Bimbozó törvények nyomában

Bimbozó törvények nyomában

- in Hetven arc - hetiszakasz
1241
letöltés (1)

Hetiszaksz-interpretáció a posztmodern után

 

„In the beginning all the world was America” – John Locke, idézi Angela Carter The Passion of New Eve című regényében

 

Szűkkeblűen kezdhetném értelmezésemet, mivel a mispatim szakasz esetében számos tradicionalista szemléletet vázolhatnék, melyek haláchikusszemszögből (már ha annak ortodox megközelítéséhez tapadunk) roppant érdekfeszítésüktől a szerencsétlen, véletlen tévelygő betévedhetne az archaikus érdektelenség konradi dzsungelébe, ahonnan csak a sikongó szellemek kíséretében távozhatna. Ahogy a mottó már az irodalmiasságtól ellustult olvasónak megfelelőképp száját betömte, szeretném aláhúzni annak valódi tartalmát. Amerika, a végtelen utópia, (negatív-pozitív, mindenki saját szája íze szerint fűszerezi) a mindenki ígéret földje státusz megtestesítője, így minden gondolat szülőanyja, otthona. A szidra értelmezésekor végül egy olyan szintézis kialakítására törekszem, amelyet nem meglepően az amerikai zsidóságnak köszönhetünk és a nekünk szokatlannak tűnő pluralizmusnak, hiszen a mispatim, vagyis a törvények megértését másképp nem is nyerhetnénk ki, mintsem Mordechai Kaplan etnikai-szociológiai elképzeléseinek felhasználásával. Továbbá, elemzésem semmiképpen nem kívánja a multi-dimenzionális interpretációs készletet a paletta egyetlen elemére korlátozni, így a hetiszaksz egyes részeinek megértését elsősorban a reform irányzat jeles Tóra-értelmezője, Gunther Plaut, illetve Nehama Leibowitz munkáinak felhasználásával és gondolataik bevonásával kívánom elősegíteni.

 

Egy etimologizálás szörnyű következményei

 

Talán a hetiszakaszok megértésének egyik legizgalmasabb folyománya, hogy a hetiszakasz megnevezéséül szolgáló szó jelentőségét mérlegeljük, és azt a vonatkozást, amellyel ez az egy szó az egész szövegrészlet lényegét definiálja, így többször persze önkényesen a textus első jelentőséggel bíró szavát tesszük meg a meghatározott fejezet kiindulópontjává, egyben fundamentumává. Azonban ebben az esetben ez nem is olyan káros gyakorlat, hiszen, ahogy Plaut (1981) más értelmezőkhöz csatlakozva kiemelte, a mispatim gondolatilag és tartalmilag leválasztható 2Mózes teljes szövegrészéről és önálló, autonóm törvénygyűjteményként, recitált egységként funkcionálhat. Egy rövid ideig visszatérve az etimologizálás látszólag rabbinikusan jól kidolgozott fejezeteihez, amely természetesen azál-tikra (ne úgy olvasd!, a pontozás akaratlagos megváltoztatásából adódó spekulatív módszer) és egyéb variánsai segítségével a végtelenség képzetét kelti, mégis a Tóra szövegének tükrében megállapíthatók bizonyos jelentésbeli körvonalak. A SaFaT gyök igeként, illetve az igéből képzettSoFeT (bíró) és SeFeT (ítélet, döntés) alakokban együttvéve több mint harmincszor fordul elő a Tóra szövegében, míg egyedül az ugyancsak a sin-pe-tét gyökből képzett MiSPáT negyvennél több alkalommal található a tórai szövegben (Lisowsky 1958).

Be kell vallanom, a végeredmény közel sem meglepő, hiszen a törvény, az ítélet, a döntvény a zsidó joganyag szempontjából kitüntetett helyet élvez, és a különböző vallási és jogi meghagyások szubtilitása abban is megmutatkozik, hogy ezeknek a zsidó tradicionális civil és vallási jogrendben kizárólagos autoritásuk volt, de minderről a későbbiekben.

A kötelezően teljesítendő micváknak három tisztán elkülöníthető csoportját különböztethetjük meg: (1) hukim: olyan isteni parancsolatok, melyeknek értelme nem felfedhető, ilyen a sertéshúsevés tilalma és a saatnez (egy ruhadarabban a len- és a gyapjúfonal keveredése), (2) édot: tanúságtételek, megemlékezés az ünnepnapokra, mint például az egyiptomi kivonulás emlékére (pészáh), (3) mispátim: ítélet, döntés, amit a lubavicsi haszid Posner a közérthetőség zsákruhájába bújtatva ekképp fogalmaz meg: ”azok a törvények, melyek a társadalom zökkenőmentes működését biztosítják, s lehetővé teszik az emberek együttélését, anélkül, hogy az egyik tönkretenné a másikat. Ide tartoznak a gyilkosság és a lopás tilalmai, a törvényhozás rendezése, törvények, melyek a társadalmi viselkedést akkor is megszabnák, ha nem a Tóra írná azt elő”. (Posner, 1979) A magyarázat valóban kristálytiszta, azonban nem látom be, a rabszolgaság intézménye és a felszabadulás megtagadásából következő ajtóhoz, vagy ajtófélfához állítás és a ragaszkodás jutalmaként az örökös birtoklást kifejezve a fül átszúrása hogyan biztosítja a társadalom zökkenőmentes működését.

 

Íme a törvények

 

parasa metszeteinek átlátásához mindenképp esszenciális a szerkezet átláthatósága, hiszen a részt elolvasva szembesülhetünk a logikailag kusza elrendezést, hiszen a lánc elemei nem szabályszerűen illeszkednek egymáshoz, sokszor egy-egy ötletszerűen felbukkanó rendelkezéssel találkozunk, melyhez, miután társult a megfelelő döntéshozói módszer, a törvényi megváltoztathatatlanság, vagyis a befejezettség, lezártság állapotába kerül. Plaut az alábbi strukturális sémát javasolja, szerkezete átnyúlik az adott hetiszakasz határain, hiszen a dekalógussal (tízparancsolat) kezdődik, amit eredetileg egyazon szöveg, a széfer ha-brit (A szövetség könyve) különálló, repetitív-jellegű textusa volt, melyet később foglaltak be a tórai szövegbe. A következetesség hiányának okát egyrészt az írásbeliség helyzetében is fellelhetjük, mivel az egy szűk körre korlátozódott, míg a törvényeknek nyilvánvalóan a társadalom egészén kellett hatását kifejtenie, melyet csupán a már említett folytonos ismétlés útján lehetett elsajátítani, ez viszont gyakori szövegromláshoz, illetve újabb rendelkezések beillesztéséhez vezethetett:

20:19 – 22:16 – bevezetés a szolgálat formáiba, rabszolgák, súlyos és kevésbé súlyos vétségek, a tulajdon kérdései
22:17 – 23:9 – morális és vallási kötelezettségek, igazságszolgáltatás
23:10 – 19 – a kultikus naptár
23:20 – 33 – figyelmeztetések a törvények betartását illetően
24:1 – 18 – a törvények ratifikálása

A vallási és a morális paragrafusok random elhelyezkedésén kívül, mely természetesen a szekuláris szférát fertőzte, egy másik jelenség is megvetette a lábát immár áttérve me-rahok, (távolról, a másik oldalon) a rabbinikus irodalomban. Egyértelműen megfigyelhető, hogy egyes büntetési tételek felsorolása esetén a „jumát”, a „haljon meg” szerepel, míg másoknál a „mot jumát”, a „halálnak halálával lakoljon” áll. Az előbbire példa az apa vagy az anya megütése, ami halállal büntetendő, míg az utóbbira egy szexuális bűn a példa, az, ha valaki állattal közösül, vagyis a bestialitás. Számos rabbi úgy vélekedett, a „jumát” a gyakorlati, végrehajtott büntetés, ami közösségileg kiszabható, azonban a „mot jumát” a látszati figura etymologicán túllépve az isteni büntetést jelenti, amit emberi kéz nem is hajthat végre, tehát a „karét”-ot.

 

gér az ítélet kapujában

 

Az elemzés e részében kiemelten szeretnék egy ismétlődő rész kidolgozásán fáradozni, mely a zsidó, nem-zsidó kapcsolatot, viszonyrendszert szabályozza. A paszukok (versek) tárgyalása a rabbinikus narratívumokban is számos pérus ha-tora (Tóra-kommentár) egyik központi témáját képezte. A törvény maga meglehetősen érdekes körülmények között született, hiszen ekkor már a zsidóság elnyerte szabad önrendelkezési jogát, megszabadult a szolgaság béklyójától, így azonnal potenciális elnyomóvá vált és figyelmeztetésre szorul. Továbbá meghatározó az a narratív forma, mely az elnyomás súlyosságát sugallja, egy visszaélésekkel terhes időszakot, ami kötelezően lezárandó, immár a formai, jogi keretek végleges lefektetésével.

„A jövevényen ne hatalmaskodjál, és ne nyomorgasd azt, mert jövevények voltatok Egyiptom földjén” áll 2Mózes 22:20-ban. A Babiloni Talmud világos utasításként veszi a hetiszakaszban kétszer is megjelenő intést. Annak érdekében, hogy kétség se férhessen az egyértelmű tiltáshoz a Baba Metzia (59b) 36 alkalommal említi meg, ahogy Leibowitz (1985) fogalmaz, ezt a „viselkedési intést”.  A Mekhilta, (2Mózeshez kapcsolódóhalachikus midrás-gyűjtemény) így definiálja ezt a részt: „’… ne nyomorgasd azt’ – pénzügyi kérdésekben: ne mondd neki azt: tegnap Baalt szolgáltad, leborultál Nevo előtt, és a disznóhús még a fogad közé tapad, mégis vagy annyira arcátlan, hogy vitatkozz velem!”

Az elnyomás, megalázás, a szociológiai határvonalak meghúzása után kikristályosodik a másodrendűség állapota. Mindazok, akik nem egy meghatározott életkörülmény függvényében léteztek, elkülönülve a többség cselekvő léthelyzetétől, akaratuktól függetlenül nem részesülhetnek a szakralitásból fakadó előnyökből. Mindez logikailag és a tiltások számbeli előfordulásából következően kitűnően igazolható. Ahhoz, hogy egy etnikailag megkülönböztethető törzsi szövetség, majd egy teokratikus államszervezet, végül egy mindig kisebbségben létező etnikai-vallási csoport saját, distinktív szerveződését fenntartsa, a jövevények társadalmi státuszának, közösségbeli jogosultságainak megkérdőjelezése tulajdonképpen evidens. A Tóra, illetve a Szóbeli Tan a zsidó életformát jelző Tórát sem tagadja el a gérektől, sőt minden eszközével az önkényes fellépés bármilyen verbalizált formáját explicite tiltja: „Ha egy prozelita jön Tórát tanulni, ne mondd neki: a száj, ami tiltott húsokat, férgeket, kúszó dolgokat fogyasztott, van olyan arcátlan, hogy tanulja az Örökkévaló szájából kapott Tórát.”

 

Leibowitz a problémakörhöz kapcsolódó tanulmányában felhívja a figyelmet arra, hogy ebben az esetben, a zsidó tradícióra oly jellemzően, összekapcsolódik a fizikai nélkülözés képzete és a sértő allúziókból következő lelki, mentális sérülés.

RaMBaN (Rabbi Mózes ben Nachman), a 13. századi szefárd rabbi kommentárja még erősebben aláhúzza a kiszolgáltatottság gondolatát, hiszen megjegyzi, hogy a gérnek nem csupán születési hátrányaival kell megküzdenie, hanem az új léthelyzet kialakulásával, azzal, hogy nem menekülhet az immár a többségi környezetet jelentő zsidóságtól, teljesen kiszolgáltatottá válik. Így, aki nem gyakorolja természetes fölényét, az egyiptomi szolgaság fordított megismétlődését kerüli el, amiből (mint tudjuk) Izraelt kizárólag az Örökkévaló tudta megmenteni.

 

A helyzet most, a 21. században már lényegesen összetettebb. Egyrészt a nyitott társadalom következtében (a pillanatnyi szabadság gondolatával eljátszva most aktuális ellenségei nélkül) nem kizárólag nem-zsidók vetik el akasrut szabályait, hozzátéve, hogy a társadalom szerkezeti felépítése is nagyban változott, számos perspektívát kínál mind zsidónak, mind nem-zsidónak. Mindehhez hozzájárul az a tudatosság, mellyel az egyes ember megválasztja a számára megfelelő értékrendszert. Összegezve megállapíthatjuk, hogy ha a felsoroltak bármely variánsa érvényesül, az egy tudatos választás eredménye és kevéssé befolyásolt attól a szemlélettől, ami a teljes elkülönültség eredménye volt. A hagyományos forrásokat áttekintve, a következő szekcióban a rekonstrukcionizmus megteremtője, Mordechai M. Kaplan nézeteit és elemzését veszem alapul, hogy megismerjük azt a pályát, amit a halacha, a törvények és kifejezetten a rabbinikus Judaizmus jogi rendelkezései, törvényeinek alapjai bejártak.

 

Jeruzsálemtől odáig

 

Mi a különbség a pár száz évvel korábbi törvény-koncepciók és a jelen értelmezések között – kérdezhetnénk álmélkodva, érezve a törvény szinte megfoghatatlan interpretációs szünetjelét. A probléma viszont ott feszül az életmód és a törvény nehezedő, hagyományőrző keze okán. A modern és mára a posztmodern kérdései a 20. század ’30-as éveitől kezdődően roppantul foglalkoztatta azokat az amerikai teoretikusokat, akik mind el kívánták kerülni a reform radikalizmusát, mind a konzervatív zsidóság sokszor hipokrita, bürokratikus, sokszor kétes rabbinikusi állásfoglalásait. Az eredmény a főleg a konzervatív mozgalomról levált, a Mordechai M. Kaplan analitikus képességével felruházott rekonstrukcionizmus lett. A változás nem szorítkozott a jelképek, a zsidó, tradicionális zsinagógai atmoszféra beépítésére, de a halacha alapjaiban is addig nem alkalmazott elemzési rendszert vezetett be. A mispatim megértését Kaplan elképzeléseinek segítségével egy meglehetősen distinktív megvilágításba helyezhetjük.

A törvények, bármennyire képtelenek lennénk azonosulni azok egyes árnyalataival, azok a hagyományos zsidó élet teljességét jelentették, egy autonóm rendszerét alkották a jogi törvényhozásnak. Korábban elképzelhetetlennek tűnt a szekuláris és a halachikus törvényhozás abszolút szétválasztása. A vallási előírások minden nem-zsidó törvényi rendszer mellett, párhuzamosan létezve, a többségi társadalomtól leváló, elkülönülő zsidóság egyetlen és kizárólagos szabályozó mechanizmusa volt. Kaplan felosztásának megfelelően ezek három alapvető princípiumot szolgáltak: (1) a szolidaritás és az egység érzésének megteremtése, (2) a közösségi vezetés kifinomult kiválasztása (a zsidó jogi szakértő autoritása a törvénykezés rendeleteinek felhasználásakor) (3) a törvénykezési rendszer flexibilitása képes volt a különböző jogi helyzetekre megoldásokat kínálni (4) elősegítette egy etnikai tudat kialakítását, amely számos rabbi szempontjainak megfelelően egy nem-zsidó bíróság döntéshozási körét abét dinén kívül helyezte, tehát nem tartotta érvényesnek egy zsidó jog által szabályozott környezetben. Alátámasztva a fönti pontokat lássuk a CE 13. században élt RaSBA (Salamon Aderet) állásfoglalását: „Mi haszna lenne a legszentebb írásoknak számunkra, a Rabbi Júda által összeállított Misna, utána a Rav Asi és Ravina által összeállított Talmud? Zsidók gyermekeiket a nem-zsidók törvényeire tanítanák és a pogányok tisztátalan oltárait építenék fel maguknak? Dehogy! Soha nem lesz ekképp Izraelben! Övezze fel magát a Tóra zsákruhával?” Korábban Rabbi Tarfon (CE 2 sz.) megtiltotta zsidók részvételét a nem-zsidó törvényhozásban. Elmélet síkon mindez érthető, de a törvényhozás súlya semmiképp sem érzékelhető. Kaplan a törvény erejének bizonyítására felhozza, hogy a közösség életében rendkívüli fontossággal bíró Tóra-olvasás is megszakítható, ha valaki egy kérdéses ügyben döntést kíván az alábbi módon: „A zsinagóga vezetői előkészítik a Tóra elővételét a Tóra-szekrényből… és hirtelen egy zsidó jelenik meg az emelvényen, ahol a tekercset lefektetik, és felkiált: ’Megtiltom az olvasást!’ A hatás olyan volt, mint egy áramütés. Először megrökönyödés, aztán ingerült hangok morajlása hallatszik… aztán csend. A zsidó az emelvényen vár és mikor a csönd teljes, hangot ad panaszának. Tudja, hogy biztonságban van. Egy ősi előjogot gyakorol, amit istenkáromlás lenne kétségbe vonni.” (Smarja Levin)

Ezen privilégiumok célja a zárt közösségi együttélésben mindenképp elengedhetetlen fontossággal bírtak. Ellenben nem csupán a belső jogi koherencia miatt, hanem mivel a zsidó jogi funkciók elválaszthatatlanok az élet mindennapi aspektusaitól, így egy, a közösségi szisztéma szimbiózisán kívüli döntéshozói rendszer interferenciája az együttélés harmóniájára nézve végzetes következményekkel járhat. A modern haláchikus elképzeléseket talán ez a kiegyensúlyozatlanság zavarja meg leginkább. Mit kezdünk e törvényekkel, elég-e, ha kimondjuk, hogy minket nem köt a halacha, és az egyéni döntésnek kizárólag a zsinagógai rituális életben kell egyezniük a közösség kialakított elképzeléseivel? Kaplan válasza már inkább a kulturális antropológia megközelítését használja fel, mintsem a korlátlan haláchikusirodalom a tradicionális kánontól eltérő elemeit.

Válasza az etikai aspektus felerősödése, az etikai szemlélet gyakorlása, ami felváltja a rendelkezést magát. Egy oldalról az egyes közösségek határozzák meg azokat a határvonalakat, melyeket minden egyes tagjára nézve kötelezőnek tart, másik oldalról Kaplan felfogásában az etikus szemlélet mellett el kell indulnia a kehilákban a demokratizálódás folyamatának, vagyis más, a tradicionálistól gyökeresen elütő gondolatmenetet használva mindenki individuális autonómiájával élve determinálhatja identitását, a kulturális atmoszféra megváltozásának kimondásával fosztva meg a kifejezetten zsidó jog és a szekuláris döntéshozás együttes létezése miatt fellépő kontradikciókat.

Mit jelent ez a mispatim kapcsán, vagy mit jelent a mispatim Kaplan elvei kapcsán? Mindezzel egy lehetséges szintézist kínáltam föl arra a permanens konfliktusra, ami összességében jellemezheti a posztmodernben élő ember attitűdjét az archaikus ítéletek láttán, és a korábban általánosan érvényes, de mára átlényegült egyes esetek vizsgálata után egyértelműen kimondható: a hetiszakasz értelmezésekor a legösszetettebb szemléletváltást kell követnünk, mely kiegyenlítheti az etikai és a törvényi megvalósíthatóságot.

 

Epilógus

 

A hetiszakasztól több ponton eltérő magyarázatom megpróbálta példázni azokat a párhuzamosan létező és fejlődő történelmi és haláchikus szálakat, melyek a terjedelmes kánonok sokszor azonos forrásból táplálkozó perspektíváit jellemzik, ezáltal felszínre hozva az amerikai zsidóságnak felkínált számos utat, ami, ahogy a Tórából tudjuk, az egész emberiségre (faktuálisan két emberre) kiterjedt. Így nyer értelmet Locke gondolata, és kizárólag ebben a sokszínűségben tudjuk felfedni a Tóra arcait, aki kevesebbel beéri, az kimeríti a pluralizmus és a nyílt társadalom ellenségeinek Popper által definiált kategóriáját.

 

Felhasznált irodalom

 

Kaplan, Mordechai M.: The Legal Foundations of Rabbinic Judaism. in Neusner, Jacob: Understanding Rabbinic Judaism from Talmudic to Modern Times. Ktav, 1974, New York
Kaplan, Mordechai M.:  A Philosophy of Jewish Ethics. in Finkelstein, Louis (szerk.): The Jews: Their History, Culture and Religion, Vol 2., 1949, London
Kaplan, Mordechai M.: Medieval Jewish Theology. in Neusner, Jacob:Understanding Rabbinic Judaism from Talmudic to Modern Times. Ktav, 1974, New York
Harmatta János (szerk.): Ókori keleti chrestomathia. Osiris, 2003, Budapest
Leibowitz, Nehama: Studies in Shemot (Exodus), vol. 2., The World Zionist Organization, 1985, ford.: Newman, Aryeh
Lisowsky, Gerhard: Concordantiae Veteris Testamenti. Würtembergische Bibelanstalt, 1958, Stuttgart
Plaut, W. Gunther: The Torah: A Modern Commentary. Union of American Hebrew Congregations, 1981, New York
Posner, Zalman I.: A zsidó gondolkodásmód. Chabad Lubavics Zsidó Nevelési és Oktatási Egyesület, ford.: Simon Sároni

 

 

Facebook Comments