DINOSZAURUSZTOJÁSOK

DINOSZAURUSZTOJÁSOK

- in Kiemelt, Könnyű
824
keret

Egy még ahhoz képest is érzelgős hipergroteszk Etgar Keret tollából!

 
 

Uzi suli után beállított hozzám egy dinoszauruszokról szóló könyvvel. Azt mondta, a dinók már kihaltak, de a világ minden apró kis zugában maradtak tojásaik, és ha fölkutatjuk őket, saját dinóink lesznek, akiket bevihetünk a suliba és nevet adhatunk nekik. Azt mondta még, a dinoszaurusztojásra általában a kerti zugokban bukkanhatunk rá, mélységes-mélyen a föld alatt. Úgyhogy fogtunk egy kapát a kerti raktárból, és elkezdtünk ásni a Natkovics verandája mögött, ahol a szukka (lugas a sátoros ünnepeken – a ford.) állt. Sötétedésig kábé két órán át kapáltunk, de nem találtunk semmit. Uzi azt mondta, nem elég mély, később még folytatnunk kell. Elmentünk arcot és kezet mosni a kerti csaphoz. Mosdás közben odajött Reli barátja a rozzant motorjával, ami folyton lerobban. „Sziasztok, skacok”, próbált nyalizni, „mi a pálya?” Uzi könyökkel oldalba bökött, úgyhogy azt mondtam neki, minden zsír, és épp nem csinálunk semmit. „Semmit, azzal az ásóval? Sirály. Hol a nővéred?” Mondtam, hogy bent a házban, úgyhogy az ajtó felé vette az irányt. Reli szerelmes belé, de én nem bírom. Nem mintha valami olyat tett volna, egyszerűen a pofázmánya miatt. Olyan a képe, mint a filmekben a gonoszoknak.

„Éjszaka kell folytatnunk”, mondta Uzi. „Találkozzunk az udvaron tizenkettő nulla-nullakor. Te hozd az ásót, én hozom a lámpát.”

„Miért olyan sürgős ez ma?”, kérdeztem.

„Csak”, méltatlankodott Uzi. „Ki ért a dinoszauruszokhoz, te vagy én? A dinó-téma sürgős.”

Tizenkettő nulla-nullakor végül csak én jöttem el, mivel Uzit a szülei fülön csípték, amikor ki próbált szökni. Egy csomó ideig, fogalmam sincs, meddig vártam őt, és pont amikor már vissza akartam menni a házba, megjött Reli azzal a rosszképűvel. Féltem, hogy meglátnak és kérdéseket tesznek föl. Ha bármit elárulok a dinókról, Uzi soha nem bocsátja meg. Attól nem féltem, hogy beárulnak apának, mert ha Reli bármit mondana rólam, ő is lebukna. Reli és a rosszképű a padra ültek, közvetlenül a gödrünk mellé, és a rosszképű hirtelen tenni kezdte magát neki. Kibontotta Reli ruháját, a kezét az arcára tette, meg csupa ilyesmi, Reli meg hagyta. Nem tudtam tovább nézni, ennyi elég, mondtam magamban, egy életem, egy halálom, és csöndben visszaslattyogtam a gyerekek teraszához, onnan pedig a szobámba.

Csak nappal ástunk, azaz délután. A szombatot kivéve, amikor Uzi a családjával kirándulni ment, nap mint nap. Vagy öt hónapig. Már nagyon mély volt a gödör, Uzi azt mondta, már elértük a föld középpontját, és figyuzzak, mindjárt jön a dinótojás. Igazából nem hittem benne, de sokkal könnyebb volt ásni, mint megmondani neki ezt. Akartam, hogy valaki szóljon Uzinak, de egyedül nem volt hozzá bátorságom. Reli, aki régen sokat játszott velünk, szinte már egyáltalán nem beszélget velem, amikor meg igen, Joszinak hív, pedig azt utálom. Először egyfolytában a rosszképűvel volt meg a tragacsával, most meg, az elmúlt pár hétben, mióta ő már nem jár ide, álladóan csak alszik, és folyton azt mondja, fáradt. Kedd reggel még be is hányt az ágyába, mint egy hibbant.

„Fúj, de undorító!”, mondtam neki, „megmondalak anyának!”

„Ha bármit mondasz erről anyának, véged”, válaszolta komoly hangon, amitől kicsit megijedtem.

Reli addig soha az életben nem fenyegetett engem. Tudtam, hogy az egész miatta van, a tragacsos rosszképű miatt, meg amiket csinált vele. Kész szerencse, hogy már nem jön.

Két nappal később megtaláltuk a tojást. Tényleg hatalmas volt, akkora, mint egy dinnye.

„Mit mondtam”, kiáltotta Uzi, „mit mondtam!”

A kert közepébe vittük és körbetáncoltuk. Uzi azt mondta, most ki kell keltetnünk, úgyhogy még több mint két hónapig keltegettük. Végül kinyílt, de

kisdinó helyett csecsemő volt benne.

Iszonyúan pofára estünk, a csecsemőt nem vihettük be a suliba. Uzi azt mondta, nincs más választás, beszélnünk kell apámmal. Az apám már akkor ideges lett, amikor odaértünk, mielőtt még bármit mondtunk volna.

„Honnan szereztétek azt a csecsemőt? Mi? Honnan szereztétek?” Megállás nélkül kiabált, és ahányszor meg akartuk magyarázni, csak ordibált, hogy hazugok vagyunk. Végül Uzihoz hajolt és megszorította a vállát: „Idehallgass, Uzi, ne foglalkozz Joszival”, mutatott felém, „ő semmit nem ért, ő ostoba, de te okos gyerek vagy. Meséld szépen el, kicsoda ő, kik a szülei.”

„Igazából kicsit mi”, mondta Uzi, „mi keltettük ki a tojásból, úgyhogy olyan, mintha mi lennénk az anyukája és az apukája.”

Apa szúrós pillantást vetett Uzira, mintha meg akarná ölni, de végül megfordult és engem vágott pofon.

Apa elvitte a csecsemőt a kórházba, és azt mondta, addig várjam a szobában. Már dél volt, de Reli még az ágyban aludt.

„Egyfolytában alszol”, mondtam neki, „olyan vagy, mint egy Csipkerózsika”. Reli nem szólt semmit és meg se mozdult. „Biztos csak akkor ébredsz föl, ha a herceg megérkezik”, mondtam csak úgy szívatásból, „a herceg a tragacson”. Reli ajka megmozdult, de a száján nem jött ki hang, és a szeme is csukva maradt. „Csak miatta kelnél föl”, folytattam, „és ha defektet kap a kereke, örökre ágyban maradsz”. Reli kinyitotta a két szemét, és én biztosra vettem, hogy mindjárt kilép az ágyból és megüt, de ő csak beszélt, és amíg beszélt, kicsit szomorú szemekkel nézett.

„Miért akarod, hogy kikeljek az ágyból, mi, Joe? Hogy rendet rakj a szobában? Hogy betartsd a Bibliát?”

„Gondoltam, föl akarsz kelni az ágyból, hogy megnézd a dinótojást, amit Uzival találtunk”, mondtam. „Már majdnem úgy volt, hogy tudományos fölfedezés, de aztán mégsem. Azt hittem, látni akarod.”

„Igazad van”, mondta Reli, „egy dinótojás miatt tényleg érdemes fölkelni.” A lábával félretolta a paplant, és az ágy szélére ült.

„Még hánysz?”, kérdeztem.

Reli csóválta a fejét, majd fölállt.

„Gyere”, mondta, „mutasd meg a dinótojást.”

„De ezt akartam elmondani”, feleltem, „hogy ez végül záptojás lett és szétrobbant, és apa elvitte, meg hazavitte Uzit, nekem pedig lekevert egy pofont.”

„Jó”, mondta Reli és megsimogatta a nyakam, „akkor menjünk és keressünk egy másik dinoszaurusztojást, egy olyat, ami nem záp.”

„Hagyjál”, mondtam, „apa csak ideges lesz. Menjünk inkább turmixért.”

Reli szandálban volt.

„És mi történne, ha tényleg jönne a herceg a tragacsán?”, kérdeztem.

Reli megrántotta a vállát. „Már nem jön”, mondta.

„És ha mégis?”, kötöttem az ebet a karóhoz.

„Ha mégis, akkor majd ő vár rám”, felelte.

„Tutira vár”, mondtam, „hogy jönne már ide? Úgyse működik soha a motorja.” S amint befejeztem a mondatot, futásnak iramodtam. Reli utánam eredt, de csak a fagyizónál fogott el, ahol nagy kehely tejszínhabot kértem, ő meg eperturmixot kapott.

 

(PÁLYI Márk fordítása)

 

(A címlapkép a varsói Keret-házban készült.)

Facebook Comments