A hazudozók halálozási statisztikája

A hazudozók halálozási statisztikája

- in Hetven arc - hetiszakasz
1063
piktoria_product_78021_121113224503_2

Az igazság, mint kategória többnyire egyértelműen pozitív, törekednénk rá ha lehet, és elviekben szeretni szoktuk. Sőt, ha ki akarjuk emelni fontosságát, azonnal találunk is rá idézendő szöveget. 

Például Maharsáét (Morenu haRav Smuel Adels 1555-1631, Krakkóban született, született, lublini és chelmi rabbiként ismert, ahol jesivákat vezetett. Klasszikus talmud kommentárja a Chidusé Halakhot.). Ő azt írja: „Isten az igazságra alapozta a világot.” Ezt egy nyelvi alapú magyarázattal támasztja alá: „A Tóra első három szava: „Kezdetben (berésit) megteremtette (bara) Isten (Elohim) ” utolsó betűit (tav-alef-mem) összeolvasva az „igazság” (emet) szót kapjuk. Az első teremtéstörténet utolsó három szavának (bara Elohim laaszot) utolsó betűit (alef-mem-tav) összeolvasva ugyanazt a szót olvashatjuk ki: igazság. (Ebből tanuljuk,) aki nem mond igazat, a világ létét aknázza alá.” 

Az igazságot metafizikai tényezővé emelő Maharsa kevésbé absztraktan, az emberre vonatkozóan is megfogalmazza állítását, melyet szintén nyelvi alapokra helyez: „Aki akár csak egy keveset is elvesz az igazságból, halált hoz a világra.” Ezt onnan vezeti le, hogy veszi az igazság (emet) szót, melynek első, és egyben legkisebb számértékű betűjét, az alefet leválasztja a szóról, és az így maradt két betű is értelmes szót ad ki, aminek jelentése: halál. 

Hetiszakaszunknak azonban nem más a főszereplője, mint Jákov, aki ugyan ősatyai minőségben példát kell mutasson (és ha kell, mutat is), a róla szóló történetek alapján mégsem mondhatná el lelkifurdalás nélkül az amerikai bíróságos filmekből ismert „igazat és csakis az igazat” formulát. Mert ugye bibliai változatban könnyeden veri át testvérét Ézsaut, bár ezt a rabbik persze nem így értik, máskor pedig a tórai szövegben igazság szempontjából sima jelenetnél, Jákov és Ráhel találkozásánál vélik úgy (ugyanazok a talmudi bölcsek), hogy Jákov nem pont az igazat mondta. Persze ez csak elsőre látszik így, van ebből is kiút. Ráhel jön, Jákov beleszeret, megitatja az állatait, majd röviden bemutatkoznak egymásnak és közben nyájaskodnak. Idézzük a szöveget. 

„Írva van, Jákov azt mondta Ráhelnek, hogy „(Ráhel) atyjának testvére ő”. (1Móz 29. 11) 

(A hazugság Jákov száján itt esett ki, mivel azt állította: Lábán (Ráhel papa) testvére, és nem csak unokaöccse. Ebből a rabbik azonnal következtetnek, történt itt további szóváltás is, amit a lényegre törő bibliai szöveg nem említ. Így folytatódik a magyarázat: 

„Nem (Ráhel) atyja húgának a fia ő? (Amikor ezt mondta, akkor annak a jelentése a következő volt): Jákov azt kérdezte Ráheltől: ’Hozzám jössz?’ Mire Ráhel: „Igen, de apám egy csaló, és te nem tudsz majd kifogni rajta. Jákov azt válaszolta: Én testvére vagyok atyádnak a csalásban. (azaz: ha apád csalni fog, én is csalni fogok ellene) Mire Ráhel: „Egy tzadiknak (igaznak) vajon megengedett, hogy csaljon?” Jákov azt felelte: „Igen.” Jákov tovább kérdezett: „Miben akar apád átverni?” Ráhel válaszolt: „Van egy idősebb nővérem, és apám nem enged engem férjhez menni előtte.” Jákov titkos jeleket adott Ráhelnek. (hogy majd megismerje Ráhelt a nászéjszakán) Éjszaka azt mondta magában Ráhel: „Nővérem így szégyenben fog maradni.” És átadta a titkos jeleket Leának. „Reggel lett és kiderült, hogy az Lea volt” (1Móz. 29. 25) (bMeg 13b) 

A szövegből kitanulhatjuk esetleg a hirtelen házasságot is, de témánkra koncentrálva a hazugság gyanúját a rabbik gyorsan eloszlatják Jákovval kapcsolatban, a csalást (ami többnyire szintén feltételezi azért a hazugság alkalmazását) azonban nem tartják problematikusnak, de kizárólag akkor engedélyezik, ha tudjuk, a másik fél is egészbiztos csal. 

Babiloni Talmud 97a-ban található történet újabb más példával hozakodik elő: 

„Ráv szokta mondani, hogy nem létezik (tiszta) igazság a földön. (azaz nincs olyan ember, aki csak igazat mondana). Egy bizonyos Ráv Táv (mások szerint Távjomi) nevű bölcs azt mondta egyszer: „Ha az egész világot nekem is adnák, akkor sem hazudnék.” Ő mesélte nekem ezt a történetet: Egyszer egy városban jártam, a neve Kusta (Kusta: arámi szó, jelentése igazság) volt, ahol az emberek sosem hazudtak és sosem haltak meg kiszabott idejük előtt. Onnan vettem feleséget, aki két fiút szült. (a történet egyes szám harmadik személyben folyatódik). Egy nap (Ráv Távjomi) felesége (a házban) hajat mosott. Jött egy szomszédja, bekopogott, (és az asszonyt kereste). Rav Tavjomi azt gondolta, nem illik azt mondani, (hogy a felesége a haját mossa) és azt válaszolta (a szomszédnak): Nincs itthon. Erre meghalt mind a két fia. A város lakói odamentek hozzá, és megkérdezték, mi történt. Rav Távjomi elmondta. A város lakói azt válaszolták: Kérlek, hagyd el a városunkat, és ne hozz (több) halált az ittlakókra!” 

Bár napjaink többnyire sokkal szabadabb szóhasználatához szokott olvasója megütközhet Rav Távjomi kissé prűd viselkedésén, a hálákhán edzett, így tehát a szemérmesség (cniut) szabályaival tisztában lévők számára tökéletesen érthetőnek és igazolhatónak fog látszani Ráv Távjomi viselkedése: A jelenet mindkét résztvevőjének, valamint az asszonynak is kínos lett volna, ha Távjomi egy idegen előtt célzást tesz arra, hogy az asszony éppen nincs felöltözve. Ráv Távjomi tehát a hálákhá szempontjából helyesen cselekedett, igazmondásával valóban vétett volna a cniut kényes szabályai ellen. A történet vége szerint azonban hazugsága fiai életébe került. A történet igazi példázat, nem véletlenül választott olyan hazugságot, amelynek kimondása, azt gondolnánk, nem árt senkinek: emberfiának sincs anyagi kára belőle, sőt az asszonynak erkölcsi kára származott volna abból, ha férje igazat mond. Pontosan ezért választotta a talmud ezt a példát. Ha Távjomi hazugságától az adott szituációban életek függnének, akkor az lenne a kérdés, hogy mely hazugságok engedhetők meg egy adott helyzetben, és azt mérlegelnénk, hogy mekkora a várható veszély, és mekkora a hazugság. Ki hazudna, kinek, stb. A példázat azonban azt látszik igazolni, hogy a hazugság kimondása, mint olyan jelenti az (élet)veszélyt. Ebben a megközelítésben pusztán abszolút igazság létezik, nincsenek kicsi vagy nagy hazugságok, füllentések, jótékony, vagy kegyes hazugságok, nem létezik ártatlan hazugság. A hazugság ebben a példában per definitionem rossz. 

Másrészről a történet narratívája azokat a vegytiszta (és teljesen életidegen) példákat idézi, melyekkel erkölcsi kérdéseket szokás modellezni. Az modell pedig mindig sarkít, és élez pont azért, időnként pont azért hogy egy adott álláspont képtelenségét bemutassa. Ha az igazság kimondása ebben az esetben Rav Tavjomi fiainak életébe kerül, az ember csak elgondolkodik rajta, nem volt-e a bölcs eredeti kijelentése (miszerint a világért sem hazudna) gyakorlatilag tarthatatlan . 

Az előző történetet mesélő Ráv lesz a főszereplője. 

„Ráv feleségének szokása volt, hogy bosszantsa férjét. Amikor Ráv azt kérte, készítsen neki egy kis lencsét, az asszony mindig csicseriborsót tett elé, amikor pedig a férj csicseriborsóra vágyott, lencsét adott elé. Amikor Ráv fia Chijja felcseperedett, mindig fordítva közvetítette apja kérését, így az azt kapta, amit kért. Apja meg is jegyezte neki: „Anyád jó útra tért!” Fia azt válaszolta, „Én voltam, aki megváltoztattam (kérésedet előtte). Apja azt válaszolta: Ahogy a mondás tartja: „Fiad tanít majd bölcsességre.” Ettől függetlenül nem kellett volna így tenned, mert írva van: „…hozzászoktatják nyelvüket a hazugsághoz” (Jer. 9. 4)” 

Az előző történettel szemben, amely egy gondosan megszerkesztett példázattal szolgált, jelen esetünkben a házasélet igen életszagú példájával van dolgunk. Ráv reakciója, amikor meghallja fia trükkjét, mindenképpen ambivalens. Első és talán spontán válasza, nem nélkülözi az öniróniát, és érthető úgy, hogy ez az igen egyszerű megoldás bizony neki is eszébe juthatott volna. Második, reakciója azonban mégis az, hogy fiának nem lett volna szabad megmásítani az ő szavait. Az indok nem az, hogy felesége így sosem kap lehetőséget hibája kijavítására, hanem az, hogy fia hozzászokik a hazugsághoz. Az elbeszélt történetben persze apró és ártalmatlan fia hazugsága, sőt, határozottan használ Mrs. Ráv által megtépázott családi békének, a hazugság maga mégis veszélyes, mert fia a füllentés rutinját megszerezve esetleg más dolgokban is természetesnek fogja találni a hazugságot, és a praktikus szempontok más kérdésekben is könnyebben fogják befolyásolni erkölcsi érzékét. 

Még egy adalékot szolgáltat a történet értelmezéséhez, hogy ha rámutatunk, hogy Ráv mindkét válasza idézet. Az első egy szólásmondás, népi bölcsesség. A második azonban egy prófétai könyvből vett idézet. Mindkét mondásnak megvan a maga igazságtartalma, de más és más szinten. A szólásmondás a hétköznapi bölcsességet és belátást prezentálja, és természetes eszünkkel helyesnek és praktikusnak látjuk a benne kínált megoldást. A prófétai idézet azonban a kinyilatkoztatás által bebetonozott igazságot helyezi elénk, amely más szempontból világítja meg a kérdést. A kettő sokszor egybe is eshet, itt azonban nem ez a helyzet. A történet szerkesztéséből, azaz abból, hogy a második válasszal zárja Ráv a beszélgetést azt mondhatjuk, hogy ebben az esetben Ráv mérlegelve a szempontokat, a prófétai szöveg által kínált választ tartja relevánsnak fiára nézve, de abból, hogy az elsőt is kimondja, tudjuk, hogy nem veti el véglegesen a megoldást, amelyet (elsőre legalábbis) bölcsnek minősít. Nem dönthető el azonban, hogy végül elfogadja-e, hogy ő maga mást mondjon, mint amit szeretne. 

Ha igen, akkor a hazugság Ráv által közvetített definíciójából az következik, hogy mást mondani, mint amit gondolunk, még nem számít hazugságnak, a hazugság tehát csak onnantól válik valóban azzá, hogy már kimondott szavakat másítunk meg. 

Utolsó megjegyzés a két történethez a következő: Ahogy jeleztük előre, mindkét sztorinak Ráv, a századi babiloni amóra (talmudi bölcs) az egyik szereplője. Az elsőben narrátorként jelenik meg, de ő az, aki tanházban, tehát a többi bölcs között egy teoretikus vitában azt állítja, hogy nincs olyan ember, aki csak igazat mondana. A második történetben, ahol a hétköznapokban látjuk viszont, ugyanannak a bölcsnek eszébe sem jut kötekedő feleségét átejteni, és amikor fia csele világossá válik számára, inkább amellett dönt, ne hazudjon a fia. 

Az abszolút igazság definícióját és a hazugságot, mint per definitionem rosszat, valamint az a hazugságot ambivalensen megítélő szöveghelyek után lássunk egy olyan szöveghelyet, ahol a hazugság megengedett:Bává Metziá 23b-24a: 

„Három dologgal kapcsolatban elfogadott, hogy a Tóra tudósok eltérjenek az igazságtól: a „traktátus,” a nemi élet és a vendéglátás dolgában.” 

Bár e három dolog pontos magyarázatában eltérnek egymástól az értelmezők, az azonban egyértelmű, hogy az első engedély arra vonatkozik, hogy a bölcsnek szerénységből megengedett letagadnia tudása egy részét. A nemi életre vonatkozó kérdéseket illetően szintén szabad hamis választ adnia, amennyiben a megkérdezett bölcset a valóság felfedése kényelmetlen helyzetbe hozná. A vendéglátásra vonatkozó hazugság jelentése pedig az, hogy ha a bölcset megkérdezik, hogy egy korábbi vendéglátója szívesen fogadta-e, és a bölcs attól tart, hogy pozitív válasza esetén nem kívánatos vendégek raja lepné el házigazdáját, akkor letagadhatja, hogy jó traktában volt része. 

De ezek persze speciális esetek.

Facebook Comments