Isten, ahogy azt elvárhatjuk tőle, semmit nem bízott a véletlenre. 2Móz. 19. elmeséli, hogyan jelent meg a Szináj hegyen, hogy aztán egy fejezettel később átadja a Tórát, annak összes parancsolatával, tiltásával és történetével a zsidóknak. Ha eddig hiányoltuk volna a Könyv borítójáról a szerző nevét, a hosszúra nyúlt, akár bevezetőnek is tekinthető történetek után végre rákerült a copy right, és ha eddig egy rousseaui bennszülött (ál)ártatlanságával felhőtlenül olvasgattuk a szöveget, ezt a továbbiakban nem tehetjük meg, mivel az innentől minden kétséget kizáróan azt állítja magáról, hogy egyenesen az égből származik. Ez minden bevett és nem bevett vallás belső logikája szerint legalább két dolgot von maga után. Az egyik, hogy amit eddig és ezután olvasunk hiteles és igaz (Isten csak nem hazudik), valamint azt, hogy a kezünkben lévő szövegnek minden szövegek legtökéletesebbjének kell lennie, hiszen ha már Isten írásra adja a fejét, csak nem ad ki a kezéből fércmunkát. Az is érthető, ha ezután a Szerző iránti tiszteletünkből fakadóan a legmagasabb elvárásokkal olvassuk újra az eddigieket, hiszen egy, a kinyilatkoztatás igényével fellépő szövegnek választ kell adnia minden kérdésünkre, nem tartalmazhat ellentmondásokat, nem lehet benne semmi felesleges, mindennek jelentenie kell valamit, nem hiányozhat belőle semmi, és egyáltalán, nem lehet benne hiba. Ha létezik Tökéletes Szöveg, na ennek annak kell lennie. Indokolt áhítatunk azonban már az első oldalakon megtörik, ahol rögtön két egymással nehezen összeegyeztethető részletekkel teli teremtéstörténetet találunk. Ha ráadásul eredetiben lapozzuk végig a Könyvet, helyenként már kezdő hébertanárként is sírnivaló pontatlanságokat és rossz egyeztetéseket fedezhetünk fel benne. Befejezvén az olvasást két választásunk van. Az egyik, hogy lemondunk a Tökéletes Szöveg igényéről, vagy úgy, hogy egyszerűen visszautasítjuk annak kinyilatkoztatott jellegét, és továbbra is történetek és törvények bizarr keverékeként helyezzük vissza Könyvünket a polcra, vagy elfogadjuk a tényt, hogy a szöveg égi eredetű, de levonjuk a következtetést, hogy Isten teremtett ugyan ezt azt, de Dosztojevszkij mégiscsak tehetségesebb író. Utóbbi következtetésünkért igen magas árat kell fizetnünk, hiszen ez esetben le kell mondanunk arról a feltételezésünkről, hogy Isten szükségszerűen létező, egyetlen, és mint ilyen tökéletes, ami viszont minden filozófus legalább egyik istenérvének alapja. Ha Isten nem tökéletes, nem lehet Isten, ha nem Isten, az általa adott szöveg nem kinyilatkoztatás, tehát nyugodtan lehet tökéletlen. Másik választási lehetőségünk az, hogy továbbra is ragaszkodunk ahhoz, hogy a Tökéletes Szöveget tartjuk a kezünkben, és megpróbáljuk megmagyarázni, hogyan kell érteni a szavakat és mondatokat, hogy azok ne tartalmazzanak se ellentmondásokat, sem pedig hibákat. A rabbinikus hagyomány ez utóbbi lehetőséget választotta, és heroikus munka eredményeként még kisebb betűmérettel szedve is, az eredeti szöveg többszörösére duzzadt lábjegyzet apparátust fűzött a szöveghez, amely apparátust összefoglalóan nevezzük Szóbeli Tannak. Íme néhány példa, amely szemlélteti a Szóbeli Tan interpretációs tevékenységét.
Hetiszakaszunk kezdő mondata megközelítőleg szószerinti fordításban a következőképpen hangzik: „És voltak Sára életének évei száz év, és húsz év és hét év.” (1Móz. 23. 1) Bibliai szöveg olvasásában kevésbé gyakorlott olvasóknak is feltűnhet, hogy a mondat kissé akadozik, mivel az „év” szó indokolatlanul sokszor szerepel benne. Égi pecséttel nem ellátott szöveg esetén azonnal írói szórakozottságra gyanakodnánk, korrektorként pedig irgalmatlanul kihúznánk a felesleges szavakat. A Tökéletes Szöveg esetében azonban erre nincs mód. A Szóbeli Tan azonban a segítségünkre siet, amikor Rási a következőket fűzi az ismétlésekhez: „Azért lett írva minden esetben ’év’ hogy tanítsa neked: mindegyik [év] külön-külön magyarázandó. Száz év[esen Sára] olyan volt, mint húsz évesen. – a bűnnel kapcsolatban. (…) Százévesen is bűntelen volt. Húszévesen pedig olyan volt, mint hétévesen – szépség tekintetében. ’Sára éveinek száma’ [ez arra utal, hogy] minden év egyforma volt jóság tekintetében.” (Rási, ad. loc.) Az ismétlések tehát arra sarkallnak, hogy a szöveg mögötti tartalmat keressük, és ha az Írásbeli Tan elmulasztotta részletezni Sára erényeit, a Szóbeli Tannak értenie kell az elszórt utalásból, melyet az Írásbeli Tan nyelvtani képtelenség formájában jutatott kifejezésre. Ha háromszor szerepel az év szó, a Szóbeli Tan magyarázatának olvastán megnyugodhatunk, Ősanyu ártatlan, szép és jó volt. Szépségét illetően kis kitérőként idézzük a Berésit Rabba (58. 1) megállapítását, amely szerint: „Egy hétéves lány szebb, mint egy húszéves nő. Egy nő hétévesen van szépsége teljében.” Akik ebben a pillanatban a midrás szerzőjével kapcsolatban pedofil hajlamokra gyanakodnának, (valószínűleg) tévednek. A midrás szerzője ugyanis nem a szomszéd kislányának bájos arcocskáját láthatta maga előtt, hanem női szépség tekintetében egy, önmagánál sokkal nagyobb szaktekintélyre, Dávid királyra hagyatkozott, aki számos feleség és ágyas után a Királyok könyve szerint beleszeretett a háztetőn fürdőző házas asszonyba, Batsevába. Batsevá neve héberül annyit tesz: Hét éves lány. Ha pedig egy nő képes annyira elbűvölni a kifinomult ízlésű Dávid királyt, hogy miatta háborúba küldje és elveszejtse annak férjét, akkor a nőnek feltétlenül szépsége teljében kellett lennie, ami beszédes nevéből közvetkezően nem is lehetett máskor, mint hétéves korában. Dávid király gerjedelmének dokumentálása a szöveg kinyilatkoztatott jellegének, valamint a zsidó hermeneutikának köszönhetően jóval hosszabb időre determinálta a hagyományban járatos bölcsek ízlését nők tekintetében, mint Marilyn Monroe vagy Greta Garbo mozigyárosai a fél világét.
A bibliai szöveg a következő ősanyut, Rivkát (Rebekát) illetően sem volt túl beszédes, annyit azért a rend kedvéért mégis akkurátusan leszögezett, hogy a leány „szűz volt és nem ismert férfit”, amikor érte ment Ávrahám szolgája, Eliezer. (1Móz. 24. 16). Miért nem elég, hogy azt állítja az Írásbeli Tan „szűz volt” és miért teszi hozzá „és nem ismert férfit”? Ismét Rási mutat rá, hogy a két állítás nem teljesen azonos jelentésű. A következő magyarázatot fűzi a vershez, amelynek alapján könyörtelenül leszámolhatunk azzal az elképzeléssel, hogy a középkor rabbijai prüdériájukban bármely kérdést kerültek volna. „’szűz’- szűzhártyája [érintetlen volt] és „nem ismert férfit” azaz nem szokványos módon [sem érintette férfi]. Mivel a népek lányai meg szokták őrizni szűzhártyájukat [érintetlenül] és más helyen adják össze magukat [a férfiakkal]. A [Tóra] tanúskodik arról, hogy [Rivka] mentes volt minden [efféle tevékenységtől]” (Rási, ad. loc) Rivkával kapcsolatban, mielőtt elhelyezzük őt a panteonba, a Szóbeli Tan az Írásbeli változatnak szőrszálhasogatóan pontos leírásából kitanulja, hogy a lány minden tekintetben ártatlan volt. Ez már csak azért is szükséges, mert Izsák jövendő felesége a szöveg szerint mégiscsak idegen földön, idegenek között élt, a kor szokása szerint a kútnál trécselt, testvérének, Lábánnak pedig igen rossz sajtója van mind a bibliai, mind pedig a rabbinikus irodalomban: az egyik szerint rásózta kevésbé attraktív idősebb lányát Jákobra, a másik szerint pedig megrögzött bálványimádó volt.
Hetiszakaszunkban az Írásbeli Tan, amilyen szűkmarkúan bánt Sára és Rivka dicséretével, olyan bőven beszéli el Eliezer lánykérő körútját. Ráadásul kétszer. Egyszer elmeséli Ávrahám szolgájának és Izsák leendő feleségének találkozását, amikor az történik, másodszor pedig Eliezer meséli el a történteket Lábánnak, amikor meghívják, hogy éjszakázzon náluk. Ha a Tóra a Tökéletes Szöveg, mi szükség van egy ilyen családtörténeti epizód kétszeri elmesélésére? Rabbi Acha, nem tudván elviselni egy szószátyár Isten gondolatát, az alábbi következtetést vonja le az ismétlésből: „Az Atyák szolgáinak beszéde kedvesebb az Örökkévaló előtt, mint fiainak Tórái [azaz normatív szövegei], mivel Eliezer epizódja kétszer is szerepel a Tórában, míg számos alapvető része a Tórának csak utalás formájában adatott” (Berésit Raba 60. 8).
Visszatérve a Tökéletes Szöveg utópiájának kergetésére, a Szóbeli Tan által kínált megoldás az, hogy a Szövegnek tökéletesnek kell lennie, tehát az is, és ha mégsem, akkor az olvasóban van a hiba. A Tökéletes Szöveg rabbinikus definíciója szerint a Szöveg és annak Kommentárjai együtt olvasva válnak kerekké és érthetővé. A Tökéletes Szöveg hiányosságai, időnkénti burjánzása, dadogása, hibái és ellentmondásai szükségszerűen jelenvalók, mert ezek hívják életre a Kommentárokat, (és a Kommentárok Kommentárjait meg annak Kommentárjait stb.) melyeknek kérdései és problémái által újabb és újabb értelmet nyerhetünk ki a Szövegből.
Moses Mendelssohn, amikor a németországi zsidók asztalára helyezi a Biblia hoch-deutsch fordítását, a Szóbeli Tanon nevelkedett ortodoxokat nem az háborítja fel igazán, hogy német nyelvre ültették át az Írást, hanem az, hogy az Írásbeli Tan hosszú idő óta először ismét pőrén, a kommentárok megnyugtató ölelése nélkül áll az olvasó elé, a Tökéletes Szöveg pedig ismét kínosan dadog.
Facebook Comments