ELSÜLT A FEGYVER (Borisz Nyemcov meggyilkolása kapcsán) Iván Ildikó írása

ELSÜLT A FEGYVER (Borisz Nyemcov meggyilkolása kapcsán) Iván Ildikó írása

- in Kiemelt, Komoly, Uncategorized
863
nyem

 „Az embernek, akit most megöltek, Oroszország elnökévé kellett volna válnia, ráadásul esélye is volt erre”

írja a február 27-i politikai gyilkosságra reagálva Andrej Kolesznyikov, a Gazeta.ru online napilap vezető publicistája.

Borisz Jefimovics Nyemcov 1959-ben született Szocsiban (apja Jefim Davidovics Nyemcov építész, anyja Gyina Jakovlevna Ejdmann gyermekorvos). 1997-ig Gorkij városában élt, tanult és dolgozott. A rendszerváltásig a tudománynak élt: elismerten tehetséges fizikus volt, 1985-ben kandidátusi fokozatot szerzett. Politikai tevékenysége az 1991-es országgyűlési választások idején indult, Borisz Jelcin későbbi elnök kampányfőnöke volt a gorkiji körzetben. Jelcin győzelme Nyemcovot gyorsan a politika élvonalába emelte: 1991 és 1994 között Jelcin elnöki megbízottja volt az ekkor már nyizsegorodi nevet viselő körzetben és szintén főlényes választási győzelmét követően, 1991-től, ő volt a körzet kormányzója. Jelcin kortárs beszámolók szerint már ebben az időszakban igyekezett (ekkor még sikertelenül) Moszkvába csábítani tehetséges fiatal felfedezettjét, akire kortárs beszámolók szerint nemsokára már leendő utódjaként tekintett. 1993-tól Nyemcov Oroszország Föderális Tanácsának (azaz az orosz parlament felsőházának) képviselője is volt.

Kormányzói tevékenységének megítéléséről a politológusok és a közvélemény vélekedése erősen megoszlik. Egyrészt mindenki elismeri, hogy a rendszerváltás strukturális gazdasági átalakítása példaértékűen sikeres volt a régióban, ugyanakkor Nyemcov helyi rendszerét sokan meglehetősen autoriternek tartották. Mások ezt éppenhogy cáfolták, és rámutattak arra, hogy Nyemcov az orosz politikai rutinoktól eltérően például komolyan veszi a sajtószabadságot, bármikor kész interjút adni (amely ráadásul a kormányzói adminisztráció előzetes láttamozása nélkül adásba is kerülhet). Az ellenzéki hangok eszerint nem azért voltak oly kevéssé hallhatóak, mert Nyemcov módszeresen kiszorította őket a helyi közéletből – a kormányzó pusztán csak olyan népszerű volt, hogy más nemigen jutott mellette szóhoz.

Az orosz politikai palettát nehéz a magyarhoz, vagy akár a nyugat-európaihoz hasonlítani.

A kormányzó Nyemcov alapvetően liberális volt, ugyanakkor a rendszerváltás utáni első igazán sikeres populista politikusok egyike. A közvéleményre, a nyilvános politizálásra mindig mint hatalma alapzatára és támaszára tekintett. Mesterien játszott az új rezsim új hangszerein: a régióban tömegesen indultak a rádió- és televízió-csatornák, fontos kérdésekben népszavazásokat kezdeményezett, és, ami hasonlóképpen fontos, tudatosan építette kapcsolatait a politikailag közel álló, a kilencvenes években fokozatosan oligarchává avanzsáló sikeres vállalkozókkal.

Ugyanakkor 1994-ben fellépett az orosz állam számára ordítóan veszteséges részleges Gazprom-privatizáció ellen és ezzel természetesen számos ellenséget szerzett. 1996-ban kormányzóságában aláírásgyűjtést kezdeményezett az orosz csapatok kivonásáról Csecsenföldről. Több mint egymillió lakossági aláírást nyújtottak át ekkor Jelcin elnöknek.

1997-ben Nyemcov miniszterelnök-helyettes lett.

Ekkoriban ő vezette az oroszországi politikusok népszerűségi listáját. Néhány hónapig ő töltötte be az energetikai miniszter posztját is – ez utóbbi tevékenysége erősen vitatott, sokan vádolták dilettantizmussal.

Nyemcovnak komoly szerepe volt Berezovszkij akkori nemzetbiztonsági miniszter bukásában, amiért Jelcin igen hálás is volt neki, de az országgyűlés egyértelműen ellene fordult. 1998-ban, az államcsőd után Nyemcov lemondott. Még ugyanabban az évben részt vett a „Fiatal Oroszország”politikai mozgalom megalapításában, ’99-ben a mozgalom belépett a „Pravoje gyelo” politikai koalícióba. Ebben az időszakban kezdett emelkedni Vlagyimir Putyin csillaga a politikai palettán. Tudni lehet, hogy 1999-ben Nyemcov még támogatta Putyint, de 2000-re, az elnökválasztás idejére már változtatott a véleményén, és Grigorij Javlinszkijre szavazott.

A következő években elsősorban a pénzügyi életben, a „Nyeftyjanoj” konszern igazgatótanácsának tagjaként tevékenykedett, de a konszernben történt pénzügyi visszaélésekre hivatkozva 2005-ben innen is kilépett. A 2004-es ukrajnai „narancssárga forradalom” idején Nyemcov és pártszövetsége egyértelműen kiállt Viktor Juscsenko mellett. 2007-ben pártszövetsége elnökjelöltségére készült volt, de, mivel támogatottsága ekkor nem érte el az egy százalékot, végül mégsem indult az elnökválasztáson. A választások eredményét azonban nem fogadta el, kampányt folytatott a tisztességtelennek nevezett folyamat eredményének megsemmisítéséért.

A Putiyinnal való radikális szembefordulását 2008 február 12-re datálják, amikor akkori pártszövetsége, a „Szojuz pravih szil” ülésén felolvasta Vlagyimir Milovval közösen írt állásfoglalását „Putyin, a mérleg” címmel.

Ezután bejelentette, hogy kilép a pártszövetségből, és megalapította az oroszországi „Szolidaritás” mozgalmat, amelynek egyik vezetője lett.

Ettől kezdve folyamatosan kampányt folytat Putyin politikája ellen. 2010-ben egy előzetesen engedélyezett tüntetés után letartóztatták, és 15 nap elzárásra ítélték. Nyemcov lett a 2011-es országggyűlési választások eredményét megkérdőjelező tüntetéssorozat egyik szervezője. 2013-ban a Jaroszlavi kerület képviselő-választásán indul új pártja, a PRP-Parnassz színeiben, ahol mandátumot is szerez. 2013-ban azzal hívja fel magára a figyelmet, hogy kezdeményezi az egyik jaroszlavi városi tér átnevezését Politkovszkaja-térre, a meggyilkolt oknyomozó újságírónőről. Nyemcov az ukrajnai konfliktus során folyamatosan bírálja az orosz vezetést, a krími krízis idején részt vesz a közvetítésre törekvő ukrán-orosz kerekasztal munkájában. A fegyveres konfliktus kitörése óta agitált a szakadárok támogatása ellen, az orosz csapatok kivonásáért.

2015 február 27-én este Moszkva belvárosában barátnőjével gyalog kelt át egy hídon, amikor egy autóból kiszállva támadója (egyesek szerint támadói) egyes források szerint négy, mások szerint hat hátulról leadott pisztolylövéssel végeztek vele.

A gazeta.ru kommentátora szerint Nyemcov elhíresült előadása, a „Mérleg” szikrázó elemzői és szónoki tehetségről árulkodott. Nyemcov született politikus volt, aki egyértelműen nem csak a pénzének köszönhette sikereit és befolyását. Kolesznyikov terrortámadásnak nevezi Nyemcov meggyilkolását, egyúttal szimbolikus választóvonalnak a Putyin-rendszer politikai kommunikációjában.

„A virtuális, a televízió és a számítógépes egér által elkövetett gyilkosságok hirtelen tényleges gyilkossággá váltak.”

(Ugyanakkor tény, hogy nem ez az első politikai gyilkosság a Putyin-éra kezdete óta). „Ha valahol a falon egy vadászpuska lóg, előbb vagy utóbb biztos, hogy el fog sülni” – írja a publicista. Szerinte ez a pillanat, a nyílt agresszió, leplezetlen erőszak térnyerése, éppen Nyemcov meggyilkolásával érkezett el. Őszinte és emberarcú politikusnak tartja a meggyilkolt volt nyizsegorodi kormányzót.

Gleb Cserkaszov, a Kommerszant publicistája is Nyemcov „valódiságát”, hitelességét, ugyanakkor ellentmondásos egyéniségét emeli ki:

„Kormányzó, aki fellép a szövetségi vezetés ellen a csecsen háború ügyében. Az első miniszterelnök-helyettes, aki támadást indított az állami monopóliumok és az oligarchák ellen. Olyan politikus, aki attól függetlenül vett részt a választásokon, mennyire dagsztotta a szél pártja vitorláját. Kérlelhetetlen ellenzéki, aki szélsőségesen lojális kormánytisztviselőkkel barátkozott. Bonviván és sztoikus politikus, aki akkor sem tagadta mega a véleményét, amikor ez számára előnyökkel járt volna.”

Az Argumenti i fakti csak a gyilkosságról számol be, és Nyemcov életútját közli – innen megtudhatjuk, hogy a meggyilkolt politikus hobbija a tenisz és az autóvezetés volt. A Szobeszednyik.ru azonban közzétett egy 2015. február 10-vel datált interjút Nyemcovval, amelyben a politikus – idős édesanyja aggodalmairól mesélve, részben tréfásan, részben komolyan – megemlíti, hogy valamelyest tart attól, hogy Putyin megöleti.

„Azért, ha nagyon félnék – mondja Nyemcov – nem vezetnék egy ellenzéki pártot, és nem foglalkoznék azzal, amivel foglalkozom…”

Annak ellenére, hogy Dmitrij Medvegyev rekordgyorsasággal kifejezte részvétét a – nyilvánvalóan köztörvényes bűnözők által meggyilkolt – politikus hozzátartozóinak, az orosz közvélemény egyértelműen politikai gyilkosságként fogadta Nyemcov megöletését. Egyelőre úgy tűnik, az esemény sikeresen összehozta az ellenzéki véleményformálókat, azzal együtt, hogy Nyemcov sokkal megosztóbb személyiség, mint a 2006 októberében meggyilkolt újságírónő, Politkovszkaja.

Nyemcov az új Oroszország első politikusi generációjához tartozott, ennek minden kellékével együtt:

vállalkozó volt, vérbeli populista, és mesésen gazdag ember (még halála előtt is, bár a legendás kilencvenes években elért csúcsponthoz képest vagyona már töredékére csappant).

Kampányt folytatott Lenin eltemetéséért.

Úgy vélte, az orosz közéletnek igen rosszat tesznek a „misztikus” jelképek, a fétisiszta tendenciák. Tény, hogy nem csak az utolsó percekben, hanem az ezredforduló óta Putyin nyílt és igen elszánt ellenfelének számított. Pártolta a közvetlen demokráciát, szót emelt a háború ellen, és szinte fanatikusan hitt a közvélemény erejében. A kétezres évek hullámvölgye után újra teljes fegyverzetben állt – a hatalom számára immár tűrhetetlen veszélyt jelentve. Nyemcov a kilencvenes évek közepén-végén állt a csúcson. Ez Oroszországban az oligarchák igazi virágkora, amikor a pénz, a gazdasági hatalom dzsungelében nem voltak ritkák a halálos áldozatok. Nyemcov ezt túlélte. A dzsungel most kiterjedt, ahogyan Andrej Kolesznyikov fogalmazott, „a gyűlölet univerzalizálódott”. Nyemcov ezúttal áldozatul esett. A putyini vezetés pedig a gyilkossággal mintát adott hű szövetségeseinek: nincs veszélyes ember, csak túl kevés golyó.

A világ egy része pedig már találgat: ki lesz a következő?

 

Facebook Comments