Isten a suttogásban

Isten a suttogásban

- in Komoly
2687
szél

 

És beméne ott egy barlangba, és ott hála. És ímé lőn az Úrnak beszéde ő hozzá, és monda néki: Mit csinálsz itt Illés? 
Ő pedig monda: Nagy búsulásom van az Úrért, a Seregek Istenéért; mert elhagyták a te szövetségedet az Izráel fiai, a te oltáraidat lerontották, és a te prófétáidat fegyverrel megölték, és csak én egyedül maradtam, és engem is halálra keresnek. És monda: Jőjj ki és állj meg ezen a hegyen, az Úr előtt. És ímé ott az Úr volt elmenendő. És az Úr előtt megyen vala nagy és erős szél, a mely a hegyeket megszaggatta és meghasogatta a kősziklákat az Úr előtt; de az Úr nem vala abban a szélben. És a szél után földindulás lett; de az Úr nem volt a földindulásban sem.

És a földindulás után tűz jöve, de nem volt az Úr a tűzben sem. És a tűz után egy halk szelíd hang hallatszék.
És mikor Illés ezt hallotta, befedé az ő arczát palástjával, és kimenvén, megálla a barlang ajtajában, és ímé szózat lőn ő hozzá, a mely ezt mondá: Mit csinálsz itt Illés?
És ő felele: Nagy búsulásom van az Úrért, a Seregeknek Istenéért, mert az Izráel fiai elhagyták a te szövetségedet, lerontották a te oltáraidat, és a te prófétáidat megölték fegyverrel, és én egyedül maradtam, és engem is halálra keresnek.
(1Kir., 19, 9-14)

Isten, a bibliai szövegek tanúsága szerint, többféle módon mutatja meg magát kiválasztottjainak. Bár az írás gyakran csak arról számol be, hogy „megjelent az Úr” (pl. Gen. 12, 7), és nem ad különösebb leírást a megjelenés módjáról, gyakran előfordul, hogy természeti csapások kísérik Isten megmutatkozását, így történik például a tóraadáskor, amelynek során mennydörgések, villámlások és sűrű felhő közepette ereszkedik le az Úr a hegyre (Ex., 19, 16). Előfordul továbbá forgószél, mint Jób esetében, akinek ebből a szélből nyilatkoztatja ki magát Isten (Jób 38, 1), tűz (Zsolt., 50, 3) és vihar (Zsolt., 18, 8-16).

Illés esete azért különös, mert Isten, megjelenésekor, megmutatja mindezeket a feltűnő természeti csapásokat, és hangsúlyosan nem jelenik meg bennük, hanem a megnyilvánulás egy másik módját választja, a magyarra Károli által „halk, szelíd hang”-nak fordított jelenséget.


A szöveg közelebbi vizsgálata előtt fontos megismerni annak kontextusát: Illés a Hóreb-hegyre történő menekülés előtt párharcra hívta ki Baál négyszázötven prófétáját, akik egyébként Jezébelnek, Akháb izraeli király feleségének kegyeit élvezték. Illés a párharcot az Úr segítségével megnyeri: az Úr tüze elemészti a vízzel leöntött rőzsehalmot és a rajta levő áldozati tulkot, a Baál prófétái viszont hiába kérik istenüket hasonló csodatételre. Illés ezek után megöli a Baál-prófétákat, ami Jezébelt hatalmas haragra gerjeszti, és Illést halálra keresteti. Ekkor menekül a próféta a Hóreb irányába, és amikor már vissza akarja adni az életét az Úrnak, egy angyal jelenik meg neki, és bíztatja az út folytatására. Ezután érkezik el a Hórebre, ahol egy barlangban lakik, és itt éri a fent olvasható isteni megjelenés, majd Istennel párbeszédbe elegyedve Illés újabb utasításokat kap. 


A szöveghelynek legalább két fontos párhuzama van, amelyre a kommentátorok is felhívják a figyelmünket: egyrészt Mózes esete (Ex., 33, 12,23), aki könyörög Istennek, hogy mutassa meg magát, és ezáltal szolgáltasson valami biztosítékot arra, hogy Izraellel lesz a vándorlás során, és arra, hogy bízik Mózesben. Ekkor az Úr dicsősége elvonul Mózes előtt, Mózes pedig a Szinaj egy szikláján áll, és letakarja az arcát. (A Szinaj-hegy egyébként azonos a Hórebbel). A másik fontos párhuzam Jób könyvében található, mégpedig Jób egy barátjának, Elifáznak a látomásában (Jób 4, 12-16). Elifáz egy éjjel isteni üzenetet kap, de nem mennydörgés vagy szélvihar közepette, hanem éjszakai vízióban, és egy olyan képet lát, amit fel is ismer, de nem is, és suttogás-szerű hangot hall.
A teofánia (isteni megjelenés) egyéb formáit ismerve, az Illés-teofánia korai zsidó kommentátorai a következő kérdéseket teszik fel a szöveggel kapcsolatban:


1. Mi az, ami az Úrból nem volt jelen ebben a három természeti jelenségben (szél, földrengés, tűz)? 
2. Hogyan írható le a halk, szelíd, hang (kól demama dakka), ami végül Isten jelenlétét hordozza? 
3. Mi a jelentése annak, hogy Isten így fejezi ki magát, és nem a szélben vagy a tűzben, esetleg a földrengésben?
4. Vajon a szöveg egy beszédet ad vissza, amely előre elmeséli a kinyilatkozást, vagy magát az eseményt írja le? 

A következőkben ezeket a problémákat a Jonatán-Targum (a héber szöveg egy arámi fordítása), Rasi (Rabbi Slómó ben Jichak, 1040-1105), Radak (Rabbi David Kimchi, 1160-1235) és Ralbag (Rabbi Lévi ben Gersom, vagy Gersonidesz, 1288-1344) kommentárjai alapján mutatom be.
1. Míg a bibliai szöveg csak annyit közöl a szélről, földrengésről és tűzről, hogy az Úr nincs bennük, a Jonatán-Targum egyértelműen kimondja, hogy az isteni jelenlét (sechina-héber, sechinta-arámi) az, amelyik hiányzik a fenti jelenségekből, és ami feltehetőleg a halk, suttogó hangban megtalálható, bár ezt a szöveg nem pontosítja. Az egyes természeti jelenségeket viszont úgy írja körül, mint a „szél hírnőkeinek serege”, hasonlóképpen említi a földrengés és a tűz „hírnökeinek seregét”. Rasi kommentárjában az arámi szövegre hagyatkozik, Radak – Ralbaggal egyetértésben – ellenben egyértelműen közli, hogy Isten dicsősége (kavód) az, ami a hangos jelenségekben nem található meg, és felhívja a figyelmet arra, hogy Mózesnek is hasonló körülmények között mutatta meg magát az Isten (Ex. 34, 6 – nem a fent hivatkozott Exodus-rész!). 

2. De hogyan, milyen hangjelenségként értelmezhető a „halk, szelíd hang”? 
A kommentátorok egyetértenek abban, hogy ez egy mély hangot jelent (ahogy egyébként mély, mormogó hangnak tartják azt is, amikor az Úr egy prófétájával közli, mit kell majd mondania). Rasi szerint ez a „suttogásból érkező, gyenge hang”, Ralbag pedig költőien úgy fogalmaz, hogy „az Úrtól, áldott legyen, származó hang, hangból és csendből összeszőve”. Rasi kommentárjában utal a fent már említett Jób-részletre, ahol szintén egy olyan hangjeleneségről van szó, amely a suttogáshoz kapcsolódik. A „halk, szelíd hang” héber megfelelője egyébként maga is játszik a mássalhangzókkal: a kól demama dakka a k-d-m – m-d-k sorozattal teszi különössé a hangzást. (A héber Bibliában az azonos mássalhangzókkal való játék kedvelt költői eszköz.)

3. Kérdés marad azonban, hogy az Úr miért mutatja be ezt a bonyolult hang- és fényjátékot Illésnek? Mit akar mindezzel kifejezni? Radakkal kérdezve: mire jó ez az egész? Hiszen az Úr megmondhatta volna Illésnek, hogy mit tegyen, ehelyett pedig elvitte a Hórebre, megmutatta neki magát, majd csak azután közölt konkrét utasításokat. Radak szerint mindez azért történt, hogy megjutalmazza és megszentelje Illést mindazért, amit a Kármelen tett, hogy kiállt a Baal-papok ellen, visszatérítette Izrael fiait az Úrhoz, és megölte a Baal-prófétákat. A szélben, földrengésben, tűzben és halk hangban tehát ezt a kegyelmet kell látni, ahogy egyébként – bár Radak ezt nem említi -, Mózes is szorult helyzetben kéri az Úr megjelenését, aki ezt kivételesen, csak neki, különösen intim kapcsolatuk miatt, meg is adja. 
Ralbag értelmezése ennél bonyolultabb, viszont arra is magyarázatot ad, mit jelent az isteni dicsőség nélküli nagy természeti jelenségek és az isteni dicsőséget tartalmazó halk hang ellentéte. Kiindulópontja, hogy az isteni megjelenés előtt Illés panaszkodott arról, hogy szenvedvén szenved, mert Izrael fiai áthágták a törvényt, az Úr oltárait lerombolták és prófétáit megölték. Ralbag szerint Illés tehát bosszút követel, azt kéri az Úrtól, büntesse meg végre Izrael fiait mindazért a rosszért, amit eddig cselekedtek. De az Úr azért mutatta meg dicsőségét, hogy Illés képes legyen a kegyelemért imádkozni, nem pedig a nép megsemmisítéséért. A szél, földrengés és tűz annak bemutatása volna, hogy mit nem akar alkalmazni Isten azért, hogy jobb útra térítse a népet; ehelyett inkább elrejti az arcát előlük. A megnyilvánulás tehát azt is jelenti, hogy Isten egyszerűen leveszi a kezét Izrael sorsáról, vagy legalábbis közvetlenül nem szándékozik beleszólni az ügyekbe éhséggel, járvánnyal, pusztítással. Ezt a közvetlen beavatkozást Ralbag a pusztai vándorláshoz kapcsolja, amikor Isten rögtön a nép tudomására hozta, hogy vétkezett, és a büntetés ahhoz hasonlított, ahogy most éppen hogy nem jelent meg (a szélhez-tűzhöz), ezután pedig az isteni igazságszolgáltatás a különös hanghoz fog hasonlítani, feltehetőleg tehát kevésbé lesz egyértelmű, nehezebben kivehető, viszont fájdalommentesebb. Ralbag értelmezése olyan, mintha a rabbinikus kor istenképét próbálná megmutatni: az egyértelműen nem megnyilatkozó, visszavonult Istent. Ralbag szerint egyébként Illés azzal, hogy újra elismételte szenvedésének okát, csak azt bizonyította, hogy nem értette meg, mit jelentett az előtte elvonuló megnyilatkozás.

4. A bibliai szöveg egy másik nehézsége csak Radakot érdekli. Ez annak a kérdése, hogy vajon az Úr megnyilvánulása Illésnek elmeséltetett, majd utána megtörtént, és ez a mesélés lett rögzítve, vagy maga a jelenség került leírásra. Az előbbit az igazolja, hogy a természeti jelenségeket leíró mondat felszólítással kezdődik: „Jöjj ki, és állj meg ezen a hegyen”, és a mondatot lehet értelmezni ennek a felszólításnak a folytatásaként. Ebben az esetben azt jelenti, hogy az Úr elmondta, mi fog történni, Illés pedig ezt megértve kivárta a három elem elvonulását, és a halk-furcsa hangra kilépett a barlang bejárata elé. Egy olyan szöveg, amely a felszólítás utáni mesélésként, leírásként értelmezhető, legitim módon levezethető a héberből is. Ennek alapján így nézne ki ez a rész:

„Jöjj ki, és állj meg ezen a hegyen, és ímé az Úr megy el, és nagy és erős szél van az Úr előtt…”


A második variáció szerint az említett mondat második felét leírásnak értelmezzük, és Illésnek csak annyi hangzott el, hogy „menj, és állj a hegyre!”, és ekkor elkezdődött az erős szél. Honnan tudta azonban Illés, hogy melyikben van az Úr? Radak erre így válaszol: „És azt mondta neki a hang: az Úr nincs a szélben”. Volt tehát egy hang, amely mindig tudtára adta a prófétának, hogy éppen hogy állnak az események, jelen van-e már az Úr, a halk hangnál azonban nem kellett szólnia, mert Illés megértette, hogy éppen abban a pillanatban kell kilépnie a barlang elé. Így elképzelhető az is, hogy a történésekkel egyidejűleg szólalt meg az eseményeket kommentáló hang, és jegyezte meg, hogy az „Úr még nincs a hegyeket kiforgató és sziklákat kitépő szélben”. A történés elmesélése és létrejötte tehát egyszerre következett be.


Felmerülhet azonban a kérdés, hogy miben különbözik az isteni hallgatás-hang, amely végül megkérdezte a prófétát: „Mit csinálsz itt, Illés?” attól a hangtól, amelyik a történet elején felszólította: „Jöjj ki és állj meg ezen a hegyen”. Ebben az esetben esetleg Ralbaghoz fordulhatunk, hiszen amennyiben a történés fel akarja hívni Illés figyelmét egy új helyzetre, arra, hogy Isten Izraelt ezután nem a látványos büntetés eszközeivel fogja fegyelmezni, az új hang is ennek a helyzetnek a jele. Ugyanerre a dilemmára azonban Radak alapján azt a támpontot kapjuk, hogy a hosszú isteni megnyilatkozás után a hang egy újfajta viszonyt jelent Isten és a próféta között, mégpedig olyat, ami a látványos, hegyeket megmozgató megnyilatkozás előtt nem jöhetett volna létre, ahogy nem jöhetett volna létre a Baal-papokkal folytatott párviadal előtt sem. Isten a suttogásban így egy újfajta intimitás kezdete volna.

Facebook Comments