ALÓ MARX!

ALÓ MARX!

- in Kiemelt, Könnyű
2101
marxhappy

Marx szobra mégis távozik a közgázról.

Vicces indokkal amúgy: a rektor szerint a (többek között) közgazdász Marx “a múlt része”, itt az ideje, hogy a jelenlegi névadó szobra álljon az aulában. Hát igen. Az igazságos Mátyás király nyilván sokkal időszerűbb. Végülis kitalált egy csomó új adót. Bár a törökeket annyira nem szerette, és viszonylag sikeres is volt, de azt a mostani Vezér is kétségkívül élvezné, ha bús seregeit Bécs ellen vezethetné. Viszont – bár igen akarta – nem sikerült dinasztiát alapítania. Szegény Corvin Gásp… izé, János herceget még az NB III-ba sem vették be.

Mindazonáltal én is úgy vélem, hogy Marxnak hülyén állnak a szobrok és a megkövült vagy bronzba öntött tisztelet. Komolyabb figura és viccesebb fickó volt ő ennél. Ennek örömére – kissé szerkesztve – ideteszem pár hónappal ezelőtti blogbejegyzésemet.

Eltávolítják hát Marx szobrát, akit a nagyformátumú-keskenyvágányú illibdemokrata Rétvári Bence a “nem javasolt” kategóriába sorolt, míg az MTA utcanév-triumvirátusa óvatosan csak “aggályosnak” nevezett.

Ha randa, korrupt, tolvaj, kapitalista mutyirendszer lennék, én sem javasolnám. Sőt, valószínűleg az ártott legtöbbet Marx renoméjának, hogy voltak randa, korrupt, tolvaj, magukat nem kapitalistának, vagy egyenesen szocialistának hazudó mutyirendszerek, amelyek javasolták és sztárolták. Afféle felhők közül villámokat szóró istenfigurát kreáltak belőle. Egy aszketikus szuperembert, egyben pedig egy delikát, művelt filantrópot, jó apát, remek férjet, kiváló barátot. Egy unalmas, vitrinbe való biedermeier forradalmárt; ízlés szerint szellemvasúti naftalinszagú rémalakot, vagy babaház-revolucionyer porcelánnippet, aki – mert hát ez jött le a hivatalos “szocialista” Marx-figurából – arrogáns moralitásának Olümposzáról mennydörögte a világba lózunggá silányított téziseit. (Nehéz nem észrevenni: az elképzelt Marx-idol Lenin nagyon is valóságos, kiábrándítóan sótlan és képmutató petit bourgeois figuráját igyekezett leképezni.)

Marxtól igazából mi sem volt idegenebb.

A valóságban részeges, sőt politoxikomán korhely volt; füstölt, mint egy manchesteri gyárkémény az ipari forradalomban, ivott, drogozott; maró, otromba, de mégis végtelenül szórakoztató gúnnyal támadta ellenségeit (voltak számosan), időnként verekedett és párbajozott; átfogó műveltsége dacára imádta az olcsó, hatásvadász rémregényeket és a durva kocsmai nótákat. Mellékesen mélységes felháborodásában ízekre szedte a kapitalizmust, dekonstruálta és újraépítette a filozófiát, a közgazdaságtant, a történettudományt, a születőfélben lévő szociológiát, új kritikai értelmet adott a politikának, hihetetlen erudícióval űzte a zsurnalisztikát, az oknyomozó újságírást, titkos társaságokat és forradalmi klubokat szervezett és eresztett szélnek. Folyékonyan beszélte (részben ő találta ki) a hegeliánus, dialektikus filozófiai tolvajnyelvet, és közben jókat röhögött önmagán is. Legfontosabb, legtudósabb munkáit telezsúfolta abszurd faviccekkel.

Abszolút erkölcstelen ember volt, hiszen kimutatta az erkölcsök végtelen korlátoltságát és rendszerfüggőségét.

De megvadult kispolgár is volt egyben, aki a kétségbeesésbe kergette hitelezőit, családtagjait, elvtársait – és persze mindenekelőtt Engelst, kedvelt harcostársát és életének fő finanszírozóját. Semmit sem vett komolyan, csak a világ felett érzett elemi erejű felháborodást. Az őrület határán imbolygó zseni volt, a legelbűvölőbb kellemetlen ember, aki mentes volt minden pedantériától, de ömlesztett, hektikusan begyűjtött adatait bármikor képes volt új, addig nem sejtett vagy nem érintett kontextusokba rendezni. Ha valahová belépett, szűkebbnek látszott a szoba. A precíz gyűjtőmunka volt a halála. Izzadva, szitkozódva végezte (de ha kellett, elvégezte, akár embertelen erőfeszítések árán is), a szó szoros értelmében furunkulusok nőttek tőle a valagára. A tőke egy részét ezért állva, egy írópadnál írta. “Megemlegetik még a kapitalisták a keléseimet!” – fenyegetőzött. És bizony, megemlegették.

Marx mindenkit lenézett. Magát is időnként. Nem tisztelt senkit és semmit. A Szovjetunióban tuti főbe lőtték volna. Ezek meg itt ma lehetőleg ne is javasolják. Az Marx megcsúfolása lenne. Féljenek is tőle, undorodjanak tőle. Akkor – ahogy ő maga írta – jól áskált az öreg vakondok.

About the author

Sok mondanivalóm van magamról. Ezeket másutt már többnyire elmondtam. Történész vagyok és anarchista, ebben a sorrendben. Ez némileg a korral jár: régebben a sorrend fordított volt. A történelemben mindig a lázadás érdekelt, a keretek feszegetése; anarchistaként pedig igyekeztem lázadni és feszegetni a kereteket. A keretek persze a helyükön maradtak, így ma van miről írnom. Hét macskám van, és egy kutyám. Két lányom. Többnyire tradicionális bluest hallgatok, Bartókot és Kurt Weillt. Szeretem a régi horrorfilmeket. Veszekedni szoktam a rádióval. Negyvenöt vagyok, szolipszista kommunista.

Related Posts

Facebook Comments