„TOVÁBB TANULTA A TALMUDOT”

„TOVÁBB TANULTA A TALMUDOT”

- in Aktuális, Kiemelt, Könnyű
1264
wtc911

 

Akkori kamaszok, huszonévesek és egy kislány kisközös(ségi) emlékei a tizenhárom évvel ezelőttiről

 
 
ÁMON KATA (társadalomkutató): „Szeptember 11-én délután hazaértem a suliból, bekapcsoltam a tévét. Épp azt mutatták, ahogy az egyik repülőgép becsapódik az egyik toronyba. Meg voltam róla győződve, hogy ez valami olcsó amerikai akciófilm, ezért továbbkapcsoltam. Ahogy aztán váltogattam a csatornákat, rájöttem, hogy mindenhol ezt lehet csak látni. Úgyhogy hallgattam az erről szóló tudósításokat, aztán felhívtam a barátnőmet, hogy lehet, hogy mindjárt kitör a harmadik világháború…”

BENDL VERA (filozófus, szerkesztő): „A Napi Gazdaság szerkesztőségében dolgoztam akkor. A kollégáim mondták, hogy valami különös történik, és bekapcsolták a tévét. Éppen visszajátszották, hogy az egyik gép belemegy a toronyba. Nem igazán hatott rám. Inkább valami viccnek tűnt. Ott álltunk a tévé előtt a szürke padlószőnyegen, amikor a másik gép is belerepült az épületbe. Többen felkiáltottak. Én még viccesebbnek találtam az egészet. Fogalmam sincs, hogy a terroristákat gondoltam humoros fickóknak vagy az esemény tűnt nevetségesnek, de az egyik részem, azt hiszem, úgy gondolta, hogy ez nem valóság, csak valami kandi kamera, készülő akciófilm vagy ilyesmi. Aztán még jött a Pentagon, szinte csettintettem a nyelvemmel: ez nem semmi. Ügyesek ezek a srácok. Utólag azt hiszem, egyáltalán nem tudtam felfogni. Egyszerűen nem értettem, mi történt. Legalább egy napnak kellett eltelnie, amíg félni kezdtem. Akkor viszont már nagyon.”

FERENCZI ANDRÁS (piackutató): „Az iskolából mentem haza a nagymamámhoz. Hány éves is voltam? Tizenhat. Be volt nála már kapcsolva a tévé, és akkor láttam, mi megy. Először nem hittem el, azt hittem, valami film, ilyen nem történhet meg. Akkor jöttem rá, hogy ez valóság, amikor láttam, hogy a nagyim, akit nem különösebben érdekelt a világpolitika, nagyon izgatott. Így visszagondolva elég béna volt, hogy az MTV a legfrissebb híreket úgy tálalta, hogy a Baló Gyuri és a Betlen János fordította élőben a CNN-t. Inkább átkapcsoltam a nagymamámnál a CNN-re, és fordítottam neki, amit értettem, mert azért akkor még nem beszéltem jól angolul. Amikor hazaértem, rögtön felhívtam a papámat, aki már a harmadik világháborúról beszélt, azt hiszem, de megnyugtatott, hogy Budapest lesz az utolsó hely, ami a terroristák eszébe jut, úgyhogy közvetlen félnivalónk nincsen. Késő délután viszont fogorvoshoz kellett mennem. Különösen szorongtam már a fogorvos miatt alapból, de rátett még egy lapáttal, hogy mialatt a fogorvosi székben fúrták a fogamat, közben a Kossuthon szólt a harmadik világháború.”

GERŐCS PÉTER (író): „Az még a tévés idő volt. Én akkor sem nagyon függtem már rajta, de apámék szobájában mindig ment, úgyhogy érkezéskor, távozáskor, vagy amennyiben családi életet akartam élni, beléptem a tévé sugarába. Ez éppen egy érkezés volt. Iskolából jöttem, pontosabban: a délutáni Múzeum-kerti bandázásból. A bátyám még nem volt otthon, csak apám és anyám. Anyám vasalt. Apám hüledezett: »idenézz!«. Nem értettem, mit látok. Apám, aki nem akarta levenni a tekintetét a képernyőről, és mint aki a beszéddel sem akarja megakasztani a figyelmét, ritkán, nagy óvatossággal mondott csak egy-két szót. Lassan körvonalazódott a kép. Amikor megelégelte az értetlenségemet, azt mondta: »hát háború lesz«. Letettem az iskolatáskát az ajtó mellé, és én is odaültem a kanapéra – nézni az eseménytelen képeket.”

KAPOSI DÁVID (szociálpszichológus): „Kolelben vagy mi a francban ültem a Dob utcában, mintha egy más élet lett volna, tanulták a Talmudot, Zeev Paskesszel. Ekkor jött valaki, vagy telefonhívást kapott az anyukájától az egyikük, hogy belelőttek az ikertornyokba. Erre a Paskesz megpödörte a pajeszát és tovább tanulta a Talmudot. Teljesen valószínűtlen volt az egész, ma mégannyira az.”

KÁRPÁTI GYÖRGY MÓR (filmrendező): „Az iskolából mentem haza, már az utcánk közelében voltam, amikor egy barátom telefonált, hadarva mondta, mi történt. Nem értettem először pontosan. Nagyon megrettentem. Úgy hallottam, hogy a Nyugati pályaudvarnál lévő bevásárlóközpontba, a Westend City Centerbe csapódott be egy repülőgép. Üvöltés, vér és törmelékek Pesten? Aznap hajnalig néztük az amerikai híradókat.”

KEMÉNY LILI (költő, filmrendező): „A nagyszüleim áttelefonáltak, hogy egy repülőgép belerobbant az egyik toronyba. A szüleim a hifit kezdték piszkálgatni a padlón térdelve, hátha működik benne a sosem használt rádió. Más berendezésünk nem volt, és nem emlékszem, megszólalt-e bárki a poros magnóból. Hétéves voltam. Nem mehettünk át a nagyszüleimhez tévét nézni, mert akkor magára hagytuk volna az újra és újra megszólaló telefont. A szüleim anyám jósálmával voltak elfoglalva: reggel éppen azt mesélte, hogy egy amerikai utasszállító repülő szállt le álmában ide az udvarra. Soha semmi transzcendens izéje nem volt, ez is csak véletlen, de gyerekfejjel ez jelentősebbnek tűnt magánál a katasztrófánál, amíg a nagymamám újabb telefonja be nem jelentette a második repülő érkezését. Apa lerajzolta a két tornyot, mert hiába kereste a fényképet, amit róluk készített pár évvel ezelőtt. Azon magyarázta. A második repülőt nem volt szíve berajzolni.”

KÉPES GÁBOR (költő, informatika-történész, muzeológus): „A Magyar Írószövetség éttermében ültem egy pohár kólával a kezemben, a Nagy Lajos Társaság főleg idős pályatársakból álló, lármás, vidám közösségében. Élénk vitánkat a pincér üvöltése szakította félbe. A beálló csendben a vendégtér felé fordította a nagyképernyős tévét. Döbbenten figyeltük a terrortámadás képsorait. Úgy éreztem magam, mint egy science-fiction filmben. Valahogy hazavergődtem, otthon a bátyám csak ennyit szólt: a barbárok betörtek a Nyugat-római Birodalomba.”

MÉRŐ VERA (médiadesigner, médiakutató): „Suli után a Satu – Nelhiebel András – és Moldován Marci barátaim korrepetáltak fizikából, s asszem, Eörsi Marci telefonált, hogy kapcsoljuk be a tévét. Amikor bekapcsoltuk, meggyőződésünk volt, hogy itt a III. VHB, meg az is, hogy ez olyan pillanat az életünkben, mint a szüleinkében a Kennedy-gyilkosság volt.”

NÉDER PANNI (rendező): „Gimnáziumba jártam akkor, otthon voltam és a tévében láttam, totális sokk, anyukám cigarettázik az ebédlőasztalnál. Az ütött meg a történésen túl, mikor nyilatkoztak arról, hogy az utasok az utolsó percekben felhívták a szeretteiket. Másnap kémiaórán végig erről beszéltünk, úgyhogy nekem a kémcsövek, a tanárnő fehér köpenye és a csípős-savas szagok is hozzátartoznak.”

PÁLOS GERGELY (operatőr): „Angolórán voltam Újpesten. Óra közben becsöngetett a szomszéd, hogy kapcsoljuk be a tévét, mert a zsidók bombázzák New Yorkot. Az angoltanárom mondta, hogy most minket az aktuális lecke jobban érdekel. Óra után aztán láttam, hogy a Forgács Simon rengetegszer keresett, visszahívtam, és megtudtam, mi történt.”

PÁLYI MÁRK (szerkesztő): „Az apám már tíz éve tervezte, hogy egyszer belehallgat a Tilos Rádióba. Gondoljunk bele, egy évtizedig tervezi, hogy odatekerje a hifit. Pont aznap délután tette meg, és rögtön egy betelefonáló mondta, hogy mindenki kapcsoljon a CNN-re. Ott néztük aztán az öcsémmel. Később a Vérmezőre levittem a hordozható rádiót, és ülve hallgattuk a barátaimmal. Kevéssé fogták föl a súlyát. A legjobb barátom pedig el sem hitte, amikor SMS-t küldtem neki. A legszívesebben ezt is az én túlságosan megterhelő gondolatkísérleteim számlájára írták volna. Elég apokaliptikus érzésem volt a civilizációt illetően, amikor szürkületkor még lementem a Délibe a Népszabadság különkiadásáért, holott csak a személyes amortizációs couleur locale-omat reprodukáltam. Akkoriban pont a Bálnák, ki a partrát hallgattam a Kispáltól, és a Pistike című szám nekem nagyon ilyen volt.”
 

 
RÉNYI PÁL DÁNIEL (újságíró): „Egy Torremolinos nevű dél-spanyol falu tengerpartján tespedtünk a családdal, amikor a legjobb barátomtól jött egy SMS a becsapódásról. Emlékszem, hogy képek nélkül, néhány írott szóba sűrítve az egész teljesen életszerűtlenül hatott, annak a néhány szónak, hogy »repülők csapódtak a WTC-be, lángol az egész«, ott és akkor egyszerűen semmi, de semmi értelme nem volt. Csak miután elmásztam a szállásig és bekapcsoltam a tévét, fogtam föl, hogy mi történt.”

RÉZ ANNA (filozófus): „Egy haverommal fecsegtünk a vonalason(!), amikor az első képek befutottak. Onnantól kezdve le sem tettük a kagylót – órákig szinkronban vadásztuk az új híreket a tévében, a rádióban és a minősíthetetlenül lassú interneten. Még az esti híradó alatt is meg voltam róla győződve, hogy ez csak vicc – a legszarabb tréfa, amit valaha kitaláltak.”

SZEGŐ JÁNOS (irodalomkritikus, szerkesztő): „Aznap mentem második nap egyetemre. Kedd volt. A Pázmány klotildligeti kampuszán kora délután végeztem. Csika nevű barátommal beültünk az akkor még Ipoly névre hallgató Pozsonyi úti presszóba. A lehalkított tévére lettem figyelmes, pontosabban arra, hogy mindenki a tévét nézi. Hogy az ismétlésben repült-e be a gép vagy élőben (halálélőben), azt nem tudom, az biztos, hogy az erős csendet egy idősebb úr törte meg, aki fölkiáltott, hogy az arabok megtámadták az USA-t. Hazarohantam a Körútra, ahol az akkor meglévő csatornák között kapcsolgattam. Akkor mi otthon nem szálltunk még be az internetbe. Késő estig ott gubbasztottam a tévé előtt, aztán Breierrel jártunk egy zaklatottat. A Bajcsy-Zsilinszky–Podmaniczky–Nagymező háromszögnél egy dudáló autóból kiüvöltött egy fickó, hogy jön a világvége. Másnap reggel Jelenits István elkezdte a Bevezetés az esztétikába kurzusát. Kifelé a vonaton azon spekuláltam, hogy vajon szóba hozza-e a tegnap történteket. Egy szóval sem említette. Hát így lettem én is Fabrizio del Dongo, de hogy a Bin Laden likvidálásakor hol és mint voltam: szerelmesen boldog vagy tépelődötten magányos – arról semmi emlékem.”

TURI TÍMEA (író, költő, irodalomkritikus, szerkesztő): „Amikre emlékszem, azok inkább a nap körülményei, semmint a saját gondolataim. Nem vagyok arról meggyőződve, hogy mindez közérdekű lenne, de annyiban mégis önmagán túlmutató jelentőségű, hogy ha nem lett volna mihez kötni, nem őrzöm meg ilyen élesen annak a délutánnak a részleteit az emlékezetemben. Borult idő volt, gimnazista voltam, hetedik óra után tartottam hazafelé, és kényelmetlenül éreztem magamat a bordó düftin nadrágomban, állandóan húzkodni kellett, hogy a szára ne lógjon a pocsolyába. Nem volt nálam lakáskulcs, ezért csöngettem, anyám otthon volt, de szokatlanul hosszú idő után nyitott ajtót. Épp a Terra Nostrát nézte, azt nagyon szerette akkoriban, és azt mondta, valami nagy baj van, mert a sorozat alatt lassan bekúszott a terrortámadás híre. Arra emlékszem, hogy a tévé előtt állok már én is, és megpróbálom megérteni, mi történt. Ez a teljes valójában nyilván azóta sem történt meg.”

VÁRI GYÖRGY (irodalomkritikus, újságíró): „Az egyik kedvenc tanárom, Somlyó Bálint tartotta az esztétikatörténeti bevezető óráját, ezek különleges alkalmak voltak, ünnepiek, minden percük drága volt, úgy beszélt Pascalról vagy Kierkegaard-ról, mintha a szövegeik olvasása volna az egyetlen elgondolható értelme annak, hogy megszülettünk. Ő kapta a hírt az előadás vége felé, ő mondta meg, rémes zuhanásélmény volt, még beszéltem a lánnyal, akivel azóta nem, hogy pár hónapja szakított velem, adekvát volt a világvége-hangulathoz, aztán megbeszéltem Tófalvy Tamás barátommal, aki azóta a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesületének titkára és a BME oktatója lett, hogy akkor simán lehet, hogy világháború lesz és mi valahol a világ másik felén meg fogunk dögleni nemsokára, aztán néztem a tévét késő éjjelig a pécsi Uránvárosban, özv. Geisz Ferencné albérletében, és azóta nem csak elméletben tudom, hogy minden megtörténhet.”

ZÁVADA PÉTER (költő, rapper, slammer): „Egy pesti kilátónál ültünk négyen, egy környezettudatos kisautóban, és zenét hallgattunk. Átkapcsoltunk a rádióra, és épp akkor mondták be. »Nebassz«, »Uhh«, »Ez súlyos«. Kábé ezek voltak a reakciók.”

Facebook Comments