Istent az agyba?

Istent az agyba?

- in Komoly, Napi judaisztika
718
agy

A kognitív vallástudományról

A napokban alakult meg az International Association for the Cognitive Science of Religion, vagyis a kognitív vallástudományt művelő kutatók nemzetközi szervezete. A dániai Aarhus egyeteme adott otthont azOrigins of Religion, Cognition and Culture című konferenciának, és ennek keretében jött létre hivatalosan is az említett szakmai szervezet. Az IACSR alapító tagjai és a konferencia előadói között magyar neveket is találunk.

Vajon miről szól ez az új kutatási irány? Kezdjük a hatvanas években. Forrong a világ Prágától Párizsig, a kommunáktól Woodstockig. Virágkorát éli a szellemtudományokban az újmarxizmus és a feminizmus. Az irodalomelméletet, a vallástudomány és az antropológia újra felfedezi magának a strukturalizmust, amelyet a nyelvészet lassan egy évtizede már túllépett.

A nyelvészet ekkor már Chomsky (1957) hatása alatt áll. A Chomskyánus forradalom lényege – olvasatomban – az, hogy a nyelv vizsgálatát ne az irodalmi művek megértésének a segédeszközének tekintsük, mint ahogy azt a középkorban tették. De ne is történettudománynak (v.ö. a XIX. század történeti nyelvészetével, amely a modern európai nemzettudatok megszületéséhez járult hozzá). Sőt, ne is úgy gondoljunk elsősorban a nyelvre, mint társadalmi jelenségre – ugyanis a XX. század első felének strukturalizmusa, Saussure után, a nyelvet, mint társadalmi konvención alapuló, önkényes jelrendszert vizsgálta. Hanem – állítja a modern nyelvész – a nyelv mindenek előtt biológiai jelenség: az emberi faj egyedei által elsajátítható és produkálható viselkedési forma, az emberi elme speciális képessége. A nyelv, mint változó társadalmi jelenség vizsgálata a szociolingvisztikára korlátozódott, miközben előtérbe került a pszicholingvisztika, a neurolingvisztika és a számítógépes nyelvészet is.

Ezen a ponton kapcsolódik be a nyelvészet története a hatvanas évek egy másik izmusába, a kognitív forradalomba. Ahogyan a nyelvészetben az ötvenes évekre érdektelenné vált a nyelv strukturalista megközelítése, úgy a pszichológusoknak is elegük lett a behaviourizmusból. A cél az lett, hogy megértsük, mi is történik az agyban, amikor számolunk, sakkozunk, olvasunk, beszélünk, tervet szövünk, látunk, hallunk, szagolunk. Ráadásul, ha a korszak új találmánya, a számítógép – az emberi elméhez hasonlóan – képes számolni, akkor miért ne tudna sakkozni, olvasni, beszélni, terveket szőni, látni, hallani vagy szagolni is?

A válaszhoz hozzásegíthet egyrészt az agykutatás: annak a feltérképezése, hogy milyen feladat végzése közben melyik sejt, melyik agyterület tüzel, és ezek milyen kapcsolatban állnak egymással. De mindaddig, amíg az agykutatás nem képes részleteiben feltárni az emberi agyat, ezt a hiperkomplex rendszert, addig a másik kutatási irány is legalább annyira gyümölcsöző lesz: állítsunk fel olyan (számítógépes, matematikai, formális vagy kevésbé formális) modelleket, amelyek révén megértjük, hogy egyáltalán mi történhet, és mi az, ami biztosan nem történhet az agyban. A két kutatási irány kölcsönösen segítette, segíti egymást.

A bölcsésztudományok közül tehát a nyelvészet jár az élen. Csak a nyolcvanas évek során (amely az irodalomtudományban még a posztstrukturalizmus ideje) éri el a kognitív megközelítés a kultúra-kutatást (Sperber, Dawkins…), a kilencvenes években pedig a vallástudományt (Lawson és McCauley, Whitehouse…). A kognitív vallástudomány a vallást és a vallásosságot az emberi agy jelenségének tekinti – szemben a korábbi filológiai, történeti és társadalomtudományi megközelítésekkel. Szembeötlő a tudománytörténeti párhuzam a nyelvészettel.

A kognitív vallástudomány az emberi elme más kognitív területeken megfigyelhető tulajdonságaival magyarázza a vallást és az egyes vallásokat, azok hiedelemvilágát, rítusait és szent szövegeit. Vagyis a vallás egy (szükségszerű?) mellékterméke az emberi faj egyéb kognitív képességeinek és az evolúció törvényeinek. Érdekes, hogy míg a chomskyánus nyelvész az emberi agy önálló nyelvi „moduljának” (bármilyen értelemben is…) a létét feltételezi, addig a kognitív vallástudós a vallást egyéb emberi képességekre igyekszik visszavezetni, dekonstruálni. Sokak álláspontja szerint a vallás, akárcsak a művészetek, az emberi elme fejlődésének egy mellékterméke – ami persze önmagában nem von le semmit sem a vallás értékéből.

Természetesen az egyéni (pszichológiai) és a közösségi (társadalmi) szint egymással kölcsönhatásban áll a vallás tekintetében is, a kettőt együtt kell megértenünk. De a kognitív vallástudomány kutatási stratégiája az egyéni szintre fókuszál (reakcióként a korábbi kutatások társadalmi hangsúlyára), és a többi kognitív tudomány (pszichológia, neurológia, etológia, filozófia, számítógépes modellezés, antropológia, nyelvészet…) eszköztárát és az elmúlt évtizedekben felhalmozott tudását igyekszik csatasorba állítani.

Például antropológiai kutatások alapján azt a hipotézist állíthatjuk fel, hogy csak azok a rítusok maradnak fenn tartósan valamely társadalomban, amelyeket a résztvevők jól meg tudnak jegyezni, és tovább fognak adni. Azaz, amelyekben gyakran részt vettek, vagy amelyek mély nyomot hagytak a résztvevőkben (mit jelent a „mély nyom”?) (Whitehouse, 1995). Vagy amelyek valamiért különlegesek a résztvevők számára (McCauley és Lawson, 2002). Ezen a ponton bekapcsolódtak nem csupán az általános memória-kutatás eredményei, de bizonyos nyelvészeti (mondattani) modellek is.

Egy másik kutatási irány szerint az istenfogalmak (istenek, szellemek, ősök), a hiedelemvilágok elemei, a mítoszok által leírt események a hétköznapi gondolkodás ismert sémáira épülnek, de azoktól egy jellegzetes apróságban eltérnek. Ezáltal „érdekesekké” válnak, generációkon keresztül fennmaradnak, sőt hasznosíthatóak is a világ megmagyarázására, a vezető csoportok politikai hatalmának a biztosítására, vagy lelki támaszként a halál árnyékában (Barett; Boyer evolúciós pszichológiai megközelítése). Czachesz a hálózatkutatás, Pyssiäinen pedig többek között az emóciókutatás eredményeit adja hozzá a kognitív vallástudományhoz.

Nem csupán a komplex jelenségek megfigyeléséből és modellezéséből indulhatunk ki, hanem az agy valódi szerkezetéből, működéséből is. A modern neurológiai képalkotási eljárások segítségével feltérképezhető, hogy néhány, nagyon egyszerű tevékenység során mely agyterület aktív. Persinger (1983) beszámol arról, hogy amikor saját magán kísérletezett, és a saját temporális lebenyét ingerelte mágneses tér segítségével, életében először az volt az érzése, hogy Isten márpedig létezik. Isten ezek szerint a temporális lebenyben lakik? Azari (2003) kutatásaiban a frontális kéreg egyes területei aktívak voltak, ha vallásos személyek a 23. zsoltár olvasása révén vallási élményen mentek keresztül, míg ugyanez a terület nem volt ennyire aktív, ha ugyanezen személyek más szövegeket olvastak, vagy ha nem vallásos személyek olvasták a 23. zsoltárt. A vallásos élmény tehát nem más, mint az agy frontális kérgének a tüzelése?

Új megközelítésről van szó – akárcsak 1543-ban a napközpontú világkép, vagy 1859-ben a természetes szelekció gondolata. De, ha jobban belegondolunk, a kognitív vallástudomány jóval kevésbé bántja a hívő emberek érzelmeit, mint Copernicus és Darwin elméletei, amelyek explicit módon tagadnak vallási tanításokat. Nem is beszélve a klasszikus Biblia-kritikáról. Ugyanis a kognitív vallástudomány azt igyekszik megérteni, hogy miért természetes dolog a vallásosság, és miért szükségszerű szinte, hogy jelen legyen minden társadalomban. Míg a felvilágosult XIX. század tudománya a vallás irracionalitását, vagyis abszurditását igyekezett kimutatni, addig az okkult XXI. század tudománya azt taglalja, miért a lehető legnormálisabb dolog az irracionalitás.

A kognitív vallástudomány célja azt megérteni, hogy milyen módon gondolkodunk Istenről / az istenekről valamely vallási rendszerben. Ebből még nem következik semmi sem Isten / az istenek létére vagy nem-létére nézve. Ha úgy tetszik, Istent / az isteneket, a mitológiát és a vallásos élményt az agyunk teremti a semmiből. De ha úgy tetszik, Isten oly módon teremtette meg az ember agyát, hogy az képes legyen felfogni Istent.

Egy könnyen olvasható, populáris bevezetés sok kérdésbe: Pascal Boyer: Religion Explained, 2001-2002 (több kiadás különböző kiadóknál; a legolcsóbb: Vintage, 2002, paperback)

Egy nehezebben olvasható, de nagyon-nagyon sok irodalmat felhasználó bevezetés sok más kérdésbe: Ilkka Pyssiäinen: Magic, Miracles, and Religion, A Scientist’s perspective, Altamira, 2004.

Különböző megközelítések a rítusokhoz: Robert N. McCauley and E. Thomas Lawson: Bringing Ritual to Mind, Psychological Foundations of Cultural Forms, Cambridge University Press, 2002.

Az Altamira Press Cognitive Science of Religion c. sorozatának a többi kötete is érdekes lehet az olvasó számára.

szerző fizikus, nyelvész és hebraista.

Kapcsolódó anyagok

IACSR további linkekkel
Czachesz István oldala

Facebook Comments