Mózes harmadik könyve ezt írja elő Áron leszármazottainak az áldozat szabályaival kapcsolatban: „…Minden férfi, akin hiba van, ne közeledjék (áldozni): vak ember, vagy sánta, vagy csonka, vagy hosszú tagú, vagy az, akinek lábtörése vagy kéztörése van, vagy púpos, vagy törpe, vagy folt van szemében, vagy aki rühös, vagy összenyomott heréjű” (Lev. 21:18—20.) Megjegyzendő, hogy az Úrnak herélt állatot sem szabad áldozni (Lev. 22:24). Sokkal általánosabb a tiltás a Deuteronomiumban: „Akinek heréje zúzott vagy megcsonkított, az ne menjen be az Úr közösségébe!”(Deut. 23:1). Először is szögezzük le, hogy a Biblia nem használja a here szót, csupán passzív participiumokkal dolgozik („akinek zúzva van”, „akinek összetörve van” stb.). A túlzottan vulgáris, vagy orvos-biológiai szakszavak használatától nem csak a Biblia ódzkodik, hanem egy-két kivételtől eltekintve a Közel-kelet úgy általában. Mezopotámiai királyok feliratainak családtörténeti részeiben már az ágyék is tiltólistán volt, így fordulhatott elő kisebb képzavarral, hogy combjukkal nemzették gyermekeiket… A modern fordítások az érthetőség kedvéért már tartalmazzák a kétes szót, de azért beszédes, hogy a Károli-féle protestáns fordítás egy igen cikornyás körülírással nevezi az ominózus testrészt „alsó szeméremtest”-nek.
Köztudott, hogy a Biblia, különösen annak deuteronomisztikus vonulata nem kifejezetten tolerálja a szomszéd bálványimádó pogányság babonás szokásait. (Azért persze ne felejtsük el, hogy törvények nagyon ritkán rendelkeznek olyasmiről, ami egyébként nincs szokásban egy adott közösségben.) Ezért tilos gyász alatt a bőrt megvagdosni, varázsolni, vagy tetoválást készíteni, stb. Ilyen parancsolatok közé sorolhatjuk a herélés tilalmát is.
Kasztrálás az ókori Közel-Keleten
Részemről mondhatjuk amolyan szakmai ártalomnak is a Biblia mezopotámiai párhuzamainak keresgélését, de előrebocsátom, hogy az ifjú és örökifjú nemzedék magyar assziriológusainak „liebling” témája az eunuchok közigazgatásban betöltött szerepe, úgyhogy bővebb tájékoztatásul ajánlatos őket megkeresni. Itt csak egy nagyon zanzásított, a komolyabb problémákat kerülni igyekvő összefoglalót talál majd az olvasó.
A kasztrálás ez egész keleten elterjedt orvosi beavatkozás volt, talán a legősibb műtétek egyike; az okok és a kivitelezés (zúzás, morzsolás, vágás stb.) azonban sokféle lehetett. Egyrészt előfordult, hogy valaki eleve férfiasság nélkül született, vagy az később sem szállt le a hasfalából. A summa izbu kezdetű agyagtábla valószínűleg ilyen esetekre hivatkozik, igen rossz előjelként értelmezve az ügyet. Lehetett valaki eunuch azért is, mert szerencsétlenségére sokadiknak született a családba. Ebben az esetben a dolog a középkori családtervezési modellre hajaz: az első fiú örököl, a második lovagias „Walter von der Vogelveide”, míg az utolsónak csak a cölibátus, a szerzetesség marad. Szintén indokolhatta a dolgot a templomi szolgálat. Istárt ugyan nem illik hermafroditának nevezni, de a szexualitás és a háború istennőjeként felmutat egy-két dolgot, ami nemi identitását erőtejesen megkérdőjelezi; manapság például simán elmenne szivárványos felvonulások attrakciójaként. Istár kultuszában tehát nem tűnhet olyan meglepőnek a „félig férfi, félig nő” kultuszszemélyzet és az önherélés sem. Felmerült, hogy a templomhoz tartozók közül esetleg csak az énekesek voltak kasztráltak, akiknek magas hangját így kívánták megőrizni. Az ókori források alapján ez nem bizonyítható, analógiája viszont van, hiszen egészen 1770-ig (XIV. Kelemen) teljesen bevett volt a kereszténységben a nagyobb székesegyházak mellett működő „angyalkórus”.
A mai ember konnotációiban az eunuchok fő leledzési helye a hárem. Mezopotámiában az első feltételezett említésük I. Tukulti-Ninurta közép-asszír uralkodó regnálásának idejéből származik, az úgynevezett hárem-ediktumokból. A későbbi, nagy valószínűséggel eunuchokra használt akkád terminus – sa/sut rési— etimológiája nem egyértelmű: egyes vélemények szerint a „fejhez közel álló (személy)”, vagyis valami magas rangú ember az uralkodó közvetlen környezetéből. Más vélekedések szerint a fej szót itt átvitten kell érteni, ami gömb alakjával a herékre utalna. Ez esetben a kifejezés „akinek heréje van” ismét eufémizmus, és inverze a valós értelme. A háremediktumokból az eunuchok hagyományos szerepköre rajzolódik ki. A király számos szépasszonyt tartott udvarában egy rakáson, a hölgyek jó része azonban nem egyszerűen ágyas volt, hanem királyi feleség, akikre ajánlatos volt jobban odafigyelni. Mivel az ókorban DNS-teszttel nem lehetett feltárni az apaságot, a királynak igencsak érdekében állt biztosítani, hogy a jövendő hercegek ne mezei palotai tisztviselőktől szülessenek. Kézenfekvő volt férfiasságukban alkalmatlan egyéneket őrző-védő szolgálatra kijelölni, ezáltal gyakorlatilag annulálni a spermakonkurenciát. A forrás szerint a palotahölgyek közé csak„marrur” személy mehetett be. A szó gyöke valószínűleg kapcsolatban áll a morzsa, törmelék szóval, ami egyértelműen utal a kivitelezés mikéntjére…
Eunuchokat azonban nem csak a háremben alkalmaztak. Az újasszír-korban, III. Tukulti-apil-ésarra (a bibliai Tiglatpileszer) uralkodásától a közigazgatásba és udvartartásba is beszivárogtak, a főeunuch (rab sa rési) pedig a hadsereg vezetőjévé vált. Bár nincs egyértelmű konszenzus, úgy tűnik, hogy az asszír palotadomborműveken a szakálltalan (hormonok híján oda a másodlagos nemi jelleg…), kissé húsosabb arcú, „molett” urak lehettek a kasztráltak. Férfias szerepkörben tündökölni tehát férfiatlan fizimiskával és fülsértő szoprán hanggal is lehetett. A seregek élén Perzsiában és a Bizánci Birodalomban is flangáltak női ruhás, lukulluszi lakomákra hajlamos, ámde sikeres katonák – tehát a dolog sokáig hatékony és „trendi maradt”. Ám kifejezés eredeti értelme idővel egyre inkább megkopott, és lassan már csak egyszerű „udvari tisztviselőt” jelentett.
Kasztráltak a Bibliában
A bibliai szárísz kifejezése biztosan a sa rési szó átvétele, és mind eunuch, mind udvari tisztviselő értelemben előfordul. Ugyanakkor a fentebb említett rab sa rési-ből torzult rab-szárísz a bibliai kontextusa alapján elsőre személynévnek tűnik. A Szín-ahhé-eriba (Szanhérib) által vezetett Jeruzsálem elleni ostrom során i. e. 701-ben „Asszíria királya odaküldte Tartánt, Rabszáriszt és Rabsakét Lákisból Hizkijjáhu királyhoz igen nagy haddal Jeruzsálembe.” (2 Kir.18:17). A három említett személy valójában egy-egy asszír méltóságnév (turtánu — fővezér; rab sa rési – főeunuch; rab saqé – főpohárnok). Egy másik Rabszáriszt Jeremiás említ a Babiloni udvarban: „…Nergál-Szarécer, Szamgár-Nevó, Szarszechim, Rabszárisz, Nergál-Szarecer, Ravmág és mind a többi fejedelmei a babiloni királynak.” (Jer. 39:3 vö. 39:13).
A szárísz szó legtöbbször idegen királyságokkal kapcsolatban tűnik fel. Egyiptomban ez a jelzője a fősütőmesternek, a főpohárnoknak, de József rabszolgatartójának, Potifárnak is. Utóbbi kapcsán elgondolkodhatunk rajta, hogy miért volt olyan kielégületlen és kívánós az asszonyka… Dániel könyvének rögtön az elején (Dán. 1:3) olvashatunk az eunuchok főemberéről, míg az Eszter könyvében szereplő hét perzsa szárísz nagy eséllyel valódi háremőr lehetett, ezért szalajtja pont őket Ahasvéros király Eszterért, mikor mutogatni kívánja újdonsült feleségét a plebsnek (Eszt. 1:10—15). Az eunuchok és a háremhölgyek többnyire unatkoztak – egymással ugye vajmi keveset tudtak kezdeni – ezért folyamatosan konspiráltak és gerjesztették a háremintrikát. Egy ilyen esetről tudósítja Mordekháj az uralkodót a könyv következő fejezetében (Eszt. 2:22). Azt, hogy zsidók eunuchok lehetnek idegen udvarokban Jesaja veti fel először (Jes 39:7 vö.2 Kir. 20:18). Számunkra azonban sokkal érdekesebb, hogy lehettek-e kasztráltak Izrael és Júda királyainak szolgálatában, és ha igen, akkor idegenek voltak, vagy zsidók.
Amennyiben a Deuteronómiumból származó fentebb citált verset tágan értelmezzük, és Izrael közösségéhez hozzászámoljuk a velük élő szolgákat, rabszolgákat, és egyéb appendixeket (ami indokolt is lehet, hiszen a körülmetélést rajtuk is kötelező volt elvégezni – Gen. 17:13), úgy az eunuchok esetleges jelenléte a Tórai parancs kínos megszegését jelenti. Amennyiben viszont csak Bené-Jiszraéllel feleltetjük meg a közösséget, úgy az idegen eredetű személyzet – Tóra ide vagy oda – éppen kasztrált is lehetett. Egy esetben biztosan tudjuk, hogy a királyi udvarban szolgáló szárísz nem zsidó, hiszen Eved-Melekh „szerecsen” volt (Jer 38:7). Bár sejthető, hogy eunuch volt, mégsem mondhatjuk ezt róla teljes biztonsággal. Ugyancsak nem szól a fáma Dávid, Salamon és a későbbi királyok háremének őrzőiről.
Tulajdonképpen a történeti könyvek és a próféták narratív részeinek száríszai inkább az udvari tisztviselők (1 Kir. 22:9 ill. 2 Krón. 18:8; 2 Kir. 8:6; 2 Kir. 9:32; 2 Kir. 24:12; 15); és katonatisztek (2 Kir. 25: 19; vö. Jer. 52:25;) kategóriájába tartoznak. Némiképp furcsa, hogy azokból a névfelsorolásokból, ahol a királyok belső köreit listázzák, a nevek mellől hiányzik ez a jelző, miközben a Jeremiás felsorolásában (Jer. 34:19) elfoglalt előkelő helyükből kiindulva – még a papságot is megelőzik – éppenséggel ismerhetnénk őket név szerit is. „Júdának fejedelmeit és Jeruzsálem fejedelmeit, a száríszokat, és a papokat és a földnek minden népét, akik átmentek a tulok részei között” (ellenségeik kezébe adja az Úr). Hasonlót találunk Dávid „válságstábjával” kapcsolatban is, ahol rögtön a királyi hercegek után szerepelnek (1 Krón. 28:1). Valójában Eved-Melechet leszámítva csupán egy száríszt ismerünk név szerint, ő Nátan-Melech (2 Kir. 23:11); különösen érdekes lehet, hogy kasztrált volt-e vagy sem, hiszen háza közvetlen a Szentély mellett állt (2 Kir. 23:11).
Jegyezzük meg, hogy ugyan a Tóra negatívan diszkriminálja a herélteket, Jesaja próféta szavaiból (56: 3—5) már más cseng ki. A kicsit liberálisabb felfogás mögött eltérő társadalmi viszonyrendszer áll, és lássuk be, bár lakonikusan szól, mindenképpen sejtet néhány kasztrált zsidót is (a herélteket nem az idegenekhez sorolja, és számon kéri rajtuk a szövetséget is). „És ne mondja ezt az idegen, aki az Úrhoz adta magát: ’Bizony elszakít az Úr engem a népétől! Ne mondja a herélt sem: Íme, én kiszáradt fa vagyok! Mert így szól az Úr a heréltekhez: Akik megőrzik szombataimat és szeretik azt, amiben gyönyörködöm, és megőrzik az én szövetségemet, azoknak adok házamban és falaimon belül helyet, és olyan nevet, amely jobb, mint a fiakban és lányokban továbbélő név; örök nevet adok nékik, amely soha el nem vész.”
Összegezzük a dolgokat: Izrael királyságaiban voltak kasztráltak, valószínűleg idegenek és zsidók is, bár ez expressis verbis sehol nincs leírva. Valójában egyetlen Bibliai hősről sejtik bölcseink, hogy kiherélték: Noéról. Azért, hogy megünnepelje szerencsés „Ararátra szállását”, Noé igencsak berúgott, fia Chám pedig ebben az állapotában látta meg, ráadásul teljesen meztelenül. Néhány verssel később a kijózanodott Noé felismeri, hogy „mit tett” vele legkisebb fia (Gen. 9:24). A Tóra ezt nem részletezi, a Babiloni Talmud (bT 70a) szerint azonban Chám kasztrálta apját.
Szintén a Talmud írja, hogy egyes bölcsek vélekedése szerint Isten – mint minden állatból – Leviatánból és Behemótból is teremtett nőstényt és hímet. Az Úr azonban csak később számolt vele, hogy mennyire kellemetlen lenne az ősszörny-szaporulat, ezért a bébileviatánok és bébibehemótok elburjánzását megakadályozandó kényszerpályára tette a papákat, és kiherélte őket (bT Baba bathra 74b).
Kasztrálás a Szóbeli Tanban – a tiltás kifejtése
A későbbi időkben a környező népektől való két méteres távolság betartása mellett a kasztrálás tiltását az Ádámnak és Noénak adott parancsolattal magyarázták: „És megáldotta őket Isten, és mondta nekik Isten: ’Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek meg a földet és hajtsátok uralmatok alá!’” (Gen 1:28 vö. Gen. 9:1; 9:7 ill. hasonlóan Jer 29:6).
Maimonidész az idézett Tórai versek vonatkozásában a követezőképpen rendelkezik: „Tilos elveszejteni a nemzőszervet mind ember, mind háziállat, vadállat vagy madár esetében, legyenek azok tiszta vagy tisztátalan állatok, legyen az Izrael földjén vagy azon kívül… A tilalom oka pedig, hogy az Úr akarata, hogy szaporodjon és sokasodjon a Föld minden teremtménye. Így mindenki, aki kárt tesz a nemzőszervben, legyen az állaté, vadállaté vagy madáré, az tilalmat hág át, hiszen ezzel az isteni akarat ellen tesz.” A rabbinikus hagyomány az Izrael közösségéből való kitaszítottságot sem általánosan érti, hanem a kérdést a házassági jog keretei közé tereli: herélt férfi nem vehet el zsidó nőt. Ez az állítás azonban alesetekre bomlik. Amennyiben az Ég hatására esett meg a dolog (születés vagy betegség), úgy mégiscsak megengedett; amennyiben külső beavatkozás révén vesztette el valaki férfiasságát (baleset: tüske, kutya; vagy emberi beavatkozás által), úgy a nősülés tilalmas. Érdekes ezzel összevetni az „Újszövetség” álláspontját. Jézus – többek között önmagára és tanítványaira vonatkoztatva – beszél azokról, akik a mennyország számára kiherélték magukat. „Mert vannak heréltek, akik anyjuk méhéből születtek így; és vannak heréltek, akiket az emberek heréltek ki; és vannak heréltek, akik maguk herélték ki magukat a mennyeknek országáért. Aki el tudja fogadni, fogadja el.” (Mt.19:12) A Da Vinci kód szerzőjénél valószínűleg kiverné a biztosítékot, ha azt állítanánk, hogy Jézus eunuch volt, mert ezzel az egész koncepciója dugába dőlne. De nem is erről van szó, a kifejezés átvitt értelmű: azokra vonatkozik, akik céljaikat nem akarják elaprózni azzal, hogy az igehirdetés mellett a házasélet viszontagságaival terhelik mindennapjaikat. Az „Újszövetségnek” tehát nem sok fenntartása van sem konkrét sem átvitt értelemben.
A Talmud nemcsak a herélést tárgyalja, mint a férfiak meddőséget okozó eljárást. Tannaikus bölcseink könnyen elkészíthető recepttel szolgálnak a konyhai praktikákban járatlanabb férfi olvasóiknak fogamzásgátlás ügyileg: „vedd néhány alexandriai fa nedveit, pár kanál keleti sáfrányt, ízlés szerint fűszerezd szulfátokkal… stb. … és bonne apetite!”. Mindez azért fontos nekünk, mert pár sorral odébb felmerül, hogy vajon ez a beavatkozás a halacha szempontjából a kasztrálás fogalomkörébe tartozik-e. A válasz igen is meg nem is. Igen – tehát bűn –, hiszen az ital elhörpölgetése visszafordíthatatlan meddőséget okoz a heréléshez hasonlóan. Nem, mert nem látszik a nemzőszerveken semmilyen elváltozás, ezért nem is von maga után semmilyen büntetést. Persze a modern kor vívmányai is mindig felvetnek néhány halachikus problémát, így került homloktérbe hogy a vasectomia – az ondóvezeték elkötése – milyen elbírálás alá esik. A fentebb tárgyaltakat figyelembe véve a vasectomia a heréléssel egyenértékű, ebből következően tiltott is.
A diszkurzust a Talmud egyik idevágó aggadikus történetével zárjuk (bSabbat 152a), mely egy kopasz(odó) zsidó és egy herélt férfi humorral is fűszerezett párbeszédét írja le. Mindebből kiderül, hogy a gyermeknemzés mennyire központi gondolat volt – és ma is az – különösen a diaszpórában élő zsidóság életében: „Egy herélt egyszer így szólt a kopasz Jehosuához: ’Mennyire van ide Kopaszváros?’ Ő így felelt: ’Amennyire Heréltváros.’ A herélt folytatta: ’A kopasz juh csak egy minát ér’. Jehosua felelte: ’Egy olyan bárány, amelynek kivették a tojásait, csak nyolc susba kerül.’ Most a herélt meglátta, hogy Jehosuának nincs a lábán cipő s így szólt: ’Lovon nyargal a király, szamáron a szabad ember; aki lábán hordja a cipőjét, az rendes ember, de akinek sem ez, sem az nincsen, annál még elázott vagy eltemetett ember is többet ér.’ ’Te herélt! Te herélt! – mondta Jehosua – Te nekem három dolgot mondtál, hallj tőlem te is hármat: Az arcnak ékessége a szakáll, a szívnek öröme az asszony, az Úrnak ajándéka a gyerek; dicsértessék az Isten, aki tőled mindezt a három jót megtagadta.’ ”
Facebook Comments