Előző (nagyoooon régen megjelent) cikkünkben –Ételt, vagy életet – megpróbáltuk megalapozni a zsidó vegaságot.
Eszerint:
1) Az állat nefes chaja – azaz lélekkel bíró lény. (1Móz. 1:21, 1:24)
2) Isten „alapkoncepciójában” az emberek nem ettek húst. (1Móz. 1:29-30)
3) Az állatok sem vadásztak egymásra. (1Móz. 1:31)
4) Húsevés még a kiűzetés utáni időkben sem volt (ld. 1Móz. 3:17-18.), egészen az Özönvízig. (Többek ellenpéldaként hozzák Ábel áldozatát, de a) ott nincs szó az evésről, b) az áldozatot összekeverni a köznapi húsfogyasztással, finoman fogalmazva, „félrevezető”.)
5) Isten csak az ember erőszakosságára és romlottságára való tekintettel engedélyezi a húsevést, és akkor is nyomban szót emel a „fölösleges” vérontás ellen (1Móz. 9:2-4)
6) Még a Pusztai Vándorlás alatt sem „tehermentes” a húsevés (ld. pl. manna és fürjek).
7) Az általános húsevési engedélyt csak később (5Móz.12:20) kapja meg az ember, és akkor is csak azért, mert képtelen a b’sar ta’avah-nak (a puszta vágy kedvéért fogyasztott húsnak) ellenállni.
8) Végül láthattuk, hogy az Ígéret Földjének táplálékleírásakor is feltűnően hiányoznak a húsok. (pl. 5Móz. 8:7-10)
Ha az „eredeti tervektől” eltekintünk, van még egy igen fontos halachikus elv, ami irányt mutathat. Ez a tsa’ar ba’alei chaim, miszerint tilos szükségtelen fájdalmat okozni az állatoknak. Visszakanyarodva a Tórához, rengeteg példát találunk az állatokkal való szelíd bánásmód fontosságáról.
1) Ábrahám azért választja Rebekát Izsák jövendőbelijének, mert kegyesen bánik az állatokkal. (Legyen úgy, hogy ha azt mondom valamelyik leánynak: Nyújtsd ide a korsódat, hadd igyam! – ő pedig azt mondja: Igyál, sőt még a tevéidet is megitatom – akkor őt rendelted szolgádnak, Izsáknak…! 1Móz. 24: 14. )
2) Közismert, hogy a szombati pihenőnap az állatokra is vonatkozik(Semmiféle munkát ne végezz azon, se te, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálód, se állatod, se a kapuidon belül tartózkodó jövevény. 2Móz. 20:10)
3) Tudjuk, még ellenségeink állataival is „humánus” módon kell bánni(Ha látod, hogy összeroskad terhe alatt annak a szamara, aki gyűlöl téged, ne hagyd magára, hanem segíts rajta! 2Móz. 23:5-6)
4) Ismerjük Bálám és az ő szamarának a történetét, melyben a szamár látta Isten angyalát, Bálám pedig nem, ráadásul meg is verte azt, minekutána az Úr Angyala igencsak megdorgálta. (A szamár látott engem, azért tért ki előlem háromszor is. Ha nem tért volna ki előlem, téged meg is öltelek volna, azt pedig életben hagytam volna. 4Móz. 22:33)
5) Tudjuk, még a munkába állított állattal is kíméletesen kell bánni.(Nyomtató ökörnek ne kösd be a száját! 5Móz. 25:4)
Tudjuk még, hogy mind Mózes, mind Dávid esetében a vezéri erények megmutatkozását láttak abban, hogy a nyájukkal szelíden bántak. Tudjuk, hogy a Példabeszédekben megjelenő (ideális) igaz ember„törődik még állatjának kívánságával is” (Péld. 12:10).
Tudjuk, hogy a Messiási korra vonatkozó víziók, akár Hóseásnál (2:20), akár Ézsaiásnál (11:6) kiemelik, hogy ember többé (ismét) nem emel kardot állatra, s az állatok maguk (ismét) békességben élnek. A Talmudból tudjuk, hogy a szombat nem pusztán az emberi, de az állati szenvedés enyhítése érdekében is megszeghető (bSabat 128b), és hogy állatok – ha nem is egyenlők az emberrel – a teremtés tisztelendő résztvevői. A Chullin 60a szerint Isten egyenesen „konzultált” az állatokkal, mielőtt megteremtette volna őket. (Tudjuk, hogy Noé után Isten az állatokkal is szövetséget kötött, stb., stb.)
Tudjuk, és tudjuk és tudjuk… de vajon tsa’ar ba’alei chaim mennyire van jelen az életünkben?! Finomam szólva: kevéssé. Az állatok egy kicsinyke részét cirógatjuk, babusgatjuk, egy másik kicsinyke részét az állatkertekben bámuljuk, túlnyomó többségét viszont egyszerűen „húsállatnak”, használati tárgynak tekintjük. Félreértés ne legyen, a zsidó hagyomány megengedi az állatok „hasznosítását” akár igavonóként, vagy más „házi” funkcióban, akár élelemként, ha a szükség megkívánja, ez azonban távolról sem egyenlő a húsállati státusz tárgyiasultságával. A Tóra által megengedett praxis az ember fenntartási szükségleteit veszi alapul. Az ember az állat előtt (fölött) áll, s hogy szükségleteit kielégíthesse, állatot öl(het).
Nagy kérdés persze, hogy ez a szükséglet egy állandó állapot-e, vagy olyan dolog, ami az idő folyamán változhat/változik?! Fundamentalista szemszögből, a történeti perspektíva irreleváns. Ha Isten a tórai korban engedte a húsevést, akkor ma is engedve van! Humanista/racionalista szemszögből azonban fontos aspektus lehet a társadalom átalakulása. Innentől a kérdés napnál is világosabb. Azt kell vizsgálni ugyanis, hogy 1) szükség van-e az állatok felhasználására; 2) okozunk-e nekik „indokolatlan”(!) szenvedést. Amilyen világos a tényleges kérdés, annyira egyértelmű a válasz. Kezdjük a másodiknál…
Indokolt szenvedés?
A modernitás és globalizáció korában két dolog jellemzi az állattenyésztést, és –felhasználást. Egyik az ipari méret és logika, a másik a „kiválthatóság”.
Jelenleg, hogy csak egy példát mondjuk, évente 44 milliárd! húscsirkét vágnak le, melyek átlagos élettartalma 6 hét. (Egész életüket a nagyüzemben, tömegben, összezsúfolva élik le, nem tudnak természetesen mozogni, stb., stb. még sorolhatnánk a nyilvánvalóan kínszenvedéses „életüket” részleteit.) Nagy tévedés azt hinni, hogy ez kóser kontextusban másként néz ki. Az ipari tartás ma már mindenhol jellemző módja az állattenyésztésnek. Egykoron a kóserség és ezen belül különösen a kóser vágási mód, relatíve (a többi még durvábbhoz képest) „kíméletesnek” volt tekinthető. Ma már ez, 1) nem igaz (pl. az állatok kábítása kíméletesebb); 2) elkerülhetetlenül felvetődik a kérdés, vajon a kasrut tényleg csak egy válogatási és vágási praxis, vagy pedig másfajta (ha tetszik mélyebb) elvek és normák is húzódnak mögötte. Fundamentalista barátaink, a Tóra szószerinti előírásain túli dolgokat ismét irrelevánsnak minősítik. Erre kitűnő példa az a 2004-es vita, amely egyik oldalon a világ legnagyobb állatvédő szervezete, a P.E.T.A (People for the Ethical Treatment of Animals) és U.S.A. legnagyobb kóser húsgyártó cége, az AgriProcessor között tört ki. A P.E.T.A beépített emberei készíttettek egy filmet a szarvasmarhák levágásáról, melyben bár a skhita (rituális vágás) szakszerű volt, az állatok eszméletlen kínok között hunytak ki. (látható pl. ahogyan az elvágott és kitépett torkú állatok megpróbálnak kimenekülni a mészárszék ajtaján, miközben a tényleges haláluk alkalmasint csak percekkel a torokelvágás után következik be. Addig pedig, inkább nem részletezem…) Az AgriProccesor az USA legnagyobb ilyen cége, a fent leírtak nem valami durva kivételt, hanem több ezer állat teljesen triviális hétköznapi sorsát írják le. A film nyilvánosság elé kerülése után az ortodox társadalom összezárt, a céget felügyelő rabbik, és az Orthodox Union képviselői egyaránt úgy nyilatkoztak, hogy a kasrut szempontjából semmi kivetni való nincs ebben az eljárásban. Egy másik botránynál azt vették filmre, ahogyan a szarvasmarhákat szállítják (vasrudakkal ütötték őket, hogy leszálljanak a vágóhíd előtti teherautó platójáról, s ha nem akaródzott nekik, akkor a vasrúd kampóját beakasztották a végbélnyílásukba, így „segítettek nekik… és még sorolhatnánk). Erre egyes ortodox hatóságok kifejtették, hogy a kóserség nem vonatkozik az állatok tartási körülményeire. Erre nézve nincsenek előírások. Persze nem kell nagy halakhikus bölcsnek lenni ahhoz, hogy levezethető legyen, a fentiek igen nehezen egyeztethetőek össze a tsa’ar ba’alei chaim elvével, de az valóban tanulságos (erről majd máskor), hogy a kóserség „betűszerinti” értelmezése mit tesz, és mit nem tesz lehetővé.
A szükség, az szükség?
Sokan igen-igen sajnálják az állatokat, és alkalmasint helytelenítik a fentihez hasonló bánásmódot, de mégis azt mondják, a szükség, az szükség. És a zsidó vallás egyértelműen azt gondolja, hogy az emberi szükség feljebb van az állatinál. S tény, és való, így is gondolja. Valószínűleg lehetne is amellett érvelni, hogy ősapáinknak és ősanyáinknak létfenntartási-szükséglet volt a húsevés. Nem vagyok sem etnobiológus, sem fizikai antropológus, úgy hogy ebben nem foglalnék állást, de azt bizton ki lehetne jelenteni, hogy ha valaha volt is ilyen szükség, ma már egészen biztosan nincs. Ezt sem én mondom, hanem pl. az Amerikai Dietetikusok Szövetsége, akik 2003-as jelentésükben teljesen egyértelművé teszik, hogy a mai táplálkozási körülmények között, minden különösebb bonyodalom nélkül, teljes mértékben! nélkülözhető a húsfogyasztás. Félreérthetetlenül leírják, hogy a húsmentes diéta teljes-értékű, a húst nem evő embernek semmilyen tápanyag hiánya nem lesz. Uff. (akit érdekel. Pl.)
Innentől az is egyértelmű, hogy a húsevés a mai világban kizárólag az élvezet és nem a szükséglet kontextusában fogalmazódik meg.
Ezek után tán már csak egy érdekes kérdés marad meg. Lehet-e akár atsa’ar ba’alei chaim elvére, akár másra hivatkozva halakhikusan levezetni az állatvédelmet. Nos természetesen igen. Rabbi Chaim Dovid Halevy, a Tel Aviv-i szefárd közösség főrabbija, pl. 1992 úgy paszkenolt (döntött), hogy a zsidók ne hordjanak szőrmét. Első körben azt vizsgálta, vajon ahhoz, hogy az ember melegen tartsa magát, szükség van-e szőrmékre? Arra a nyilvánvaló válaszra jutott, hogy nem. Érvelésében kifejtette, „nem tartja elfogadhatónak, hogy zsidó ember csak élvezeti okból megöljön egy állatot, ha erre semmi szükség nincs.” A húsfogyasztásra nézve a levezetés innentől kezdve már gyerekjáték….
Facebook Comments