Úgy van, mer’ én aszondom? Nem az égben van… (Nicávim hetiszakasz)

Úgy van, mer’ én aszondom? Nem az égben van… (Nicávim hetiszakasz)

- in Hetven arc - hetiszakasz, Kiemelt
771
fenetuggyami

A Nicávim hetiszakasz tartalmazza a Talmud története által híressé tett mondatot: “Nem az égben van“. Az idézet a Szóbeli és az Írásbeli Tan egymáshoz való viszonyát körvonalazó történet kulcsmondatává vált. Idézem elõször a tórai teljes mondatot valamint bõvebb kontextusát:

Mert ez a parancsolat, amelyet a mai napon parancsolok neked, nem teljesíthetetlen és nem távol eső. Nem az égben van, hogy mondanád: Ki száll föl az égbe, hogy elhozza nekünk és hirdesse nekünk, hogy megtegyük. És nem a tengeren túl van, hogy mondanád: Ki megy át nekünk a tengeren túlra, hogy elhozza nekünk, és hirdesse nekünk, hogy megtegyük? Hanem nagyon közel van hozzád a szó, a szádon s a szívedben, hogy megtehesd” (5Móz. 30. 11-14)

A Tóra eredeti szövegkörnyezete a következőt állítja: a törvény, a parancsolatok, tehát a micvák nem végrehajthatatlanok, az Örökkévaló elvárása reális, nem parancsol olyat, amit ne tudnánk megtenni. A második állítás, amelyről nem tudni, hogy az előzővel valójában kapcsolatban van-e, közli, a Tóra nem az égben, és nem a tengeren túl van. A tenger egyrészt a távolságot hangsúlyozza, valamint az égnek, tehát a magasságnak az ellenpontja. A tenger a bibliai nyelvezetben a mélységet szimbolizálja, a tenger mélye az ég magasának ellentéte. A kép egyrészt természeti megfigyelésen alapszik, másrészt pedig az elsõ teremtés történeten, amelynek leírása alapján a világot víz veszi körül, a “felső” és az “alsó vizek.”

Ezek után a Tórát az utolsó mondat a szívekbe és az ajkakra helyezi, amellyel azt jelzi, hogy a törvény az emberek szívébe lett belevésve. Ne felejtsük el azt, hogy a szív a Biblia szóhasználatában, nem az érzelmek, hanem a gondolatok központja. (A Biblia szereplői a szívükkel gondolkodnak, az érzelmeik ugyanis a zsigereikben laknak.)

A Babiloni Talmud egyik története (bBM 59b), felhasználja a mondatot, és egy rabbi szájába adja, aki érvként szegezi az Örökkévalónak.

Rabbi Eliezer ben Hürkanosz és az írástudók arról vitatkoztak, hogy egy építésű kályha (vagy kemence) tisztátalan-e vagy sem. Eliezer véleménye szerint rituálisan tiszta, tehát használható, a többség véleménye szerint azonban tisztátalan. A halakhikus érvek felsorakoztatása után Eliezer azt mondta:

“Ha a halákha olyan, mint én, akkor bizonyítsa ezt ez a szentjánoskenyérfa. S ekkor a szentjánoskenyérfa száz öllel odébb ment, mások azt mondják: négyszáz öllel. Erre azt válaszolták: nem szokás szentjánoskenyérfától bizonyítékot hozni. Mire válaszolt Eliezer: ha a halákha olyan mint én, bizonyítsa be ez a vízér. Ekkor a vízér elakadt. Ekkor azt válaszolták: Nem szokás vízértõl bizonyítékot hozni. Mire szólott Eliezer: Ha a halákha olyan, mint én, bizonyítsák be a tanház falai. Ekkor megdõltek a ház falai és már-már beomlottak. Jósua rabbi ekkor rájuk kiáltott és így szólt hozzájuk: Mi közötök ahhoz, ha az írástudók vitáznak egymással a halákha kérdésében? A falak erre nem omlottak be, Jósua rabbi dicsőségére, de nem is egyenesedtek föl, Eliezer rabbi dicsőségére; még ma is ferdén állnak.

Mondta erre Eliezer: ha a halákha olyan mint én, akkor jöjjön rá bizonyíték az égből. Ekkor felcsendült egy hang az égbõl (בת קול) és így szólt: Mi a kifogásotok Eliezer rabbi ellen? A halákha mindig olyan, mint ő.

Ekkor fölállt Jósua és így szólt [Deuteronomium 30:12]: “Nem az égben van.” Mit jelent ez: A halákha nem az égben van? Jirmeja rabbi azt válaszolta: A Tórát már a Szináj-hegyen átadták [így tehát már nincs az égben]. Nem hallgatunk semmilyen égi hangra, hiszen már a Szináj-hegyen beírtad a Tórába (Exodus 23:2): A többség szerint kell dönteni.

Nátán rabbi találkozott Illés prófétával és megkérdezte őt: Mit csinált a Szent – áldassék – ebben az órában. Azt válaszolta: Mosolygott és így szólt: Gyermekeim legyőztek engem, gyermekeim legyőztek engem!”1

A történet szereplői a következők: Rabbi Eliezer, tanna, azaz második századi misnai bölcs, Rabbi Akiva tanítványa, akiről azt állítja a Misna Avot traktátusa 2, hogy “olyan mint a meszelt ciszterna, amely nem ereszti ki a vizet” (mAvot 2. 11) Ez a Misna nyelvén azt jelenti, Eliezer tudása lexikális jellegű, azaz minden halakhát ismer, a Tóra annak magyarázataival együtt teljes egészében a fejében van, nincs olyan halakha, amit ne ismerne, és nincs olyan részlet, ami elkerülné a figyelmét.3 Erre vonatkozik, amikor az égi hang, azaz Isten szava azt mondja: “A halákha mindig olyan, mint ő” Az második szereplő Eliezer kortársa és tanulótársa, Rabbi Jósua, szintén Rabbi Akiva tanítványa, akiről az áll a Misnában a Rabbi Eliezerről szóló jellemzés mellett: “boldog az, aki őt szülte” (mAvot 2. 11) Ez ugyan nem árul el sokat Rabbi Jósuáról, de mindenesetre világos, hogy jelentõs bölcsről, tehát a Tórában szintén járatos rabbiról van szó. Kettejük szerepeltetése egyben mutatja a Tórához való kétféle hozzáállást is: az egyik Rabbi Eliezer a tanítást megtartó, megőrző, tudást felhalmozó típus, Rabbi Jósua a tanultak kreatív használatának megtestesítője. A kétféle hozzáállást más talmudi szövegek is szembeállítják és mérlegelik, melyik előbbre való. 4 A harmadik szereplő maga az Örökkévaló, aki csodák formájában, mint a sétáló szentjánoskenyérfa, az elapadó patak, vagy a dülöngélő tanházfalak érvel Rabbi Eliezer mellett. Legnyilvánvalóbb jelenléte az égi hang בת קול felcsendülése, amely a talmud lapjain a prófécia megszűnte után időnként afféle online üzeneteket közöl a rabbikkal. A negyedik szereplő egy csoport, a rabbik, akik Rabbi Jósua álláspontját képviselik, és így a többséget alkotják.

A vitát ők döntik el,

mégpedig a Tórában lefektetett elv szerint, amely kimondja, vita esetén a többség véleménye a mérvadó. A vita tetőpontja Rabbi Jósua nem minden merészséget nélkülöző kijelentése, amikor az Örökkévaló ellen annak saját Tóráját idézi, és arra hivatkozik: “nem az égben van” Ez azt jelenti, a Tóra, és annak magyarázatai a Szináj hegyen már egyszer emberi kezekbe kerültek, a Tóra pedig tartalmazza azokat a hermeneutikai elveket, amelyekkel a Tóra bölcsei alkalmazni tudják a kinyilatkoztatott szabályokat. Az Írásbeli Tan értelmezése és alkalmazása tehát a tóratudós bölcsek a rabbik, azaz a Szóbeli Tan dolga. A kinyilatkoztatás tekintélye ilyen módon át van ruházva azokra is, akik a Tórát annak szabályai és értelmezési elvei ismeretében alkalmazzák.

Ezt erősíti meg az elbeszéléshez kapcsolt “kommentár” amelyben Rabbi Jirmeja, jóval későbbi rabbi elmagyarázza a “nem az égben van” mondat és az ismertetett történet értelmét.

Felmerül a kérdés, van-e egyáltalán egy abszolút tökéletes és teljes Tóra, mindenre kiterjedő magyarázattal, amelyet legalább az Örökkévaló ismer. Az égi hang válasza, amely azt állítja, hogy a halakha mindig olyan, mint Rabbi Eliezer, azt a választ sugallja, hogy van ilyen, azaz az Örökkévalónak minden kérdésre megvan a válasza, de ez az abszolút és tökéletes Tóra és “választár” adott esetben, mégpedig akkor, ha a többség nem aszerint dönt, nem érvényes!

Ehhez a kérdéshez nézzük meg a “nem az égen van” történetnek egy variánsát, amellyel tovább léphetünk a kérdés tisztázásában. A Bava Metzia 86a-ban egy bonyolult halakhikus kérdést tárgyaltak5 az “égi jesivában” (מתיבתא דרקיע) és kétséges volt a döntés. (ספק).

“A Szent, Áldott legyen (azaz Isten) azt mondta: tiszta! A többiek az égi jesivában azt mondták: tisztátalan. Ki fogja eldönteni [hogy tiszta vagy sem]? Rabban Nachmani fogja eldönteni (mert) Rabban Nachmani azt mondta (egyszer): Én egyedülálló (tudással rendelkezem) a lepra és az “oholot” (tisztátalanságokkal foglalkozó traktátus) kérdéseiben. Küldtek hozzá egy küldöncöt.A Halál Angyala nem tudta megközelíteni, mert szája nem szűnt meg a Tórát ismételni.6  Akkor aztán feltámadt a szél, és zajt keltett a nádasban. (Rabi Nachmani) azt hitte egy csapat lovas közeledik, és azt mondta: Bárcsak eltávozna annak az embernek (azaz neki) a lelke,7 és ne kerülne a hatóságok (בידא דמלכותא) kezébe.8 Amikor meghalt, azt mondta: “Tiszta, tiszta.” Megszólalt az égi hang: Szerencsés vagy, Rabban Nachmani, hogy a tested tiszta és lelked tisztán távozott.”

Az égi jesivában tehát ugyanúgy vitatkoznak, ahogy a földön, és az Örökkévaló véleménye egyáltalán nem perdöntő. Ráadásul az égi jesiva többsége sem dönthet. Az Örökkévaló és összes angyala kénytelen megkérdezni a szakértő Rabbi Nachmani véleményét. A történet folyatását több forrásból ismerjük. A talmud közli (u. o.), hogy Rabban Nachmani felvételt nyert az égi jesivába.

Csak halkan tesszük hozzá, hogy az adott halakhikus kérdésben egy középkori, mérvadó bölcs, Rambam (Maimonides) az Örökkévaló és Rabban Nachmani véleményét figyelmen kívül hagyva, máshogy döntött.9

Hasonló történetet találunk egy középkori forrásban, ahol a tfilin szabályairól folyik a vita. A tfilin szabályait illetően Rási és Rabbenu Tám véleménye eltér, az emberek egy része az egyik, a másik része a másik véleménye szerinti tfilint visel. Egy responzum idéz egy történetet, amely szerint a főszereplő bölcs egy angyal véleményét kéri ki, melyik álláspont a helyes. A válasz azért fontos, mert ha valaki nem jól helyezi fel a tfilint, nem teljesíti a tfilinfeltevés micváját: olyan, mintha nem csinálna semmit. Az angyal megérkezett, és azt válaszolta: “ez is és az is az élő Isten szava10 Ahogy vita van (ebben a kérdésben) lent (a földön) úgy vita van fent (az égben) is. A Szent, Áldott Legyen, azt mondta: “ez lesz középen” Az égi kar pedig válaszolt: “az az ő rendjük” (azaz ellenkező véleményen vannak). (11)

Rabbi Nachmani története és a középkori forrás alapján úgy tűnik tehát, hogy nincs abszolút Tóra és teljes válasz-gyűjtemény az Örökkévaló kezében sem. A két kevésbé ismert szöveg a klasszikus és mindenütt idézett történetnél jóval egyértelműbb formában kérdőjelezi meg az abszolút, örök, változatlan, megváltoztathatatlan, és az égben lévő Tórára vonatkozó elképzelést, valamint olyasmit mond el a kinyilatkoztatás természetéről, amit a rabbinikus szövegek tanulásánál, vagy kinyilatkoztatás jellegű vallási direktívákra hivatkozásoknál nem árt szem előtt tartanunk.

Ez pedig az a tény, hogy a Szináj-hegyi kinyilatkoztatást nem kőbe vésett parancsgyűjteménykét kell forgatni, hanem olyan szabályrendszerként, amelynek alkalmazása a rendszert jól ismerőkön múlik. Az ember intellektuális képességei, kreativitása részei a kinyilatkoztatásnak, és csak azáltal válik a kinyilatkoztatás betűje gyakorlattá, hogy alkalmazzuk ezeket a képességeket.


Facebook Comments