Slavoj Žižek: Putyoğan szelleme

Slavoj Žižek: Putyoğan szelleme

- in Kiemelt, Könnyű
1458
putty

Az orosz Vlagyimir Putyin és a török Recep Tayyip Erdoğan. Most épp ellenségek hivatalosan, de egyre inkább úgy tűnik – hát nem? – hogy egyféle rezsim megtestesítői ők.

Az ellenem indított, jól szervezett török lejárató-kampány rászolgált a perdöntő cáfolatra. Jó néhányan a „török oldalon” a New Statesman helyreigazítását egy hamis Andalou-interjú kapcsán írásom állításainak (Beszélnünk kell Törökörszágról) helyreigazításává (horribile dictu: visszavonásukká) torzították. Akárhogy is, az az írás nem az interjú „alapján” született: máskor (régebben), máshol (Németországban) már meg is jelent, méghozzá az álinterjúra utaló rész nélkül, s a benne foglalt kijelentések száz meg száz, a török politikát bíráló tanulmány és cikk állításaival csengnek egybe. Egyetlen „hazugságom” abban állt, hogy hivatkoztam egy, a neten elérhető hamis riportra – olyan hiba ez, mely manapság bárkivel megeshet.

Hétköznapi újságolvasó létemre természetesen első kézből szerzett tudásom, közvetlen rálátásom nincs arról/arra, mi folyik épp a Közel-Keleten, személyesen, alaposan tájékozódni nem áll módomban. Mégis: a bárki számára elérhető nyilvános anyagokkal nagyon is tudok mit kezdeni.

Mi az, amit máris tudok? Tudom, hogy, nem létezik ideológia, amely könnyen és jól hazudna: az ideológia sosem átlátszatlan ködösítés, az elnyomást és kizsákmányolást takaró sima vászon; az ideológia által leplezett kegyetlen valóság át-átsejlik a leplen, nyomot hagy magán az ideológián, átsejlik-feslik az ideológiai szövegek szövetén, megmutatkozik annak következetlenségeiben, sandaságában, sántításában, miegymásában.

A sztálini kirakatperek nem voltak egyebek az igazság(szolgáltatás) otromba megcsúfolásánál, mely a rendszer vérfagyasztó kegyetlenségét volt hivatva leplezni, ám ahhoz, hogy ez világos legyen, nem kell ismernünk a mögöttük rejlő valóságot – a perek publikus részletei, mint a nagy, nyilvános önvallomások satöbbi önmagukban is egyértelművé teszik: mindez hazugság. Hasonlóképpen nem kell tudnunk, milyenek voltak anno a zsidók ahhoz, hogy rájöjjünk, a nácik ellenük felhozott vádjai koholmányok – közelebbről megszemlélve őket maguk a vádak megmutatják: őrült elmeszüleményekkel van dolgunk.

Mindez, persze, nem jelenti azt, hogy a tények feltárása és elemzése ne volna fontos: igenis felszínre kell hoznunk a könyörtelen elnyomás és a kíméletlen kizsákmányolás tényeit. Mindazonáltal, hogy megérthessük és megértethessük, hogyan maradhatnak egyesek „hűek az eszméhez”, ideológiához akkor is, ha kénytelenek a szörnyű tényekkel szembesülni, ahhoz a tények felszínre-hozatalát meg kell fejelnünk az ideológia elemzésével. Az ideológiáéval, mely követőit nem csak vakká teszi a véres valóságra, de cinkosokká is annak megteremtésében, mégis fenntartva számukra az emberi méltóság látszatát. A megtévesztő ideológia elsősorban nem olyan legendákban rejlik, amelyeket az elnyomók szőnek, hogy az elnyomottakat hülyítsék, hanem olyanokban, melyeket elnyomók és elnyomottak is szőnek, hogy magukat hülyítsék.

Hát nem pompás példa minderre a ma Törökországa?

Elég figyelmesen elolvasni Erdoğan és kormánya közleményeit, figyelni az ádáz-eszelős hangnemet, melyben ellenfeleit hazaárulóknak hazudja, a neki nem tetsző, legitim politikai pártokat terrorista fedőszervezeteknek nyilvánítja, az egész ellenzéket szekuláris-kemalista-cionista blokknak bélyegzi, a békefelhívást aláíró értelmiségieket börtönbe veti stb. Mindez bőven elegendő, hogy kitessék: valami bűzlik Törökhonban.

Végezetül hadd hasonlítsam össze saját „hazugságom” sorsát azzal, ahogyan a török kormány a Cumhuriyet bejelentését kezelte, mely szerint a török titkosszolgálatok fegyvert csempésztek a Szíriában működő iszlamista csoportoknak. Mikor az én „hazugságom” felszínre került, mindjárt ki is igazítottuk: t. i. töröltük a hamis interjúra hivatkozó bekezdést.[1] Amikor a török kormány hazugsága lelepleződött (a kormány tagadta a fegyverszállítást), azaz a Cumhuriyet közzétette a határincidenst bemutató képeket és videót, az egész ügyet államtitokká nyilvánították, az újságírókat meg letartóztatták.

Micsoda kontraszt illendő őszinteség és durva, állami elnyomással megtámogatott hazugság közt, nemde bár?

Vlagyimir Putyinra Törökország most ellenségként tekint, s én ezért kicsit sem sajnálom őt – módfelett kritikusan szemlélem az orosz hadsereg szíriai beavatkozását. Mégis szembeszökik, sőt szemet szúr, mily hasonszőrű is e két ellenség: Putyin és Erdoğan, két képviselője egy politikai rendszernek, mely, míg formálisan demokratikus marad, valójában autoritárius módon működik.

Mi van, ha Putyin és Erdoğan két megtestesülése egyetlen géniusznak, a Putyoğannak?

Az eredeti cikk a New Statements oldalán (febr. 3.)

Muráth Péter fordítása

Facebook Comments