Dina kiment…

Vájislách (1Móz. 30. 4- 36. 43)

„És kiment Dina, Lea leánya, akit szült Jákobnak, hogy megnézze az ország leányait.” (1Móz 34. 1)

Hogy miért, és hová indult? Csatangolni akart, de ez magától értetődő, hiszen olyan volt, mint a mamája Lea, állítja Rási, (ad. loc.) amikor abból indul ki, hogy a Tóra nem azt írja „Jákob lánya”, hanem azt, Leáé. Nem is másért teszi ezt, minthogy a leányzó csellengését magyarázza. A Tóra (illetve Rási) szerint ugyanis Lea is eljárogatós volt, hiszen azt olvashatjuk róla: „Akkor Lea kiment elébe” (1Móz. 30. 16)

Ha az anyáról tudjuk, hogy eljárogatós volt, nem is csodálkozunk rajta, hogy a leányzó is nekiindult. Enyhe kritikai éllel, és természetesen a lehető legdiszkrétebb módon hívja fel Rási mindannyiunk figyelmét a népi bölcsesség szintjén működőképes alapigazságra, mely szerint addig jár a korsó a kútra, míg úgy nem jár, mint Dina. Derék mesterünk világossá teszi, hogy nem kis felelősség terheli a leányt a későbbiekben bekövetkezett sajnálatos eseményekért. A midrás (Jalkut Simoni) találóan fogalmazza meg az eljárogató leányok problémájának legszerencsésebb eseti kezelését: „Uralkodjon az ember a feleségén, hogy ne menjen egyedül a piacra, hiszen írva van: ’És kiment Dina…’” , s lám mi lett a vége.

Az események ijesztő sebességgel pörögnek. Ahogy meglátja Schem a kódorgó Dinát egyből szerelmes lesz, sőt „hált vele és meggyalázta” (1Móz. 34. 2). Gyalázás és gyalázás között ég és föld a különbség, az itt említett eset nem feltétlenül az egyértelműen kellemetlen gyalázások közé tartozott, hiszen a gyalázó „megszerette a leányt és a szívére beszélt” (1Móz. 34. 3). Napjainkban akár egy jól sikerült, évekig tartó párkapcsolat alapját képezi, ha egy randi hasonló forgatókönyv szerint zajlik: 1. gyalázás 2. ragaszkodás-szeretés 3. szívére beszélés.

Kegyelem korunk bűnös gyermekeinek, de abban az időben még szigorúbban ítéltek ilyen szituációban. Jákob (a dühtől?) némán fogadja a leányával történtekről szóló beszámolót. Nem véletlenül vár fiai megérkezéséig, beszéljenek azok helyette, ahogyan a Rámbán írja: „A fiai válaszoltak helyette tiszteletből, hiszen ez akkora szégyen volt, hogy nem akarták egyáltalán, hogy beszéljen róla”. Érdekes módon fel sem merül, hogy Jákob esetleg azt mérlegelte, hogyan lehetne lecsillapítani fiait.
Az ifjú gyalázó édesapja, Chamor kísérletet tesz, hogy a fia életét a megfelelő mederbe terelje, egy érző lelkű apának végül is ez a dolga: „Schem fiam lelke csüng leányotokon, adjátok, kérlek neki őt feleségül. Házasodjatok össze velünk: leányaitokat adjátok nekünk, és leányaitokat vegyétek magatoknak”. (1Móz. 34. 8) Nem kifejezetten hangzik úgy, mintha védőbeszédet tartana. Nagyon úgy fest, fel sem merült benne az a lehetőség, hogy fia bűnt követett el. A Babiloni Talmud (Szanhedrin 102a) szerint Schem városa a gonosznak lett felajánlva. (A bűnlajstrom mellesleg a következő: itt lett Dina megerőszakolva, itt adták el Józsefet, és itt kezdett megsemmisülni Dávid királysága.) Nem is csodálkozhatunk, hogy ennyire félreértette Chamor az eseményeket. A testvérek csellel válaszoltak a lelkes apának. Persze hogy ennek a cselnek mi volt a lényege arról megoszlanak a vélemények.

Szforno szerint, azért kérték, hogy magukra vegyék a szövetség kézzelfogható, csalhatatlan jelét, mert biztosak voltak abban, hogy elutasító választ kapnak. Szforno logikáját követve könnyen eljuthatnánk addig a következtetésig, hogy egy ötórai közös teázás keretein belül olyan feltételek megszabásával próbálkoztak, melyek miután elutasításra kerülnek, kizáró okká válhatnak Schem és Dina szerelmének kibontakozásában. Vagyis csak a nem megfelelő családi egyesülést akarták megakadályozni „csellel”, igazi úriemberek módján. Miután nem sikerült csellel, előkerültek a kardok. Egy röpke mosolyt megér az érvelés, de van jobb is.

Elgondolkoztató, hogy olyan nagyformátumú emberek, mint Jákob gyermekei csak azért javasolták a brit milát, hogy legyengítsék az ellenséget? Nem volt elég ereje kiválóságainknak, hogy simán, minden felhajtást nélkülözve felkeressék Scheméket, hogy rendezzék a sérelmeket? Hát, dehogynem. Mindössze PR szempontból lett volna helytelen a különleges vérengzési előjáték hanyagolása. A prágai rabbi Jechonatán Ajbsitz igen hatásosan érvel: „Ha Jákob fiai egy körülmetéletlenekből álló város teljes lakosságát eltüntették volna a föld színéről, akkor a világ zúgolódni kezdett volna a zsidók arcátlan kegyetlenségén. Azonban ezt a támadási felületet levédték a fiúk, hiszen a circumcisio végrehajtása által már Schem és a többi városlakó is zsidónak számított, és a népek nem ágálnak az ellen, ha Izrael népének fiai kivont karddal harcolnak egymás ellen”. Ügyes.

Összességében meg kell jegyezni, hogy a Dinán esett „csúfságot” megbosszuló testvérek története kiváló szolgálatot tesz azon gondolat megerősítésében miszerint a Tórát I-stentől kaptuk. Bölcseink minden erőfeszítése dacára ugyanis –legjobb szándékunk ellenére- vegyes szájízzel olvassuk a történetet. Valószínűleg nincs az a balfék szerkesztő, aki fontosnak érezte volna, hogy nyomtatásban lássa viszont a sztorit.