Futballtörténeti sorozatunk második része

A Pilpulon megjelent első cikkemben írtam arról, hogy milyen különbség lehet a futballklubok társadalmi beágyazottsága és az általuk hordozott társadalmi jelentéstartalmak között. Például egy felekezeti szempontból vegyes összetételű klubot híveik és ellendrukkereik azonosíthattak akár zsidóként, akár a keresztény-nemzeti eszme letéteményeseként. Jó példa erre az 1920-as évek magyar futballja: az MTK-ban és az FTC-ben is több zsidó labdarúgó szerepelt, a két klub által hordozott jelentéstartalmakat tekintve viszont egy világ választotta el a két egyesületet. E cikkben azt próbálom vázlatszerűen bemutatni, hogy a magyar futball történetében milyen formában jelenhettek meg „zsidó csapatok”.

Legkönnyebben a deklarált, konkrétan a cionista mozgalom égisze alatt született egyletek azonosíthatók. A cionisták kiindulópontja voltaképp ugyanaz volt, mint az antiszemitáké: a zsidók testileg fejletlenek, félszegek. Az antiszemiták a „zsidók lustaságával” támasztották alá megfigyelésüket, a cionisták viszont az elnyomás, a gettóba zártság lenyomatát látták e testi hátrányban. A Sport és Társadalom című cionista sportlap egyik 1922-es számában megjelent cikk szerint „Évszázados, évezredes történelmi válságok kiszorították a zsidót onnan, ahol feszült az izom, ahol röpült a diszkosz, ahol pengett a kard, ahol paripa tombolt, ahol nőtt az erő. […] Látjuk, hogy a testet a zsidósággal csak a balsorsa hanyagoltatta el, nem pedig felfogása, hivatása, vallása.”

E testi hátrány leküzdésére alakult meg Max Nordau irányításával 1903-ban, a bázeli 6. cionista kongresszus után a Jüdische Turnerschaft, mely később berlini székhelyéről irányította a zsidó sportklubokat. A Nordau által megálmodott Muskel-Judentum eszméje gyors karriert futott be, 1914 előtt mintegy 100 sportkört alapítottak a cionisták. A sportmozgalom centruma Közép-Európában volt, itt működtek a legnagyobb klubok, így a Hakoah Wien, a Bar Kochba Berlin és Hagibor Praha, 1908-ban pedig Budapesten Dömény Lajos megalapította az első magyar cionista sportegyesületet, a Vívó és Atlétikai Clubot (VAC). E klubok többnyire a zsidó múltat idéző, vagy büszkeséget, bátorságot sugárzó, héber nevet viseltek, sportolóik pedig kék-fehérben, Dávid-csillagos mezben játszottak. Mindezek után nem meglepő: állítólag még az is előfordult, hogy egy MTK–VAC meccsen a cionisták Előre Izrael!-lel biztatták kedvenceiket.

Az MTK drukkerei erre Rajta magyarok!-kal replikáztak. Igaz, hogy ez a történet a megkérdőjelezhető hitelességű, szélsőjobboldali Magyarságból származik, s nem is hihető, hogy a nézők tömegesen skandálták volna e rigmusokat. Ám a beszámoló pontosan érzékelteti, mennyire különbözhetett a zsidóság egyes csoportjainak identitása, az, ahogy a két csapat drukkerei önnön zsidóságukhoz viszonyultak. Az asszimiláció hívei (mint például az MTK drukkerei) aligha tudtak azonosulni a cionistákkal. Az asszimilált zsidók számára a sportéletbe való bekapcsolódás nem csupán azt jelentette, hogy úttörőként vesznek részt egy modernizációs vívmány honi elterjesztésében, de lehetőséget nyújtott arra, hogy a klubokban együtt, egyenrangú (sőt kooperáló!) félként szerepeljenek keresztény társaikkal. Egy asszimilált zsidó számára, aki már magyarosította nevét, megjelenésében, norma- és értékrendszerében a polgári középosztály tagjaira igyekezett hasonlítani, s közben a kitérésen gondolkodott – a kék-fehér mezre varrt Dávid-csillag őrültségnek tűnhetett: az asszimiláció elutasítását jelentette, sőt, valamiféle „magamutogató”, önkéntes stigmatizálást.

A cionista klubokon kívül voltak egyesületek, melyeket környezetük, vagy saját híveik is („kvázi”) zsidónak tekintettek. E klubok társadalmi beágyazottságát vegyes felekezeti összetétel jellemezte, bár kétségtelen, hogy gyakran sok zsidó sportolójuk és vezetőjük volt. Általában olyan klubokat soroltak a „zsidó egyesületek” közé, melyek társadalmi bázisát olyan csoportok jelentették, ahol jelentős volt a zsidók aránya. Ezek lehettek lokális beágyazottságú fővárosi sportegyesületek, mint a Terézvárosi TC vagy a III. ker. TVE. Néhány szakmaspecifikus klubra is úgy tekintettek, mint zsidó egyesületre, ilyen volt az Ékszerész SC, vagy a kereskedők egyesülete, a KAOE. Végül sok zsidó vezetője volt a szociáldemokrata sportegyesületeknek, ami kétségtelenül a szekularizálódott zsidóság munkásmozgalomban játszott szerepével magyarázható. E kluboknak sok zsidó tagja volt, sőt, akár zsidó testületek (hitközségek, Chevra Kadisák, betegsegélyzők) vezetőinek neveivel is találkozunk irányítóik között. Kétségtelen, hogy a zsidó vezetők jelenléte hozzájárult e klubok által hordozott zsidó jelentéstartam kialakulásához, sőt, egy közösség zsidó tagjai számára is vonzóbbá válhatott egy ilyen egyesület. Ám a „zsidó” jelzőt többnyire a radikálisok ragasztották e klubokhoz, ők igyekeztek úgy megjeleníteni a klubok versengésének tétjeit, hogy ott zsidók és keresztények (pontosabban magyarok) szimbolikus harca folyik. A Terézváros, vagy a KAOE drukkerei kevésbé látták „zsidónak” kedvenc egyesületüket.

Az MTK esetében azonban túlzás lenne azt állítani, hogy csupán az antiszemiták kapcsolták volna a klubhoz a zsidó jelzőt, hiszen saját drukkereik nagy része is zsidóként azonosította klubot. Az egyesületet kényszer szülte: a Nemzeti Torna Egylet (NTE) atletizálni vágyó (főként zsidó) sportolóinak nem lehetett esélyük, hogy belépjenek a zárt, keresztény és arisztokratikus szellemiségű Magyar Athletikai Clubba (MAC), az NTE viszont nem preferálta az atlétikát. A klub névszimbolikája arról árulkodik, hogy az MTK még a látszatát is igyekezett elkerülni, hogy valamiféle köze lenne a főváros zsidó közösségéhez. A Magyar jelző még érthető is (hiszen ez szerepel a MAC nevében is), viszont a 19. század végén, amikor a német torna és az angol atlétika hívei domináltak a sportéletben, példa nélküli, hogy egy klub olyan magyaros neveket válasszon, mint a Testgyakorlók és a Köre. Ezek után nem is csoda, hogy amikor 1926-ban bevezették a profi bajnokságot, az MTK hivatásos labdarúgó szakosztálya a Hungária nevet vette. De mai példát is említhetünk. Vajon, pár éve hogy magyarázhattuk volna el a Hungária körútra tévedő Ajax-drukkernek (aki Amszterdamban izraeli zászlót feszít ki a stadionban), hogy az MTK pályáján mit jelképez a hazai, illetve a vendégszektorban látható magyar lobogó, s vajon az MTK-Hungária meccsén miért a vendégek szurkolnak ria-ria Hungáriával?

Az MTK-nak természetesen nem csak zsidó tagjai és drukkerei, s főként nem csak zsidó sportolói voltak. Így elvileg még azt az állítást is megengedhetnénk, hogy az MTK-t is elsősorban az antiszemiták tekintették „zsidó egyesületnek”. Úgy gondolom azonban, hogy a kék-fehérek épp annak köszönhették páratlan sikereiket, hogy a klub hívei is mint zsidó egyesületre tekintettek az MTK-ra. Az első világháború előtt alapított fővárosi sportegyesületek közül ugyanis hosszabb távon csak azok maradtak talpon, akik maguk mögött tudhatták egy városrész lakosságát (Kispest, Újpest), vagy egy nagyobb gyár kebelében működtek (Törekvés, Csepel), esetleg egy politikai csoport állt mögöttük (Vasas). Szerencsés esetben egy klub olyan társadalmi jelentéstartalmakat hordozott, hogy népszerűsége túlmutatott az eredeti bázisközösségen – erre legjobb példa a Ferencváros. Ha az MTK-t nem tekintette volna magáénak a főváros zsidó polgársága, akkor bizonyára úgy jár, mint a többi, lokálisan nem beágyazott, és nem gyári csapat (nem árt tudatosítani: az MTK-nak kezdetben semmiféle, jól megfogható, definiálható társadalmi bázisa nem volt). Vagyis ha az MTK saját hívei szemében nem jelent volna meg zsidó klubként, akkor évtizedekkel később a sportéletben betöltött súlya hasonló lett volna, mint a 33 FC-é, a BTC-é, a Nemzetié, a BAK-é, vagy a BBTE-é és a többi alulról szerveződő, polgári, „civil” sportegyesületé. Ne legyenek kétségeink: ha az MTK nem tudta volna maga mögé állítani a zsidó polgárokat, valószínű, hogy már a gazdasági világválságot sem élték volna túl.

A kényszerszülte alapítás, félelem az antiszemitizmustól, a deklarált zsidó háttér hiánya, a nem homogén felekezeti jelleg: e négy okkal magyarázható, hogy az MTK tabuként kezelte, s igyekezett eliminálni annak jelentőségét, hogy a klub által hordozott jelentéstartalmak a főváros zsidóságához kötik. Jellemző, hogy a klub történetét feldolgozó könyvek is igyekeznek e ténynek minél kisebb jelentőséget tulajdonítani, s többnyire az MTK demokratikus jellegét emelik ki (ami kétségkívül helytálló, épp csak a lényeget fedi el). Az, hogy egy egyesület miként határozza meg önképét, vagy a futballtérben hogyan definiálják mások – vagyis az ellenfelek – a klub által hordozott társadalmi jelentéstartalmakat, gyakran függ az adott kor politikai erőterének hatalmi viszonyaitól is. Így például az 1930-as évek végén a szélsőjobboldal szemében a Kispest és az Újpest is kis híján zsidó klubnak számított (a két klub 1939-40-ben komoly árjásításon esett át, amiről mai drukkereik aligha tudnak). Az MTK-nál a magyarországi sztálinizmus idején különös időszak kezdődött. A kvázi-zsidó háttér ebben a korszakban vállalhatatlanná vált, de a polgári-demokratikus jelleget sem hangsúlyozhatták, hiszen ez valami kapitalista maradványnak tűnt volna. Talán hihetetlen, de a főváros korábban egyik legjelentősebb polgári klubja, melyet egy vagyonos nagypolgár irányított, 1949-ben – más sportegyesületekhez hasonlóan – munkás (!) gyökereit emelte ki. Az 1949-ben megjelent MTK-történeti könyvben (az előszót írta: Marosán György díszelnök) kínosan kerülték, hogy a zsidó szót egyáltalán papírra vessék. A klub által hordozott jelentéstartalmak kényszerű átideologizálása következtében a szerzők még az MTK történetét is kénytelenek voltak átírni. Az 1940-es, nyíltan antiszemita üldöztetésről például ezt olvashatjuk: „A német imperializmus szolgái a belpolitikai életben is diktatúrát teremtettek, s a diktatórikus elveket következetesen megvalósították a sportban is. Ez az irányzat természetszerűleg elsősorban a leginkább baloldali Hungáriát támadtak egyre erősödő terrorjával.” Az idézet iskolapéldája a magyarországi zsidó asszimiláció sajátos vonásának: ahogy a zsidók lehettek mózeshitűek, vagy később izraeliták, úgy lehetett az MTK polgári, demokratikus, vagy épp baloldali klub. De az a tény, hogy az egyesületnek – bár soha sem volt deklaráltan zsidó klub – van valami „mélyebb” viszonya Budapest zsidóságához, mindig is tabu volt.

Kapcsolódó anyagok

Az első rész
A zsidó Ajax (egy másik focis cikk a pilpulról)