A BŰNÖN TÚL – SZEXBEN ÉS HÁBORÚBAN

A BŰNÖN TÚL – SZEXBEN ÉS HÁBORÚBAN

- in Kiemelt, Könnyű
1918
beyondguilt

 

Bárokban szedtek föl fiúkat és lányokat, majd a vécében interjúztak velük félmeztelenül. A téma, amit Bánkon is csapattunk.

 
 
Azt akarták tudni, a vendégek meddig mennének el, mire lennének hajlandók. Szexchaten ismerkedtek, hotelszobába hívták a férfiakat fél órás kihagyásokkal, hogy aztán lefilmezzék őket és beszélgessenek velük. Egy prostituáltat kértek meg, hogy vegye kamerára őket, majd az életéről kérdezgették. – Ruti Sela és Maayan Amir, két fiatal izraeli dokumentumfilmes Beyond guilt címmel doku-trilógiát készített, amelyben a szexualitás különféle kontextusokat idéz meg.

A trilógia második és egyben legerősebb fejezetét Magyarországon is bemutatták a 2013-as Meztelen férfi című kiállításon. Ebben a részben Ruti és Maayan elmondásuk szerint minden este nyolc és tíz között randevút szerveztek egy szexchat-oldalon, és az arra vállalkozó férfiakat egy hotelszobába hívták. Hogy pontosan milyen ígérettel, nem világos, de annyit biztosan elmondtak, hogy két lány meg egy kamera lesz a dologban.

A filmben láthatjuk, hogy a férfiak nagyon különbözően reagálnak megérkezésükkor. Vannak, akik elmondják, mit szoktak egy szexchates randevún csinálni, az egyik lányon bemutatják, hogyan kötözik ki, és részletesen leírják, hogyan és meddig izgatják. Olyan is előfordul, aki a domináns szexuális szokásait részletezve áttér arra, mennyire illik ez a szerepe a katonaságban betöltött pozíciójához, hiszen ott is

hatalmat sugározva kell járnia-kelnie és parancsot osztogatnia másoknak.

Ebben az esetben a beszélgetés egy rendkívül hétköznapi dologról, a szexuális segédeszközöket tartalmazó katonai neszesszerről terelődik a hadseregre. A magát domként bemutató, egyébként inkább vicces férfi arról mesél, hogy partnerei határait szinte a végsőkig feszíti, tágítja, de soha nem lépi át. A film legmegkapóbb része az, amikor az egyik interjúalany félmeztelenre vetkőzik a lányok előtt, akik aztán észreveszik a testén lévő sebhelyet. A hegről kérdezgetik, és így meséli el az ágyon fekve, hogy egy arab fiú megvágta őt, az askenázi férfit Dél-Libanonban, mire ő minden valószínűség szerint megölte a srácot – legalábbis ezt sugallja a csend a beszélgetés végén. Egy másik férfi, miután megmutatta hatalmas péniszét, jövendő és reménybeli pornókarrierjéről beszélt, majd felöltözött, elmesélte, néhány társával hogyan raboltak ki arabokat, majd dezertáltak Eilatba a rengeteg pénzzel, amiért – vagyis valójában csak a dezertálásért! – két hónap börtönbüntetést kaptak.

A szexchates háttér mint a puszta, nyers és magyarázatra nem szoruló szexualitás színtere erős társadalmi kontextusokat nyit meg, így az arab–izraeli konfliktust, vagy akár az askenázi–szefárd ellentétet, emellett pedig folyamatosan megidézi a hadsereget mint az élet állandóan jelenlevő színterét, és a háborút, amely folyamatosan a halál lehetőségével fenyeget.

A dominancia és a kiszolgáltatottság váltakozása – és ezáltal témája – végig jelen van a filmben és váltogatja a helyzetét: a lányok a kamerával bizonyos értelemben kívülről, erősebb pozícióból figyelik az eseményeket, ugyanakkor egyiküket, mintegy demonstrációként, ki is kötözik az interjúk során. A trilógia első részében a két lány közül az egyik félmeztelenre vetkőzik, és úgy figyeli a vécében induló ölelkezéseket. Később, a hotelszobába érkező férfiak egyike meg is jegyzi, hogy bármi történhetne a lányokkal, hiszen férfiak jönnek hozzájuk, ki tudja, mikre képesek – közben azonban ugyanez a férfi vetkőzik alsóra és vall végül életének legszemélyesebb momentumairól a seregben, ezzel pedig nemcsak az interjút készítőknek mutatja meg és szolgáltatja ki magát bizonyos értelemben, hanem a nézőknek is. Ruti és Maayan, bár hagyományosan ők a gyengébbik nem (ez a megkülönböztetés egyébként Izraelben azért elég kérdéses), finoman irányításuk alatt tartják a beszélgetést és az eseményeket.

Tény, hogy a lányok néha külön rá is kérdeznek, mégis meglepő, milyen gyorsan és magától értetődően terelődik sok beszélgetés a szexről a háborúra és a katonaságra. Egy olyan országban, ahol a legtöbb embernek volt már köze a hadsereghez, a férfiak többsége legalább tartalékos és a háború sem ritka, ez talán nem annyira meglepő. Mégis, nem lehetséges-e, hogy ennél is többre utal az, hogy a háború a szex kapcsán és itt a filmben néha a szex helyett válik témává? Hogy nem csak arról van szó, hogy Izraelben minden utcasarkon a harcokról beszélnek, hogy az ország helyzete és az egyén felelőssége és személyes részvétele a biztonság fenntartásában sokkal gyakoribb téma, mint például Magyarországon? Ehelyett állíthatjuk azt is, hogy a szex és annak lehetősége a filmben nem csak egy társadalmi kontextust idéz meg, hanem egzisztenciális kapcsolatra is utal. Vagyis nem csupán arról van szó, hogy egy olyan országban készült a film, ahol a zöld (vagy éppen sárga) fűről, a kávéillatról és a szexuális segédeszközről is a sereg jut az emberek eszébe – ami mellett egyébként lehet érvelni Izrael kapcsán –, hanem arról is, hogy a szex önmagában is könnyen megidézheti a háborút, ahogy a háború is a szexet. Talán nem egyszerűen a háború gyakorisága és közbeszédben való természetes jelenléte az oka a téma folyamatos felbukkanásának, hanem sokkal inkább az az újra és újra megélt tapasztalat, hogy a konkrét háború minden alkalommal visszaviszi az embert az alapokhoz. Egyrészt az alapkérdésekhez és annak végiggondolásához: mi az, ami valóban számít az életben; másrészt pedig az emberi lét legcsupaszabb megjelenési formájához. Ugyanezt teheti a szex is – és ebben az értelemben természetes az összekapcsolódásuk. Mindkettő esetében ugyanis az élet és a halál legmélyebb kérdései merülnek fel, ráadásul nem is intellektuális szinten, hanem az ösztönök durva egyszerűségében.

Irodalmi toposz a halál közelében a szexbe menekülni, abban keresni az életet, a föloldozást, az oldást, ugyanakkor

a szex maga is a halál közelébe lökhet,

amennyiben a teljes kiszolgáltatottság, elengedés és odaadás állapotába juttat el, ami a halálunkkor is szükségképpen megtörténik. Bizonyos értelemben a szexchat jó, bár talán túlzó kiindulási pont, hiszen az ösztönök csupaszságát, a teljesen kivetkőzött helyzetet jelképezi, ahol főként a nemi szervek beszélnek, és csak az van, amit fél óra alatt felveszel. Csak a tested vagy, a nickneved, a péniszed mérete. A film maga éppen hogy föloldja ezt a csupasz teret, hiszen azzal, hogy a nicknevekből egy ember bontakozik ki, saját történettel és megmutatkozási vággyal, kitöltődik a kendőzetlen, valószínűleg teljesen érzelemmentes vagy éppen érzelmeket helyettesítő szexre törekvő tér. Csak éppen nem akármivel töltődik ki, hanem a szex mellett a háborúra vonatkozó elbeszélésekkel.

A két fő háborús történet, a dél-libanoni arab fiú vélhető megölése és a dezertálás miatt börtönre ítélt férfi egyébként véleményem szerint egészen különböző kontextusokat nyit meg. Az első esetben ugyanis valóban egzisztenciális kapcsolatra asszociálhatok a meztelensége, a szexuális érdeklődése és a vélhető emberölése között, hisz a történet azt sejteti, hogy az életére törtek, amire ösztönös választ adott. A második eset viszont nagyon is erős társadalmi, politikai kérdéseket vet fel: izraeli katonák arabokat rabolnak ki, rengeteg pénzt elvisznek, dezertálnak, majd csupán a dezertálásért ítélik el őket? Hogyan történhetett, hogy a rablás szó nélkül maradt? A film nem mond ítéletet, csak ránk hagyja ezt a beszámolót, és ez a cikk sem akar ítéletet mondani, csupán megjegyezni: hasonló esetek, nem éppen alaptalanul, komoly közéleti vitákat váltanak ki.

A trilógia harmadik része talán a legkevésbé sikerült. Egy prostituált mesél az életéről, a férfiakkal szembeni gyűlöletéről, az üzlet részleteiről. Hosszabb, kissé unalmas részletek is bekerültek ebbe az epizódba, s túl sok újdonságot se tudunk meg a pénzért szexuális szolgáltatást nyújtók motivációiról.

A két fiatal filmes erénye a trilógiában az eseményekben való folyamatos részvételük, a gyakorlatilag félelemmentes táncuk azon a határon, amely a „belemenés” és a kívül maradás között áll. Az, hogy nem félnek semmilyen kérdéstől, sőt ajánlattól sem, és az utolsó pillanatban mégis hárítani tudják, hogy a helyzet kényelmetlenné, feszültté, agresszívvá, túlzóvá váljon. Hisz – kívülálló európai nőként nézve legalábbis – úgy tűnhet, végig azt kockáztatják, hogy az interjúkból vagy beszélgetésekből egyszer csak orgia vagy erőszak kerekedik. Vagyis belefordulhat abba a két térbe, amit a beszélgetések megidéznek, ahova folyamatosan fordulnak, amiről szólnak és amiből kibontakoznak – és amit legalább részben reflektív szintre emelnek azzal, hogy beszélnek róla.

A kétszintűség, a szexre és az agresszióra/háborúra történő utalás a címben is megjelenik. Milyen bűnön túliságról van itt szó? A szexuális bűnökről vagy az emberölésről? Mindhárom rész kiindulópontja olyan helyzet, ahol a hagyományos értelemben vett szexuális morálról már régen nincsen szó (a bárok vécéje, a szexchat és a prostitúció), ugyanakkor, tegyük hozzá, az egyik szexuális tér sem éri el az erőszakot, a kényszerítést. És a háború hol helyezkedik el a bűnskálán? Már részt venni benne is bűn, vagy csak ölni az, esetleg az sem mindig? Abban a közegben, ahol a beszélgetések zajlanak, ezek a kérdések talán nem vesztik értelmüket, a hangsúlyuk azonban mindenképpen eltolódik. Nem onnan indulunk, hogy minden rendben lenne, és mi szükségképpen a jó oldalon állunk, csak definiálni kell, hogy meddig tart a jóságunk és honnan kezdődik mások vétkessége. Sokkal inkább benne vagyunk már a sűrűjében. A film azt sugallja: már átléptük a határt. Nem is kicsit. Innen nehezebb ítélkezni. Itt meg kell találni a helyünket.

Facebook Comments