilabizálni). Aztán a filmnézések, a beszélgetések és a koncertek közötti ingázás. A beszélgetések spektruma a könnyed és nevetős meg az analizálós, alaposan átbeszélős között mozog.

A filmválasztékot tekintve a fesztivál erőssége a rövid: itt végre tobzódhatunk abban a filmműfajban, amelyiknek a mozi világában valamiért kevéssé jut hely. Rövid fikciós, dokumentum- és játékfilm, tánc és animáció (az utóbbi kettő a kezdetek óta kedvencem).

Kis ízelítő

Az Autour du lac (A tó körül) című francia animáció például egészen egyszerűen egy tó körüli sétába sűríti az élet sötét oldalát, mindent, amiért érdemesebb meghalni, mint élni. Mindezt nagyon szuggesztív zenével és tele életerővel. Azt az abszurd ellentmondást mutatja meg, hogy lehet, hogy nem érdemes, mégis, mindennek dacára, megyünk valahogyan előrefele. Fantasztikus, ahogy a találkozás lehetetlenségét azzal a roppant egyszerű formai megoldással ragadja meg, hogy nem használ takarást, minden test minden testen “átgázol” anélkül, hogy beleütközne, megállítaná. Mint ahogy a látvány és a tapasztalatok sem torpantják meg a főszereplőt, akinek az arcán láthatóak ugyan a változások (összefirkálódik, elfeketedik), vagyis mintha valami megjelenne, de ki tudja, hogy ez a belső dolgok kivetülése inkább, vagy a kinti világ hatása (esetleg a rajzoló unta el a figurát). Egyszerű és mégis rendkívül pontos megoldások, formailag is zseniális munka.

A Virtuous virtuell (Virtuális virtuóz) egy vékony, fürge vonallal és egy vastag, nehézkesebb, bekebelező tintaáramlással mesél kapcsolatról, találkozásról, menekülésről. Kimondottan izgalmas és inspiratív alkotás.

A Grimm Café és a Bestia Madre a magyar animáció remekei. Előbbi a Grimm-mesék brutális világából ismert figurákat mutat be – megöregedve, saját traumáik foglyaiként. Egy érdekes csavarral a „boldogan éltek, amíg meg nem haltak…” utáni világot nézi meg – nem azt, hogy milyen hatással vannak a gyerekekre ezek a mesék, vagy hogy mi a problematikus a Grimm-fivérek elmeállapotával, gyerekkorával és gyerekekhez való viszonyával, hanem, ha komolyan vesszük, hogyan tudják ők maguk túlélni a meséket, amelyekből érkeztek? A depressziós, alkoholista és gyógyszerfüggő Piroska, a kissé elhízott, kétszer elvált és jelenleg egyedül élő Hófehérke, aki kilencvennégy éves magatehetetlen mostoháját ápolgatja, vagy Jancsi és Juliska, akik vállalkozók lettek és mézeskalács-dizájnú házakat építenek. A figurák kifejezőek, testtartásuk, arcuk, mozgásuk, illetve a környezetükben felbukkanó tárgyak remekül kiegészítik a szöveget. A Bestia Madre pedig dramaturgiailag és ténylegesen is kitűnően ritmizált pulzálás a reális és animált képek, illetve makro- és mikrovilág között.

És egy táncfilm, amely térkezelésében a vágásra épít, vagyis nem csupán a tánc, hanem a film eszköztárát is használja. A Shunpo a terek segítségével fejezi ki az érzelmi állapotokat, illetve ezek oda-visszahatását.

A filmnézés után az estében-éjszakában az Angliából érkezett Vera Neubauerrel kettesben részletesen kielemezzük az animációs munkákat. Ő maga is animációs filmrendező, évek óta jár a Mediawave-re személyesen és a filmjeivel is, én pedig kedvelem őt és szeretek vele beszélgetni, mint ahogy a férjével, a szintén animációs filmes Phil Mulloyjal is. Annak idején Phil első mediawave-es felbukkanásakor az abszurd animációit követő sajtótájékoztatón egyedül én kérdeztem tőle, szinte senki más, már ott a nyilvánosság előtt jól elbeszélgettünk, majd több sajtóorgánum is a mi beszélgetésünket közölte le hosszabb-rövidebb verziókban.

Míg bent a filmek, kint a zene, vagy a zene mindenhol, tegnap este az olasz–osztrák Raphael Wressnig and the Soul Gift Band például, vagy korábban a hihetetlen torokhangú altáj Artem nevű énekes (ő még a következő napokban is fellép). A jelen levő alkotók kíváncsiak, nemcsak munkáik fogadtatására, hanem az itteni közegre is, nyitottak bármiféle beszélgetésre, megszólíthatóak, sőt, tulajdonképpen el is várják, hogy szólítsa meg már őket valaki. A Mediawave tényleg összehozza az embereket. A közönséget az alkotókkal, az ifjabbakat a tapasztaltabbakkal, s mindezt szervezetten is: műhelymunkákat hoz létre, spontán szerveződésekre is lehetőséget biztosít. Kiváló kooperációk születhetnek, és azt hiszem, ennek a spontaneitása, önműködő és részben önszervező jellege a fesztivál egyik nagy ereje. Lehetőséget ad a találkozásokra, de nem manipulálja azok alakulását, hanem engedi megszületni-kiforrni. És a közönség kíváncsian várja ezeket a meglepetéseket.

És bár már sok program után állunk, de még több előtt, ahol nézőként vagy akár aktív résztvevőként bekapcsolódhatunk az együttlétbe. Például május 2-án az Andalúziai asztalnál énekelnek és zenélnek a flamenco népi alapjainak képviselői, miközben dél-spanyol ételeket és borokat is kínálnak. Grencsó István és társai Szabados Györgyre emlékeznek, miközben fölidézik a zenéi hangulatát – és vár ránk az olasz–marokkói Carmen Sita and the Ramadogs energikus zenei produkciója: népzenészek, táncház, commedia dell’arte jellegű előadások, kétszemélyes színházi szolgáltatás, ahol a Shakespeare Színiakadémia végzős diákjai játszanak, mindössze egyetlen jelentkezőnek vagy akár vele, általa választott drámák vagy/és figura mentén, a Karaván színház pedig A show folytatódik címmel Nyári Oszkár rendezésében egy roma történetet mesél majd el. De mindezen kívül lesz filmes kerekasztal-beszélgetés, történelemtudományi konferencia, és még temérdek kulturális kulinária – érdemes is áttallózni a programot.

Lassan húsz éve minden évben eljövök Mediawave-re, és bár kultúrhabzsonc vagyok, ez a kötődés mégis személyesebb. Fontos, amit ad, és fontos, amit bennem felébreszt. Minden érzéket felpezsdítő inspirációk, motivációk, találkozások, barátságok, élmények. Mindig egyszerre ismerős, magába fogadóan régi, ugyanakkor mindig új, tele váratlan izgalmakkal. Ja, és függőséget okoz, már első alkalommal. Szóval idén és aztán jövőre is találkozunk újra a Mediawave Együttlétben…

Facebook Comments