Mózes halálát a következő mondattal adja hírül a tórai szöveg.
„Meghalt Mózes, az Örökkévaló szolgája ott, Moáv földjén az Örökkévaló szája által (על פי יהוה). És eltemette őt a völgyben Moáv földjén, Bét Peorral szemben, és senki sem ismeri sírját egészen a mai napig.” (5Móz. 34. 5-6)
Ha nem is világos minden részlet, például hogyan hal meg az ember az Örökkévaló szája által (al pi haSém), hogyan temet el valakit Isten személyesen (Istennek lennének erre a célra kezei, kell-e neki ásó-kapa stb.), és ha már így esett, hová tűnt a diszkrét tábla/sírkő/emlékoszlop, amiből legalább a zarándoklatra hajlamosak örömére mégis meg lehetne tudni, hol nyugszik Mózes. Mivel a tórai mondat számos nehézséget, azaz megválaszolandó kérdést tartalmaz, a Szóbeli Hagyomány bölcsei interpretációs paradicsomban érezhetik magukat, amikor értelmezni próbálják a vers által kínált tényeket.
Ki írta le Mózes halálát?
„Meghalt Mózes” ezt a Tóra közli. A Tórát azonban -ebben kivételesen minden vallási tekintély egyetért- Mózes írta le. Rási megkérdezte: „Lehetséges, hogy Mózes meghalt, és azt még leírta: Mózes meghalt?” Mózes ugyan a lehető legtökéletesebben megteremtett világ legtökéletesebb Prófétája, Népvezére, Bírája, tehát feltételezhetően Halottnak is igen tökéletes, az mégis nehezen feltételezhető, hogy ha egyszer halott, még rászuggerál a (Tökéletes) Szöveg végére egy befejező szakaszt.
Ibn Ezra megoldása az, hogy Mózes utolsó erejével, tehát még éppen életben odaírta „meghalt Mózes.” Próféta lévén pedig nincs mit csodálkozni azon, hogy tudta, hogyan lesz eltemetve. Rási szerint idáig Mózes írta le a Tórát, innentől Jósua. Rási idézi még Rabbi Méirt, aki azt kérdezi: „Lehetséges, hogy a Tórából valami hiányozna? Hiszen az van írva: ’Vette (értsd Mózes!) ezt a Széfer Tórát’” (5Móz. 31. 26)
A Rabbi Méir által felvetett nehézség az, hogy a Tóra egy előző helyen már egyszer közölte, hogy Mózes átvette a Tórát a Szinájon, erre mindenki így emlékszik, tehát szükségszerűen a halála előtt. Lehetséges-e hogy Mózes egy csonka Tórát kapott, amiből kimaradt az utolsó fejezet, mivel az még nem történt meg? A bibliakritika egyik kedvenc érve a Tóra szerkesztett voltára az, hogy Rabbi Méir kérdésére nemmel válaszol, és megoldásként azt kínálja, tekintsünk a Tórára, mint emberek által később összeszerkesztett törvény és sztori-gyűjteményre. Rabbi Méir természetesen nem tartja elképzelhetőnek a hiányos Tóra képét, az ő megoldása az, hogy „Isten mondta (értsd diktálta ezt a részt Mózesnek, még a Szinájon), Mózes pedig könnyeivel írta le.” (ld. még bBB. 15a, Sifre Dvárim 357, illetve Rási magyarázata: „és meghalt Mózes”-hez)
Hogyan halt meg Mózes Isten szája által?
Ibn Ezra a kifejezést úgy érti, „Isten szava által” tehát körülbelül Isten parancsára, amely a szöveg minimalista olvasatát adja. A magyarázat alapja, hogy a „szája által” kifejezést nemcsak a fizikai értelemben vett szájra, ajakra lehet használni, hanem úgy is lehet érteni, valaki mondása, szava, parancsa által, azaz szava szerint. Ibn Ezra ezzel a lehetőséggel él, így magyarázata kizárja az antropomorfizálás veszélyét, ami például a következő magyarázat kiagyalóit, a talmudi bölcseket szemlátomást nem zavarta túlságosan. Ők azt írják: „Isten szája által” egy szóban foglalható össze: meghalt az Örökkévaló „csókja által” (benesika). A Bablioni Talmud, Moed Katan 28a-ban található „csók halála” (mitat nesika)” kifejezés, amit úgy értenek, Mózes közvetlenül Isten által, Isten csókja által halt meg, – „a Halál Angyalának közvetítése nélkül.” Véleményüket Rási is átveszi, és tovább népszerűsíti.
Antopomorf-fób olvasóknak Rambam (Maimonides) öltetét kínáljuk, amely szerint a tórai kifejezés annyit tesz, „Mózes lelke egyesült a Skhina (Isteni jelenlét) szentségével” (More Nevukhim 3. 51) Rambam magyarázata nehezen vizualizálható, hacsak nem úgy olvassuk, mint a Tóra filozófiai nyelvre való át/le/kifordítását. A kép mögött az újplatonikus filozófia emanáció elmélete rejlik, ahol az Egy-ből (Rambamnál értsd ezen Istent) emanálódik (bevett fordítás szerint csordul ki, csordul túl, áramlik ki) minden más létező. Az Egy mint ilyen tökéletes és teljes, teljessége pedig nem vész el az emanáció által. A belőle emanálódott lények hozzá képest már hiányosak, és a lét egy alacsonyabb fokát érhetik csak el. Az alacsonyabb létezők természetesen nem Tökéletesek, azaz például keletkeznek és megszűnnek. Ha a keletkezés a kiáramlás, az elmúlás nem is lehet más, mint a „visszaáramlás”, azaz az Eggyel való újra egyesülés.
A Babiloni Talmud (Brakhot 8a) szorgalmi feladatként a vitatott kifejezésből kitanulja még Mózes halálának fájdalommentességét is. A szöveg szerint Mózes halála (mi más lenne?) a legkívánatosabb minden halál közül, mert olyan, mint amikor „hajszál hull a tejbe”. A kép jelentése, hogy Mózes halálakor lelke olyan fájdalommentesen és zökkenőmentesen hagyta el a testet, ahogy a hajszál hull a tejbe. Mondani sem kell, a legnagyobb chaszidok (hacsak nem halnak dicső mártírhalált) szintén így szokták végezni.
Istennek ember, embernek Isten
Ahogy az igazi hősöknél ez már csak lenni szokott, hiába írja az (égi származék!) Tóra, hogy Mózes meghalt, többen mégsem hajlandóak ebbe belenyugodni. Balzsamozás egyiptomi, idegen (fújfúj) szokás, így ismét marad az interpretáció. A Sifre Dvárim 357 és a Midrás Tannaim 224 idevonatkozó midrásainak szerzői makacsul állítják, hogy Mózes egyáltalán nem halt meg. Közlik a véleményt: „Vannak akik azt állítják, Mózes nem halt meg, hanem áll, és szolgál odafent (értsd az égi szefirákban).” Az efféle szolgálat talmudi hagyomány szerint az angyalok feladata, midrás-szerzőink szerint azonban az égi kórusba Mózes bőven belefér, élve és fizikai mivoltában is. Nem kis meglepetésre a többnyire racionalizáló exegetika híve, a hellenizált kultúrára idomított Josephus Flavius, első századi történetíró is így tudja: szerinte Mózes egyszerűen „visszatért Istenhez.” (Ant. IV. 326, Loeb Classics IV. 633) Ez nem szépítő formula, meglehetősen szó szerint kell érteni. Ezt a véleményt osztja Alexandriai Philon is (Káin és Ábel áldozata 8, LC II. 99), rajta már nem is csodálkozunk.
A lista végére kívánkozik még a „Mózes mennybemenetele” című hellenisztikus munka, amely a halál hideg verme helyett égi utazásra küldi Mózest „halálának” tiszteletére. A „Mózes mennybemenetele” című opusz a szintén hellenisztikus korban közkedvelt testamentum-irodalom része. E műfajban bevett és elfogadott dramaturgia szerint a főszereplőt (többnyire valamelyik pátriárkát) a halála előtt (vagy helyett) angyalok keresik fel, figyelmeztetik, hogy közel a halál, és ideje az utolsó mondatokat kőbe és a leszármazottak emlékezetébe vésni. A főszereplők közül többen nem rajongnak saját temetésük megszervezéséért, így például Ávrahám és családja „Ávrahám testamentumában” szabályszerű síró-bohózatot adtak elő az angyaloknak, hogy a halált távol tartsák. Annyit elértek, hogy Ávrahám életét az égből meghosszabbították. Az extra napokat Ávrahám égi és földkörüli utazással töltheti, ahol egy angyal ad kimerítő magyarázatokat a látottakra. Angyalbőrben pedig a testamentum anonim szerzője kedvére leírhatja elképzeléseit az égi seregekről, az égboltozat felépítéséről vagy akár a halált követő égi bíróságról. Az efféle szakirodalmat a rabanita hagyomány biztos, ami biztos, nem kanonizálta.
A középkori rabbik, ha nem is az eredeti görög nyelvű hellenisztikus forrásokból, inkább csak mendemondából ismerve Mózes öröklétének ötletét, minden lehetőséget megragadtak, hogy a gyanús szerzők istenavató ambícióit keresztülhúzva Mózes emberi voltát domborítsák ki. A Ptirat Mose (Mózes elszenderülése) című középkori midrásgyűjtemény azt írja: „Mózes is ivott Ádám kupájából”, azaz kétségtelenül és visszavonhatatlanul meg kellett halnia, hiába protestált ellene, könyörgött és alkudozott. A könyörgésről a következő történet maradt fenn: Mózes nem akarván meghalni, azt ajánlotta Istennek, ha életben hagyja, átadja a nép irányítását Józsuénak, ő pedig úgy fog szolgálni ezentúl az új vezetőnek, ahogyan az szolgált neki eddig. Isten bele is ment az alkuba, és a Találkozás Sátrába invitálta Mózeséket. A Sátorban szokás szerint leereszkedett a Skhina (isteni jelenlét) felhője, de ezúttal már nem Mózest burkolta be, hanem utódját. Mózes irigységtől sárgán kívül rekedve nézte az eddig csak őt megillető természetfeletti légyottot, majd azt mondta: „Inkább ezer halál, minthogy ezt kelljen látnom.” Kívánsága azonnal teljesült.
Felhasznált szakirodalom: Judah Goldin: „The Death of Moses An Exercise in Midrashic Transposition” in. Studies in Midrash and Related Literature, B. L. Eiclet, J. H. Tigay (szerk). Philadelphia, New York, Jerusalem, 1988
Facebook Comments