Cartoon network

Cartoon network

- in Komoly
2172
draw-muhammed

Gondoltuk vón, hogy a civilizációk összecsapásának szigorúan nem-píszí, intellektuálisan tunya és orientalista elmélete az elképzelhető leginkább groteszk formában a szemünk előtt fog zajlani?

Mi is történt? Megjelent néhány ízléstelen karikatúra egy 150 ezres pédányszámú dán napilapban. A dán (fő?)imám útnak indult, vitt magával néhányat belőlük, s ha már, mellérakott néhány egyebet, disznófejű s pedofil Mohamedről is. Útja végén, közben, ki tudja hol, jelentős mértékű egyet-nem-értés alakult ki bizonyos arab körökben a karikatúrák minőségét és etikáját illetőleg, némely arab országkövetkezésképp bojkottot is hirdetett dán termékek ellen, visszahívta nagykövetét a fertőből, bizonyos arcok (pár százan, nem többen), megtámadtak néhány dán nagykövetséget, Londonban pedig nagy majális keretében transzparensekkel emlékeztették a karikatúrát amúgy nem megjelentető angolokat 7/7 szép emlékére, valamint figyelmeztették az esetleg nagy fantáziájú rajzolókat, hogy lemészárlás illeti azt, ki Mohamedből gúnyt űz. Időközben újabb európai lapok jelentették meg dafke az inkriminált képeket, az események így pergőbb ütemben és komolyabb mennyiségben folytak tovább, elérvén a groteszk igazi csúcspontját, amikor is egy arab orgánum megtalálván az európai Achilles-ínt viszontcsapott: Hitler és Anna Frank fekszenek egy ágyban.

Ez a történet úgy ahogyan van, nehezen felfogható. Meg is kellett hamar keresni hozzá a kategóriákat, amik szerint szépen meg tudjuk érteni és a szívünkhöz közelállókról meg tudjuk állapítani, hogy bizony helyesen cselekedtek.

Egy ilyen próbálkozás volt pro s kontra, hogy az események kiindulópontját blaszfémiának azonosítsuk, emelt újjal felhívva a figyelmet arra, hogy az iszlám tiltja például Mohamed ábrázolását. Ezt a karakterizációt, melyet az amúgy már említett, hentesbárdot emlegető londoni tüntetők is örömmel magukénak tudtak, nagy hévvel emelte címlapjára a karikatúrákat megjelentető francia lap: „Igenis van jogunk Istent kigúnyolni”, hangzott (kb) nagybetűs kommentárjuk. Bizony, jobbról hogy sajtószabadság, balról hogy tolerancia, ha nehezen is, de szépen beindultak az értelmezői kerekek. Sínen voltunk. Az angol ballib média jelezte is legott, egyet bár nem értenek, de életük árán is stb. Tudniillik, a karikatúrák ízléstelenek és nincsenek tekintettel a körülöttünk élő más vallásúak hitére. Másokat sértegetni nem kötelesség.

Hentesbárd ide, francia lap oda, jött hamar a válasz, hogy a probléma a legkevésbé sem ebben áll. A kérdés nem hittételek és szólásszabadság feszültsége.

Tariq Ali, hivatásos Bush-kritikus a hétfői Guardianben előbb leszögezi, ő ateista. Majd: „A kép azonban, mely Mohamedet terroristaként rajzolta meg egy durva rasszista sztereotípia. Azt implikálja, hogy minden muszlim potenciális terrorista.” Nem kellett volna persze túlreagálni, mondja Ali (nem is volt ez persze túlreagálva, mondja Ali), ám a rasszizmus az rasszizmus, komoly issue, mondjuk mi. „Közönséges antiszemita [szépen meg van érvelve, hogy ám az arabok is semiták; Sém, Hám, Jáfet, tudjátok] hadipropaganda […] Van-e durvább visszaélés a sajtószabadsággal mint mikor a hadipropaganda szolgálatába állítják?”, mondja a lángot továbbítván Kardos Gábor azindymedia.hu-n. Értjük, értjük, ha rasszizmus, ha harc, akkor harc. Akkor védekezni kell. Akkor visszahívni a követet, akkor bojkottálni a dán termékeket, akkor demonstrálni Londonban. Akkor jöhet a hentesbárd is, ha ez így megy tovább.

Ez már egy hasznosabb séma: bizonyos nemkívánatos huszadik századi fejlemények következtében aligha akad más a rasszizmushoz hasonlóan erős retorikai bunkósbot kezünk ügyébe.

Emitt azonban végre meg kell állnunk egy kicsit. A rasszizmus ugyanis, amilyen jól használható retorice, oly nehezen azonosítható gyakorlatice. Ismét csak a fránya huszadik század eseményeire kell utalnunk, mely szalonképtelenné tette. Ez persze nem csak azt jelenti, hogy minden valamirevaló intelligens rasszista úgy fog kezdeni, hogy „Én nem vagyok rasszista, de…”, hanem azt is maga után vonja, hogy de facto igencsak problémás dolog lett megállapítani, hogy mit tekinthetünk rasszizmusnak. Üvöltözés, hangzatos verdikt és retorikai bunkósbot árnyékában ezért érdemes talán egy pillantást vetnünk a képekre, így pl arra, mely Mohamedet terroristaként ábrázolja.

„Azt implikálja, hogy minden muszlim potenciális terrorista”, így Tariq Ali. Ha azt implikálja, akkor rasszista. Ha azt implikálja, akkor egy karikatúra Mózesről, béke legyen véle, amint izraeli telepesként a megszállt területeken agresszívan tevékenykedik palesztin embertársai ellenében – rasszista.

Nem kérdés persze, hogy bárhonnan is szalajtott zsidó hitközség üvölteni is fog egyből s a retorikai bunkósbothoz kap, ám ez nem változtat azon, hogy utóbbi nem lesz rasszista karikatúra. Nem fogja azt implikálni, hogy minden zsidó telepes és nem fogja azt implikálni, hogy a zsidó vallás felvétele egyszersmind potenciális telepessé is metél körül minket. Azt fogja implikálni, hogy a telepesek gyakorta hivatkoznak Mózes öt könyvére, valamint hogy a telepesek felismerhetően jelentős mértékben zsidók. S hasonlóképp.

Ez (s hasonlóképp) létező probléma. A zsidó vallás és a telepesség, csakúgy, mint az iszlám és az öngyilkos robbantás problémás viszonyok, ám, ismét csak, természetesen nem azért, mert megidézettek önmagukból adódóan telepes-/öngyilkos merénylő-vallások lennének, hanem mert egy hangsúlyos (még ha nem is feltétlenül nagydarab) olvasótáboruk így olvassa őket. Amikor jelezvén a megnyilatkozás „durván rasszista” voltát több esszé a Mohamed-karikatúrákat a náci Stürmer-magazinba ajánlja (mint ahogy ez alighanem megtörténne a telepes-rajzzal is), akkor egyrészt éppen ettől a talán jelentősnek mondható különbségtől tekint el; hogy ti. a Cion bölcseinek jegyzőkönyve hamisítvány, míg az öngyilkos merényletek (a telepesbrutalitás) – realitás. Ám ez a gyakori összehasonlítás eltekint egy másik különbségtől is.

A valódi kérdés ugyanis nem egy karikatúráról szól, hanem mindenről, ami azt körülveszi. A Stürmerrel való összehasonlítás azonban elfedi azt a hasonlóképp jelentősnek mondható tényt, hogy alighanem jobb dolog jelenleg Európában mohamedánnak lenni, mint anno a náciknál zsidónak. Nem azt értvén ez alatt, hogy most jobb, hanem hogy egy liberális demokráciánál nem tudunk jobb garanciát arra, hogy így is maradjon a jövőben.

Hogy tehát létrejöjjön/fennmaradjon tömegével az az ideális olvasó, melyet hamisan és implicite elképzeltem, amikor egyik karikatúrát sem azonosítottam rasszistaként. Egy olyan ideális olvasó, mely világos distinkciót tesz arab és terrorista között. Hogy a reális európai tömegolvasó tesz-e? Tudja a fene. Mindenesetre egészen biztosan jobb helyzetben van, mint ki egykoron Stürmert böngészte.

A probléma tehát (európai szemszögből) nem azzal van, ha néhány ilyen karikatúra megjelenik, hanem az volna, ha nem jelenne meg más. Optimista zárlatom: van más. Pesszimista zárlatom: nem sok más van. Apostoli zárlatom: mehr Sprache.

 Aki még nem látta volna a képeket

Arab zsidóellenes karikatúrák a Szombaton (plusz kis bevezető)
A Haaretz cikke a nem zsidók elleni antiszemitizmusról
Ronald Dworkin írása képregényháborúról

Facebook Comments