Noách
Noéval kapcsolatban ezúttal nem a bárkáról és az özönvízről, mégcsak nem is a borról lesz szó, hanem a fiait, vagyis az egész emberiséget kötelező hét parancsról, melyek meglétéről azonban sajnálatos módon az emberiség nagyobb része nem tud. Vagy legalábbis nem tud róla, hogy parancsok lennének, mégha a mindennapi életben esetleg gyakorolja is őket.
A „Noé fiai” kifejezés az egész emberiséget jelenti, Izrael kivételével. Ez a meghatározás azonban további magyarázatra szorul: hogyhogy Izrael nem tartozik Noé fiai közé? Talán nem Noé leszármazottja? Akkor kié? Tekintettel arra, hogy az özönvizet az emberiség egyetlen csoportja, Noé és családja élték túl? „És Izraelt ki vette ki a „Noé fiai” kategóriából?! – Mivel Ábrahám megszenteltetett, [Izrael] a nevéről neveztetik.” (Babiloni Talmud, Nedarim 31a) Vannak tehát Ábrahám fiai egyfelől, és Noé összes többi fiai másfelől. Mi a különbség közöttük? Az, hogy Ábrahám fiainak 613 parancsot kell megtartaniuk, Noé fiainak pedig hetet. Igen ám, de mikor kapta Izrael azt a 613 parancsot? Csak az egyiptomi kivonulás után, a Szináj hegynél, vagyis jópár generációval Ábrahám halála után. Talán mégis a törvényadásig Izrael is csak „Noé fiai” közé tartozott? Ahogy Rasiis írja a talmud-magyarázatában: „Nimród – a tüzes kemencébe vetette Ábrahám atyánkat, mert nem volt hajlandó bálványt imádni, ami tilos Noé fiainak. És Ábrahám Noé fiai közül volt, hiszen nem a Tóra-adás idején élt.” (Babiloni Talmud, Avoda zara 3a, Rasi ad loc.)
A másik nehézség az, hogy látszólag Noé fiainak hét parancsa már Noé előtt is érvényben volt, hiszen az Isten részben olyan bűnökért pusztította el özönvízzel az emberiséget, melyeket éppen ez a hét parancs tilt meg. Márpedig nem lehet olyasmiért büntetni, ami nincsen megtiltva, tehát azoknak a tilalmaknak már az özönvíz előtt, vagyis Noé előtt is érvényben kellett lenniük. Ezért van az, hogy Maimonidesz törvénykódexében a noahida parancsok tárgyalását a következőképpen kezdi: „Hat dologra vonatkozóan kapott parancsot az első ember [Ádám]” […] és Noénak hozzátette az élő állat testrészének fogyasztására vonatkozó tilalmat.” (Maimonidesz , Misne Tora, 9:1) Ha a hét parancsból tehát hat már Ádámtól érvényben van, logikusabb volna az „Ádám fiai hét / hat parancsa” elnevezés. A hetes szám mellett szól, hogy a bölcsek jelentős része úgy gondolta, az élő állat testrészének fogyasztására vonatkozó parancs is érvényben volt már Ádám idejében is, annak ellenére, hogy az általánosan elfogadott bibliaértelmezés szerint Ádámtól Noéig az emberiség vegetáriánus volt, és a húsevésre csak az özönvíz után kapott engedélyt, hiszen Ádámnak „azt mondta az Isten: nektek adtam minden magot hozó füvet […] és minden gyümölcsöt hozó fát, hogy ételül legyen nektek és a föld minden vadjának, az ég minden madarának […].”(Gen. 1:29-30) Ellenben „megáldotta Isten Noét és fiait és azt mondta nekik […] minden mozgó, ami él, ételül legyen nektek; mint a fű zöldjét, nektek adtam mindent.” (Gen. 9:1-3) Mindent, vagyis az állatokat is, amikről Ádám esetében nem volt szó. A bölcsek egy része az elsőként idézett bibliai szakaszt úgy értelmezi, hogy Ádámnak ugyan tilos volt állatokat levágni, de az elhullott állatokat fogyaszthatta. Ha pedig elhullott állatokat fogyaszthatott, akkor esetleg az élő állatról leszakadó testrészeket is fogyaszthatta volna – amit azonban az Isten megtiltott neki. Van tehát értelme az élő állat testrészének fogyasztására vonatkozó parancsnak még Noé előtt is.
Nézzük most már a hét parancsot: hat közülük tulajdonképpen tiltás, csak egy igényel tevőleges parancsteljesítést. A tilalmak a következők:
1) bálványimádás
2) istenkáromlás
3) vérontás
4) tiltott szexuális kapcsolatok
5) lopás
6) élő állat testrészének fogyasztása
a pozitív parancs pedig:
7) bíróságok felállítása / igazságszolgáltatás
A hét parancs ilyen formában a Bibliában sehol sem szerepel, hanem egy bibliai versből vezetik le őket, ami pedig meglepő módon a következő:
„Ráparancsolt az Örökkévaló Isten az emberre, mondván: a kert minden fájáról ehetsz, de a jó és rossz tudásának fájáról ne egyél.” (1Móz. 2:16-17) Mi a különös ebben a mondatban? Az, hogy elég lett volna azt mondani: „a jó és rossz tudásának fájáról ne egyél” – ez már implikálja, hogy a többiről viszont ehet. A mondat első fele így ránézésre felesleges. Mivel azonban a Tórában nem lehet semmi felesleges dolog, minden feleslegesnek tűnő szónak külön értelmet adtak. Az értelem-adás módja pedig a laza szóanalógia: ha a felesleges mondatrész valamely szava bárhol máshol szerepel a Bibliában, és az ottani kontextusa kapcsolatba hozható – mégha erőltetett módon is – a noahida törvényekkel, akkor az így talált bibliai versekre rá lehet fogni, hogy azokból lehet levezetni Noé fiainak hét parancsát. Mivel a feleseges mondatrész szavai több helyen is szerepelnek a Bibliában, és a versek, valamint a parancsok kapcsolata egészen laza is lehet, az egyes bölcsek különböző verseket idéznek a noahida törvények alátámasztására. A Gemarában idézett egyik verzió például így hangzik:
„Mestereink tanították: Hét dologra vonatkozóan kaptak parancsot Noé fiai. […] Honnan tudjuk ezt? „Ráparancsolt” – ez az igazságszolgáltatás, mert azt mondja [az Írás]: Mert ismerem őt, hogy ráparancsol fiaira és háza népére, hogy őrizzék meg az Örökkévaló útját, és igazságot és jogosságot tegyenek (1Móz. 18:19). „az Örökkévaló” – ez az istenkáromlás, mert azt mondja [az Írás]: És aki meggyalázza az Örökkévaló nevét, halált haljon (3Móz. 24:16). „Isten” – ez a bálványimádás, mert azt mondja [az Írás]: Ne legyenek más isteneid (2Móz. 20:3) „az emberre” – ez a vérontás, mert azt mondja [az Írás]: Aki kiontja az ember vérét, annak az ember ontsa ki a vérét (Gen. 9:6). „mondván” – ez a tiltott szexuális kapcsolatok, mert azt mondja [az Írás]: Mondván, ha a férfi elküldi a feleségét, és elmegy tőle és más férfié lesz, vajon visszatér-e még hozzá a férfi? (Jer. 3:1) „a kert minden fájáról” – de nem lopással, „ehetsz” – de nem élő állat testrészét.” (Babiloni Talmud, Szanhedrin 56b)
Befejezésül meg kell jegyeznem, hogy a noahida törvények száma is vitatott, egyes bölcsek további parancsokat tettek hozzá a fent idézett héthez. Az itt felsorolt héttel kapcsolatban pedig egyetértenek abban, hogy az egyes parancsok általános elveknek tekintendőek, és minden egyes parancs számos rész-parancsot foglal magában, melyek pontos mibenlétében nincs egyetértés. Például, az élő állat testrésze fogyasztásának tilalma kiterjed-e a vérfogyasztásra is; vagy ha Noé fiainak meg van tiltva a bálványimádás, vajon a mártíromságra (azaz kiddus ha-Sém) is kötelesek-e (ha bálványimádásra kényszerítik őket); vagy például csak bálvány elott leborulniuk tilos vagy esetleg bálványt vagy idegen kultikus tárgyat készíteniük is, stb. Pedig az írásunk elején felvetett kérdésre, vagyis, hogy mégis miért lenne elvárható a nem-zsidóktól, hogy a hét noahida törvényt megtartsák, ha egyszer senki sem közölte velük azokat, sokan azt a választ adják, hogy ez a hét törvény annyira természetes, általános elvárás az emberrel szemben, hogy nem is kell külön és kifejezetten parancsot adni a betartásukra. Ha elfogadjuk azonban, hogy a hét törvény további rész-parancsokat foglal magában, melyek pontos ismeretéhez minimum talmudistának kellene lenniük Noé fiainak, a parancsok „magától értetődésével” operáló válasz abszurdnak tűnik, és a kérdés továbbra is fennáll.
Facebook Comments