„GYÁVA VAGYOK, LAPÍTOK” – Pletykák és prédikációk

Kardos Péter Síp utcai kevert című kötetéről és bemutatójáról

Kardos Péter, a zuglói zsinagóga főrabbijának könyvbemutatóján jártunk. Az eseményen nemigen láttunk hatvan alattiakat, viszont több hitközségi celebritás képviseltette magát. A Kardost interjúzó Fröhlich Róbert nagyot bakizott. Heisler András szerint pedig „no komment”, ami a keddi kormányzati kerekasztal körül, Zoltaival történt.

 
 
Tömve volt a hitközség Síp utcai székházának díszterme Kardos Péter főrabbi könyvének bemutatóján kedd délután. Leginkább a szerző ismerősei és rabbik, hitközségi vezetők, valamint göteborgi vendégek jöttek el (ami már csak azért is érdekes, mert a Göteborgban töltött éveit kifejezetten negatív élményként írja le).¹

Heisler András, a Mazsihisz elnöke mondott rövid nyitóbeszédet. Rögtön azzal kezdte, hogy a „kerekasztal-megbeszélés” miatt nem sok ideje maradt fölkészülni. Majd hozzátette: „a mai történtek leginkább a no komment kategóriába tartoznak”. Szerettük volna megkérdezni őt a kerekasztalon elhangzottakról és Zoltai Gusztáv új tanácsadói minőségéről, de a Mazsihisz elnöke a bemutató után azonnal távozott. (Akit mégis izgat, itt az ATV videóját megtalálja.)

„1936. május 11-én születtem Budapesten, azóta – másfél év kivételével – itt élek. A Bika jegyében” – olvasta föl Heisler Kardos – a könyv hátulján – olvasható bemutatkozóját. A Mazsihisz elnöke szerint semmiképp sem lehet véletlen a Bika jegy Kardos életében, ami egyébként áldozati állat. „Aki a Síp utcán lehúz ötven évet, az mindenképp csak áldozat lehet” – viccelődött, hozzátéve: „ma ugyanannyi itt a keverés, mint az átkosban.”

Fröhlich „interjúja”

Ezután Fröhlich Róbert főrabbi tette föl „kérdéseit” Kardos Péternek. Az „interjú” helyett azonban inkább egy sokszor elpróbált beszélgetést hallhattunk – amire többször utaltak is a felek. Időnként humoros, máskor kissé erőltetett megjegyzések közepette hallgathattuk a könyvismertető beszegetést. Fröhlich elmondta például, hogy ez a beszélgetés ugyan elpróbált, de persze nem olyan, mint Obersovszky Péter – akkor még dr. – Schmitt Pállal készült interjúja – az elcsépelt poénon még az átlagosan hatvan körüli nézőközönség sem nevetett.

Fröhlich többször előhozakodott Kardos legendás humorérzékével. „Amikor rezzenéstelen arccal sztorizik, mi csak fogjuk a hasunkat a nevetéstől” – mondta. Majd megkérdezte, miért nem írja le ezeket a történeteket a könyvében. „A könyvet sok olyan ember fogja olvasni, aki nem ismerős a Síp utcában, nem értenék a belső poénokat” – magyarázta Kardos. Szerinte sokkal nehezebb jól leírni egy történetet, mint elmondani, bár az Izrael Állam kikiáltásának hatvanadik évfordulójáról szóló rész jól sikerült. „Valamit szerettem volna ezzel a könyvel adni a mának” – tette hozzá.

A beszélgetés legkínosabb pontja az volt, amikor Fröhlich megkérdezte, miért nem ír a szerző Scheiber Sándorról, amire Kardos csak annyit felelt, hogy külön fejezetet szentelt neki a könyvben (a kérdező mentségére legyen mondva, az tényleg csak két oldal, és az is elég vérszegény).

Aladdin kalandjai

Az interjút időnként Nógrádi Gergely kántor fölolvasása szakította meg. A kántor erőteljes artikulációja leginkább ahhoz hasonlíthatott, mintha egy Disney-mesélő avatott volna be minket Aladdin vagy Herkules kalandjaiba. Az érdekesen induló történetek félúton ellaposodtak és később sem csattantak túl nagyot. Hallhattunk azonban valóban megható visszaemlékezéseket, például holokauszt-túlélők és náci tömeggyilkosok unokáinak pár évvel ezelőtti találkozásáról.

„Gyáva vagyok, lapítok”

Kardos egykönyves író, és az is szeretne maradni. „Amíg nem lesz újabb rendszerváltás, nem írok több könyvet, ami vélhetően sokáig nem is fog bekövetkezni” – mondta. „Amellett, hogy ha egy rabbi egyszer kiadja beszédét, azt többet nem mondhatja el” – tette hozzá.

A beszélgetésben több ismert vallási személyiségről is szó esett, akik közül többekről is ír könyvében. Fröhlich Berger Istvánra, a sokak által csak „Csulóként” emlegetett egykori pécsi főrabbira is rákérdezett – ő ugyan pont nem szerepel a könyvben, de közeli jó barátja volt Kardosnak, ő tartotta a temetési szertartását is. „Barátságunk ötven-ötven százalékban humorról és tudományról szólt. Mondtam egy viccet, mire ő elmondta, hogy az honnan származik” – mesélte. Berger az elsők között volt, aki a hetvenes években héberül mert tanulni és tanítani. „Én gyáva voltam ehhez”. „Nem a karrier kulcsa mindent kimondani, a szólásszabadság óta még kevésbé. Ma is gyáva vagyok, lapítok” – jegyezte meg.

Fröhlich szerint azonban Kardos egyáltalán nem volt soha gyáva, sőt mindig elmondta a véleményét – legfeljebb a környezete nem volt vevő rá.

Salgó László – a „Kolléga”

Kardos gúnyosan csak „Kollégaként” ír könyvében Salgó Lászlóról, a Dohány utcai főtemplom egykori vezetőjéről. „Ott törtük egymás orra alá a borsot, ahol csak tudtuk. Egyszer viszont alkut kötöttünk. Egy pályaudvaron futottunk egymásba, ahol épp a »barátnőjével«, és nem a feleségével volt; megbeszéltem vele, hogy nem szólok senkinek sem róluk, ha ő abbahagyja az öltözködésemen való élcelődést” – mesélte.

Mint azt Kardos elmondta, Salgó – annak idején – elkötelezte magát a pártállam mellett, a katolikus egyházban pedig sokakkal jóban volt. „Az Állami Egyházügyi Hivatalban Lacizták, miközben nálunk mindenki főrabbinak szólította”. Az 1972-es müncheni olimpián történt merénylet után Salgó azt mondta: „meg lehet emlékezni az izraeli sportolókról, de csak szőrmentén”. „Miközben valamennyi keresztény vezető kiállt az áldozatok mellett, nekünk lapítanunk kellett” – mesélte Kardos.

Kutyák és a Malév

Bárdi Dezsőről, az egykori Síp utcai főtitkárról is szó esik a könyvben. „Valójában ő regnált a Síp utca fölött. Mindenfelől ő döntött, még a főnökei is féltek tőle”. Rengeteg kutyája volt, és a Kozma utcai temetőben tartotta őket. „Húsz-huszonöt kutya vonyított a szertartások közben, de a Ferihegy közelsége miatt sem lehetett sokat hallani. Ezért a szertatások megtartása érdekében egymáshoz igazítottuk a Malév-menetrendeket és a kutyák étkezését” – mesélte.

„Üldöz a kapitalizmus”

Elmondása szerint Kardost a nyolcvanas években „be akarták szervezni”, ezért költözött – „engedéllyel” – Göteborgba. „Ismertem olyat is, aki emiatt lett öngyilkos. Engem azzal fenyegetettek, hogy a családomat közlekedési baleset éri, ha nem jelentek” – mesélte.

„Nem szerettem Göteborgot, a svédek nem értették a humoromat. A kapitalizmust pedig nem bírtam. A rendszerváltáskor jöttem haza, úgy tűnik, üldöz engem” – mondta.

A bemutató hosszú volt, olykor érdekes, máskor kissé lapos és mesterkélt. Azért viszont mindenképp érdemes volt eljönni, hogy a végén hallhattuk énekelni Kardos Pétert – tisztán, egyszerűen, gyönyörűen.
 
 

(A címlapkép forrása: mazsihisz.hu)