Fáraóné, A Nyúltól a zegyazistenig

Fáraóné, A Nyúltól a zegyazistenig

- in Hetven arc - hetiszakasz
1035
istheseptuaginta

avagy a Tökéletes Szöveg fordítása (Smot hetiszakasz)

Mózes gondos családfőként, miután a csipkebokorból utasításokat kapott az Egyiptomba való visszatérésre, felpakolta családját egy szamárra, és útnak eredt. A Smot Rabba a következőképpen kommentálja a cihelődést:

Mózes hozta a feleségét és a fiait” (2Móz 4. 20) Miért hozta őket? Hogy a zsidókkal legyenek, amikor a Tórát megkapják. „És felrakta őket a szamárra” (u. o.) Ez a tizennyolc vers egyike, amelyet a bölcsek megváltoztattak Ptolemaiosz miatt.” (SmotRaba 5. 5) 

A midrás szerint ugyan valóban szürke csacsin utazott Mózesné és a csemeték, de ezt az információt a bölcsek megtartották maguknak, hogy bizonyos II. Ptolemaiosz egyiptomi fáraó ne értesüljön róla. A midrás itt a Septuagintára, a Héber Biblia görög fordítására utal, amelyet egy bibliofil fáraó rendelt meg, uralkodó lévén mindjárt egy szanhedrin méretű fordítóirodától. A Babioni Talmud a következőképpen meséli el a történetet:

„Bölcseink nem engedték meg, hogy a Tórát bármely más nyelven leírják, csak görögül. Ez pedig Ptolemaiosz miatt történt: (…) Ptolemaiosz összegyűjtött hetvenkét vént, és elhelyezte őket (külön-külön) hetvenkét házban. De először nem mondta meg nekik, miért gyűjtötte össze őket. Egyenként mindegyikhez bement, és azt mondta nekik: Írjátok le nekem Mózesnek, a ti rabbitoknak a Tóráját. Az Örökkévaló mindegyiküknek egyforma tanácsot adott, és mindannyian egy véleményre jutottak [egyformán fordították le a szöveget].” (Babiloni Talmud Megila 9a)

Makacsul kommentált Tökéletes Szövegünket (ld. ehhez Chajjé Szárá hetiszakasz) tehát lefordították, a hetven vén görög változata egybe is vágott, bár a fordítást Isten némiképp megbundázta, és néhány helyen változtatásokat eszközölt. A Talmud nem ad rá választ, miért tiltották meg a bölcsek a Tóra fordítását, inkább arról vitatkoznak az idézett hely környékén, mit is lehet a tilalom ellenére lefordítani és milyen nyelvre. Indolkás helyett azonban közöl egy listát azokról a versekről, melyeket fazonírozni kellett.

A midrás által hozott példában Mózes szamarát a Smot Rabba, valamint a párhuzamos talmudi szöveg szerint a görög fordítás ’teherhordó állatként’ adja vissza. Törhetjük a fejünket, miért nem felelt meg Füles a Mózes családnak. Gyanakodhatunk arra, hogy a szamáron bevonulás motívuma némiképp kínos asszociációkat keltene a rabbikban, és egyáltalán mindenkiben, de mivel a fordítást a történet szerint Ptolemaiosz rendelte meg, aki az asszociáció megszületése előtt több mint két évszázaddal uralkodott, a feltételezést kénytelenek leszünk elvetni. Rási szerint a vének egyszerűen nem akarták, hogy a fáraó azt higgye, Mózeséknek nem tellett még egy lóra vagy tevére sem, ezért jobb, ha azt olvassa Egyiptom ura – valamint a görögül tudó művelt világ – ’teherhordó állat’ (Rási ad. loc.) amiről aztán mindenki gondoljon egy éppen trendi szállítóeszközre.

A Talmud további példákat sorol a sugalmazottan tendenciózus fordításra: Az egyik szerint a Tóra első mondatát „Berésit bárá Elohim” azaz „kezdetben teremtette Isten”, úgy kell visszaadni: „Elohim bárá berésit” magyarul valahogy „Isten teremtette az elején…” A rabbinikus kommentárok foglalkoznak a mondattal, és gondot is okoz nekik, miért a „berésit” kezdetben szó szerepel elsőként a Tórában. A mondat szerkezete héberül valóban kicsit szokatlan, mivel nem nagyon gyakori, hogy időhatározóval kezdjük mondanivalónkat. Nyelvtankönyvi könnyített változatban minden bizonnyal a Talmud által javasolt verzió szerepelne. A kommentárok a szokatlan szórendből azonnal tanulnak valamit: 

Berésit bárá”. Nem mond itt mást a Tóra, csak azt: Magyarázz meg! Ahogy meg is magyarázták rabbijaink, (áldott legyen emlékük): Berésit, (itt) azt jelenti: A „Tóra kedvéért” [ami abból következik, hogy azt írja a bibliai szöveg Példabeszédek 8. 22-ben] „teremtett engem útjának kezdetén (résit dárkhó)” (Rási 1Móz. 1. 1). 

Mivel mindkét szöveghelyen teremtésről van szó, valamint a résit, azazkezdet kifejezés mindkét helyen szerepel, a rabbinikus exegetikai elvek szerint a két dolog egymást magyarázza: a teremtéstörténet szokatlan szórendjét a Példabeszédek szövegével kell tehát összevetni. A Példabeszédek idézett részében a bölcsességről van szó, aki egyes szám első személyben dicsérő éneket zeng magamagáról, és Teremtőjéről. Mivel a bölcsesség nem is lehet más, mint a Tóra, amit a Bölcsesség mond, nyugodtan mondhatja a Tóra is, szintén személyesen. Bölcsesség a Példabeszédekben utal rá, hogy a világ az ő kedvéért lett megteremtve, így a Tóra is azt mondja a teremtéstörténetben, a világ az ő kedvéért jött létre. A magyarázat szerint tehát a rabbinikus kommentár értelmezett fordításában a teremtéstörténet első mondata így hangzana: „A Tóra kedvéért teremtette Isten az eget és a földet.”

Visszatérve a fordítás problémájára, feltételezhető-e, hogy egy fáraó, bármilyen bibliofil legyen is, elolvassa a hasonló magyarázatokat, vagy hogy automatikusan eszébe jut majd a két vers összevetése? A vének (valamint Isten) mindenesetre pesszimista álláspontra helyezkedtek az ügyben és az is felötlött bennük, hogy Ptolemaiosz (és mindenki, aki tud görögül, de nem járt jesivába) átfutva a szöveget, az első mondatnál, amikor még nem melegedett bele az olvasásba, azt gondolhatná,berésit egy név, és úgy olvasná a mondatot, „Berésit teremtette Istent”. A rabbik, na meg Isten, hogy elejét vegyék Tudatlan Fáraó (és a görögül fecsegő szekuláris értelmiség) esetleges interpretációjából következő teológiai vitáknak, melyek természetüknél fogva évszázadokig el szoktak húzódni, jobbnak látták Tökéletes Szövegünk fordítása közben egy füst alatt interpretálni is azt: Isten kerül előre, vita még embrionális állapotban elfojtva.

A következő példa is valami hasonló. A teremtéstörténet végső stádiumában Isten, magát noszogatván, a héber szövegben azt mondja: „Teremtsünk embert képünkre és hasonlatosságunkra” (1Móz. 1. 26). Pár mondattal később Isten valóban megteremti az embert, immár egyes számban, de amit egyszer Isten kimondott, azt meg kell magyarázni. A kommentárok szerint Isten, bár semmi szüksége nem lett volna tanácskozásra, mégis megvitatta a teremtés koronájának gyártási tervét a szolgáló angyalokkal, leginkább azért, hogy az embereket szerénységre, valamint arra tanítsa, hogy kérjék ki egymás véleményét (Rási ad. loc.). Rosszindulatú vagy tudatlan szövegmagyarázók azonban esetleg kukacoskodnának ezen a többes számon, és azt állítanák, Istennek szüksége volt segítségre, vagy esetleg Teremtőék többen is vannak. Egyetlen mondat, és arat a politeizmus. Így a mindenki számára érthető görög fordításnál az eredeti szöveg didaktikai traktátussá fejleszthető részét inkább eltussolták és a mondat fordítása ártatlanul így hangzik: „Embert fogok teremteni képemre és hasonlóságomra.”

A teremtéstörténet zárómondata szintén problémás. A héber szövegben az szerepel: „Befejezte Isten a hetedik napon összes munkáját, amit csak csinált, és megpihent a hetedik napon.” (1Móz 2. 2). Ez a tórai mondat a szombati munkatilalom egyik alapverse. Ha Isten megpihent, mi is pihenünk. Kérdés mettől meddig. A mondat szerint a hetedik napon, azaz szombaton fejezte be Isten a világot. A szombati munkatilalmakat kényelmetlennek találók szeme könnyen megakadhat a mondaton, és akár azt is állíthatják, hogy a mondatba belefér, Isten még igazított ezt-azt szombaton a világ rendjén, így mi is nyugodtan megfőzhetjük még a vacsorát, szánthatunk és csengőgombot nyomhatunk. Rabbijaink (többek között) azt válaszolják erre: „Mi hiányzott a világból a hatodik napon? A nyugalom. Bejött a sabat, megérkezett a nyugalom. A munka így elvégeztetett és befejeztetett” (Rási ad. loc.). A mesebeli szegény, de okos lány esete ez, aki ment is a királyhoz, meg nem is, vitt is a királynak ajándékot, meg nem is. (El is vették a mese végén.). Fáraónk, a zsidó szokások kislexikonát forgatva azonban a szombat bírálóival együtt ismét fennakadhat, és mivel nyelv és egyéb tudás híján nem olvassa a kommentárokat, még tápot ad a szóbeszédnek, hogy a szombat is csak olyan nap, mint a többi. Az ő verziójában tehát ez áll: „Befejezte (Isten a munkát) a hatodik napon, és megpihent a hetediken.”

Az utolsó példa 3Móz 11. 6 apró módosítása. Ebben a részben a Tóra a tréfli (rituális törvények által tiltott) állatokat sorolja fel. A hörcsög és a disznó között szerepel a „nyúl, amely kérődző ugyan, de nem hasadt a körme” A Babiloni Talmud közli, „a bölcsek nem azt írták, nyúl, hanem hogy ’rövidlábú állat’ mivel Ptolemaiosz feleségének a neve az volt ’Nyúl’. Ne mondja majd (Ptolemaiosz), hogy a zsidók kigúnyolnak engem, és feleségem nevét a tréfli állatok közé illesztik.’ (bMeg 9a) 

Rási itt már nem is magyaráz. 

Összefoglalva: Szinájról származó Tökéletes Szövegünket ugyan tilos lefordítani, bizonyos körülmények között adott nyelvekre mégis átültették. Az Talmudból idézett hely kontextusaként szolgáló vita a fordítás megengedéséről némiképp akadémikus jellegű, tekintve, hogy akkor már legalább két nyelvre lefordították a Szöveget. Szináji szövegünk tökéletessége itt a kommentárok, a Szóbeli Tan hiányában a fordítás folyamatában válik teljessé, ahol a fordítók, Isten on-line jóváhagyásával, a feltételezett olvasók kulturális kereteihez és interpretációs technikáihoz igazították a fordítást. Szó sincs itt ferdítésről, pusztán arról, hogy amikor nincs mód hosszabb magyarázó szövegek be- illetve melléillesztésére, valamint az olvasótól ésszerűen nem várható el, hogy a hagyománnyal összhangban értelmezzen szövegproblémákat, arra lehet csak szorítkozni, hogy a szöveg problémáit, kérdéseit és nyitottságát megszüntetjük, a problémákat és kérdéseket felvető mondatokat leegyszerűsítjük, a szöveget zárttá tesszük. A problémák -a példákból láthattuk- lehetnek teológiaiak, (ki kit teremtett, hányan voltak Isten, stb) praktikusak (mikortól szombat a szombat), vagy politikaiak. 

A fordított (ez esetben görög) szöveg így már eleve interpretált változatban kerül az avatatlan olvasók kezébe és azok nem ismervén az eredetit, nem fognak problémázni és feleslegesen kötözködni – gondolnánk a Talmud alapján. Azonban ne dőljünk még hátra, ugyanis ha kedvünk támad belelapozni a Talmud által elemzett fordításba, a Septuagintába, és kikeressük az idézett verseket, a Talmud által idézett változtatásoknak híre- hamva sincs. Mózeséket szamáron találjuk, Istent fejedelmi többesben, az első szó pedig továbbra is a ’kezdetben’. Két dologra következtethetünk ebből: vagy a talmudi rabbik görög szövege nem azonos a mienkkel, vagy pedig a rabbik sosem látták a görög fordítást. Első feltételezésünkkel az a probléma, hogy a görög szöveg igenis sok helyen eltér a héber eredetitől, időnként könyvnyi betoldásokat is találunk benne, ezekről egyáltalán nem esik szó a Talmduban, viszont a felsorolt változtatások (egy kivételével) nem stimmelnek. Két szövegváltozat (a mi görögünk, meg a rabbiké) ugyan eltérhet egymástól itt-ott, de az nehezen feltételezhető, hogy ekkora különbségek legyenek. Marad a másik konklúzió a valószínűbb: a rabbik nem arról beszéltek, mi van egy adott fordításban, hanem arról, minek kéne lennie. Példáikkal egy interpretációs elméletet körvonalaztak, amely a fordítás általi szövegmagyarázat lehetőségeit tárgyalja. A helyes fordítás (kinyilatkoztatott szövegek esetén legalábbis) tehát nem feltétlenül a szószerinti változat, hanem az, amely reflektál a várható olvasóközönség kulturális és egyéb millieu-jére. A fordításban eszközölt változtatások az elmélet szerint megengedhetőek, ha teológiai, praktikus vagy akár politikai konfliktus elkerülhető általuk. 

Hogy hol találkozik az elmélet és a gyakorlat, azt megmutatja az egyetlen példa, amely egyaránt szerepel a Tökéletes Fordítás Talmud által megkívánt változatában és a görög szövegben is: igen, ez Ptolemaioszné, akinek neve tényleg ’Nyúl,’ Ptolemaiosz könyvtárában pedig a nyúl kóser, csak a ’Rövidlábú Állat’ nem.

Facebook Comments