Beszélgetés Allen Ginsberggel
A Kútvölgyi kórházból jövet, a 156-os buszon fölfigyeltem a vezetőre. Pajkos bohócpofa volt, göndör szakálla és sokat sejtető zsidó szemei már messziről feltűnővé tették a számomra. Egész a Moszkva térig utaztam a busszal, és egy percre se vettem le a szemem a tapasztalt buszvezetőről.
Ott aztán megszólítottam. Kinyitotta a vezetőfülke ajtaját.
– Maga nem Allen Ginsberg úr? – kérdeztem.
– Az volnék – válaszolta közömbösen a buszvezető.
– Akkor hát – folytattam akadozva –, beszélgethetnénk a műveiről. Az „Üvöltés”-ről, a „Kaddis…”-ról, a „Május Királyá”-ról… a „Valóságos Oroszlán” a kedvencem.
– Nagyon szívesen – felelte –, de most mennem kell. Sietek. Garázsmenet.
Azzal becsukta busza ajtajait, és elsuhant. Ott maradtam a Moszkva tér jarmuschi fényeiben.
Találkozás Auguste Comte-tal
A párizsi Père-Lachaise-ben sétálva egyszer csak utamat állta egy hatvan év körüli, filozófus forma úr.
– Nincs magánál térkép? – kérdezte. – Nem találom a síromat.
– Megkérdezhetem, kivel állok szemben? – tettem fel a kérdést, miután kényszerűen csóválnom kellett a fejemet.
– Auguste Comte vagyok – válaszolta. – Eltévedtem ebben az óriási temetőben, és most nem találom a tulajdon síromat.
– Nagyszerű – mondtam. – Én is épp a maga sírját keresem. Kereshetnénk együtt.
Már egy órája barangoltunk egymás mellett szótlanul. Többször is elsétált mellettünk Chopin meg Louis Blanc, utóbbival bő negyed órás eszmecserét is folytatott Comte, de akkor odébb küldtek.
Már közel járhattunk a célunkhoz, Comte teste finoman oszlani kezdett. Gondoltam, még utoljára fölteszek neki egy gyors kérdést, végül is jó egy éve többé-kevésbé szociológus akarok lenni.
– Szóval, hogy is van ez a szociológia?… – fordultam felé.
– Mi köze hozzá? – förmedt rám. – Még hogy én… magának… szociológia…
Megijedtem, ő meg fapofával nézett.
Nem mozdult. Egy idő után eluntam magam.
– Baguette-et tessék! – kiáltották oldalról, és én már amúgy is éhes voltam.
Facebook Comments