MOZART, AZ ISZLÁM ÉS A NEMI ERŐSZAK

MOZART, AZ ISZLÁM ÉS A NEMI ERŐSZAK

- in Kiemelt, Könnyű
1412
mozart1

Most, hogy a Szöktetésen gondolkodom, a műsor miatt, eszembe jutnak ilyen párhuzamos példák, például a Bánk bán, ugyan a Szöktetésben nem történik nemi erőszak, a Bánk bánban igen, de mindkét drámában a hősszerelmes férfiak a szívük választottját gyanúsítgatják. Aztán hogy a teljhatalmú Szelim basa egy ujjal sem nyúl hozzájuk, európai rabnőkhöz a beleegyezésük nélkül, sőt, Ozmin, a bunkó és frusztrált (és közelkeleti, és muszlim) erőszakférfi, a derék nagy barom, még ő is csak dicsekszik, hogy megtehetné. És Szítá elrablása után csak az udvarlástól a zsarolásig húzódik a borzalmas Rávana műveleti repertoárja, és a kalandos szabadítás után Rámának nem támadnak piszkos gondolatai. Józsefnek Máriával kapcsolatban igen, és azt hiszem, hogy itt húzódik a határ Kelet és Nyugat között, ez teszi az egyébként keleti eredetű történetet most már örökre a Nyugat alaptörténetévé. Ez most csak egy ilyen lemmaként megmarad itt, folytatása nem lesz, mindjárt vissza is fordulunk Mozarthoz.

És nemcsak Szítát, Rámát is megkísérti Surpanakhá, Rávana húgocskája, de hidegen hagyja őt a csábítás – egy itteni ellentörténetben, a Szegény Dzsoni és Árnikában ugyanebben a helyzetben Dzsoninak „megrendül a szeretete”, igaz, a pillanatnyi eltévelyedés után észhez tér ő is.

Szítát elrabolja a gonosz Rávana, hogy Ráma éktelen haragra gerjedvén megszabadítsa a világot, Máriát elragadja a Szentlélek, hogy legyen aki haraggal megszabadítsa a világot, Szegény Dzsonit addig kísérti a Százarcú Boszorka, míg minden harag nélkül megszabadítja tőle mindazokat, akiket rabságban tart, beleértve saját magát, a Boszorkányt is.

És eszembe jut, hogy Sardar a Bánk bánt egyszer úgy rendezte meg, igaz, viccből (nem minden vicc vicces), hogy Melinda beleszeret Ottóba. Részt vettem benne, nem szóltam semmit, cinkos vagyok, pofám ég, amúgy jó volt a darab, kár, hogy már nem játsszuk; mentségére legyen mondva, épp gyakorolta a rendezést; és eszembe jut, hogy a Don Giovannit nemcsak az apám (ő nem igazán számít), de Sólyom György, nagyszerű és inspiratív zenetörténész tanárom, életem akkori, sötét szakaszának egyetlen fénye, szintén úgy értelmezte, hogy Donna Anna titkon megerőszakolójába szerelmes, sőt, ödipálisan, tudatalattilag a Commendatorét is férfiként gyászolja, szóval még választani se tud, ezért halogatja, különben nem halogatná az összejövést Don Ottavióval. Aki egyébként a, mai szóval friendzone nevű hely első ismert lakója, s mint ilyen… Mintha nem lenne bőven elég, hogy Ottavio egy nyámnyila pöcs, már elnézést a szexista kiszólásért, aki Donna Annával nem alkot kategóriát; ígérgeti, hogy elkapja a bűnöst, ennyit Anna is megtehet, ígérgetni ő is tud, fair deal. Mi más? Kizárólag akkor nem megyünk feleségül valakihez ugyebár, ha a szívünk foglalt, beléje háziúr települ, különben pedig feleségül megyünk, bárki kéri is? Kötelesség? Az élet rendje? Diszkólogika. Se. Abban biztos vagyok, hogy ez Mozartnak és Lorenzo da Ponténak még csak meg sem fordult a fejében.

A gyanúsítgatás igen, az erőszak néhol. Paminát álmában, de azért bűntudattal méregeti Monostatos, a szerecsen, Blondét és Constanzét a helyzetére figyelmezteti a két török; a Figaro grófja, a kivénhedt ex-hősszerelmes, csak erőteljes domesztik nyomás hatására áll el undorító szándékától, hogy a jus primae noctis joghézagja nyújtotta lehetőséggel visszaéljen, a Così fan tutte, ahhoz képest, hogy a címe lényegében a „minden nő kurva” finomabb olasz fordítása, kedves, hogy végül a szerelmi szabadság megengedése mellett köt ki. Zerlinával megesik, hogy megrendül, de épp csak annyira, hogy utána mégiscsak meg kell erőszakolni és -menteni a kijózanodott parasztlányt, Masetto viszonylag hűséges menyasszonyát; egy foglyul ejtett nő kérdőre vonása azonban sem Mozartnál, sem Katonánál nem olyan dolog, amelytől legalább a narrátor ne határolódna el. A Rámájanából meg, a keleti alaptörténetből, amint említettem, még az ötlet maga, az is hiányzik, nincs.

Facebook Comments