A “megelőző csapás” elve és a rabbinikus logika diszkrét bája

A “megelőző csapás” elve és a rabbinikus logika diszkrét bája

- in Hetven arc - hetiszakasz, Kiemelt
2442
angry-father-vs-son

A “lázadó fiú”1 esete

A “Ki técé” hetiszakaszban szerepel a következő előírás:

Ha valakinek engedetlenné (סורר) és lázadóvá (מורה) válik fia, és nem hallgat apjára és anyjára (szó szerint: apja hangjára és anyja hangjára) fenyítsék meg, és (ha utána sem) hallgat rájuk, ragadja meg õt apja és anyja, és vigyék a városuk vénei elé, és a helye kapujába.2 Mondják városuk véneinek: a mi fiunk ez, engedetlen és lázadó, nem hallgat ránk: (szó szerint: hangunkra) zabál és vedel. (זולל וסבא) Dobáljon rá követ a város minden lakója, és haljon meg. (5Mózes 21. 18-22)

A bibliai szövegből első olvasásra körülbelül annyi derül ki, hogy a szülők engedetlen gyermeküket bíróság elé vihetik, és ha a gyerek bűnösnek bizonyul, akkor megkövezik. Az engedetlenség mibenléte az első mondatból nem derül ki, a második mondatból, pedig úgy tűnik, hogy étel és ital mértéktelen fogyasztása vonhatja a gyerek fejére a büntetést. A fenti idézetet valószínűleg még a legszigorúbb nevelési elveket vallók is furcsának találják.

A kommentátorok fejében is a bűn és a büntetés közötti aránytalanság problémája járhatott: kérdésükre (ha nem ez a bűn, akkor mi?) számos választ találnak.

Például a “zabálás és vedelés bűnei” Ibn Ezra,3 középkori tórakommentátor szerint a mitzvák (parancsolatok) meg nem tartására utalnak: az egyik a negatív parancsolatok megszegésére, a másik kifejezés pedig a pozitív parancsolatok meg nem tartására. Majd hozzáteszi: olyan a lázadó fiú, mint Apikoirosz4, aki csak a testi (fizikai) élvezeteket kereste ezen a földön.

Ha Ibn Ezra tágító értelmezését el is fogadjuk, még akkor is problémásnak tűnhet, mit jelent, hogy “nem tartja be a parancsolatokat” és hogy hedonista módjára él? A Tóra konkrét bűnökért konkrét büntetéseket szokott kiszabni, az azonban, hogy valaki általánosan “nem tartja a mitzvákat”, nem egzakt jogi kategória, nem olyan bűnmeghatározás, amit a kivégzés módjának pontos meghatározása alapján elvárhatnánk.

A másik feltűnő dolog az apa korlátlannak tűnő hatalma. A bibliai történetek ismeretében ezen nem ütközünk meg különösképpen, hiszen ha csak Mózes első könyvének történeteit vesszük alapul, azt kell látnunk, hogy az apa, pontosabban a családfő korlátlan hatalommal rendelkezik felesége, gyermekei, szolgái, ágyasai és általában közelibb, nála fiatalabb rokonai felett. Egyetlen példát említve idézzük fel Júda és Támár történetét, ahol Júda, Támár apósa, amikor hallja, hogy menye terhes, azonnal azt mondja, “menjetek és égessétek meg” (1Móz. 38), tehát joga volt hozzá, hogy menye élete felett rendelkezzen. 5 Más törvények is azt mutatják, hogy a Tóra széles jogkörrel ruházza fel az apát: például eladhatja fiait és lányait rabszolgának, az ő joga (és kötelessége) a lány kiházasítása, feloldozhatja lányát az esküje alól stb. 6

A lázadó fiú esetében az apa nem egyedül ítélkezik, hiszen a fiút bíróság elé kell vinni. Az anya szintén említésre kerül, hiszen az engedetlen fiú rá sem hallgat, és az anya is köteles a bíróságra menni.

A misnai, illetve Misna-korabeli bölcsek a következő kérdéseket teszik fel az esettel kapcsolatban:

1. Mi számít “בן”-nek, azaz fiúnak, ki az, akire a törvény egyáltalán alkalmazható?

2. Mi a fiú bűne?

3. A bűn vajon egyensúlyban van-e a kiszabott büntetéssel?

4. Valóban gyakorolhat-e az apa (illetve családfő) ekkora hatalmat családtagjai felett?7

Az első kérdésre a válasz, hogy mivel a “בן” (fiú) kifejezés szerepel, ezért ez nem vonatkozhat lányra (בת), és nem vonatkozhat felnőttre sem (איש). Kiskorú gyermek (קטן) még nem mitzva-köteles, tehát rá sem vonatkozhat a törvény. A Misna válasza: “Lázadó fiú: Mikortól számít valaki lázadó fiúnak? Ha két szőrszál nő ki az alsó szakállán” (mSanh 8. 1) A Misna nem pontos életkort ad meg, hanem hozzávetőlegesen, külső fizikai kritérium alapján jelöli körülbelül a pubertáskor kezdetét, amikor a fiún a másodlagos nemi jegyek megjelennek.

A fiú bűnével kapcsolatban azonban pontos mértékeket szabnak, azaz, meghatározzák mit és mennyit kell ennie és innia.

A mSanh 8. 2 szerint ez egy “tartemárnyi” hús és egy “fél log” itáliai bor. Magát a “zabálást és vedelést” mint bűnt a Példabeszédek 23. 20-as verséhez kapcsolják, ahol az áll: “Ne vedeld a bort, és ne zabáld a húst8 (Péld. 23. 20) Ebben az esetben az idézet azért használható különösen jól, mert egyrészt ugyanazok a kifejezések szerepelnek benne: “zabál és vedel,” ráadásul meg van magyarázva, mit zabál, és mit vedel a szóbanforgó személy. Harmadszor pedig, a Példabeszédek kontextusa is remekül illik a tórai idézet értelmezéséhez, mivel abban a részben a fiúhoz intézett intelemrõl van szó, ott említik a zabálás és vedelés tilalmát, valamint azt, hogy a fiú hallgasson apjára, és ne hozzon szégyent anyjára. (Péld. u. o. 22) A Misna folytatja a bűn felsorolását azzal, hogy a zabálás és vedelés bűnét kiegészíti azzal, hogy a lázadó fiú apjától és anyjától lop. (mSanh 8. 3)

A Midrás Tannaim ezek után felteszi a listánkon szereplő harmadik kérdést:

“Azt mondja Rabbi Joszi haGlili: Azért mert egy tartemár húst eszik és fél log bort iszik, azt mondja a Tóra, hogy vigyék ki a bét din elé, és kövezzék meg?” (Midrás Tánnáim, Dvárim, 21. 21)

A Midrás Tánnáimban Joszi haGlili kimondta azt a kérdést, amely a szöveg eddigi olvasása során legtöbbünk erkölcsi és igazságérzetét (valószínűleg) zavarta. Erkölcsi érzékünknél fogva egy törvénygyűjtemény darabjaitól elvárjuk ugyanis, hogy a bűn és a kiszabott büntetés arányban álljon egymással. John Kekes világos megfogalmazásával élve: “A büntetés által okozott sérelemnek a rosszat elkövető által okozott sérelemmel arányban kell állnia.9  Az apa és anya megszégyenítése kétségkívül elítélendő dolog, mindazonáltal pusztán egyszeri, vagy akár többszöri mértéktelen lakmározás és az azzal összekötött ivászat kevés szülőt indítana arra, hogy gyermeke megkövezését követelje.

A Tóra által leírt vétek és szigorú büntetése közötti aránytalanságot a Misna korabeli bölcsek érzékelték, és a szöveg értelmezése kapcsán a következő irányba indultak el:

A Szifri Dvárim (פ” ריה) első lépése a bibliai versek értelmezéséhez, hogy megpróbálja pontosan meghatározni a lázadó fiú bűnét.

(Mit jelent?) “nem hallgat apjára és anyjára” (ez azt jelenti, hogy) azt mondja neki apja és anyja, hogy gyújtson gyertyát, és ő nem gyújt? A Tórában az áll: “nem hallgat”, “nem hallgat” (azaz kétszer szerepel ugyanaz a kifejezés), ez gezéra sává.10 Mit jelent a “nem hallgat”? Meg van magyarázva lejjebb: “zabál és vedel” Ez a másik “nem hallgat” (kifejezésre is érvényes). Mi a “nem hallgat”? Ahogy meg van magyarázva: “amíg nem lop apjától és anyjától”

A midrás felteszi a kérdést, miben áll az engedetlenség, illetve hogy a gyerek nem hallgat a szüleire? Erre nézve a tórai szöveg csupán a “zabálás és vedelés” leírásával él, a Misna pedig ehhez hozzáteszi, hogy apjától és anyjától lop. A Szifri Dvárim midrási szövegének lényege, hogy arra irányítja figyelmünket, ami a Tórából nem derül ki világosan, nevezetesen: a “zabálás és vedelés” definíciója a lázadásnak, vagy inkább példa rá? Azaz a fiú bűne általában a szülők iránti engedelmesség megtagadása, aminek egyik megnyilvánulása, hogy zabál vedel, és a Misna szerint lop, vagy pedig csak és kizárólag ezek a vétségek jelentik azt, hogy lázadóvá vált. Szifri Dvárim az utóbbi megoldást választja, a bűn leírást definitívnek értelmezi. Ez abból derül ki, hogy más engedetlenség, például a gyertya meg nem gyújtása nem minősül lázadásnak.

Az, hogy a “zabálás-vedelés” vétkét definitívnek vagy kiragadott példának értelmezzük, nagyon fontos a kérdés tovább tárgyalása szempontjából. Ha ugyanis pusztán kiragadott példát látunk benne, és a lázadás bármilyen más tettben is megnyílvánulhat, akkor arra a következtetésre juthatunk, hogy a fiú bűne a szülei autoritása elleni lázadásban áll. Ezek szerint az apa a gyermekének valójában tulajdonosa, és amennyiben úgy ítéli meg, hogy gyermeke bármely tettével fellázadt ellene, bíróság elé viheti.11

Ha viszont a “lázadás” definiálását látjuk a “zabálás-vedelés” bűnében, akkor ez azt jelenti, hogy a fiúnak csakis ezekért a dolgokért jár büntetés. Magát a bűnt tehát nem feltétlenül kell a szülői tisztelethez, illetve annak megtagadásához kapcsolnunk. A szülői tisztelet mitzvájának elválasztása a lázadás konkrét formájától utat nyit más értelmezéseknek is. Azaz, ha aránytalannak érezzük a szülői tisztelet megszegését a kiszabható, sőt kiszabandó büntetéssel, a lázadás motívumát egy másik bűnhöz köthetjük, tehát a büntetést mással igazolhatjuk.

Ez történik a lázadó fiú esetében. Tekintsük át a misnai és midrási szövegeket, amelyet ehhez a tórai részhez fűznek, és amelyekből kiderül, hogy a szülők iránti engedetlenség kontextusából milyen más témakörbe utalják át a “lázadó fiú esetét.”

Az előbb idézett Midrás Tánnáim folytatással együtt a következő:

“Azt mondja Rabbi Joszi haGlili: Azért mert egy tartemár húst eszik és fél log bort iszik, azt mondja a Tóra, hogy vigyék ki a bét din elé, és kövezzék meg? (Nem, hanem mert) a Tóra előre látja, mi lesz az engedetlen és lázadó fiú sorsának vége (אלא הגיע תורה לסוף דעתו של בין סורר ומורה). Amikor végzett apja vagyonával, újra keres, és nem talál már semmit, ki fog állni az útkereszteződésbe, és ki fogja fosztani az embereket. Azt mondja erre a Tóra: Haljon meg inkább ártatlanul, és ne bűnösen. A gonoszak halála kedvező nekik, és kedvezõ a világnak.” (Midrás Tánnáim leDvárim, 21, 21, Hoffmann, 131 old.)

A midrás két, az eddigitől teljesen eltérő indoklást ad a lázadó fiú büntetésének igazolására: Az első indok, hogy aki ebbe a kategóriába esik, később veszélyes lesz a társadalomra nézve, tehát a társadalmat, az ártatlanokat óvjuk meg azzal, hogy a potenciális útonállókat idejekorán eltávolítjuk a közösségből. A megkövezés tehát megelőzése annak, hogy valaki nagyobb kárt tegyen másokban.

A másik érv, hogy magának a bűnösnek jobb, az “olám hábá” azaz az eljövendő világbeli örökrésze miatt, hogyha nem követi el azokat a bűnöket, amiket a szöveg szerint felnőtt korában szükségszerűen elkövetne.

A megkövezésnek, tehát a korai halálnak itt nem elsõsorban büntető, hanem megelőző szerepe van: a zabálás és vedelés (valamint a Misna szerint a szülők meglopása) egyértelmű előjelek a fiú jellemének további alakulására. A bölcsek szerint az ilyen ifjú cselekedetei elõre láthatóak, és azok következményeitõl a társadalomnak kötelessége megóvni mind a fiút, mind pedig a többi ártatlan embert.

A többség számára nem szükséges hosszú és kimerítő indoklás ahhoz, hogy belássa, ha valaki rosszat tesz, azaz másoknak meg nem érdemelt kárt okoz, az büntetést érdemel. Esetünk azonban ennél bonyolultabb, hiszen itt valakit nem azért ítélnek el, amit már megtett, hanem azért, amit nagy valószínűséggel tenni fog. A büntetésnek itt nem az okozott kárt kell tehát kompenzálni, hanem a jövőben bekövetkező katasztrófát kell megakadályozni. A büntetés más funkcióiról írja Kekes:

“a büntetés a rossz cselekedetre adott válasz. A büntetés révén persze a rosszat elkövetővel érdemei szerint való elbánáson kívül más célokat is el lehet érni. Védeni lehet a többieket, el lehet riasztani a potenciális bűnelkövetőket, meg lehet változtatni a bűnözőt, vissza lehet állítani az áldozat bizalmát, növelni lehet a társadalom stabilitását, kifejezésre lehet juttatni a fölháborodást?”12

A midrásokban a lázadó fiú halálra ítélésének igazolásául részben a vallási kontextus nélkül is értelmezhető, társadalmi érdekeket védő érvek szolgálnak: az ártatlan többség védelme, illetve a társadalmi stabilitás növelése. Másfelől, az egyik midrás kimondottan vallásos érvet hoz fel: az elkövető lelkének megmentését.

Az utóbbi indoklás (“a gonoszok halála kedvező nekik“) egyébként önmagában elég veszélyes, hiszen kontextusából kiragadva ez úgy értelmezhető, hogy fel vagyunk hatalmazva arra, hogy gyermekeinket, vagy másokat, valami általunk vélt vagy akár valós rossztól való megmentés érdekében megöljük. Utóbbi érvelést a rabbik nem fogadták el, az előbbit, tehát a társadalom önvédelmi szempontjait viszont igen.

A Misna korabeli bölcsek tehát a következőt tették: vették a bibliai verseket, amelyek a paternalista szemléletet tükrözve az engedetlen fiút, aki “zabál és vedel” megkövezésre ítélik. A leírás értelmezését egy retorikai kérdéssel kezdték, azaz arra irányították a figyelmet, hogy a Tórában leírt bűn és büntetés aránya az ő erkölcsi mércéjük szerint is problémás. Ezek után finom distinkcióval éltek, amikor feltették azt a kérdést, hogy a “zabálás és vedelés” definíció-e, vagy csak példaként van említve. A kettő közül a definitív megközelítést fogadták el, tehát rögzítették, hogy a lázadás formája kizárólag a “zabálás és vedelés”, valamint a Misna által említett lopás. Ezek után az esetet, immár függetlenítve a szülői tisztelet témakörétől, egy másik témakörbe utalták. Ez a témakör a “társadalom veszélyeztetése”, azaz megközelítőleg a “rodef”, azaz az “üldöző” esete”, akit meg szabad ölni, amikor egyes személyekre vagy egy egész közösségre közvetlen életveszélyt jelent.13

Hogy a lopás mellett, sőt előtt miért éppen a zabálás és vedelés bűnét emelték ki, erre nehéz választ adni. Talán azért pont ezek szerepelnek ott, mert mindkettő szélsőséget, mértéktelenséget jelent, valamint olyan szenvedélyre utal, amely hatalmába kerítve az embert tönkreteszi, és valóban újabb és újabb bűnbe sodorja.

A Misna Szanhedrin nyolcadik fejezete valamit az ehhez kapcsolódó gemárá (bSanh 68b-72a) mindazonáltal a lázadó fiú esetének leírását olyan mértékben és abszurd módon leszűkíti, ami által gyakorlatilag lehetetlenné teszi, hogy az eset a valóságban rabbinikus bíróság elé kerüljön.14

A Babiloni Talmud, Szanhedrin 71a lapján meg is jelenik egy vélemény:

“nem volt és nem is lesz (ilyen eset)”15

 

 

Facebook Comments