AZ EMBERI BOLDOGSÁG CSÚCSA

AZ EMBERI BOLDOGSÁG CSÚCSA

- in Kiemelt, Komoly, Meséld el fiaidnak
157
houellebecqhouellebecq

Michel Houellebecq: Behódolás

Michel Houellebecq legutóbbi, eredeti nyelven 2015 januárjában megjelent, Behódolás (Soumission, Flammarion, 2015.) című regénye, csakúgy, mint a korábbiak, összetett, filozofikus mű.

Központi cselekménye a közeljövőben, 2022-ben játszódik, és egy gondolatkísérlet köré épül, mely szerint a franciaországi, 2022-es elnökválasztáson a Muzulmán Testvériség pártjának jelöltje nyer. Maga a központi téma erős érzelmeket váltott ki a francia társadalom egy részéből, hiszen Houellebecq provokatív regénytémájával ezúttal is érzékeny pontot érintett. Mivel a szerző azon regényírók közé tartozik, akik a jelen metsző problémáival foglalkoznak, tabuk nélkül, fittyet hányva az olvasók érzékeny lelkére, Houellebecq-et szívesen nevezik botrányírónak, regényét botrányregénynek. Ez az előtag azonban talán elsősorban marketingfunkciókat szolgál. Houellebecq igazi regényíró, aki követve a maupassant-i regényelmélet fő elvét, nem a megtörtént, valós események ábrázolására törekszik, hanem a «valószerűt» („vraisemblable”) viszi színre. Hiszen a valószerű sokszor a valóságnál is valóságosabbnak tűnik, érvel Maupassant a Pierre és Jean előszavában.

Houellebecq regénytémáit mindig a jelenből veszi; szépíró, aki megfigyel, gondolkodik, és megfigyeléseiből építi fel saját, fikciós világát, döntően realista módon. Regényeinek realista jellegét maga a szerző is kiemeli:

A valóságot kell górcső alá venni. Megfigyelem, mi történik Franciaországban és a világ többi részén.

– fejti ki 2010-ben a Goncourt-díja kapcsán adott interjúk egyikében.

Mivel a Behódolásról eddig született számos recenzió és vita elsősorban az iszlám-kérdés felől közelít a regényhez, én most egy másik irányból, a főhős-narrátor világa, valamint Huysmans és a XIX. századi francia regény hagyománya felől értelmezem.

A Behódolás főhős-narrátora a Sorbonne egyetem szakmailag rendkívül elismert bölcsészprofesszora, akinek szakterülete a XIX. századi dekadens szerző, Joris-Karl Huysmans életműve. Első olvasatra ez akár rendkívül biztatónak is tűnhet, de a főhős – mint később megtudjuk, François –  világa sem kivétel a houellebecq-i hősök magányos, megkeseredett, rezignált hőseinek világa alól.

Természetesen nem számítottam arra, hogy boldog véget érek, semmi sem utal rá, hogy megúszhatom a szomorúságot, az elerőtlenedést és a szenvedést1,

fejti ki a regény elején. A Behódolás mottója egy Huysmans-idézet az Úton című regényéből, amelyben az elbeszélő hiábavalónak tűnő istenkereséséről beszél. François életének « társa » és « hűséges barátja », Huysmans pályája kezdetén naturalista, majd dekadens író, aki 44 éves korában megtér. François tükörképe Huysmans Különc című regénye hősének, Des Esseintes hercegnek.

A főhős saját reflexióit mindvégig összeveti Huymanséival; életét, istenhez való viszonyát, megtérését párhuzamba állítja saját életével, istenkeresésével.

A regény mottójaként választott Huysmans-idézet az Úton című regényéből szintén azt az istenkeresést szemlélteti, amelynek főhősünk több ízben is részese lesz a regény során. François ellátogat a rocamadour-i zarándokhelyre és huzamos időt tölt a Fekete Szűz szobra előtt, majd később visszatér „a ligugéi apátságba, ahol Huysmans-t oblátussá szentelték”, és ahol disszertációja írásakor korábban hosszú időt töltött. Főhősünket mintegy a véletlen veti Rocamadourba, ahol aztán egy kerek hónapon át minden nap elmegy a Notre-Dame kápolnába, a Fekete Szűz elé, várva a hitet és a megvilágosodást, ami nem következik be. A rocamadour-i kápolna élménye nem képes elvezetni az istenhithez, a főhős foglya marad az addigi, materiális létének.

A Szűz ott várt rám a félhomályban, békésen, hervadatlanul. Vele volt az erő, vele volt a hatalom, de éreztem, hogy fokozatosan elveszítem vele a kapcsolatot, egyre távolodik a térben és az évszázadokban, miközben én ott ülök a padban magamba roskadva, összetöpörödve, kiszikkadva. Fél óra múltán felálltam, végképp elhagyatva a Szentlélek által, romlott, mulandó testemmé zsugorodva, és szomorúan leballagtam a lépcsőn a parkolóba.2

Ez a szövegrészlet pontos tükörképe a mottóként felhasznált Huysmans-idézetnek:

[…] ha fel is zavarodom a templomokban, újra kiszáradok, megfanyalodok, amint kilépek. Alapjában véve, szólt magához, midőn felállt és kifelé indult néhány hívő mögött, kiket az őr terelt az ajtó felé, alapjában véve, szívemet már összeszárasztotta, kicserezte a züllött élet, nem vagyok jó semmire a világon.3

A Huysmans-életmű kutatás a főhős egyetlen olyan tevékenysége, amely értelmet ad az életének. Kutatása mintegy igazolja létét, ahogy azt egy ízben megfogalmazza.

 A Behódolás nem az egyetlen Houellebecq-regény, amely valamilyen szálon kapcsolódik a XIX. századi francia regényirodalomhoz.

Amíg a Behódolás Huysmans életművével tematizálja azt, addig a korábbi regényei közül az Egy sziget lehetősége a mimézis alapú valóságábrázolással, a mindentudó narrátoraival, valamint a természettudományos kutatások regénytémaként való szerepeltetésével. Kétségtelen, hogy A térkép és a táj című Goncourt-díjas regénye is rendelkezik realista ambícióval, hiszen néhány tekintetben visszanyúl a regény balzaci jellemzőihez. A térkép és a tájban ábrázolt párizsi nagyvilági élet, melyet a XXI. században a média világa képvisel, a balzaci hősök párizsi nagyvilági életét idézi, melyet Balzac korában az arisztokrácia testesített meg. Mind A térkép és a táj, mind a Behódolás párizsi térleírásai kapcsolódnak a balzaci Párizs-leírásokhoz (vö. Szamárbőr); Balzac-nál a párizsi térábrázolás egyfajta szociokód: a szereplő lakhelye társadalmi hovatartozásáról árulkodik, de a tér konkrét jelenléte – akárcsak Houellebecq regényeiben – valóságkód is, és esztétikai szereppel bír.

Aurélien Bellanger francia író 2010-ben megjelent, Michel Houellebecq műveit esszészerű formában elemző munkájában Houellebecq-et egyenesen romantikus írónak titulálja.

Ezt a meglátását azzal magyarázza, hogy szerinte a romantika egyik legfőbb jellemzője a szépirodalom és a tudományos kutatások szintézise, amely tulajdonság erősen jellemzi Houellebecq regényeit is.4

Amíg Houellebecq verseiben, La poursuite du bonheur című, magyarul eddig meg nem jelent kötetében személyes életproblémákat jelenít meg, mint például a haláltól való félelem, szeretethiányos apa-fiú kapcsolat, vagy a szerelem elmúlása, illetve lehetetlensége, valamint a magány érzése, addig regényei – bár e témákat is gazdagon ábrázolják –, mégis értelemszerűen összetettebb világképet tükröznek. Regényei rendkívül sokrétűek, általános, ontológiai kérdésekre keresik a választ. Houellebecq nem titkolt szándéka, hogy egyfajta „balzac-i” képet fessen a kortárs valóságról, ám regényeinek ezen vonása kivívta kortársai kritikáját is. Houellebecq műveinek recepciója két fajta tábort alkot: műveit nagy lelkesedéssel fogadja az az olvasótábor, amely számára

[…] kifulladt, vagy soha nem is volt elérhető a posztmodern irodalom a maga metanarratív, önreflektív, akadémizmusba forduló stratégiáival.5

Az esztétizáló írásmódot és a lélektani regényeket kedvelő olvasótábor azonban Houellebecq írásait elítélően szociológiai regényeknek minősíti.

A Behódolás főhőse, François végtelenül magányos ember, sem családi, sem baráti kapcsolatokat nem tart fenn, emberi kapcsolatai laza kollegiális és szeretői viszonyokra korlátozódnak. Szerelmi életének csúcsa az egyik másodéves diáklánnyal, Myriammal folytatott, néhány hónapos viszonya. A szerelem számára elsősorban testiséget jelent, «Egy férfi szerelme nem más, mint a kapott gyönyörért való hála»6 , olvashatjuk a definíciót. François párkapcsolati analfabéta; számára a nő nem több szexuális tárgynál, a vágy tárgyánál. Minél vonzóbb egy nő szexuálisan, annál nagyobb az értéke, tehát vonzereje elvesztésével elértéktelenedik, habár a gasztronómia területén még hasznossá teheti magát.

Már A térkép és a táj is részben dialogikus regény,

amelyben a képzőművész főhős, Jed Martin mélyenszántó eszmecserét folytat Michel Houellebecq szereplővel, rendszerint a művészet mibenlétéről. Dialógusaik során a regény cselekménye lelassul, és a szereplők reflexiói kerülnek előtérbe. A Behódolás ugyancsak él ezzel a narratív technikával, hiszen mi sem természetesebb, minthogy bölcsészprofesszorok – François és az egyetem iszlámhívő rektora rektora, Rédiger – egymással a keresztény civilizáció, a nyugati társadalom bukásáról, pontosabban Rédiger szerint a civilizációk öngyilkosságáról elmélkedjenek.

A regény címe Behódolás, eredeti nyelven Soumission. Habár a címfordítás pontos és helytálló, mégsem képes visszaadni – talán lehetetlen is – mindazt a többsíkú jelentést, amellyel a soumission szó rendelkezik. A teljes behódolás, ahogy említett Rédiger kifejti, „az emberi boldogság csúcsa”,7

amikor egy nő behódol egy férfinak […], és amikor egy férfi behódol istennek, ahogy iszlám elképzeli, mindketten valami hasonló érzést élnek át.8

A behódoláson felül azonban a soumission szó „árajánlat”-ot is jelent, amely értelem erős hangsúlyt kap a regény végén.

A regény végén a főhős elfogadja Rédiger kedvezőnek tűnő árajánlatát, és úgy dönt, áttér az iszlám hitre, korántsem vallási meggyőződésből, mint inkább a túlélésért. A főhős számára ez a kérdés voltaképpen súlytalan. Éppúgy nem teszi le a voksát a keresztény vagy az iszlám vallás mellett, mint a nyugati vagy a muzulmán nők öltözködési szokásai mellett sem. François iszlám hitre térése legalább annyi iróniával is bír, mint A térkép és táj Michel Houellebecq-ének brutális meggyilkolása.

Michel Houellebecq írásait gyakran vádolják pesszimizmussal. Bár igaz, hogy művei döntően sötét képet festenek jelen világunkról és az ebben élő emberről, de talán mégsem érthetünk egyet teljes mértékben a pesszimista jelzővel, hiszen olyan művekről van szó, amelyek érzékelik a jelen problémáit és a fikción keresztül reflektálnak rá. Houellebecq művei vállaltan egyfajta kordiagnózist adnak. Z. Varga Zoltán, bár nem a sartre-i értelemben, de Houellebecq regényeit „elkötelezett” regényeknek tartja, abból az aspektusból, hogy olyan regények sorába állítja,

melyek fiktív világa a társadalmi utópiákon keresztül tulajdonképpen saját kortársi világuk eredetmítoszát, a fennálló életformák, a társadalmi, kulturális berendezkedés bírálatát adták. E regények a leegyszerűsítés veszélyével dacolva vallják, hogy az irodalom feladata a körülöttük lévő aktuális világ megismerése, valamint a kortárs eszmék áradatában való eligazítás és állásfoglalás.9

Budapest, Magvető Kiadó, 2015, ford. Tótfalusi Ágnes,  320 oldal, 3490 Ft.

 

 

 

 

 

Facebook Comments