A tegnapi Roma holokauszt megemlékezésen jártunk. Nincsenek válaszaink, kérdéseink, dilemmáink annál inkább. És az az érzésünk, más is így van ezzel. A rendezvény egy igazi, szép, kövér állatorvosi ló. Előbb közelebbről szemrevételezzük ezt a lovat, de általánosan is konkludálunk. Vagy legalábbis próbálkozunk vele.
(Akinek túl hosszú lenne az elemezgetés, azoknak ajánljuk szeretettel a Vojasa felvételét, lásd lentebb)
A Roma Holokauszt megemlékezésen vagy a roma holokauszt megemlékezésen jártunk. (Mi csak az első szót írjuk nagybetűvel. Merthogy megemlékezésből mindjárt több is akadt, de ezt már megszoktuk. Erről még később és bővebben kérdezünk. A pilpul szerkesztősége végül a Horváth Mihály térre, majd a Nehru-partra ment ki erre a megemlékezésre. Fázunk a megemlékezéses programoktól: rosszul kivitelezett, átgondolatlan tartalmak és ügyetlen, valamint patetikus programok szoktak ezek lenni, pl. az Élet Menete kapcsán ezt sokszor gondoltuk így. De fontos a téma, nem álltunk ellen. És jól tettük.
Valójában, ezt szögezzük le, sajátos rendezvényen jártunk (Ez utólag jól hangzik. De kizárólag csak utólag. Mert hiába gondolkodtunk a hallottakon, több ponton kevésre jutottunk. )
A pozitívumokról
A megemlékezésből két jó momentumot említünk. Rögtön az első: egy dalt hallottunk, nagyon közepesen előadva. Azt hiszem, ezt. Később mondták, Kállai Ilona énekelt, egy nemzetiségi tanítónő.
Itt azonnal működött az elképzelés (vagy csak az enyém): ha egy megemlékezésen nem profi előadást hallunk, annak célja van. Közölni, hogy ez nem cirkuszi esemény, nem látványosság, nem koncert, nem az esztétika a fontos, hanem más mondanivaló. Például afféle, hogy közöljük, ez egy összegyűlt emlékező közösség, azzal a céllal összeverődve, hogy gondoljunk valamit a múltunkról, komplexen, ha lehet. Ami nem lesz szép. Bonyolult lesz. Egy megemlékezésen pedig egy, a tematikához tartozó dal nem előadandó, azaz nem (profin) prezentálandó, csak éneklendő. Az embernek az az érzése, hogy így majdnem én is tudom, ha akarom.
A másik jó dolog: Setét Jenő a történelemkönyvekről beszélt – azaz arról, mit kívánunk az iskolában elsajátíttatni a nemzeti történelem kapcsán a 14–18 évesekkel (vagy még fiatalabbakkal). Azt, hogy a cigányság itt volt, itt van régóta, valamint a nemzet részét képezi. Nehéz ezzel nem egyetérteni.
A program többi, terjedelmes részével kapcsolatban csak a kérdéseink sorjáznak megállíthatatlanul.
A zenei betétek alatt ugyanis – az első, egyelőadós dalt leszámítva: ott koncepciót sejtettünk (fantáziáltunk?) – erősen úgy éreztük magunkat, mintha egy, a nyolcvanas évek kultúrházában megtartott hétvégi tehetségkutatón lennénk. Zenei szerkesztőnk egy ponton tépett idegekkel távozott, meg sem próbáltuk visszatartani, mi pedig azóta is értetlenül nézünk magunk elé, és azt számolgatjuk, vajon hány kiváló cigányzenésszel lehetett volna megtölteni a programot.
Setét Jenő beszédének többi pontja
Setét erős párhuzamot vont a mostani politikai kurzus roma politikája és kommunikációja, valamint a vészkorszaké és az azt megelőző időké között. Nos, nem vagyunk oda a történelmi analógiákért, úgy általában, a pontatlanokért és túlzókért még úgy sem, de nem nagyon kételkedünk benne, hogy ezt Setét így érzi. Mi viszont erősen hiányoltuk a romagyilkosság-sorozat említését. Az utolsó pont öt éve történt ugyanis, 2009. augusztus 2-án. Évfordulónak megteszi, a téma aktualitása a folyton fellángoló „cigány–magyar” diskurzus megoldatlansága miatt szintén nehezen megkérdőjelezhető. Főhajtás volt, de egy ilyen terjedelmű beszédben a kifejtést bizony hiányoltuk. A témának pedig attól még helye lenne ebben a beszédben akkor is, ha a gyilkosságok nem a Fidesz–KDNP-éra alatt történtek, és így az elhangzott beszéd politikai irányvonalának homogenitását kétségtelenül megtörné a történtek említése.
Setét a megrongált emlékmű helyrehozását említette; a közönség soraiban nagy tetszést aratott, hogy civil erőforrásokból javították azt ki. Ennek mi is örülünk, a mondat második fele azonban azt hangsúlyozta, hogy állami támogatás nélkül. A holokauszt-emlékévben, és máskor is, ilyen célokra valójában lehet pályázni. Az emlékművel kapcsolatos pályázatot nem láttuk sem az NKA oldalán (bár ott csak a nyertes pályázatokat tüntették fel – határozottan múlt időben, hiszen most már nem érhetőek el azok sem), sem a Memento70 oldalán, amely azokat a pályázókat tömöríti, akik visszaadták az állami támogatást. Maradt a kérdésünk, az emlékművel kapcsolatban volt-e egyáltalán pályázat. Nem tudjuk. A témában még ezt találtuk.
Továbbmenve: semmi bajunk azzal, ha egy megemlékezésen tartott beszédnek politikai tartalma van. Sőt, mindjárt jobban érdekel, mintha nem lenne. De ha van politikai tartalma, az legyen konkrétabb: ne célozgatásokban merüljön ki, akár a közmunkára, akár a miskolci kitelepítési ötletre vonatkozik – és lehetne még sorolni. A másik problémánk az, hogy egy megemlékezésen tartott politikai tartalmú beszédnek illene alternatívát fölvázolnia: hogy nem jó, de hogyan lehetne az. Legalább alapelveket, pontokat vártunk volna, de hiába. Dr. King után akár szabadon. I have a dream… Ha már polgárjogi aktivisták. Imádnánk.
Egyéb hiányosságok: a meghívó szövegén hangsúlyozták, hogy romák és szintik együtt emlékeznek. Nem derült ki számunkra, hogy pl. kik azok a szintik, ezért eminnen tájékozódtunk kicsit népcsoport ügyben, és ezt az írást is hasznosnak találtuk.
A nap messze legértelmesebb beszédét egyébként nem hallottuk, mert az ugye egy másik* esemény keretében hangzott el, és Áder János mondta. A KEH oldalán található beszédbe egyáltalán nem lehet belekötni, több mint korrekt, sok fontos mondanivalóval. (Bár az ügyben kissé szkeptikusak vagyunk, ami Áder mondanivalóját és az állam gyakorlati munkájának összhangját illeti.)
* A Roma Holokauszt Emléknapján volt egy állami és egy hangsúlyozottan civil rendezvény, értsenek a szervezők, a résztvevők (civilek és politikusok, utóbbiak is cirkáltak szép számmal) bármit is az utóbbin. Nem kormánypárti és ellenzéki rendezvények vannak, nem közösségi vagy kisebbségi, hanem állami és civil. Egymással szembenállva, üzengetve, mintha bizony a civil rendezvény (és szféra) célja és értelme a szembenállás és az üzengetés volna. (Civil alatt most nem értjük a kormány civiljeit. Kevéssé örülünk azonban annak, hogy azok a civilek, akik nem a kormányéi, mintha bizony az ún. demokratikus ellenzékéi lennének. De már megdöbbenni se tudunk a jelenségen, a demokratikus és ellenzék szavak után a civilt is okkupálták honfitársaink a politikai elitből, kivéve tán Tarlóst, aki nem érti, ugye, mi a civil. Mi ugyan őt is ritkán, de lassan ebben egyet tudunk érteni vele.) Hol voltak „a” civilek a civil rendezvényről? A jó mintát fölmutató szerveződések, akik az ország különböző pontjain nem csupán szembenállnak vagy üzengetnek, de tanodákat működtetnek, közösséget fejlesztenek, túllépnek a kommunikációs érvényesülési hajcihőn, és effektíve dolgoznak? (Munkaalapú állam, ugye.) Ugyanúgy hiányoztak ők, mint minimum a kiinduló alapelvek vagy -pontok (pozitív alternatív jövőképet már nincs pofánk követelni, hiányoltuk csupán, és arcunkat fényes szelekbe tartva bízunk benne erősen, hogy készülnek az ún. demokratikus ellenzék műhelyeiben egyre csak) – a politikai tartalmú beszédből. Polgárjogi aktivisták már vannak, vajon a polgári lét lehetősége, illetve a polgári jogokkal élni akaró és tudó egyének és közösségek világa létezik-e, s ha nem, mert így sejtjük, akkor mikor és hogyan jön el? Várjuk, mint a Messiást? Igény, ugye, lenne rá…
Sajtótallózás
A téma kapcsán a HVG kitett magáért egy Daróczi Ágnes-interjúval, ez egy jó anyag. A beszámolót a megemlékezésről azonban egyszerűen átvették az MTI-től, ahogy azt az Origónál, MNO-nál is látjuk; a sort nem is folytatjuk. De először is, drága billentyűpüfölő barátaink! Ha már közöljük egy rendezvényen megjelent pártok névsorát, az ne legyen hiányos! Az LMP kimaradt, pedig a tetthelyen egy társelnök és a vadiúj budapesti főpolgármester-jelölt is szaladgált. (Utóbbiról nekünk sem sok jut eszünkbe, valami leszármazottnak hírlik és zöldséges.) És ha már fölsorolás, a többieket sem ártott volna pontosabban, résztvevőkkel említeni. Szerintünk van valami bájos és pikáns abban, hogy pl. a DK nyilván nem Eörsit küldte, és nem a július 12-én rendezett tüntetés vezérszónokát, hanem biztosra ment Bauerrel (bár megengedjük, hogy Bauert küldeniük sem kellhetett). A Népszava képgalériáját érdemes lapozgatni, ők legalább abból csináltak sajátot.
Pártnyilatkozatok és társaik
A Fidesz nem hajrázott rá a témára, az övék talán a legsemmitmondóbb szöveg. Az MSZP-nél a gondolati kohéziót hiányoljuk (a társadalmi integritásnak mi köze az auschwitzi emléktúrákhoz?). Fodorék lelkesen csatlakoztak természetesen. A többit kitaláljátok magatok is, mi elfáradtunk, meleg van. Az LMP-é jó.
A cikk írásában Takács Bori segédkezett. (Sokat!) A nyitókép is az ő felvétele.
Facebook Comments