Etgar Keret: 19.99
„Semmi sem száz százalék, csak kilencvenkilenc egész kilenc, de arra se vennék mérget” (89.), idézi szerelmese szavait Etgar Keret egyik novellájának beszélője. Erről a hiányzó egy tizedről szólnak, pontosabban ezt a hiányzó egy tizedet próbálják körülbeszélni Keret jól poentírozott, mégis poén nélkül maradó történetei. A Missing Kissinger(Gaaguai leKiszindzser) és a Pipelines (Cinorot) kötetek alapján készült magyar fordításokat tartalmazó kötet a 19,99! címet viseli, és az akciós ajánlatok örök formuláit idézve ugyancsak a hiányzó egy tizedre irányítja a figyelmet.
Ez a mindig hiányzó egy tized azonban mintha mindig ismeretlen maradna. Keret rövid történeteiben – a fülszöveg állítása szerint párperceseiben – gyerekek vagy fiatal férfiak beszélnek életükről, amelyek történéseinek rejtélyszerűen vannak kiszolgáltatva. A hétköznapi környezetben a legváratlanabb és ugyanakkor a legtermészetesebb módon jelenhet meg valami ismeretlen, a jelenségek hiányzó egy tized százaléka pedig más megvilágításba helyezi az egész történetet: pontosabban teremti meg a történetet magát. A gyerekzsúrokon fellépő bűvész nem uralja saját trükkjét, nem tudja előre, mit húz ki a kalapból, hol test nélküli nyúlfej, hol halott csecsemő akad a keze ügyébe. „Mintha ezek jelek lettek volna egy rejtély megoldásához, mintha valaki megpróbálta volna nekem megüzenni, hogy ez most nem a legsikeresebb időszak a nyulak és csecsemők számára. És ez az időszak a bűvészeknek sem kedvez.” (41.) Kizökkent az idő, ó, kárhozat, és senki se születik helyretolni azt.
A hiányzó egy tized – semmi kétség, csak e híja van a teljességnek – látszólag nagyon parányi, de „néha ez a kicsi pont az a kicsi, ami hiányzik” (61.), olvashatjuk egy különleges, a többinél csak egy kicsikét magasabb utcakőről, amelyen állva olyan bátorság szállja meg a történet – ha ez egyáltalán történet – mesélőjét, amely rögtön rávilágít az addigi ballépésekre. Az utcakő azonban, amely a borgesi Alef saját életre vonatkoztatott profán változata, mégsem lehet maradandó hatású, mert „hát ki a fenével találkozhatna az ember a Feinberg utca és a Dkalim sétány sarkán?!” (62.) Az élet visszazárul az esetlegesség titkaiba.
A teljesség azonban, ha meg is mutatja magát, ha a jelek el is nyerik benne értelmüket, unalmassá válik, élettelenné. A Sikamika szerelmes férfija esetében például nem valami látszólag kicsinek a hiánya, hanem valami kicsinek tűnő, de egyre többet jelentő valaminek a többlete jelenti a boldogsághoz vezető út akadályát: barátnője szerint ugyanis túl sok rajta a szőr, a zavaró szúrás. A borosta után így kell búcsút inteni a szempilláknak is, „mert szúrják valakinek a nyelvét, […] valakinek, aki őt simának szereti, sarkok és kiszögellések nélkül” (21.). A férfi példaképei így a rózsaszín plüssfotelek lesznek, amelyek tanácsa szerint minden baj a csontok és a kiszögellések miatt van, „de valaki Ros Pinán, könnyedén ki tudja venni őket, beleértve a gerincoszlopot és a koponyát is. Még csak nem is fáj, és a lány számára így sokkal kényelmesebb lesz. […] Bármilyen áldozat eltörpül a lány mosolya mellett, mikor ráül.” (21.) A kör bezárul, a férfi nem csak a lány kéréseinek, de saját vágyainak is az áldozata.
Keret novelláinak hősei ugyanis nem hősök: nem uralják saját történeteiket, megmagyarázhatatlan és többnyire valóban meg sem magyarázott esetek állják útjukat, és ha mégis, valami szintén megmagyarázhatatlan csoda folytán irányítani tudják nem csupán saját, de környezetük életét, akkor épp e hatalom fonáksága válik szembetűnővé. A férfi, aki meg tudja állítani környezete életét, és befolyásolni tudja mások viselkedését (így fektet le szép lányokat), megelégelve, hogy nem magáért szeretik, a következő cselt találja: „Kezembe fogtam a kezét, mélyen a szemébe néztem és azt mondtam: „Szeress a bensőm miatt, szeress önmagamért”. (35.) Szintén a megtalált teljesség csonkaságáról ad számot a Csövek, amelyben az eltűnt üveggolyók nyomán az Édenkertbe utat találó észlelési nehézségekkel küszködő mesélő történetének vége igazán szívhez szóló: „ha tényleg nem vagy boldog odalenn, és mindenki azt állítja, hogy komoly észlelési nehézségekkel küszködsz, keresd meg az ide vezető utat! És ha megtalálod, légyszi hozzál kártyát, mert az üveggolyókból már nagyon elegünk van!” (105.) A megtalált teljesség tehát vagy hazugság vagy önáltatás, ám ha valami igazi, kiderül, hogy nem is teljesség igazából.
Így ha a nagybetűs élet vagy csak e kötet rejtélyeire vagyunk kíváncsiak (miközben a címadó novella a 19,99 sékelbe kerülő mindentudó könyvecskék reklámja miatt az 1999 forintba kerülő füzetecske mindentudását is ironizálja), a kötet talán legerősebb írásához, a mesteri Idegen nyelvhez fordulhatunk segítségért. Az apa megmagyarázhatatlan öngyilkosságát elmesélő fiú szenvtelen elbeszélésébe az idegen nyelv fontossága kerül, amely, ahogy anyja német nyelvtudása a soá alatt, „még az életedet is megmentheti”. (98.) Az öngyilkosság eszközéül, a dolgokba való beleragadás jeleként pedig éppúgy egy szupererős ragasztó szolgál, ahogy egy másik novella házasságában az őrületes ragasztó válik a megmagyarázhatatlan ragaszkodás kötelékévé. Az Idegen nyelv ugyanakkor azért is fontos lehet a magyar olvasók számára, mert a magyar fordításban a roncsolt magyar nyelv – “Ozo szép? Ozo szép? Okinek o szemet lép.” (100.) – egzotikusként, míg a magyar fordítás által eltakart héber nyelv megszokottként tételeződik. Ez a szimmetrikus helycsere azonban csak az érthetetlenséget beszéli körül, ahogy az apa még észre nem vett halála közben az elbeszélő bátyja az anya életét megmentő nyelven a kötet kérdéseire adható egyetlen választ hajtogatja: „Nur Gott weiss […], nur Gott weiss”. (101.) De ha már így állunk, csak egyben reménykedhetünk: abban, hogy „nem kell mindig mindent megérteni ahhoz, hogy tanulni tudjunk belőle”. (100.) Ez a remény élteti Keret novelláit és ennek a reménynek a szüntelen kétségbevonása: ezért, hogy Keret kacagtatóan fanyar humora nem a felszabadult nevetésé, hanem az egyetlen lehetséges kiút a kétségbeesésből. Nulla egész egy tizednyi fény.
Etgar Keret: 19,99! Fordította Borgula András. Gólem Színház Egyesület, Budapest, 2009.
Facebook Comments