Raz, dva, tri, yellow submarine!!! – Punk KGB?

Raz, dva, tri, yellow submarine!!! – Punk KGB?

- in Kiemelt, Könnyű
466
brezsnyev

Valami öreg KGB-s előállt a sztorival, hogy az egész punk mögött a Szovjetunió állt, így akarták tönkrevágni és anarchiába dönteni a Nyugatot.

Én tökre elhiszem neki.

Szerintem annak idején a reneszánszt is a törökök pénzelték, hogy Európa végre egyen-igyon, dugjon, és minderről képeket fessen és verseket írjon, legalább addig sem keresztesháborúzik. Fellazítás, na. Mindenesetre akkor én nem is rugaszkodtam annyira el a valóságtól, amikor az alábbi marhaságot írtam.

Forradalom

A képen Paul McCartney egy fogást mutat elektromos gitárján a szájában cigarettával szólózó Leonyid Iljics Brezsnyevnek, a háttérből Ringo Starr figyeli őket.
Azt hinnénk, ez is csak egy remek montázs, de egy párhuzamos univerzumban a 20. század történelmének egyik legfontosabb pillanatát látjuk. Az ukrán születésű Leonyid Iljics Brezsnyev 1964 januárjában találkozott Moszkvában a Beatles tagjaival – találkozásuk véget vetett a hidegháborúnak, és alapjaiban formálta át a világpolitikai leosztásokat.

Brezsnyev karrierje szokásos szovjet káderkarriernek indult, leszámítva azt, hogy korán szerepet vállalt a szovjet korszakot kutató történészek által csak „zenei tisztogatásnak” nevezett politikai-kulturális mozgalomban. A probléma gyökere a különféle generációkhoz tartozó szovjet bürokraták eltérő zenei ízlése volt; Sztálin és emberei az édesbús grúz népdalokért és a korai, bluesos munkadalokért rajongtak, Hruscsov és garnitúrája pedig elsősorban szovjet esztrádzenét és a KGST-szerződéseknek megfelelően érkező magyar operetteket hallgattak előszeretettel

(ez volt a Pártban és a KGST-ben csak “Zsiguliért Honthy Hannát-egyezménynek” nevezett informális megállapodás).

Brezsnyev és társai azonban új hangokkal kísérleteztek. Az Ukrán Komszomol Csasztuska Bandje elnevezésű együttesükben az orosz népzenei elemeket igyekeztek modern hangzással elegyíteni. Az együttesen belül a fiatal Leonyid afféle vezéregyéniségnek számított: balalajkán és szamováron játszott (ez utóbbi egy gyermekkori félreértés eredménye volt), valamint – mivel apja még a polgárháborúban több zsirárdikalapot zsákmányolt egy francia kapcsolatokkal rendelkező fehérgárdista egységtől – a sztepptánccal is megpróbálkozott, meglehetős sikerrel.

Bár az együttes időnként hatósági zaklatásoknak is ki volt téve (Leonyid fellépő szamovárjába a KGB egy ízben poloskát akart elhelyezni, ám az akkumulátorok csak úgy fértek el, hogy a lakás főfalát megbontották, így az akció hamar lelepleződött), de a fiatal komszomolisták körében egyre népszerűbb lett. Nemzetközi figyelmet akkor kaptak, mikor 1962-ben a Volga autógyár úgy döntött, hogy termékeivel betör az amerikai piacokra, és a fiatalos lendületű együttestől rendelték meg reklámdalukat, a “Zúg a Volga, e-jejejejejeje-juhnyem” című nótát, amely az USA-ban hihetetlen gyorsasággal a slágerlisták élére ugrott (viszont maga a Volga gépkocsi nem lett igazán népszerű, mivel az amerikai vásárlók negatív üzenetként fogták fel az óriási, fekete batárokat kötélen vontató orosz parasztokról szóló reklámfilmet).

Ugyanekkor az angliai Liverpool városában alkotói válságba került egy Beatles nevű, amúgy ígéretesen induló együttes,

amelynek “She loves you, tramtrammtraramm” című kislemeze sajnos nem igazolta be az előzetes várakozásokat. Az együttes nekikeseredett vezetője, Paul McCartney 1963 januárjában hallotta meg Brezsnyevék nótáját egy akkor nyíló brit Volga-szalonban, ahová, jobb híján, kocsimosó-munkásnak jelentkezett. „Az a jejeje! – amikor meghallottam, mintha áramütés ért volna, azonnal tudtam, hogy ez volt az, ami hiányzott!” – emlékezett vissza később Paul. A szalonból (ahová amúgy sem vették volna fel, mert szakszervezeti tag volt, ezt pedig a szovjet tulajdonú vállalatoknál rossz szemmel nézték), azonnal a próbaterembe rohant, és társaival – akik közül az addigi gitáros, John Lennon, a „trammtrammtraramm”-sor szerzője sértődötten kilépett – rögzítették számuk új verzióját, ahol a tramtrammtrararamm helyét már a jejeje vette át – és a nóta bombasiker lett.

A brit slágerlistát vezető Beatles tagjai – amint egy dalukban megörökítették, a BOAC légitársaság gépével – 1964-ben érkeztek Moszkvába, hogy személyesen is találkozhassanak az amerikai slágerlisták élén álló UKCs Band tagjaival. A fénykép akkor készült, amikor a két együttes első közös számát, minden idők legismertebb nótáját, a “Vörös Október nevű sárga tengeralattjárót” rögzítette („Leonyid mindenképpen bele akart íratni egy jejejét, de mi azt egy cigiszünetben suttyomban kihúztuk” – árulta el egy interjúban Ringo Starr dobos).

Innentől az események felgyorsultak. Mikor 1964 őszén a szovjet vezető, Hruscsov egy Alla Pugacsova koncertre a Fekete-tengerhez utazott, a reformzenészek behatoltak a Kremlbe, összetörték a főtitkár lemezgyűjteményét és bajuszt rajzoltak Hruscsov kedvenc dedikált Rátonyi Róbert poszterére.

A vakációról hazatérő Hruscsov és nyomában a Szovjetunió összeomlott, majd sorra követték a keleti blokk országai is, a Magyar Népköztársaság kivételével, ahol a fifikás Kádár János selyempapírba csavart fésűt ragadott, feloszlatta népszerűtlen kormányát, majd az Illés, a Metró és az Omega együttesek tagjaiból szervezett új kabinetet maga köré. A szovjet területeken a puccsista Brezsnyev szerezte meg a főhatalmat: magát első szólógitárossá nevezte ki, a Beatles tagjainak pedig a „Néphatalomért” érdemrend arany fokozatát adományozta (erről írta utóbb a korábban kivált Lennon keserűen szarkasztikus dalát, a “Power to the People”-t).

Ami az orosz romantikus zeneszerzőkért rajongó Leninnek annak idején nem sikerült, Brezsnyev most elérte:

a zenei forradalom végigsöpört a világon, és 1967 júliusában (a „Szeretet Nyarán”) a Jefferson Airplane együttes vezetése alatt álló, az USA feloszlásával alakult Amerikai Forradalmi Hippikommuna végül egyesült a brezsnyevi Szovjet Népi Beatbandák Szövetségével, létrehozva az Újhullámos Világrendet, amelyet az Észak-Atlanti-Csendes-óceáni Könnyűzenei Lemezszerződések Szövetsége és a Kínai Népi Szintipop Műhely közötti állandó zenei feszültségek jellemeznek.

About the author

Sok mondanivalóm van magamról. Ezeket másutt már többnyire elmondtam. Történész vagyok és anarchista, ebben a sorrendben. Ez némileg a korral jár: régebben a sorrend fordított volt. A történelemben mindig a lázadás érdekelt, a keretek feszegetése; anarchistaként pedig igyekeztem lázadni és feszegetni a kereteket. A keretek persze a helyükön maradtak, így ma van miről írnom. Hét macskám van, és egy kutyám. Két lányom. Többnyire tradicionális bluest hallgatok, Bartókot és Kurt Weillt. Szeretem a régi horrorfilmeket. Veszekedni szoktam a rádióval. Negyvenöt vagyok, szolipszista kommunista.

Related Posts

Facebook Comments