Tavasz, ne jöjj még!
Ne borítsd be lombjaiddal e tájat,
S ne engedd a fülemülét dalolni!”
A Verzió Nemzetközi és Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon járt Farkas Clara.
A 2001. szeptember 11-ei merényletet követően, az Egyesült Államok hadjáratot indított a támadást magára vállaló Al-Kaida terrorszervezet ellen. A hadjárat magában foglalta a terrorszervezettel szoros kapcsolatban álló tálib kormány megdöntését Afganisztánban.
A Tavasz, ne jöjj még! című dokumentumfilm a NATO segítségével felállított Afgán Nemzeti Hadsereg Helmand tartományban állomásozó nehézfegyveres század hétköznapjait viszi képre. Helmand tartomány kifejezetten nehéz terepnek mondható, mert a tálib körök melegágyának tartják, és ez a terület az ópiumgyártás legnagyobb központja is.
A film koncepciója szempontjából fontos, hogy a forgatást 2013. októberében kezdték az alkotók, Michael McEnvoy és Saeed Taji Farouky.
A NATO 2014. januárjában vonult ki Afganisztánból, maga mögött hagyva egy újonnan alakult, demokratikus alapokon nyugvó kormányt és egy mondhatni első világháborús módszerekkel és stratégiával felszerelkezett nemzeti hadsereget. A NATO kivonulásával az afgán területekről, a nemzetközi sajtó szempontjából – és ezzel együtt a nemzetközi sajtót olvasó és annak hitelt adó nyugati népesség túlnyomó részének perpektívájából – az afgán háborúnak vége szakadt. A Tavasz, ne jöjj még! a hadsereg poszt-NATO életébe enged betekintést, és egyben megmutatja, hogy az igazi háború még csak most kezdődött el.
A realisztikusan szikár képi világ és a rögzített interjúk hanganyagainak egymásra helyezése megrázóan bensőségessé teszi mindazt, ami a szemünk elé tárul. A dokumentarista hétköznapias hangulat oly módon keveredik a hangalámondásból következő, valamint a katonák és az alkotók között kialakult bizalomból fakadó líraisággal, hogy bár tagadhatatlanul a valóságot ábrázoló dokumentumfilmmel van dolgunk, az alkotás mégis képes egy majdhogynem onírikus hangulatot létrehozni. Így a film mondanivalója, valamint ábrázolásmódja is univerzálissá válik. A film teljes mértékben túlmutat egy tudósításon, gondolatébresztő alkotást láthatunk az emberi sorsokról, a háború ellentmondásairól.
A Tavasz, ne jöjj még! több síkon is beszél a jelenlegi állapot miértjeiről és a megoldást nehezítő körülményekről.
Társadalmilag talán a legtöbbet mondó tényező a szegénység. A fókuszban lévő két szereplő, Jalaluddin százados és Sunnatullah közlegény országuk védelme iránti elhivatottságukat tolmácsolják az interjúk során, azonban nem titkolják azt a tényt sem, hogy életük a munkanélküliség és az anyagi biztonság hiánya miatt kilátástalan volt, amíg nem léptek be a hadseregbe. Ezért is hangzik el a film során újra és újra, hogy “a szegények és reménytelenek” teljesítik ezt a szolgálatot.
Szintén fontos tényező Afganisztánban az ópiumtermelés.
A filmben a katonák ellátogatnak az ópiumültetvényekre és egy beszélgetés során az egyik termelő elmondja, hogy amennyiben a kormány jó áron vásárolná meg a búzatermést, nem lenne szükség ópiumtermesztésre. Az ópiumföldek tönkretétele csak radikalizálódáshoz vezetne, a földet munkáló emberekből felkelők lennének, és nem javulna a helyzet még ahhoz képest sem, hogy a jelenlegi tényállás a táliboknak kedvez pénzügyi szempontból (is).
A film a két fél stratégiai hozzállásának eltéréséről is beszél.
A NATO által felkészített afgán katonák egy territoriális háborúra lettek kiképezve, a tálibok azonban gerillaharcot folytatnak. A témakör kifejezetten élesen jelenik meg a Helmand tartományban, ahol nincs frontvonal, nem tudni kiben lehet megbízni, ki az ellenség. Nem tudni, megbízhatóak-e a lokális rendőralakulatok (amelyek általában helyiekből toborzott testületek és nem zárható ki, hogy korruptak, valamint hogy többek között részt vesznek a drogkereskedelemben), nem tudni, ki lövi az afgán hadsereg bázisát, nem tudni, melyik alakulat ki kinek az oldalán áll. A harc igazi természete ideológiai, és úgy tűnik, a két fél nem egy és ugyanazon háborút vívja.
Ezen felül megjelennek a kulturális, nyelvi nehézségek is. A legtöbb katonai tisztviselő dari nyelven beszél, míg a Helmand tartomány az ország déli részén helyezkedik el, ahol azonban az elterjedt nyelv a pastu.
A film hangulata az idő haladtával egyre feszültebb lesz, az események egyre drámaiabbá válnak. Az elején még imaszőnyegeket tisztító, ruhákat mosó és cigarettázó fiatal katonákat látunk, tehát a hadsereg bázisán folytatott hétköznapokat szemléljük. Amikor először kísérjük őket bevetésre, már megjelenik annak a lehetősége, hogy akár történhet is valami.
Aztán történik is, amikor Sangin városába vezénylik az alakulatot. Sanginban az utóbbi 13 év legnagyobb tálib offenzívája ellen kell harcolni: a tálibok körbekerítik a századot, a hadsereg nem kap külső segítséget, hullanak az emberek, reménytelennek tűnik a helyzet. Mint elárulták az alkotók, a sangini (golyózáporban készült közeli) felvételeket Michael McEnvoy készítette. Önuralma valószínűleg abból fakadhatott, hogy mint összekötő tiszt tevékenykedett, amíg a brit erők jelen voltak Afganisztánban, – így nem volt teljesen idegen számára sem a lövöldözés, sem a folyamatos veszély.
A sangini bevetést 24 órásnak tervezték. 45 nap lett belőle.
A sangini akciót követően, elmondásuk szerint a katonák soha nem voltak még ennyire elcsigázottak. A záróképsorok, ahogyan Sunnatullah közlegény karjára egy madár száll és a zárómondatok, amelyekben azt ecseteli, bármilyen fájdalom veszi is körül, nem tud nem mosolyogni, ha ránéz a madárra, csak még jobban kihangsúlyozzák azt a líraiságot, amelyet a film címe is tükröz. Az afgán költő, Khalilullah Khalili a szovjet megszállásról írta a címben szereplő sort, és a filmben felolvasásott verset.
A tavasz ebben az esetben a perzsa naptár újévére utal. A vers azt siratja, hogy túl sok vér folyik még Afganisztán földjén egy új kezdethez, egy feltámadáshoz. A verset Jalaluddin százados választotta.
Tavasz, ne jöjj még! / Tell spring not to come this year / Afganisztán, 2015 / Michael McEnvoy és Saeed Taji Farouky filmje.
Látható a Verzió Nemzetközi és Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválján. További vetítések: Kino, nov. 13., 20.00, Toldi mozi, nov. 14., 12.00
Facebook Comments