DALOLJ, RENDŐR, CSAK AZÉRT IS!

DALOLJ, RENDŐR, CSAK AZÉRT IS!

- in Kiemelt, Könnyű
1025
jiddanarchist

„Ha nem táncolhatok rá, nem az én forradalmam.”

(Emma Goldmannak tulajdonított mondás)

„Itt táncoltunk”

(Tábla a lerombolt Bastille helyén)

 

Van ez a régi jiddis anarchista nóta, az In ale gasn/Daloy politsey, amely roppant közkedvelt a nyugati balos miliőben (nálunk is lehetne ismert akár, csak hát itt mifelénk nem hogy balos miliő nincsen, de igény sem lenne rá; a jiddis anarchista nótákról már nem is beszélve).

Persze, ha kicsit megkapargatjuk, a nóta se nem igazán régi, sem nem igazán anarchista. De jiddisnek jiddis, az tény. És pörgős is, hát mi kell még?

Mikor először hallottam – persze Berlinben, persze egy foglalt házban – rögtön beleszerettem. Már csak azért is, mert sokat ugyan nem értettem a szövegből, de egyvalami rögtön átjött: dalolj, policéj!, azanyád kurva keservit! na, most énekelj, rendőr, táncolj, ahogy mi húzzuk a nótádat, itt a forradalom!

Bár ez félreértésnek, az anarchista plakátok, csupaszív elvtársak, harcias autonóm tüntetések és legkülönfélébb tudatmódosító szerek csalóka elegye által kiprovokált pszeudorevolucijonér mámornak bizonyult, de a „dalolj, policéj!” általam érteni vélt mondandója valójában nem is különbözött olyan sokban az igazi jelentéstől. Mert hát az benne volt a zenében, az énekben, az egészben. Komoly volt, és persze vicces. Akkoriban úgyis azt skandáltuk a berlini utcákon özönölve (az 1990-es évek elején egy-egy május elsején vagy október harmadikán – az egyesítés napján – még özönöltünk), hogy „Eins, zwei, drei, Nazipolizei!” meg „Hoch – die – internationale – Solidarität!”

Zsidónak lenni persze nem volt különösebben vicces a huszadik század elejének Oroszországában, a nyugati letelepedési övezetben (és ez utóbb sem lett persze viccesebb, sőt; és persze sokkal kevésbé volt vicces, mint az 1990-es évek Berlinjében köhögni a könnygáztól). A 19. század végén ötmilliónál is több zsidó élt itt, az Orosz Birodalom nyugati sávjában – javarészt szegények, igen sokan (ó, kedves sztereotípiák, csak most ne hagyjatok el!) munkások (natessék!).

Persze munkásnak, kizsákmányoltnak lenni amúgy sem volt valami nevettető (és ma sem az), de a kettő elegye meg… és persze mégis lehetett belőle vicceket faragni. A csúfolkodó dalok, szóviccek, adomák jól kifigurázták a kis Nyikolájt, minden oroszok cárját (… na és hol vannak itt oroszok, a mi stetlünkben, brúdereim és svesztereim, drága kamerádok?!), meg a rusnya, vérszívó kapitalistákat. És persze a kancsuka boldogabbik végén, a mindig-másik-végén csüngő kozákot, rendőrt, konduktort, policájt és milicijonért. A hatalmi embert. Aki azután utóbb egyenruhát váltott. Sokszor. Bizonyos távolságból szemlélve az egész történelem egy óriási, naftalinszagú gardrób.

Mert hát akkoriban minden munkás gyűlölte a kardlapozós-pogromozós, közvetlen osztályellenséget. Meg azt az egész nagy, mafla, gyilkos tréfli világot, amelyik az állami rendőrattakokban és a paraállami feketeszázas pogromokban csúcsosodott ki.

Az In ale gasn eredetileg rendes, böcsületes munkásmozgalmi dalként született, ünneplőruhás, mérsékelt, hétvégén sanpszot és kávét iszogató szociáldemokrata városi zsidó munkások énekelték – a zsidó munkásszövetség, a Yiddish Arbeit Bund tagjai, ami szocialistának mérsékelt volt ugyan – 1898-ban az alig egy éve alakult szervezet be is lépett az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspártba, ahol inkább mérsékeltnek számított – de egyszerre volt ideológiai önképzőkör, zsidó hagyományőrző műhely, a marxizmus új Zóhárját tábortűzként körbeülő ateista kabbalisták vitafóruma, önvédelmi kommandó és bővérű zsidó kabaré. Ahol a fentiebb említett ünneplő ruhás munkásurak többek (és két snapsz) között: énekeltek. Általában vasárnap. Praktikus okokból.

Az In ale gasn az ő daluk volt. Optimista és ihletett, harcos és öntudatos. Ha meghallgatjuk -nézzük a videót: az első két versszak. Azután, kérem, a macska beleszarik a ventillátorba, és elszabadul az anarchista vihogás. Forduljon fel a zsaru, a kozáknak akadjon a torkán a kancsuka, ássuk el a kis Mikit, jó cárunkat, hordjunk földet még az anyjára is! Hurrá, hurrá, daloj policej!!!

A magyarázat egyszerű.

Ez eredetileg két dal.

Az In ale gasn és a Daloy politsey.

Ez utóbbi – bár kétségkívül és tetten érhetően orosz származású – már Amerikában lett igazán népszerű, az óriási, jórészt német és orosz jiddis munkások alkotta New York-i anarchista miliőben, ahol Emma Goldman szónokolt a szabad szerelemről, és kutyakorbáccsal hagyta helyben a német szociáldemokrata parlamenti képviselőből a Dinamit Prófétájává avanzsált Johann Mostot, aki – véleménye szerint – férfiként ellenforradalmi módon ki akarta sajátítani az ő autonóm testét.

Egybegyúrt nótát Zalmen Mlotek, a National Yiddish Theatre – Folksbiene tótumfaktuma, megszállott klezmer-rajongó fabrikált belőlük, mikor zenét keresett egy 1980-as pazar dokumentumfilmhez, a Free Voice of Labor: The Jewish Anarchists című klasszikushoz (tessenek csak megnézni: https://www.youtube.com/watch?v=sAUgK4e8Q-Q. Mlotek még bronxi gyerekkora idején tanulta hallotta őket anyjától, Hannah-tól, akit amúgy a „zene Jiddishe Maméjénak” tartottak – nem teljesen alaptalanul.

Az összepasszított öszvérdal azután annyira életképessé vált, hogy eredetijei külön-külön már alig találhatóak meg valahol. A nótát sokan „zsidó munkásmozgalmi himnuszként” értékelik, bár hangvétele igencsak kevéssé himnikus. Sajátos proletár-zsidó nemzeti dal – az előénekes különféle dolgokat és teendőket vet fel (mint Petőfi a Nemzeti dalban), de a tömeg, (mint Petőfinél a Nemzeti dalban), csak egyféle választ ad: „Hej, hej, le a zsarukkal! Le az orosz burzsujokkal!”

Nos, ebben meglehetősen egyetértettek szocialisták és anarchisták, az oroszországi Bund, vagy az amerikai anarchista csoportok tagjai, sőt zsidó és nemzsidó munkások egyaránt. Ha a forradalom az elnyomottak kalendáriumok börtönéből kiszabaduló karneválja – ami talán a legszimpatikusabb értelmezés a számtalan különféle forradalomelmélet közül –, akkor valami ilyesmi lehet a tánczenéje.

Illetve hát minden vagy bármi, amire valóban táncolni lehet.

 ínyenceknek szöveg jiddisül:

אין אַלע גאַסן, וווּ מען גייט,
הערט מען זאַבאַסטאָווקעס.
ייִנגלעך, מיידלעך, קינד־און־קייט,
שמועסן פֿון נאַבאָווקעס.

גענוג שוין, ברידער, האָרעווען,
גענוג שוין באָרגן־לײַען,
מאַכט אַ זאַבאַסטאָווקע,
לאָמיר, ברידער, זיך באַפֿרײַען!

ברידער און שוועסטער,
לאָמיר זיך געבן די הענט,
לאָמיר מיקאָלײַקעלען
צעברעכן די ווענט!
היי, היי, דאָלוי פּאָליציי,
דאָלוי סאַמאָדערזשאַוויע וו׳ראָסיי!

ברידער און שוועסטער,
לאָמיר גיין צוזאַמען.
לאָמיר מיקאָלײַקעלען
באַגראָבן מיט דער מאַמען!
היי, היי, דאָלוי פּאָליציי,
דאָלוי סאַמאָדערזשאַוויע וו׳ראָסיי!

נעכטן האָט ער געפֿירט
אַ וועגעלע מיסט,
הײַנט איז ער געוואָרן
אַ קאַפּיטאַליסט.
היי, היי, דאָלוי פּאָליציי,
דאָלוי סאַמאָדערזשאַוויע וו׳ראָסיי!

  • Category

Facebook Comments