A kezdetektől a rendszerváltásig

A zsidónegyed kialakulása

A régi pesti zsidónegyed fővárosunk egyik legértékesebb része, mivel megőrizte 18. században kialakult beépítési rendszerét. A vár után a második legrégebbi, eredeti szerkezetét megtartó negyedünk. Ez azonban nem azért alakult így, mert a negyedet nagy odafigyeléssel óvták a kezdetek óta. Ellenkezőleg, az évek során felmerülő rendezési ötleteket nem vagy csak minimálisan valósították meg. Ennek legnagyobb akadálya a sűrű beépítés volt, amiért a területet csak nagy számú kisajátítással lehetett volna átrendezni, az pedig az államnak rengeteg pénzébe került volna.

A belső Erzsébetváros a 18. században külvárosi kertes negyedként épült ki. Ebből az időből maradt ránk például a Kertész, Nagydiófa, Akácfa utcanév. A legfontosabb szerep a Király utcának jutott, mivel egyedül ez az útvonal kötötte össze a belvárost a Városligettel. Az 1838-as árvíz idejére a terület már Pest legzsúfoltabb negyedévé vált. Az árvíz pusztításai után kezdték építeni a többnyire klasszicista és ritkábban romantikus stílusú egy-két emeletes házakat, melyek ma a hely legértékesebb épületállományát képezik. Ekkor alakították ki a Wesselényi utcát és a Klauzál teret. A szűk udvarú, mély házakban felismerhető az egykori kertjellegű beépítés, amely a telkek hosszú és keskeny formájában jelentkezett, és meghatározó maradt a városi lakóházak építésekor is.

Pest város először 1786-ban adott engedélyt zsidóknak a letelepedésre, addig Óbudán értékesíthették áruikat a zsidó kereskedők. A pesti lakosság azonban a rendelet után sem látta szívesen őket a belső területeken. Ezért arra kényszerültek, hogy a Károly-kaszárnya (a mai központi városháza) közvetlen szomszédságában rendezzék meg vásárukat, az út másik oldalán rendezett városi vásár folytatásaként. Ezt a területet, mely nagyjából a mai Madách térnek felel meg, 1833-tól Zsidó piacnak, 1840-től pedig Zsidó térnek nevezték. A piactéren állt az Orczy-ház, ami elhelyezkedése és nagy mérete miatt a pesti zsidóság központja lett, ezért meghatározta letelepedésüket is. Orczy József két házat épített egybe, így született a kétemeletes, négy udvarral rendelkező épület, amely a Király utcára valamint a piacra nézett copf stílusú homlokzataival. A Károly-kaszárnya utáni legnagyobb épület volt ekkor Pesten: 48 lakással, raktárakkal, hatalmas pincerendszerrel, mészárszékkel, fürdővel, a földszinten boltokkal, vendéglővel, kávéházzal. A házat egy idő után már szinte csak zsidók lakták, ezért Judenhofnak is nevezték. Ide költöztek át Óbudáról a zsidó kereskedők céhei, és itt kapott helyet a zsidó közösség első nyilvános iskolája, valamint a város második nyilvános zsidó imahelye 1796-ban. A háztól induló Király utca környékén alakult ki az első pesti zsidónegyed. Az utca igen előkelőnek számított Pollack Mihály és Hild József épületeivel Nem csoda, ezen az úton kocsikázott ki a Városligetbe a belváros polgársága.

A 19. század során létesült számtalan imahelyet követően, a negyed arculatának további sajátosságot adó, már templom céljából emelt keleties stílusú zsinagógák közül 1859-ben készült el az első a Dohány utcában. Tervezője Ludwig Förster volt. A következőt Otto Wagner tervei alapján 1872-ben kezdték építeni a Rumbach Sebestyén utcában a status quo ante közösség számára.

A Kiegyezés után – a szervezett városrendezés kezdetei

1873-ban egyesítették Budát, Pestet és Óbudát. A főváros rendezésével ekkor már három éve hivatalosan is foglalkoztak, szervezeti segítségként pedig 1870-ben megalakították a Fővárosi Közmunkák Tanácsát, melynek feladata a fővárosra vonatkozó szabályozási munkák, városrendezési tervek előkészítése, kivitelezése valamint a tervekre vonatkozó pályázati programok kidolgozása, illetve a szabályozási tervek megállapítása. A szervezet 1871-ben nemzetközi pályázatot írt ki Budapest általános rendezési tervére. Láttuk, hogy erre az időszakra a belső Erzsébetváros egyedi, karakteres jelleget kapott. A pályázatra beérkezett tervek, melyek az egész város területét tabula rasa-nak tekintették, a belső Erzsébetváros sajátosságait sem vették figyelembe. Nem tartották szem előtt domborzati adottságait, a városrész funkciójának meghatározásával – mint ahogy a többi terület esetében sem – egyáltalán nem foglalkoztak. Elindult a városrendezés központi irányítású, ámde hibákkal teli időszaka, amit a régi pesti zsidónegyed is megszenvedett. Az Andrássy utat például, városunk egyetlen sugárútját, nem vezették ki a Dunához, viszont évtizedekig próbáltak megoldást találni torkolatának reprezentatív kiépítésére. A Király utca bár elvesztette elsődleges forgalmi szerepét, melyet az Andrássy út vett át, 1945-ig azonban így is a negyed legfontosabb üzleti utcája maradt.

Századforduló

A 19. század végén és a 20. század elején fejeződött be a negyed képének, szerkezetének alakulása. Ekkor épültek későeklektikus és szecessziós bérházai, a Wesselényi és a Dohány utcában öt-hat emeletesek is akár 23 méteres párkánymagassággal. Építtetői gazdag ügyvédek, orvosok, kereskedők voltak. Ekkor épült a Zeneakadémia, az Ernst Múzeum épülete, a Hungária Fürdő és a Continental szálló. 1913-ban kezdték építeni a Kazinczy utcai zsinagógát az ortodox közösség számára Löffler Béla és Löffler Sándor tervei alapján.

A keskeny és mély telkek beépítésére Cziegler Győző talált jó megoldást. Hat udvar segítségével hozott létre gyalogos üzletutcát a Király és a Dob utca között. Az ezen a területen található , Gozsdu-udvarnak nevezett együttest Gozsdu Manó, nagyváradi születésű román jogász alapítványa számára emelték. A magyar és erdélyi román nemzetiségű zsidó vallású fiatalok megfelelő nevelését szolgáló otthon működött itt. Hasonló üzletutcákkal Párizsban, Milánóban, Londonban is találkozhatunk. Épült még néhány ilyen együttes fővárosunkban, de most már egyedül állónak számít a Gozsdu-udvar, amelyet ezért műemlékké nyilvánítottak. Helyreállítási tervére, amelyet a Mérték Építész Stúdió készített az 1990-es években, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal megadta az elvi engedélyt, de a tervből semmi nem lett.

A területet szorosan érintő probléma a Madách sétány terve. 1900-ban azért merült fel az akkor még Erzsébet sugárútnak nevezett útnyitás gondolata a Király és Dob utca között, hogy egészségesebbé, levegősebbé, világosabbá tegyék a negyedet, illetve a belvárost még egy széles út segítségével kössék össze a Városligettel. Már akkor többen látták, hogy ez nem ésszerű megoldás, a kisajátítások miatt túl nagy költséggel járna, ráadásul a rendezés úgy felverné a telekárakat, hogy nem lenne lehetőség egészséges beépítés kialakítására. Nagy volt a vita akörül is, hogy távolsági utat vagy pedig keskenyebb, csak a Nagykörútig vezető kereskedelmi utat alakítsanak itt ki. Ebből is kitűnik, hogy már akkor sem tudták eldönteni, milyen funkciót szánjanak a városrésznek. Megtartsák-e a kereskedelmi jelleget, vagy keressenek valami mást. A zsidónegyed jellegről ebben az időben még nem esett szó, ez a meghatározás csak az UNESCO által kijelölt védőzóna szerep óta került napirendre.

A két világháború között

A két világháború közti időszakban számos problémával küzdött a város. Az ország talpra állása után kevés idő maradt a háború előtt kitűzött feladatok megvalósítására. 1928-ban felfrissítették az Erzsébet sugárút gondolatát. A sugárút helyett egy egyszerűbb utat szerettek volna megépíteni, ami a Klauzál térbe torkollik, onnan pedig a kiszélesített Dob utcában folytatódik. A városházát az út belvárossal találkozó torkolatában akarták felépíteni. Többen azonban már ekkor gondoltak arra, hogy a nagy középület a város legforgalmasabb útja mentén megfojtaná az életet. Éppen ezért az eredetileg kilencven méter széles teret ötvenkét méteresre tervezték.
1930-ban a Fővárosi Közmunkák Tanácsa jeligés pályázatot írt ki az Erzsébet út torkolatának kialakítására. Ezen a helyen ekkor még állt az Orczy-ház, melyet a tervekben már lebontásra ítéltek. Helyére toronyházat álmodtak az építészek. Az első díjat Árkay Aladár kapta, aki tervén az út fölé diadalívszerű áthidalásra több emeletes, modern üzletházat helyezett. 1936-ban az Orczy-ház elpusztításával elindult a negyed értékes épületállományának bontása, mely napjainkban rohamosan folytatódik.
Az idő-közben Madách sétány elnevezésűre változott útnyitási elképzelés megvalósítása csupán 1995-ben folytatódott, amikor a Gozsdu-udvart kiürítették, hogy a sétánynak megfelelően átépíthető legyen. Városrendezési gyakorlatunkra jellemző, hogy ezen túl semmi nem történt. Az épület azóta üresen áll.

A sok megvalósulatlan terv mellett azonban 1930-31-ben megépült a negyed máig jelentős együttese: a Hősök kertje és a Hősök temploma a Dohány utcai zsinagóga mögött, az Első Világháborúban elesett zsidó katonák emlékére, illetve a Zsidó Múzeum, mely együttes ma is jó állapotban található.

A II. Világháborútól a rendszerváltásig

Láthatjuk, hogy a Második Világháború idejére kialakult városrendezési helyzet igen kaotikus volt. A belső Erzsébetváros ekkor tragikus események színhelyévé vált. Itt alakították ki a budapesti gettót a Király, Dohány, Rumbach Sebestyén és Akácfa utca által közrefogott részen. A Holocaust során a negyed zsidó lakossága nagyon lecsökkent, a negyvenes évek végén az államosítás az újrainduló üzleti élet csíráit is eltaposta.
Az 1980-as évek közepén a VÁTI (Városépítési Tudományos Tervező Intézet) a belső Erzsébetváros területén rehabilitációs munkába kezdett. Felmérések sokaságát végezték el. A tervezett rehabilitációban, amiből csak három tömb készült el, főként az utcakép védelmét hangsúlyozták, tehát nem foglalkoztak a házak belső felépítésének megtartásával. Készült később is rehabilitációs terv, pl. 1994-ben a SEM IX. Rt. megvalósíthatósági tanulmánya a Dohány, Klauzál, Wesselényi és Nyár utca által határolt terület számára. A terv segítségével megmenthették volna a Hungária Fürdőt és további másik nyolc épületet. Az erzsébetvárosi képviselőtestület azonban nem szavazta meg az előterjesztést. A következő ciklusban mire foglalkozni kezdtek a területtel, már három fontos épületet elvásároltak az önkormányzat orra elöl, köztük a Hungária Fürdőt is. Az ehhez hasonló mulasztások miatt vált aktuális gondolattá néhány éve a Második Világháború után megszűntetett Fővárosi Közmunkák Tanácsa szervezetének újbóli bevezetése. Az előző cikkben kifejtettem, hogy a jelenlegi önkormányzati rendszer miért nem hatékony a városrendezés szempontjából. A Fővárosi Közmunkák Tanácsának felállításától éppen azt remélik, hogy a Tanács által egy területileg és politikailag független szervezet felügyelhetné a városrendezés feladatait és segítségével egy helyen futhatnának össze a városrendezéshez tartozó szálak.

Mint a fentiekből látható, Pest zsidónegyedének kiépülése már jóval az előtt elkezdődött, hogy a központilag szervezett városrendezés igénye először felmerült volna. Az első, 1871-es rendezési terv óta – mely, mint láttuk, nem nyújtott megfelelő megoldást – nem készült egész fővárosunkra vonatkozó, átfogó városrendezési program. Ennek hiánya ma is érezhető. A régi pesti zsidónegyed területét ez azért érinti különösen érzékenyen, mert így nehezebb megtalálni a negyed szerepét az egész városon belül. Amíg egy idejében meghozott, átfogó városrendezési program egész Budapest életét hosszú távra megkönnyítette volna, addig ennek hiányában az elmúlt közel másfél évszázad alatt született tervek többnyire csak a város egyes, részletproblémáit próbálták orvosolni, több-kevesebb haszonnal vagy kárral. E rendezési tervek legfőbb elszenvedője a zsidónegyed volt, amely éppen azért volt útban, amiért oda települt és nem máshová: a zsidónegyed, minthogy történetéből következően kereskedelmi negyed, épp a város összekötő-útvonalain feküdt. Remélhetőleg a negyed új szereposztásában figyelmet kap történeti értéke, a városrész hangulata, és a tíz éve megjelent, s a mára igen ismertté vált “A zsidó Budapest” című munka nem egy emlékkönyv lesz csupán az egykori zsidónegyedről.