Megtesszük és meghallgatjuk

Megtesszük és meghallgatjuk

- in Hetven arc - hetiszakasz
1740
torah-sinai (1)

Mispátim (2Mózes 21–24.)

Vette [Mózes] a szövetség könyvét, felolvasta a nép füle hallatára, és mondták: Mindent, amit az Ö-rökkévaló mondott megteszünk és meghallgatunk!”(2Móz. 24:7)

A „náásze venismá”, a „megtesszük és meghallgatjuk” (látni fogjuk nemsokára, miért így szokás magyarra fordítani, annak ellenére hogy így nem illeszkedik a teljes mondatba) a hívő zsidó identitásának egyik alappillérévé vált. A pusztai generáció történetében kevés epizódra lehetünk igazán büszkék, erre igen. Büszkeségünk forrása a fordított sorrend, előbb akarunk megtenni valamit, és a munka bevégzése utánra halasztjuk annak meghallgatását, mit is kellett volna csinálnunk. Hogy megértsük, miért vagyunk olyan büszkék erre a furcsa viselkedésre, először tegyünk egy kis kirándulást a Tóra-magyarázat világába és vizsgáljuk meg, mire vonatkozik ez a kettős vállalás, minek a megtevését és meghallgatását fogadtuk meg?

Egy kényelmes (vagy inkább lusta) válaszlehetőség a tórai mondat szó szerinti olvasata: „Mindent, amit az Ö-rökkévaló mondott” fogunk megtenni és meghallgatni. Ez a megoldás a sorrend furcsaságát is feloldaná, hiszen olyasmiről lenne szó, amit már hallottunk, nyugodtan elkezdhetjük megtenni, nem kell megvárnunk hogy újból halljuk. Bármilyen kényelmes is ez az értelmezés, a Talmudban még lehetőségként sem merül fel, feltehetőleg azért, mert figyelmen kívül hagy egy fontos problémát. A „meghallgatjuk” nem vonatkozhat csak arra, amit az Ö-rökkévaló már elmondott, hiszen azt már hallottuk. A vállalás második fele ebben az értelmezésben értelmetlenné és feleslegessé válna. Márpedig a Tórában nincs felesleges szó, minden betűje azért van hogy tanuljunk belőle, így aztán a bibliai vers szó szerinti olvasatát ellehetetleníti a „meghallgatjuk.”

Látjuk, hogy a „meghallgatjuk” valami olyasmire kell hogy vonatkozzon, amit a jövőben fogunk hallani, hiszen különben nem vonatkozik semmire. Ennek alapján két olvasat közül választhatunk: „Mindent, amit az Ö-rökkévaló mondott megteszünk és [mindent, amit mondani fog] meghallgatunk!” vagy „Mindent, amit az Ö-rökkévaló mondott [és mondani fog] megteszünk és meghallgatunk!”. Száádja gaon a Tóra-kommentárjában (feltehetőleg szövegközelibb volta miatt) az első olvasatot preferálja, a Talmud viszont úgy tűnik a másodikat pártolja. Hogy miért, csak találgathatjuk, de az biztos hogy a Talmud olvasata jóval izgalmasabb. És ez talán a legerősebb érv is Száádja gaon értelmezése ellen: Ha tényleg csak ennyit vállaltunk, akkor nem vállaltunk valami sokat. A „megtesszük”-et ebben az értelemben már kinyilvánítottuk kétszer is (2Móz. 18:8 és 24:3), a „meghallgatjuk” meg egy nem túl nagy horderejű vállalás: ha a Te-remtő akarja, még befogott füllel vagy süketen is meghalljuk amit mond. Ráadásul így értve a mondatot, a „megtesszük” és a „meghallgatjuk” két külön ígéret, semmi nem indokolja, hogy egymás mellé kerüljenek.

Ezzel szemben a Talmud olvasatában a „megtesszük és meghallgatjuk” egyaránt az egész Tórára vonatkozik (mindenre, amit a T-eremtő mondott és mondani fog), így a „megtesszük” a később hallottakra is vonatkozóan többletjelentést kap az eddigiekhez képest, a „meghallgatjuk” fontos szerephez jut a furcsa sorrend által, és az egész ígéret legfontosabb aspektusává válik a „megtesszük” és a „meghallgatjuk” összekapcsolása. Ráadásul büszkeségünknek is jobbat tesz, ha úgy értjük, hogy az egész Tóra megtartását vállaltuk, nem csak az eddig hallott néhány micváét.

Akárhogyan is, visszaérkeztünk a kiinduló problémához. A Talmud (BT Sábát 88a, 89b) nagy jelentőséget tulajdonít annak, hogy előbb voltunk készek a Tórát megtenni, és a meghallgatását későbbre halasztottuk. A Rabbik egymásra licitálnak a fontossága hangsúlyozásában: „Rabbi Szimáj magyarázta: Amikor a zsidók a ‚megtesszük’-et a ‚meghallgatjuk’ elé helyezték, jött hatszázezer szolgálattevő angyal, és minden egyes zsidó fejére két koronát fontak, egyet a ‚megtesszük’-ért és egyet a ‚meghallgatjuk’-ért. Mivel bűnöztek a zsidók [az aranyborjúval] leszállt egymillió-kétszázezer pusztító angyal és levette a fejükről, ahogy írva van (2Móz. 33:6) ‚És levették Izrael fiai a Hóreb hegyről való ékességeiket’. […] Rabbi Jochánán mondta: És mindet Mózes kapta meg és vette fel, hiszen mellette van írva (uo. 33:7) ‚Mózes vette a sátrat’. Rés Lakis mondta: a Szent – áldott Ő – vissza fogja helyezni a fejünkre ahogy írva van (Jesája 35:10) „Az Ö-rökkévaló megváltottjai visszatérnek, jönnek Cionba ujjongva, örök öröm a fejükön …” – az öröm, ami öröktől fogva a fejükön volt. Rabbi Elázár mondta: Amikor a zsidók a ‚megtesszük’-et a ‚meghallgatjuk’ elé helyezték, Égi Hang szólalt meg: ‚Ki árulta el a fiaimnak ezt a titkot, amit a szolgálattevő angyalok használnak?’ ahogy írva van (Zsoltárok 103:20) ‚Áldjátok az Ö-rökkévalót, ti angyalai, hatalmas erejűek, szavait megtevők, hallgassatok szavának hangjára!’ előbb teszik meg és utána hallgatnak rá. […] Rabbi Smuel mondja: [Jicchák mondja a T-eremtőnek egy történetben:] Amikor a ‚megtesszük’-et a ‚meghallgatjuk’ elé helyezték ‚Fiam, elsőszülöttem’-nek (2Móz. 4:22) nevezted őket”

Miért ilyen jó ez? Miért emelt minket ilyen magas szintre hogy még a meghallgatás előtt meg akartuk tenni a T-eremtő szavát? Sőt jó ez egyáltalán? Általános iskolai tollbamondások legfontosabb tanulsága volt számomra (túl Gergely és Mihály örök bélyeggyűjtő szenvedélyén), hogy ha rendesen le akarok írni egy mondatot, nem szabad elkezdenem mielőtt a tanár befejezi a diktálását. Ha sietek, ha előbb kezdem megtenni (az adott esetben leírni), és csak utána hallgatom meg, mire a mondat végére érek, nem fogok rá emlékezni, és elrontom. Ha csak a sietős igyekezetről szólna a „megtesszük és meghallgatjuk”, nem kéne ennyire büszkének lennünk rá. De akkor miről szól? Mit fogadtunk meg a furcsa sorrendű vállalással? Mi az, ami rögtön a messiási idők koronáját – vagy Mózes dicsfényének egy darabkáját – tette a fejünkre? Mit ígértünk, ami rögtön a szolgálattevő angyalok szintjére emelt minket, ami – a fordított időrend ellenére – a Te-remtő elsőszülött fiává tett minket?

Erre a kérdésre nagyon sokféle válasz született, íme néhány a közelmúltból:
Rav Samson Raphael Hirsch, a német ortodoxia megalapozója és mindmáig legismertebb gondolkodója volt. Ő a Tóra-kommentárjában az írott és a szóbeli Tan együttes elfogadásaként értelmezi a „megtesszük és meghallgatjuk”-ot. Összehasonlítja ezt a fogadalmunkat egy néhány mondattal korábbival: „Jött Mózes és elmesélte a népnek az Ö-rökkévaló minden szavát és az összes törvényt. Felelt a nép egyhangúlag és mondták: Mindazokat a dolgokat amiket az Ö-rökkévaló mondott megtesszük.” (Semot 24:3) Rav Hirsch szerint a két bibliai vers közti különbség oka az hogy Mózes közben leírta a Tant. Amíg az egészet szóban adta át, részletesen, elég volt a megtevését vállalnunk. Amikor már könyvből olvasta fel, a helyzet megváltozott. Az írott Tan szükségszerűen a teljes Tannak csak a lényege lehet, a zsidóságnak csak csontváza. Ezt „megtesszük” és emellett felvállaljuk a „meghallgatjuk”-ot is, hogy a szóbeli Tant, az írott Tanban való elmélyedést, annak magyarázatát is autoritatívnak fogadjuk el.

Rav Joszef Ber Soloveichik, a mindmáig nagy jelentőségű briszki rabbidinasztia alapítója, kora egyik legismertebb Talmud-tudósa volt. Ő könyvében a Bét haLévi-ben az önmagáért való tanulás felvállalásaként értelmezte a „meghallgatjuk”-ot. Ha a „megtesszük” a Tóra betartását jelenti, az természetesen magában foglal bizonyos mértékű tanulást is; nem tudjuk megtenni anélkül, hogy előtte meghallgattuk volna. Van azonban a tanulásnak egy sokkal fontosabb fajtája is, amit akkor is folytathatunk és folytatnunk kell, amikor a praktikus tudást már megszereztük: a tanulás magának a megszerzett tudásnak a kedvéért, függetlenül attól, hogy ezt a tudást fel tudjuk-e használni a mindennapokban. Ez az a „meghallgatjuk”, amire még mindig szükség van a „megtesszük” után, és ennek a magunkra vállalása mozdítja meg az angyalok seregét, és ad előleget a messiási időkből.

Rav Salom Noach Brozovsky szerint a hangsúly nem annyira a „megtesszük” utáni „meghallgatjuk”-on van, mint inkább a „meghallgatjuk” előtti „megtesszük”-ön. Ő a Netivot Sálom-ban a következő magyarázatot adja: Minden ember életében vannak erősebb és gyengébb pillanatok, jobb és rosszabb időszakok. Van amikor minden könnyen megy, amikor könnyen át tudjuk érezni az ima szövegét, amikor meglátjuk a T-eremtő kezét a minket körülvevő napi csodákban, amikor belső igényünk a Tóra betartása, amikor érezzük hogy a micvák segítenek kapcsolatba kerülni a T-eremtővel. Máskor rossz passzban vagyunk, nem érezzük a micvák jelentőségét, nehezünkre esik a Tóra betartása, nem találjuk a kapcsolatot a T-eremtővel, még az imákat is csak ledaráljuk gondolattanul. Ezekre az időszakokra szól a „meghallgatjuk” előtti „megtesszük”. Ilyenkor is, amikor a lelki füleink csukva vannak, amikor nem halljuk a zsidóság zenéjét, amikor nem vagyunk képesek meghallgatni, a „megtesszük” ilyenkor is érvényes, és ez által juthatunk el újra a „meghallgatjuk”-hoz.

És végül zavarban vagyok, eljutottam ahhoz az értelmezéshez, amelyik a szívemnek legkedvesebb, amelyik miatt a „megtesszük és meghallgatjuk”-ot témának választottam, és még mindig nem jutott eszembe, ki a szerzője. Bocsánatot kérek a forrásnélküliségért.

E szerint az értelmezés szerint a furcsa sorrend megértésének titka a tórai mondat első felében, a „szövetség” szóban rejlik. Minden emberi kapcsolatunk egy-egy szövetség, és ezeket a szövetségeket két nagy csoportra osztahatjuk egy fontos szempont szerint. Egyrészt vannak a formális kapcsolataink, legtipikusabb példái a munkahelyi főnökeinkkel vagy beosztottainkkal, a villanyszerelővel és a BKV-vel kötött szövetségek. Ezeknél a szövetségeknél mielőtt megkötjük őket, gondosan tisztázzuk mire kötelez minket a szövetség, mikor és miben számíthat ránk a másik, mikor és miben nem. Úgy határozzuk meg a kapcsolat feltételeit, hogy az minden fél számára kedvező legyen, csak annyi kötelességet vállalunk, amennyi mellett megéri nekünk megkötni a szövetséget. Személyes kapcsolatainkra, mindenekelőtt a párválasztásra és a gyerekvállalásra ennek éppen az ellenkezője igaz. Itt a döntés előtt nem mérlegeljük, hogy milyen kötelességeket vállalunk szövetséggel – ugyanis fogalmunk sincs róla! Bármilyen helyzetbe kerülünk és kerülnek is az életben, a párunk és a gyermekeink mindig számíthatnak ránk, így a kötelességvállalásunk mértékét előre mérlegelni képtelen ötlet. Eszerint a „megtesszük és meghallgatjuk” a T-eremtővel való kapcsoltunk jellegéről szól: arról hogy ez nem egy formális kapcsolat, ahol először „meghallgatjuk” mik a kötelességeink, és csak utána döntünk úgy hogy „megtesszük”, hanem egy személyes kapcsolat, ahol felvállaljuk a „megtesszük”-et anélkül hogy előtte meghallgatnánk és meghatároznánk meddig tart ez a kötelezettségvállalás. Az nagyszerű a „megtesszük és meghallgatjuk”-ban, hogy személyes kapcsolatot vállalunk Vele, hogy családtagunknak fogadjuk, nem főnökünknek vagy üzlettársunknak. Ezzel válunk az Ő elsőszülött fiaivá.

Facebook Comments