A jelenlegi közel-keleti helyzet miatt a Nemzetközi Jeruzsálemi Filmfesztivál nyitóünnepségét elnapolták. Igaz, volt Jeruzsálemben néhány légiriadó, amióta a Hamasz újból elkezdte rakétázni az izraeli területeket, azonban a helyzet sokkal kevésbé intenzív, mint például Tel-Avivban (az ország déli részét nem is említve: gyakorlatilag összehasonlíthatatlan). Így a fesztivált és a hozzá kapcsolódó programokat egyaránt megtartották – a nyitóünnepséget leszámítva, amelyre végül egy héttel a tervezett dátum után, azaz július 17-én került sor.
A fesztivált a “Dancing Arabs” (érdemes belenézni a trailerbe!) című egész estés film nyitotta volna meg, az izraeli Eran Riklis rendezésében. A forgatókönyv az izraeli arab Sayed Kashua tollából született, az író azonos című könyve alapján készült.
A film egy izraeli arab fiúról szól, akit tanulmányi teljesítményének köszönhetően egy zsidó bentlakásos iskolába küldenek, Jeruzsálembe. Bár a palesztinok és az izraeliek közötti feszültség évek óta ismét, nem túl lassan és méghozzá biztosan eszkalálódik, az eddig elmondottak alapján a film nem szolgált rá a vetítés elnapolására. A történet azonban ennél dúsabb, ugyanis a főszereplő ráébred,
milyen előnyökkel jár barátja bőrébe bújni – aki történetesen zsidó.
Jóllehet a fesztivál a programváltoztatást hivatalosan arra alapozta, hogy az Óváros falai alatt található szabadtéri helyszín (Sultan’s Pool) védelmi szempontból nehezen bebiztosítható, talán más indokok is vezérelhették az időpont eltolását.
Miután a film világpremierjéről van szó,
nehezen lehetett volna teljességében kivonni a fesztivál programjából az alkotást. Az azonban megoldásnak tűnhetett, hogy nem egy erős médiajelenlétet feltételező nyitóünnepség keretein belül kerüljön sor a vetítésre. A jelenleg nagyon is tapintható társadalmi feszültség és a film története nem biztos, hogy jótékony kölcsönhatással lettek volna egymásra, gondolhatták.
Eran Riklis alkotását leszámítva nem történt más módosítás a fesztivál menetrendjében, és bár a pontosság nem a térség sajátja, így, ha nem is csúszás nélkül, de a vetítések zavartalanul lezajlottak.
A Polgár lányok című dokumentumfilm, Yossi Aviram rendezésében szintén a Jeruzsálemi Film Fesztiválon volt először látható, július 18-án.
Még mindig rejtély,
miért csak héber felirattal lehetett megtekinteni a filmet egy nemzetközi fesztiválon. Szintén megválaszolatlan kérdés maradt, hogy míg a film bemutatása során elhangzott héber nyelvű felkonferálásban a fesztivál mint Jeruzsálemi Zsidó Filmfesztivál szerepelt, az angol nyelvűben már csak Jeruzsálemiként. És bár hajlamosak vagyunk ezt-azt belelátni a dolgokba, lehetséges, hogy egy egyszerű fordítási hibáról van szó.
És akkor a filmről: az alkotás a három Polgár nővér történetét meséli el,
a sakktörténet – megkockáztatom – legjobb női játékosainak, testvérhármasának legendáját. A Polgár lányok édesapjuk pedagógiai kísérletének voltak egyaránt tárgyai és alanyai, amely szerint zseninek nem születni kell, hanem zsenivé válni lehet. Polgár László szerette volna bebizonyítani, bármelyik egészségesen született gyermek potenciálisan képes csúcsteljesítményre, amennyiben az oktatásában kiskorától kezdve egy bizonyos területre helyeződik a hangsúly. Ezért is sokkal találóbb az angol cím: The Polgár Variant.
Ennek fényében Zsuzsa, Zsófi és Judit magántanulók voltak és arányaiban a legtöbb időt sakkozással töltötték – bár ettől függetlenül jutott idő sportolásra, diplomákra és több idegen nyelv elsajátítására is.
A film elbeszélése ellentmondásokra és ütköztetésekre épül, amelyek felépítése a kiválóan érzékeny vágómunkának, a különböző interjúrészletek és archív anyagok aprólékos kiválogatásának és ezen elemek artikulációjának köszönhető (Yossi Aviram és Sari Ezouz).
Polgár László pedagógiai stratégiája, mondhatni, nem nyerte el a kommunista rendszer tetszését. Elhivatottsága már-már súrolta a megszállottságot, ami tökéletes kifogásnak – bocsánat, indoknak – bizonyult a Párt számára, hogy a lányok egészséges nevelkedése és szocializálódása érdekében zaklassa és fenyegesse a családot. A lányok világszintű győzelmeit követően azonban úgymond fordult a kocka, a Polgár nővérek hirtelen nemzet(köz)i rivaldafénybe kerültek, az ország dicsőségére. Nyilván a rendszerváltás is befolyásolta ezt a folyamatot.
A kommunista Magyarország megelevenedése több mint valószínűen azért érintheti érzékenyen a magyar nézőt, mert a saját nemzeti identitásunkat (legalábbis egy részét), közös múltunkat látjuk életre kelni a mozivásznon. Ehhez a hatáshoz nagyban hozzájárulnak a már említett, gondosan kiválogatott archív felvételek, legfőképp a régi Budapestet ábrázoló mozgóképek. Az archív felvételek nagy részének felhasználási jogát az MTVA biztosította, néhány közülük a nava.hu-n is megtalálható, azonban nagyrészt olyan anyagokról van szó, amelyek digitalizálására eddig még nem került sor. És hogy régi képek? A jelző elég igazságtalannak tűnik, miután nem csupán különböző helyeket vélünk felismerni, hanem például politikusokat (Kádár János, Kuncze Gábor) és közéleti személyiségeket (Juszt László, Vitray Tamás) is:
igen, mindez nem is történt olyan régen.
A kommunista felvonulások hangulatát idéző felvételek mintha kiszabadították volna a kor szellemét a palackból: akárkire, bárkire hatással vannak, és mindenkit a történelemre emlékeztetnek.
A nők jelenléte egy úgynevezett férfivilágban, a karrier és a családalapítás összeegyeztetése, a gyerekkor és a tanulás viszonya mind olyan (látszólagos) ellentétpárok, amelyeket (látszólagos) vitatárgyként mutat be a film. A történelem felelevenítése azonban egy önmagában is nagyon fontos témát vet föl, méghozzá a zsidó identitás kérdését. Az elbeszélés kitér a Polgár család holokauszt-áldozataira, azonban az alkotás eme részlete majdhogynem kínos egyensúlyban van a többivel – merthogy kínos egyensúlyban is kell lennie ahhoz, hogy ne billenjen el a történet és ezáltal a mondanivaló fókusza. A hiányérzet, amely ezzel kapcsolatban fölmerül, legfőképp annak az eredménye, hogy bár érintették a zsidó identitás témáját, valahogyan az mégsem volt elégséges.
Merthogy azt is érezzük, hogy ennek az identitástudatnak sokkal erősebb hajtóereje és ezáltal sokkal nagyobb szerepe van a Polgár lányok sikertörténetében, mint ahogyan azt a film bemutatja. A tudásra való alapozás ilyen tragédiát és traumát követően egy teljesen magától értetődő lélektani folyamat.
Azonban a Polgár lányok érdemei közé tartozik, hogy diszkréten, de mégis ívelten ki tudnak rajzolódni a zsidó azonosságtudat különböző elemei: Judit Dávid-csillaga az archív felvételeken (a Dávid-csillag viselése a nyolcvanas években kifejezetten ritka jelenségnek számított), Zsófi izraeli házasságkötése, az édesapa jiddise máme-dalgyűjteménye, a Polgár nagypapa jelenléte.
Az elbeszélés tehát ebben az esetben is nagyon finom eszközökkel, kombinációkkal operál. A történetből természetesen kiemelkedő, a mozgóképes cselekmény szempontjából azonban implicit elemek megcáfolják a nézőt az előbb említett hiányérzetében, anélkül, hogy demagóggá vagy akár a „szokásossá” váljon.
A jeruzsálemi premiert követően a film elindul fesztiválkörútján.
A produkció reményei szerint a film végső moziváltozata magyar forgalmazásban is a vásznakra kerül, megelőzve a televíziós bemutatót, amely valószínűleg az egyik közszolgálati adón lesz műsoron.
Rendezte: Yossi Aviram
Producer: Amir Harel, Ayelet Kait
Írta: Yossi Aviram
Társproducer: Eli László Berger
Közreműködők: Lama Films, The Rabinovich Foundation for the Arts – Cinema Project, The Second Authority for Television & Radio, The Marc Rich Foundation
Vágó: Yossi Aviram és Sari Ezouz
Operatőr: Yossi Aviram
Facebook Comments