A Vajécé hetiszakaszban Jákob menekülvén testvére bosszúja elől egyik este megállt Bétélben, követ csapott feje alá, és álomba merült.„Álmot látott, (amiben) egy létra volt a földre állítva… és Isten angyalai fel-alá jártak rajta” (1Móz. 28. 12)
Rási az álmot – nem vagyunk meglepve – mint kinyilatkoztatást értelmezi, és a következő motívumokat emeli ki: „fel és alá”. Tehát először felmentek, aztán pedig le. (Rási ad. loc.) Rásinak az üti meg itt a szemét, hogy az angyalok, akik köztudottan mégiscsak az égi szférákhoz tartoznak, a Földről indulnak, és az égbe érkeznek, nem pedig fordítva, ahogy várnánk. Ezt pedig úgy magyarázza, hogy „az angyalok, akik (Jákobot) kísérték, nem lépték át Erec (határát), hanem felmentek az égboltozatra, majd külső angyalok lejöttek onnan, hogy tovább kísérjék Jákobot.” ( v. ö. Berésit Rabba 68. 12)
Az angyalok fel- és lemenetele egyben Jákob (test)őrangyal csapatának személyi cseréjét mutatják. Az angyalok személye azért kell, hogy cserélődjön, mert egy angyalt hagyományosan csak egy feladattal bíznak meg, új feladat esetén másik lép szolgálatba. Itt azt mondhatnánk, a feladat nem változott, mindkét esetben kíséretről van szó, Rási kommentárjából viszont azt tanuljuk, hogy a kétfajta kíséret között jelentős különbség van. Az alvás helye tehát valami határterületen fekszik, és ez nem is lehet más határ, mint a szent föld és az azon kívüli területek közötti határ. Kis fantáziával és némi cionista elkötelezettséggel ebből a magyarázatból az ereci és diaszpórai lét közötti lét metafizikai különbségeire is lehet következtetni.
Jákob létrájának másik interpretációja szerint az angyalok egy-egy birodalmat, illetve annak uralkodóit jelképezik, fel-alá járkálásuk pedig nem más, mint a birodalmak felemelkedése majd veszte.
„Rabbi Nachman e mondással kezdte: „ne félj, szolgám Jákob!” (Jer3. 0. 10) Itt Jákobról beszélnek, ahogy írva van: „Álmot látott, (amiben) egy létra volt a földre állítva… és Isten angyalai fel-alá jártak rajta” (1Móz. 28. 12) Rabbi Smuel bar Nachman mondja: ezek az angyalok a világ népeinek uralkodói. A vers arra tanít minket, hogy HaKados Baruch Hu („A Szent, áldott legyen”, azaz Isten) azt mutatta meg Jákob atyánknak, hogy Babilon királya hetven lépcsőn hágott fel, Média királya ötvenkettőig, Görögország száznyolcvanig, Edom (Róma?) pedig annyira magasra, hogy Jákob nem tudta megszámolni a lépcsőfokokat. Jákob megijedt, és gondolta: Talán ez sosem zuhan le? Isten azt mondta neki: „ne félj, szolgám Jákob!” (Jer. 30. 10). Még ha magasra jut is, annyira, hogy mellém ül, én majd lelököm. Erre vonatkozik: „Ha olyan magasra szállsz, mint a sas és csillagok közé fészkelsz, onnan is letaszítalak” (Obadja 1. 4)
Jákob így egy éjszaka prófétává és valamelyest történésszé avanzsált. Isten az idővel játszik, és a Tóra (valamint a Próféták) mondatait, amelyek egy adott történelmi helyzetben lettek adva, elő- és „utó-” aktualizálja: Jeremiás próféta, aki Júda bukása idején prófétált, nem (csak) az akkori zsidókhoz, hanem Jákob atyánkhoz is beszélt per se, így utólag. Rav Smuel bar Nachman, jóval későbbi rabbi pedig olvasván Jeremiás próféta szavait, azonnal világossá teszi, hogy Jákob itt csakis a birodalmakat láthatta, amelyről Jeremiás (előrevetítve uralkodásukat) beszélt.
A különböző grádicsok természetes módon átalakulnak időegységekké (évben ne próbáljunk számolni, úgy nem jön ki…), és egyben valamiféle összeköttetéssé az ég és a föld között. Az angyalok már nem angyalok, hanem birodalmak allegóriái, a hirtelen keletkezett axis mundi pedig egyben nostredamusi házimozivá változott.
A magyarázat előnye továbbá még az, hogy Ráv Náchmán módszerét követve, a midrást egy későbbi rabbinikus tekintély újra és újra felhasználhatja, mindig az aktuális birodalmakra értve azt. Így az akkori tórai bölcsünk sztoikus nyugalommal szemlélheti a rátelepedő birodalmakat, mert belekapaszkodhat részint Jeremiás próféta szavaiba: „ne félj szolgám, Jákob” valamint Isten megnyugtató ígéretébe, amit Ráv Náchmán közvetített: „Még ha magasra jut is, annyira, hogy mellém ül, én majd lelököm.”
A harmadik értelmezés szerint, Rambam (Maimonides) olvasatában (Tévelygők Útmutatója 1. 15) az éjszaka termett létra szintén axis mundi, de nem hasonló az előzőhöz, amin csak egy ideig lehetett feljutni. Rambam szerint az angyalok valójában próféták, a grádicsok pedig nem mások, mint az égi szférák. A próféták, akik Rambam szerint az isteni tudás magasabb fokán állnak, mint a többi ember, alkalmasak arra, hogy a létrán lentről indulva egyre feljebb jussanak, amíg csak el nem érnek az égig, azaz a Mozdulatlan Mozgatóig, az Aktív Intellektusig, vagyis Istenig. Kinyilatkoztatásuk elnyerésével aztán visszaereszkednek a földre, hogy közöljék a fent nyert különleges tudást
Facebook Comments