Sztehlo Gábor Gaudipoliszról szóló sorozatunk ötödik része
A Gaudiopolisról szóló visszaemlékezésekben vissza-visszatérő motívum egy 1938-ban készült amerikai film, a Fiúk városa. Sztehlo maga, a Svájcban írt emlékirataiban többször említi ezt a filmet. Az ostrom alatt a sötét és hideg pincében ennek a filmnek a történetével, és erkölcsi tanulságaival is tartotta gyermekei lelkében a reményt:
„Este, mikor a kicsik lefeküdtek, mi még fennmaradtunk a gondozónőkkel és a nagyfiúkkal. Ilyenkor beszéltük meg a nap eseményeit, a jövő kilátásait, tervezgettünk. De beszéltem nekik utazásaimról, tapasztalataimról, Finnországról, a népfőiskolai mozgalomról, a szociális kérdésekről, hazai társadalmi gondjainkról. Szóba került a ’Fiúk városa’, melyet filmen láttunk – és következett megint a tervezgetés. Vajon meg tudunk-e valósítani egy ilyen Fiúk városát? Mi kell hozzá? Kitől kérhetünk, várhatunk segítséget? Abban megegyeztünk, hogy mindennek az alapja a kölcsönös megértés, türelem, egymás tiszteletben tartása, és az egymásért való élet: enélkül nincs közösség.”
A Magyarországon 1939. elején bemutatott film mint közös referencia állandóan szóba került azon a rémes, véres és hideg 1944-45-ös télen a Bérc utcai villa pincéjében. Sztehlo érezte, hogy a rémes körülmények közötti közös túlélésükhöz közös reményre is szükségük van, nemcsak neki, de gyerekeinek, és főleg nagyobb „fiainak”. Ennek a közös reménykedésnek volt közös kulturális élményalapja Norman Taurog filmje. A reménykedésen túl a jövő (mikro-) társadalmának lehetséges felépítése kapcsán is a Fiúk városa volt az egyik közös pontja Sztehlo és nagyfiai együttgondolkodásának:
„Megindult a tervezgetés, hogyan tudnánk megvalósítani egy ’Fiúk városát’. … Abban gyorsan megegyeztünk, hogy mindennek az alapja, hogy egy ilyen közösség létrejöhessen, a kölcsönös megértés, türelem, egymás életének tiszteletben tartása, egymásért való élés, szeretet, segítségadás. Krisztusról, a Krisztusban való létről nagyon keveset tudnak ezek a zsidó származású fiatalok… Ők racionálisak akartak lenni, számukra a materialista humanizmus többet jelentett. Valamennyire belekóstoltak Marx és Engels tanításába is, és ismertek a kommunista ideológiából is sokat. Ennek ugyan mint megrögzött individualisták keményen ellene mondtak. Beszélgettünk hát Krisztusról mint az egyetlenről, aki az individuumon keresztül úgy tud a világban dolgozni, hogy közösségivé váljon. … A választás, a döntés mindig az egyes ember sorsa. Ma már nem tudom, hányan vallották velem együtt, hányan fogadták kétséggel, amit mondtam, de ez sem ma, sem akkor nem volt fontos. A tény az volt, hogy Isten ott, a füstölgő mécsesek mellett ragyogó, fényes jövőt festett elénk… Éhezve és fázva, bizonytalanság és nyomorúság között is reménységben éltünk a pincében.”
Sztehloval egybehangzóan központi szerepet tulajdonítottak az 1939-ben Oscar-díjra jelölt Fiúk városának visszaemlékező „nagyfiai” is. A Sztehlohoz különösen kötődő, benne pótapját látó Rác András szerint:
„Ő egész nap a gyerekekkel, szóval velünk volt. … Mesélt, mi lesz velünk a háború után, amikor innen kiszabadulunk. Tátott szájjal hallgattuk, hogy mesélt a Fiúk városáról. Volt egy amerikai film, abban az történik, hogy egy városban sok az árva gyerek, elhagyatottan élnek. Egy tanár összeszedte őket, egy közösséget hozott létre, szerzett nekik házakat, barakkokat inkább. A gyerekek önmagukat vezették, hogy ne mondjam, kormányozták. A nagytiszteletű úr azt mondta, hogy nálunk meg úgy lesz, hogy csinálunk egy gyerekparlamentet meg egy kormányt, és lesz ilyen meg olyan miniszter is, és mi fogjuk magunkat irányítani, meg gazdálkodni.”
A Sztehlohoz a felszabadulást követően beadott Horváth Ádám is felemlítette a Taurog filmet, mint afféle ősforrását Gaudiopolisnak. Nyilvánvaló, hogy Horváth nem emlékezhetett az ostrom alatti, a pince sötétjében közösen eltöltött esték reményt adó közös beszélgetéseire, meséire, ám új gaudiopolisosként is pontosan tudta a Fiúk városának helyét és szerepét Gaudiopolis eredetmítoszában:
„…Aztán futballpályát építtetett velünk, hogy lehessen hol játszani. Aztán jött a Fiúk városa című film alapján a Gaudiopolis ötlete és a Keveházi lett az első miniszterelnök, én meg voltam az első kultuszminiszter. És összehívta a Szőke Balázs államelnökkel a minisztertanácsot és eldöntöttük, hogy mik a feladatok.”
Gaudiopolis gondolata még Horváth Ádám csatlakozása előtt merült fel egy hideg rózsadombi pincében egy olyan helyzetben, amikor a pincében életveszélyben lévő, zsidó, illetve akkor Magyarországon zsidónak minősített gyermekeket bújtatott egy evangélikus lelkész, aki egy ír származású amerikai katolikus pap cselekedeteit dramatizáló hollywoodi film történetével, erkölcsi tanulságával tartotta a lelket gondozottjaiban. Még egyszer: egy nem túl bonyolult dramaturgiájú, egy amerikai-ír katolikus papról szóló filmmel önti a reményt egy magyar evangélikus lelkész a háborús Budapesten a zsidó gondozottjaiba. Azzal próbálta „gyermekei” lelkét a legnehezebb időkben gondozni Sztehlo Gábor, hogy Flanagan atyáról, a Flanagan-ről szóló filmről mesélt nekik. A mese hatásosnak bizonyult, mert:
„… nem csoda, hogy az első napokban már felvetődött az a gondolat, hogy ha ebből a pincéből egyszer kikerülünk, akkor is együtt kell maradnunk, és egy olyan közösséget kell alakítanunk, ahol nem uralkodik a gyűlölet, hanem öröm és béke van. Ezek közül a fiúk közül csak kevesen jöttek velem 1945-46-ban, amikor a Gaudiopolis valóban megalakult, mégis ezeknek a fiúknak a lelke és lelkesedése vitte a többit is tovább.”
A Fiúk városában a Spencer Tracy által játszott Edward Joseph Flanagan filmbeli sztorija, magának a filmnek a dramaturgiája minden bizonnyal hatott Radványi Géza Valahol Európában-jára is. A filmbeli Flanagan egy halálraítélt rab történetét hallva határozza el, hogy minden társadalmi, politikai ellenszélben is létrehozza a „Fiúk városát”. A filmben fontos dramaturgiai fordulópont Flanagan életében, amikor az állam által (amúgy jogosan) halálraítélt rab arról beszél, hogy hol volt az állam, amikor ő a rossz, a bűn útjára lépett…
Ebbe a veszélyeztetett, főleg bűnöző fiatalkorúaknak fenntartott intézménybe érkezik meg a Mickey Rooney által alakított Whitey Marsh. Marsh állandóan megszökik a „fiúk városából”, hogy oda éhesen mindig visszatérjen. Aztán egy autó elüti legjobb barátját, ami után a gyerekhős csatlakozik bátyja bankrabló bandájához. A pap és neveltjei legyőzik a bűnözőket, és a tettükért kapott pénzjutalommal megmentik a „Fiúk városát” a sűrűsödő anyagi gondoktól is. De az igazi megmentett a filmben nem más, mint Whitey Marsh lelke, amiért a filmbéli Flanagan atya hosszú harcot vív a bűnöző Marsh fivérrel.
A Fiúk városába (Boys Town) itt nézz bele!
A Taurog film alapja az azonos nevű Boys Town javító-nevelő intézmény volt, amely máig mint nemzetközi hálózat működik. A film elkészítésekor már 4000 gyermek ment át Flanagan javító-nevelő embergyárán. Megalapítója az írországi születésű katolikus pap, Edward Joseph Flanagan egy 11 gyermekes, mélyen vallásos család kilencedik gyermeke volt. Koraszülöttként egész életében a beteg tüdejével küszködött. Jellegzetes sokgyermekes ír családi stratégiát követve vándorolt ki az egyik nővérével Amerikába. Ott a már katolikus papként működő egyik bátyja példáját követve kezdte meg tanulmányait. Betegsége miatt tanulmányait többször megszakította, majd egy rövid római kitérőt követően Innsbruckban fejezte be a teológiát, ott szentelték katolikus pappá. A német iskolázottságú ír pap az első világháború előtt tér vissza – nem Írországba, hanem – Amerikába. A német nyelvtudása miatt is kerülhetett a nebraskai Omahába, ahol már a kezdetektől fogva kitűnt szociális érzékenységével. Egy másfél száz halálos áldozatot követelő tornádót követően az áldozatok összegyűjtése, a sérültek ellátását követően a fedél nélkül maradt munkásoknak szerzett, majd szervezett szállást, a Dolgozó Emberek Hoteljét. Amerika háborúba lépése felszívta lakói nagyrészét, ám az átmenetileg dolog nélkül maradt pap új hivatást talált magának. 1921-ben már meg is alapította az Omaha Overlook Farm-ot, amiből a harmincas évekre fokozatosan kinőtte magát a Boys Town, a Fiúk városa. Flanagan intézménye a kezdetektől ökumenikus alapon szerveződött, és élvezte az omahai protestánsok, és zsidók támogatását is. Jelszava ezért is lehetett, hogy “Every boy should pray; how he prays is up to him” (Minden fiúnak imádkoznia kell, hogy miként imádkozik, már az ő dolga).
A Fiúk városa az ipari nagyváros mellett egy farmon alapult meg. A züllött, bűnös nagyváros kallódó lelkeit igyekezett Flanagan javító-nevelő intézményében megmenteni. Gondozottai sokszor formálisan bűnösök (és fiatalkorú bűnözők) voltak, ám meggyőződése volt, hogy bennük mint gyermekekben az erkölcsi, emberi jóság a meghatározó. Egyikük sem született rossznak, és mindegyiknek esélyt kell adni a bennük rejlő jó kiteljesítéséhez. Flanagan nem akarta megváltoztatni a társadalmat, a fiatalkorú kis gazembereket újratermelő családokat megnyomorító társadalmi viszonyokat. Ám a gyakran bűnbandákban élő fiatalkorúak megmenthetőségében hitt. Javító-nevelő, farmból gyerekvárossá kinövő intézménye pedagógiai alapja sokban hasonlított a későbbi Gaudiopoliséra. Az eltérő felekezeti, társadalmi, nemzetiségi hátterű gyermekekből Flanagan is a közösségi pedagógiával igyekezett új embert faragni. A munka Flanaganéknél is fontos helyet kapott a nevelésben. A fiúk városában egyszerre nyílt lehetőség ipari, és mezőgazdasági munkára, de –ahogy a filmből is kitűnik – nagy hangsúlyt helyeztek a sportra, és a művészetekre is. A fiúk városának (amerikai) futballcsapata éppúgy híres volt egy időben, ahogy a kórusa is. Az ösztönzött öntevékenység szorosan összefüggött Flanagan intézetében egy erős önkormányzatisággal, amelynek pedagógiai funkciója vállaltan a fiatalkorúak felelősségtudatának fejlesztése volt. A Flanagan-i módszert a nagy depresszió idején a szövetségi állam is felkarolta, az omahaihoz hasonló intézmények alakultak más államokban is az USA-ban. A második világháborút követően – az új amerikai világpolitikában – fontos kirakatfunkciót kapott a Flanagan-i intézményhálózat. Maga Flanagan 1948-ban Németországban halt meg, ahol épp szövetségi állami megbízásból fiúk városa hálózat létrehozásán tevékenykedett. Azt megelőzően – MacArthur tábornok hívására – az amerikaiak által megszállt Koreában és Japánban dolgozott hasonló céllal.
Flanagan nevelési alapelve ez volt: „Rossz fiú pedig nincsen, – csak rossz környezet, rossz gondolkodás, rossz nevelés.”Az intézményes büntető-fegyelmezés helyett pedagógiai alapelve a fiatalkorúak mindenféle tevékenységgel való lekötése mellett a felelősségtudat kialakítása volt. Mindezeket arra akarta használni, hogy az általa megveszekedetten vallott gyermeki jó tulajdonságokat gondozottai szabadon kiteljesíthessék. Eltörölte az 1920-30-as években még Amerikában is általános fizikai fenyítést. Ha kissé didaktikusan, de következetesen gyakoroltatta – az önkormányzatban – a kritikát s az önkritikát. Hívei szentként tisztelik, és a szentté avatott szalézi don Bosco-hoz hasonlítják. Boldoggá avatásáért komolyan lobbiznak.
A filmbéli Flanagan atya lett Sztehlo példaképe, és lett a Fiúk városa Gaudiopolis mintája. A valóságos Flanagan atyáról mintázott film nem csak az ostrom reménytelen estéin, éjszakáin nyújtott reményt, de elvetette Gaudiopolis gondolatát is. Hollywoodi filmbe való az alapszituáció: egy rémes háború alatt egy magyar evangélikus lelkész, és zsidó „gyermekei” egy amerikai katolikus papról szóló hollywoodi filmből merítettek reményt a túléléshez, és alapot a további közös élethez.
Facebook Comments