A messianizmus ára (1981)

kis messianisztikai bevezető karácsonykor

I

A messiási gondolat belső dinamikáját szeretném megvizsgálni a judaizmusban. Ehhez szükséges Gershom Scholem messianizmussal kapcsolatos téziseinek újragondolása.
Vitathatatlan, hogy Gershom Scholem meghatározó módon járult hozzá a messianizmussal kapcsolatos tudásunkhoz, és gondolatai befolyásolják a téma minden további tudományos kutatását. Szinte segítség nélkül gyűjtötte össze a Messiás Sabbatai Cvi életéről szóló anyagot, bemutatva sorsának következményeit, és ezek hatását a 17. és 18. század zsidó történelmére. A Sabbatianus mozgalom gyakorlatilag ismeretlen volt az általános vallástudomány számára Scholem 1959-ben tartott Eranos előadását megelőzően, melynek címe „A messianisztikus gondolat megértéséhez a judaizmusban”. Ez a vezető esszéje 1971-ben megjelent könyvének, A messiás-eszme a zsidóságban c . műnek. Ez valószínűleg Scholem legérettebb megnyilatkozása ebben a témában, és itt jelennek meg a pszicho-ökonómiai számítások azt illetően, hogy mi a messianizmus ára a judaizmusban. Ehhez visszatérek gondolatmenetem végén, ahol vitatni fogom Scholem elgondolását.

Nyilvánvaló hogy nem létezik tel quel (önmagában való) történelmi vizsgálódás, hanem mindez szükségszerűen összefonódik a kibontakozó anyag értelmezésével. Véleményem szerint a Gershom Scholem által bemutatott történelmi adatok más olvasatot is lehetővé tesznek, amely kidolgozottabb teoretikus keretben helyezi el a kérdést, mint ami az ő vizsgálódásait jellemzi. Elengedhetetlenül fontos figyelembe vennünk ehhez Scholemnek a messiási tapasztalat interiorizációjáról szóló elméletét.

Már bevezető megjegyzéseiben autoriter hangon kijelenti Scholem, hogy a judaizmus „minden formájában és alakjában, mindig ragaszkodott egy olyan megváltásfogalomhoz, amely azt a ’nyilvánosság előtt’ zajló folyamatnak fogta fel.”(83) A kereszténységben, ezzel szemben, „a megváltás a szellem szintjén, a láthatatlanság birodalmában zajló folyamat”. A zsidó megváltás „a történelem színterén és a közösség közegében” történik, míg a keresztény megváltás „a lélekben, az egyén világában” következik be. Az ember lelkében tükröződik vissza, és belső transzformációkat indít el, amelyeknek „nem szükséges, hogy a külvilágban bármi is megfeleljen”. A messianizmus befelé fordulása Scholem szerint „menekülés”, kísérlet „megkerülni a messiási igény igazzá bizonyulásának lehetőségét” a történelem színpadán.

Scholem módszere, amellyel tipizálja a messianizmust, szerintem nem történelmi elemzésből származik. Nem nyújt betekintést a messiási gondolkodás belső dinamikájába egy-egy konkrét történelmi helyzetben; inkább a középkori zsidó-keresztény ellentétek maradványának tűnik. A zsidó és keresztény megváltásfogalomnak e statikus szembeállítása elhomályosítja a messiási gondolatban inherensen bennfoglalt dinamikát. Tekintsük csak a messiási tapasztalat dialektikus jellegét abban a pillanatban, amikor a profécia beteljesületlensége megmutatkozik! A „világ” nem dől össze, de a megváltás reménye szétporlik. Hogyha azonban a messianisztikus közösség belső bizonyossága miatt nem ing meg hitében, akkor a messiási tapasztalatnak befelé kell fordulnia, a megváltás szükségképpen a spirituális szférába helyeződik át, és az emberi lélekben tükröződik. Az interiorizáció nem a „zsidóságot” és a „kereszténységet” választja el, hanem a zsidó eszkatológia belső krízise – a páli kereszténységben ugyanannyira, mint a 17. század Sabbatiánus mozgalmában. Hogyha a Messiás nem váltotta meg a külső világot, milyen más módon értelmezhetnénk a megváltást, mint befelé fordulásként?

Zsidó fogalmak szerint a külső világ valósága nem a természeti törvényekben (halikhot olam) válik láthatóvá, hanem a Tóra, vagyis az isteni törvény fedi fel (halakha). A világ szerkezetére vonatkozó krízis tehát a „zsidóság nyelvére” a törvény érvényességének kérdéseként fordítható le. Scholemmel szemben én azt gondolom, hogy Pálnak a törvény eltörlésére irányuló stratégiáját nem pragmatikus szempontok diktálták , nem „kívülről érkező ösztönzés” volt, hanem egyenesen következett „belső logikájából”, miután elfogadta azt a messiást, akit a törvény értelmében igazságosan keresztre feszítettek. Tant pis (ennyit) a törvényről, mondja Pál, és így messianisztikus teológiáját „egészen antinomista” módon kell létrehoznia – végül oda lukad ki, hogy a keresztre feszített messiás „a törvény vége” (Pál levele a Rómabeliekhez 10: 4). A belsővé tétel krízise arra is készteti Pált, hogy megkülönböztesse azt, aki „külsőképen” zsidó attól, aki „belsőképen” (Pál levele a Rómabeliekhez, 2: 28). A „keresztény” kifejezés számára még nem létezik, ez egy a judaizmuson belüli krízis. Az eszkatológia krízise Pál számára a tudat [conscience] krízisévé válik.

A messiási tapasztalat belsővé tételével Pál megnyitja az utat a Nyugat befelé forduló, önvizsgáló tudat[conscience]-felfogása felé. Hitler kegyetlen zsenialitása a „lelkiismeretet”[conscience] „zsidó találmánynak” tekintette. Valójában Pál „találmánya” ez a messiási megváltás krízisében: a megváltás, amely nem valósult meg nyilvánosan a történelem dimenziójában, hanem csak a „hívők” lelkében tükröződik. A tudatról[conscience] nem igaz, hogy „nem létező tiszta bensőségesség”(84) lenne. Befelé fordul ugyan, de a világgal állandó feszültségben áll, és kényszerít bennünket, hogy kazuisztikák segítségével próbáljuk áthidalni a lélek és a világ közötti szakadékot.

A Scholem által összegyűjtött és értelmezett anyag minden kétséget kizáróan azt bizonyítja, hogy a klasszikus judaizmus számára olyannyira idegen fogalmak, mint a megtestesülés és a messiás istenként való kezelése a messiási tapasztalat belső logikájának következtében kerülnek előtérbe. W. D. Davies, aki a Pál-kutatást elemezte Albert Schweitzertől kezdve, szintén összekötötte Schweitzer értelmezését a korai kereszténységről Scholem Sabbatai Cvi-elemzésével (Journal of Biblical Literature, 1976), de nem merte megkérdőjelezni Scholem egyetlen tézisét sem. Hogyha eltöröljük az interiorizáció határvonalát, amelyet Scholem azért húzott meg, hogy fenntartsa a „lényegi” különbséget a zsidóság és a kereszténység között, akkor eljuthatunk a messianizmus belső logikájának egy koherensebb olvasatához. A bensővé tétel, a bensőség világának megnyitása lényegileg hozzátartozik e „gondolat” karrierjéhez, ha lehet egyáltalán karrierje egy megváltatlan világban, és nem vezet szükségképpen „valamennyi alakjá[ban] ad absurdum”.(129)”.

A problémát nem lehet kikerülni. Vagy értelmetlen a messianizmus, és ráadásul veszélyes is, bár a messianizmus történeti tanulmányozása tudományos tevékenység, és Scholem esetében a legkiválóbb tudományos kutatás; vagy jelentéssel bír maga a messianizmus is, nem csak annak történeti kutatása, mivel az emberi tapasztalat egy fontos oldalát tárja fel.

folyt. köv.

Ez az előadás a Zsidó tanulmányok világkongresszusán hangzott el Jeruzsálemben, 1981-ben, és eredeti címe így hangzott: „Gershom Scholem messianisztikus téziseinek újragondolása”. A kongresszus vezető bizottsága kérte, hogy „semlegesítsem” a problémát – így született a jelenlegi cím. (aszerző megjegyzése) Fordította: Gárdos Julcsi