A T-eremtő nevei

A T-eremtő nevei

- in Hetven arc - hetiszakasz
1704
01ars

Vaérá hetiszakasz

„És beszélt I-sten Mózes, és mondta neki: én vagyok az Ö-rökkévaló (Hásem). Én jelentem meg Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak M-indenható I-stenként, de azzal a nevemmel, hogy „Ö-rökkévaló” (Hásem) nem ismertettem meg nekik magam.” (2Móz. 6:2-3.)

Bajban vagyok. Az itt olvasható tórai versek lefordítása után ugyanis nem vagyok benne biztos, hogy sikerült visszaadnom a szöveg valódi struktúráját és értelmét. Ez a fordítás is, mint minden másik, önmagában is egyfajta értelmezés. Emellett pedig, még itt van ez a névkavalkád is, amivel nehéz mit kezdeni. A szöveg látszólag teljes mértékben ellentmond az 1Móz 15:7-ben olvasottaknak, ahol a Teremtő így beszél Ábrahámmal: „Én vagyok az Ö-rökkévaló (Hásem), aki kihozott téged Ur-Kaszdimból, hogy neked adja ezt a földet örökségként”. Vagy a 1Móz. 28:13-ban olvassuk, Jákob álmában a T-eremtő így szól az ősatyához: „Én vagyok az Ö-rökkévaló (Hásem), Ábrahám atyád i-tene és Izsák atyád i-tene…”. Ebből nagyon is úgy tűnik, hogy Ősatyáink nagyon is ismerték ezt a nevet. Akkor viszont mit jelent a paszuk (bibliai vers) a hetiszakaszunkban?

Ahhoz, hogy a választ megleljük, több helyen kell vizsgálódnunk. Először is nézzünk meg egy két hete olvasott történetet. A Vájigás-hetiszakaszban Jákov sokévnyi gyász és szenvedés után újra találkozik elveszettnek hitt fiával, Józseffel. Mikor meglátják egymást, József apja nyakába borul, megcsókolja és sír. Ezzel szemben viszont, ahogy a midrás-irodalom tudósít bennünket, Jákob nem viszonozta a csókot, még csak nem is sírt, hanem a „S’mát” mondta (Rási kommentárja 1Móz. 46:29-hez) Ez nehezen érthető, hiszen Jákob semminek nem örülhetne jobban, mint újra magához ölelni holtnak hitt fiát. Akkor most miért nem sír örömében, csókolja meg, sőt mi több, ha már mindezt nem teszi, akkor miért nem a Hállél hálaadó zsoltárait mondja, mint ünnepnapokon vagy újholdkor, hiszen ezek funkciója megköszönni a T-eremtő jócselekedeteit; ehelyett inkább a S’mát mondja!?

És ha ez még mindig nem elég a kérdésekből, itt egy következő. Akik járatosak a mindennapi imádkozásban, azok tudják, hogy naponta háromszor mondjuk az Álénu ima befejező soraként a következő prófétai idézetet Zakariástól (Zak.14:9.): „… azon a napon az Ö-rökkévaló (Hásem) egy lesz, és a neve is egy lesz”. Az „azon a napon”, mondják bölcseink, az eljövendő világ, a messiási korszak értendő. Eszerint az Ö-rökkévaló most nem egy?!

Ez utóbbi kérdést teszi fel a Talmud a Peszachim traktátusban (Babilóniai Talmud, Pszachim 50a), ahol Rabbi Acha Bar Chanina a következőképpen felel: ez a világ nem olyan, mint az eljövendő világ. Mi a különbség a mostani és a messiási idők között? Ebben a világban, ha az ember jó hírt hall, a következő áldást mondja: „Áldott légy Ö-rökkévaló, I-tenünk, a világ királya, a jó és jót cselekszik”. Ezzel szemben viszont rossz hír (pl. haláleset) hallatán a következő áldást mondjuk: „Áldott légy Ö-rökkévaló, I-tenünk, a világ királya, az igaz bíró”. Rabbi Chanina szerint a következő világban csak az első áldást fogják mondani.

Mi jelent ez pontosan? Ezek szerint a következő világban csak jó hírek lesznek? És mi lesz ennek a világnak a híreivel a következő világban? A prágai Rav Jechezkél Landau, aki többek között a Noda Bihuda c. responzumával vált ismertté a zsidó vallási irodalomban, azt mondja (Széfer Ciun Lenefes Chájá, Pszachim 50a), nem az áldás lesz a különbség a két világ között. Egyszerűen csak a következő világban a rossz hírek mögött is a T-eremtő jóságát fogjuk látni.

Hogyan is lesz ez? A midrás (Midrás Tehilim a Zsoltárok 118:21-hez) a Hállél egyik mondatának két lehetséges olvasatával játszva, mely héberül így hangzik (Zsoltárok 118:21): „Odechá ki ánitáni, vátehi li lisuá” – azaz „Köszönöm neked [Ö-rökkévaló], hogy válaszoltál nekem, és megváltásom lettél”, a következő példával illusztrálja: egy férfi egy kis szigetről térne haza társaival hajón, de mikor már csak pár száz méter választja el a kikötőtől, egy skorpió megmarja, és lebénul, mozdulni és megszólalni sem tud. Látja, ahogy társai kihajóznak a tengerre, távolról tehetetlenül figyeli őket, és fogalma sincs, mikor láthatja újra családját, hisz hajó csak félévenként egyszer köt ki a szigeten. Miután felépül a skorpiómarás okozta betegségből, hallja a hírt, hogy társai és az egész hajó mind odaveszett a tengeren. És ekkor azt mondja: „Odechá ki INITÁNI, vátehi li lisuá”, azaz a szójáték által megváltoztatott szöveg azt mondja: „Köszönöm neked [Ö-rökkévaló], hogy SZENVEDÉST OKOZTÁL NEKEM, és megváltásom lettél”.

Az életben felmerülő rossznak, kellemetlennek tűnő dolgokat nehezen tudjuk pozitívan felfogni. De eljön az a nap, amikor visszamenőleg is megértjük, hogy minden, amit mi saját életünkben negatívan éltünk meg, igazából pozitív célt szolgált.

Ismert koncepció a zsidó vallásban, hogy a T-eremtő egy-egy neve más-más isteni tulajdonságot reprezentál. Két ilyen alapvető tulajdonság a jótét, vagy könyörületesség, a másik pedig az erőskezű törvénykezés, vagy igazságosztás attribútumai. A Tetragrammaton, a négy betűs istennév, melynek kimondása tiltott, és ezt szoktuk Hásemmel helyettesíteni, a Teremtő legmagasabb manifesztációjának kifejező eszköze, ahogy én szeretem fordítani: Ö-rökkévaló, nos ez a név reprezentálja számunkra a jótét és a könyörület attribútumát. A héber „E-lohim” szót általában I-stennek fordítjuk; a héber szó nem csak I-stent, hanem bírát, hatalmasságot is jelöl, ezért ez a név számunkra az igazságosztás, keménykezűség, törvénykezés tulajdonságát jelenti.

Amikor a T-eremtő azt mondja Mózesnek, hogy „…azzal a nevemmel, hogy „Ö-rökkévaló” (Hásem) nem ismertettem meg…” magamat, nem azt jelenti, hogy az Ősatyák nem ismerték ezt a nevet, hanem azt, hogy nem volt számukra ismeretes azon attribútumok összessége, melyet ez a név rejt önmagában.

Ez az, amit a S’mában is mondunk (5Móz. 6:4): „S’má Jiszráél, Hásem E-lohénu, Hásem echád”, azaz „Halljad Izrael, az Ö-rökkévaló az I-stenünk, az Ö-rökkévaló egy”. Deklaráljuk, hogy az, aki könyörül rajtunk, ugyanaz, aki bíráskodik felettünk. Nem árt mindezt tudatosítani magunkban, még ha csak visszamenőlegesen is nyer teljes értelmet.

Ez az, amiért Jákob, mikor József a nyakába borult, a S’má szavait mondta. Megértette visszamenőleg, hogy szenvedései nem céltalanok voltak, és csak is és kizárólag az ő és leszármazottai javát szolgálták.


Forrás: Dayan Chanoch Ehrentreu előadása a berlini jesívában, 2004. jan. 20-án; 
The Stone Edition Chumash (1998, Mesorah Publications Ltd.)

szerző a berlini Bét Midrás DeBerlin és a jeruzsálemi Midrás Smuel hallgatója

Facebook Comments