Az úgy nevezett „terror-ellenes háború” a benne részt vevő egyes civilizációkon belüli ütközetek sorává vált, melyekben az Iszlám Állam elleni (színlelt) harc ürügyén minden fél igyekszik csapást mérni valódi ellenségére.
„Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan” és hátborzongató a sok ünnepélyes, fennkölt bejelentésben, mi(k)szerint háborút vívunk az Iszlám Állam ellen – a világ nagy- és szuperhatalmai karöltve hadakoznak egy szektás bűnbandával, mely egy jobbára sivatagos földdarabot ural. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem kéne az Iszlám Állam eltörlésére koncentrálnunk, feltételek és „de”-k nélkül. Az egyetlen „de” az, hogy VALÓBAN az Iszlám Állam eltörlésére kéne koncentrálnunk, és erre nagyobb szükség volna, mint a nagyképű nyilatkozatokra meg a szánalmas szolidaritási felhívásokra, hogy t. i. támogassunk a démoni(zált) fundamentalista ellenség ellen törő minden „civilizált” erőt.
Amire hederítenünk sem kéne, az a szokásos balliberális litánia arról, hogy „terrorral nem lehet a terror ellen küzdeni, az erőszak újabb erőszakot szül” stb. Ám itt az ideje feltenni a kellemetlenül kényelmetlen kérdést:
Hogy lehetséges, hogy az Iszlám Állam még mindig fennáll?
Mint azt mindannyian jól tudjuk, a minden-oldali folyamatos formális tagadás, visszautasítás és rosszallás ellenére akadnak erők, melyek suttyomban nem csak hogy tűrik, de támogatják az Iszlám Állam létét. Mostanság, mikor az orosz hadsereg és az IÁ terroristái közti heves harcok söpörnek végig a háború dúlta Szírián, számtalan sebesült dzsihadista lép török földre, s lel befogadásra és ápolásra az ottani katonai kórházakban.
Ahogy David Graeber nemrégiben rámutatott, ha Törökország olyan szigorú blokádot vezetett volna be az Iszlám Állam területei ellen, mint Szíria kurdok által ellenőrzött területei ellen, vagy ha a Kurd Munkáspárt csapataival és a Kurd Népi Védelmi Egységekkel szemben ugyanazt a „jóindulatú közömbösséget”1 alkalmazná, mint az Iszlám Állammal szemben, az Iszlám Állam rég összeomlott volna, s a párizsi terrorakció valószínűleg be sem következik. Ehelyett Törökország nem csak a sebesültek ellátásával és az Iszlám Állam területéről származó olaj exportjának elősegítésével támogatja suba alatt az Iszlám Államot, de a kurd fegyveres alakulatok – az Iszlám Állam ellen hadat viselő EGYETLEN helyi erő – elleni kíméletlen katonai csapások útján is.
A tetejébe Törökország még egy, az Iszlám Állam szíriai állásait támadó orosz vadászbombázót is lelőtt. Hasonló módon zajlanak a dolgok az USA régiós fő-fő kulcsszövetségese, Szaúd-Arábia háza táján is (mely örömmel fogadja az Iszlám Állam síiták elleni harcát), sőt, Izrael is gyanúsan hallgat, opportunista számítástól vezetve nem siet elítélni az Izrael állam legfőbb ellenségeinek kikiáltott Irán-barát síiták ellen harcoló Iszlám Államot.
Az EU és Törökország közt november végén nyélbe ütött alku (miszerint Törökország megfékezi az Európába irányuló menekültáradatot egy nagy rakás pénzért, első lépésként hárommilliárd euróért cserébe) szégyentelen, visszataszító húzás, kész etikai-politikai katasztrófa.
Így viseljünk „háborút a terror ellen”?
Engedve a török zsarolásnak, jutalmazva az Iszlám Állam cinkosát, szíriai hódításainak fő felelősét? Az aljas alku opportunista-pragmatista igazolása világos (Tán nem Törökországot megkenve lehet a legegyszerűbben megfékezni a menekültáradatot?), ám hosszú távú következményei katasztrofálisak lesznek.
E sötét háttér előtt tisztán kirajzolódik: az Iszlám Állam ellen hirdetett „totális háborút” koránt sem szabad komolyan vennünk – meghirdetői sem gondolják komolyan. Senki sem bajlódik itt a „civilizációk összeütközésével” (a keresztény nyugat a radikális iszlám ellen, ilyesmik), mindenki az egyes civilizációkon belüli ütközeteivel van elfoglalva: a keresztény térfélen az USA és Nyugat-Európa küzd az oroszokkal, a muszlimon a szunniták a síitákkal.
Az Iszlám Állam borzalmas volta kapóra jön leplezni e kisstílű harcocskákat, melyet a hadviselő felek színleg az Iszlám Állam, valójában saját igazi ellenségeik ellen vívnak.
(Beszélnünk kell Törökországról: A cikk eredeti címe – We need to talk about Turkey – minden bizonnyal a 2011-es We Need to Talk About Kevin (Beszélnünk kell Kevinről) című filmre utal – ebben a gyermek Kevin beszéde és viselkedése idejekorán aggodalomra ad okot édesanyjának, mintegy előrevetítve későbbi borzalmas tetteit. – a ford.)
Az eredeti cikk itt olvasható.
Muráth Péter fordítása
Facebook Comments