HA NINCS MEGNEVEZVE A VISZONY, ÖSSZETORLÓDIK AZ IDŐ

HA NINCS MEGNEVEZVE A VISZONY, ÖSSZETORLÓDIK AZ IDŐ

- in Aktuális, Kiemelt, Könnyű
2358
magendavid-cim

 

Sosem találódik ki semmi magától: egy séta nyomában

 
 
A vezetett városi séta nehéz műfaj. Sok összetevőből áll, amelyek furcsa, nem egészen magától értetődő rendszerként viselkednek. Van a város, vagy legalábbis a hely, ahol járni kell és az ott útba eső dolgok, amelyeket nézni kell. Van az idegenvezető, aki beszél és a városnéző, aki őrá, meg a helyre, meg a dolgokra egyszerre figyel. Az útirány és az állomások mind arra valók, hogy a városnéző azt a gondolatot, amit az idegenvezető elgondolt, pontosabban és szabadabban, ezáltal mélyebben sajátítsa el, mintha elolvasná, vagy elmondanák neki egy előadáson. Élményszerűvé válik az információ.

Már háromnegyed órája állunk egy helyben és arról van szó, hogy a zsidók nem mehettek ki a csillagos házakból. Nem tudni, mikor indulunk tovább, sem hogy mi fog addig történni. Az 1944-es magyarországi politikai események pontos és túlságosan részletező történelmi felelevenítése zajlik. Nem mehetünk ki ebből az egykori csillagos házból, mert itt zajlik ez a program, ami arról szól, hogy az itteni lakosok nem mehettek ki innen, csak napi három órára.

A városi séta tervezési hiányosságai akaratlan jelentés-egybeesésekhez vezethetnek. Most például úgy hat mindez, hogy a séta vezetői, a történelmi tények előadói maguk ejtettek csapdába minket, azonossá válnak azzal, amiről beszélnek, hogy a magyar államapparátus és a német katonaság együttműködése tette lehetővé a zsidók csillagos házakban való állandó őrzését. Mi vagyunk a zsidók és ők tehetnek róla, hogy nem mehetek ki innen. A hallgatóság egy gangos ház udvarára bezárva várja az ismeretlen folytatást.

Hogy történhet ez? Egyszerűen úgy, hogy az előadók nem mutatkoztak be elég pontosan. A nevüket elmondták, hogy ők Ádler Tamás, Fris E. Kata és Lelkes Szilvia, akik a kutatásaik során a környékbeli zsidóság ’44-es emlékeit kutatták. Több minden miatt hiányos ez a bemutatkozás. Nem derült ki, hogy ez a kutatás egyáltalán kikből áll és micsoda, hogyan szerveződik, és az sem, hogy milyen következtetéseket vonhat el ebből a hallgatóság. Viszont ezen a kutatáson keresztül mondanak el mindent.
 

Mi vagyunk a zsidók, és ők tehetnek róla. Nem mutatkoztak be elég pontosan.

Mi vagyunk a zsidók, és ők tehetnek róla. Nem mutatkoztak be elég pontosan.

 

Az a történet rajzolódik ki, hogy ők hárman mentek a környéken és beszéltek idős nénikkel és bácsikkal, házakban a Népszínház utcában és a környéken, amik közül pár dolog egybeesett a hivatalos történelmi dokumentumokkal, néhány pedig nem.

Megyünk a Nagyfuvaros utcai zsinagógába, ahol megtudjuk, hogy ’44-ben sok árva gyerek volt, akiket többek között a Vöröskereszt igyekezett elszállásolni, többek között itt, ennek a zsinagógának a pincéjében. A cím alapján a külső nyolcadik kerületi fegyveres ellenállókról lesz szó, ám mind ez ideig a gyermekmentőkről és a menleveleket kibocsátó nagykövetségekről tudhatjuk meg azt, ami egyébként is tudható. A fegyveres ellenállás kérdése amúgy is érzékeny téma, ugyanis nincsenek róla egyértelmű adatok.

Ahogy továbbmegyünk a II. János Pál pápa előtt Köztársaság előtt 1944-ben éppen Tisza Kálmán térre, megtudjuk, hogy azért itt állunk meg, mert a Népszínház utcában túl nagy a forgalom. Mindazonáltal ottani házakról hallhatunk visszaemlékezéseket, amelyeket a séta vezetői gyűjtöttek. Ezeket az információkat a levéltári adatokkal összevetve adják elő a számunkra.

Fegyveres ellenállókról még mindig nincs szó. A levéltári adatok és a túlélők mostani visszaemlékezései egyaránt elkerülik ezt a témát. Hogy a holokauszt és a túlélők, valamint a levéltárak mostani állapota között mi történt, még említés szintjén sem merül fel. A közbeeső évtizedek, a szocializmus, mint az információ-torzulás igencsak számottevő tényezője, még csak meg említésre sem kerül.

Ahogy elérünk az Alföldi utca és a Kun utca sarkára, körülbelül másfél órája tart a séta, rátérnek a „vagány zsidókra”. Megtudjuk, hogy az interjúk során két személyt sikerült azonosítaniuk, akik náci egyenruhába öltözve álnáciként intézkedtek a Teleki tér környékén, akik fegyverekkel felszerelkezve szálltak szembe a valódi németekkel, ezzel többször is megakadályozva, hogy egész háznyi zsidókat végezzenek ki. E két ember neve: Leitner Gyuri és Lantos Miklós.
 

Kun utca egy hajdani helyi lakos másik perspektívájából (Major János - Biboldó mosakszik, 1967)

Kun utca egy hajdani helyi lakos másik perspektívájából
(Major János: Biboldó mosakszik; 1967)

 

Éppen hogy felmerül a „Kis Varsó” szókapcsolat, miközben utólag értelmezve az elmondottakat egyértelműen e mítosz cáfolatait hallhattuk. A Kis Varsó-történet sokak számára ismerős: a varsói gettófelkelésről elnevezett esemény egy Népszínház utcai ház fegyveres lakóinak aktív ellenállása.

Erről hivatalos adatok nincsenek, és a kutatók által készített interjúkban is egymásnak ellentmondó, illetve az egész eseményt tagadó állítások bukkantak fel.

E két tényből azt a következtetést levonni ugyanakkor, hogy akkor minden valószínűség szerint mindössze szétszórt, szervezetlen jelenségek gyűjtőneve, ami sokak fejében hősies és bátor közösségi tettként szerepel, csupán egy dolgot feltételezhet: valaki kitalálta az egészet. Magától ugyanis nem találódik ki ilyesmi, ebben talán egyetérthetünk. Ezt a következtetést azonban nem mondja ki senki a séta folyamán, nemhogy a kitaláló mint szükséges alkatrész, de az a legalább ötven éves időtartam – ami alatt kialakult a legenda – sem kerül említésre.

Sajnálatos, mert ezzel már lehetne vitatkozni. Egyetlen másik lehetőség ugyanis van még: hogy valóban volt szervezett fegyveres ellenálló-csoport, de ennek minden konkrét, hivatalos jele, emléke és következménye eltűnt, s kizárólag szóbeli tanként él tovább. Nem lenne túlságosan meglepő, ha a szocializmus fenntartásához nem tűnt volna igazán kedvezőnek egy vallási alapon szerveződő fegyveres ellenálló-csoport akár csak alkalmi hőstettének emléke sem. A holokauszt-túlélő zsidók megfélemlítése elterjedt módszer volt az új rendszerrel való együttműködésük biztosítására, ez közismert tény. Miért lett volna jó, hogy ezeknek a zsidóknak hőseik legyenek, vagy ne adjisten maguk is hősiesek próbáljanak lenni?

Akárhogy is, a vagány, azaz hősies és bátor zsidókról szóló modernkori történetek hiánya égető probléma. Erről szó is esett a túra vége felé, hogy ez az egész séta, az egész kutatás egy konkrét hiány körül kering. Ezt a hiányt vágyik megismerni és valamivel betölteni az érdeklődő is. A séta ajánlata arra vonatkozik, hogy elmegyünk megnézni, hol laktak azok a kevés, de valódi vagányok, bátor hősök, akikre jó lenne hasonlítani.

Ami azonban ezt megnehezíti, az az, hogy kicsit sem egyértelmű a séta vezetőinek viszonya ehhez a kérdéshez. Saját identitásuk és ismereteik felmutatása tenné lehetővé, hogy a közönség elfogadja az ő viszonyulásukat. Nem derül ki, hogy ők mit gondolnak, mire számítanak, mit szeretnének, és egyáltalán, mi a jelenlegi céljuk ezzel a kutatással. Milyen viszonyban vannak ők mint zsidók azzal a kérdéssel, hogy voltak-e vagány zsidók. Félő, hogy elfelejtették feltenni maguknak ezt a kérdést. Ezt azonban nem lehet megspórolni, mert ha nem tisztázott a különböző korok egymáshoz képesti viszonya, a sok esemény elkerülhetetlenül összetorlódik, ami azt eredményezi, hogy a séta vezetőiről kell megállapítanunk, hogy ezek sajnos nem vagány zsidók. Hogy a saját maguk által adott címmel éljünk:

ezek szaroznak.

Az utolsó állomás maga a Teleki téri zsinagóga. A kutatás a zsinagógához tartozó Gláser Jakab Alapítvány szervezésében valósult meg és a Teleki tér környéki zsidóság második világháború előtti életét kutatja jelenleg is élő helyi vagy azóta elköltözött környékbeli lakosok emlékein keresztül. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy nyolcvan év körüli emberek gyermekkori emlékeit gyűjtik. Naiv gondolat azt hinni, hogy a kettő között eltelt, a holokausztnál kevésbé konkrétan borzalmas időszak nem hagyott súlyos, maradandó nyomokat minden interjúalanyon, aki Magyarországon töltötte a szocializmus éveit. Ezt a tényt a kutatók figyelmébe ajánlom.
 
 

(Nem szaroztak, ezek vagány zsidók voltak! – Helytörténeti séta a Gláser Jakab Emlékalapítvány szervezésében. A résztvevők megismerkedhetnek a VIII. kerület 1944-es eseményeivel, a csillagos házak, a védlevél-hamisítások és a Kis Varsó néven elhíresült zsidó ellenállás történetével.)

 

Facebook Comments